Pénteken még többfelé lehet eső, majd szombattól visszatér a napos-gomolyfelhős idő élénk, olykor erős széllel és 20-25 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Többfelé esős, hűvös idő várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között alakul. A hétvége is hűvösebb lesz, akkor is csak 25 fok körül alakulnak majd a maximumok.
Nagyon úgy tűnik, augusztus végére meg is érkezett az ősz. Pénteken ne hagyjuk otthon az esernyőt, sok esőre számíthatunk, a fél országra figyelmeztetést adtak ki. Napközben a maximum 25 Celsius-fokra melegszik fel a levegő, ami késő estére akár 10 fokra is lehűlhet Egyelőre viszont úgy tűnik, szombaton megússzuk csapadék nélkül.
Az ország nagy részén borongós, csapadékos idővel indul a péntek, de a nap folyamán fokozatosan változik a helyzet. A front mögött nyugat, északnyugat felől lassan szakadozik a felhőzet, miközben a Dunától keletre még kitart a záporos, zivataros idő.
Éjszaka akár 5 fokig is csökkenhet a hőmérséklet, de napközben 20 fok körüli csúcsokra számíthatunk. Eső nem várható, de több felé is erős lehet a szél.
Az eső csökkenti a pollenterhelést, a szél viszont allergiás rohamokhoz vezethet – figyelmeztet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ aerobiológusa. Magyar Donát az InfoRádióban arról is beszélt, hogy a hétvégén ismét emelkedni fog a pollenkoncentráció.
Aszály, rengeteg hőségriadó, aztán leszakadó ég, felhőszakadás, jégeső, aztán több napos gyenge esőzés... ez mind az idei nyár. A szombat is furcsa lesz: mintha nem is nyár lenne.
Ha a hétvégén szabadtéri programot tervezel, nem mindegy, melyik napra időzíted: szombaton még sok napsütés és kellemes hőmérséklet vár, vasárnap viszont hűvös hajnalokra és élénk szélre kell számítani. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, mikor számíthatsz a legtöbb napsütésre, és hol lehetnek záporok.
Most jött a friss időjárás-előrejelzés: nem fogod elhinni a számokat, amelyek a következő napokra várhatók. A hőmérséklet hajnalban már egészen alacsony lehet, de napközben gyorsan emelkedik, így változékony időszak elé nézünk.
Az elmúlt napok időjárását a Lukas ciklon határozta meg hazánkban, amely Észak-Európa felől érkezett, és jelentős lehűlést hozott magával. Ám közel sem akkorát, mint például Skandináviában, ahol több helyen már most 0 fokot mértek hajnalonként.
A tartósan meleg időjárás és az Adriai-tenger meleg vize kedvezett a bordásmedúzák megjelenésének. Ennek a fajnak a képviselői ugyan nem csípnek, de a tömeges jelenlétük zavaró a fürdőzők számára. Példátlan szaporodási képességük miatt a számuk gyorsan tovább növekedhet.
Csapadék nem valószínű, ugyanakkor egy picit szeles időnk lesz. Éjszaka és hajnalban ismét lehűl majd a levegő, hétfőn viszont már közel ismét megközelíthetjük a 30 fokot.
A hét első napjaiban fokozatos melegedés kezdődik, amely a hét közepére csúcsosodik ki: 30 fok fölötti maximumokra kell készülni országszerte. A forróság péntekig kitart, majd hétvégére záporokkal és mérsékelt lehűléssel ér véget.
Friss a hajnal után kellemes meleg ígérkezik vasárnap: marad a száraz, napos idő, legfeljebb gyenge fátyolfelhők tűnnek fel az égen. Helyenként élénk lesz a szél.
A Lukas ciklon hűvös lehelete után ismét forró napok várnak ránk. A HungaroMet előrejelzése szerint a jövő hét közepére visszatér a 30 fokos hőség, bár az éjszakák még hűvösek maradnak.
A vasárnap reggel volt az idei nyár leghidegebb napkezdete Csehországban. Több helyen fagyott, és 14 meteorológiai állomáson dőlt meg a napi hidegrekord. A leghidegebb Kvildán volt, ahol a hőmérők -2,4 °C-ot mutattak. A Cseh Hidrometeorológiai Intézet (ČHMÚ) jelentése szerint az ország számos részén 2–6 °C közötti hőmérsékletet mértek.
A jövő hét elején melegedés kezdődik és csütörtökre visszatér a kánikula: mindenhol 30 Celsius-fok felett alakulnak a csúcshőmérsékletek, csapadék nem várható. A hét végén viszont megnő a záporok, zivatarok esélye és kissé visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, vasárnap 27-32 fok várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
A nyár végi lehűlés gyakran hirtelen érkezik, meglepve nemcsak a kertészkedőket, de a növényeket is. Bár a szezon még nem ért véget, érdemes időben felkészülni az átmeneti időjárási viszonyokra, hogy kertje továbbra is egészséges, rendezett és termékeny maradjon.
Az időjárás ma amolyan hullámvasútra ülteti az országot: a nyugat felől érkező vastagabb felhőzet napközben ugyan szakadozik, de gomolyfelhők szinte mindenhol megjelennek, és helyenként erősen felhős időszakokat okoznak. Északkeleten pedig egy-egy záporeső is becsúszhat, így érdemes az esernyőt is kéznél tartani. A legmagasabb nappali hőmérséklet e
Úgy tűnik, ennyi volt a kora őszi időből: folyamatosan melegszik az idő a héten. Hétfőn ugyan még lehetnek felhős időszakok és egy-egy helyen akár még záporok is előfordulhatnak, de már 27 fok körül alakulnak a maximumok.
Ma hajnalban a Bükk-fennsík Mohos-töbrében működő mérőállomás −10,1 °C-os minimum-hőmérsékletet rögzített. Soha korábban nem fordult elő, hogy a bükki töbrökben a nyári hónapokban −10 °C alá süllyedjen a hőmérséklet, így most először jegyeztek fel ennyire zord napot ebben az időszakban.
Még vége sincs a nyárnak, sokan már a hidegebb hónapokra készülnek. A valószínűségi alapú, hosszútávú előrejelzések szerint 2025-ben melegebb őszre és enyhébb télre számíthatunk. Ugyanakkor a meteorológus figyelmeztet, hogy szezonális előrejelzéseket nem szabad készpénznek venni.
Az utóbbi napokban tapasztalt hűvösebb, őszies időjárás után mától egyre inkább felmelegszik a levegő a nyár utolsó hetére. A hőmérséklet az ország több pontján is 30 fok fölé kúszhat, éjszaka azonban továbbra is hűvös lesz, néhol 10 fok alatti hőmérsékletre kell számítani.
Kedden ismét nyárias időre számíthatunk, sok napsütéssel és 25–31 fok közötti csúcshőmérséklettel. Bár a kellemes meleg adott lesz, az élénk délnyugati szél több helyen érezhetővé válik, ezért érdemes vele számolni szabadtéri programoknál is.