Idén is aktívan segítik a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága programjainak ösztöndíjasai október 23. megünneplését a határokon túl - áll az államtitkárság által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben. Az államtitkárság az évek óta sikeresen működő Kőrösi Csoma Sándor-program, valamint a szintén igen eredményes Petőfi Sándor-
A magyar kormány a jövőben is támogatja mindazokat az intézményeket, ahol a vajdasági magyarok összejöhetnek, ahol ápolhatják kultúrájukat és megélhetik összetartozásukat, ahol otthonra lelhetnek - hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Zentán, ahol átadták a Zentai Magyar Kamaraszínház új kamaratermét, a
Gyermekek szexuális kizsákmányolásával foglalkozó pedofilhálózatot göngyölített fel az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) több ország társhatóságával együttműködve, és 84 gyermeket mentett ki az emberkereskedők fogságából. A kimentett gyermek között volt egy három hónapos kisbaba és ötéves testvére is - közölték a hatóságok csütörtökön.
Valódi esély van a Földközi-tenger középső térségében húzódó migrációs útvonal lezárására - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a csütörtökön kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozó szünetében.
A korábbiakhoz képest is parázshangulatúnak ígérkezik a csütörtökön kezdődött uniós csúcstalálkozó azok után, hogy az Európai Parlament szakbizottsága megszavazta a dublini szabályozás reformtervezetét.
Az orosz elnök kifogásolta azt is, hogy a Nyugatnak nem tetszik, hogy a Krím kikiáltotta a függetlenségét, majd népszavazással döntött az Oroszországhoz való csatlakozásról.
Valódi esély van a Földközi-tenger középső térségében húzódó migrációs útvonal lezárására, az uniós tagállamok vezetői megállapodtak, hogy fokozzák az olasz hatóságoknak és az észak-afrikai országoknak nyújtott támogatásukat – közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a csütörtökön kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozó szünetében.
Gyermekek szexuális kizsákmányolásával foglalkozó pedofilhálózatot göngyölített fel az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), 84 gyermeket mentett ki az emberkereskedők fogságából.
A két évvel ezelőtti szinthez képest csökkent a magyarok elfogadottsága és megbecsültsége a román társadalomban - derült ki a romániai Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet által rendelt közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit csütörtökön tették közzé.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint Székelyföld számára modellértékű az az autonómia, amellyel Katalónia rendelkezik Spanyolországon belül, és amely - az utóbbi hetek fejleményei szerint - a katalánoknak nem elég.
Polgári tanács veszi át Rakkának, az Iszlám Állam egykori szíriai fellegvárának a közigazgatását - közölte csütörtökön Omár Allús, a testület egyik vezető tagja a dpa német hírügynökséggel.
Valódi esély van a Földközi-tenger középső térségében húzódó migrációs útvonal lezárására, az uniós tagállamok vezetői megállapodtak, hogy fokozzák az olasz hatóságoknak és az észak-afrikai országoknak nyújtott támogatásukat - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a csütörtökön kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozó első munkaülését követ