Nagyjából száz fecskét tart életben egy természetbarát azzal, hogy melegen tartja a fészküket. Mindenki segíthet a hideg miatt az éhhalál szélére került madarakon.
Kedd hajnalra a legtöbb helyen eláll az eső, és keddtől kezdődően a Kárpát-medence az északi anticiklon déli peremére kerül, így a folytatásban alapvetően száraz légtömeg érkezik az ország fölé.
Bóka János tájékoztatása szerint ez lehetővé teszi, hogy a rendkívüli időjárási és árvízhelyzettel különösen súlyosan érintett közép-európai tagállamok koordinálják a védekezési feladatokat.
A szóvivő kiemelte: a vízállás előrejelzését a folyamatosan változó időjárási helyzet mellett az is nehezítette, hogy például Ausztriában volt olyan mérőállomás, amely felmondta a szolgálatot és rossz adatokat közölt.
Mosonmagyaróvárnál a Lajtán III. fokú árvízvédelmi készültségi kellett elrendelni az állami védvonalakon. Az árvízi védekezés kora délutáni állásáról Siklós Gabriellát, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjje adott tájékoztatást.
A Neoton sem úszta meg a hétvégi ítéletidőt, ugyanis hiába utazott az együttes egészen Szerbiáig, dacolva az időjárással, csupán öt számot adhattak elő a fellépésén.
Az árvízi helyzet ellenére zavartalan a vasúti, illetve a távolsági buszközlekedés az országban - jelentette ki a MÁV vezérigazgatója hétfőn Budapesten, a Keleti pályaudvaron megtartott sajtótájékoztatón. Viszont azt javasolják, hogy ne utazzanak vonattal Csehországba, vagy azon túlra az országon át.
Akár szabad szemmel is látható lehet a sarki fény Magyarországon hétfő este, ugyanis erős geomágneses vihar éri el a Földet. A késő esti, éjszakai órákban egy G3-as fokozatú napvihar éri el bolygónkat, amelyet a szombati X4.5-ös napkitörés indított útjára.
A hideg, csapadékos idő beköszöntétől számított második nap második felében vagy a harmadik napon már képtelenek repülni a fecskék, mert a táplálékukat jelentő repülő rovarok eltűnnek – mondta az InfoRádióban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője. Orbán Zoltán azt tanácsolja, hogy legömbölyített végű csipesz segítségével leforr
Lezárták a vámosszabadi hidat az áradások miatt. A határátkelőnél történt a lezárás, ugyanis a vízszint elérheti az említett híd magasságát. A Magyar Közút hétfőn a kora délutáni órákban döntött az átkelő forgalmának korlátozásáról, de a közlemény nem jutott el időben az autósokhoz.
A ciklon elvonultával szárazabb, melegebb idő várható, ameddig a meteorológia ellát – 7-10 napig –, addig hamisítatlan indián nyárban/vénasszonyok nyarában lesz részünk.
A középső tájakon és Dunántúlon kialakuló réteges felhőzet csak lassan szakadozik, máshol a látási viszonyok javulása után általában naposra fordul az idő.
Úgy tűnik, a napok óta tartó rossz idő után kedden végre kicsit javul a helyzet. Az előrejelzések szerint több helyen is fokozatosan szakadozik majd a felhőzet, sőt, a nap is kisüthet. Ám ma sem szabad otthon felejteni az esernyőt: néhol szitálásra, az északkeleti tájakon pedig akár erős széllel és jégesővel kísért zivatarra is lehet számítani.
Kedden tovább folytatódik a felkészülés az árvízre: a fővárosban és a Lajtán harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. Budapesten a Margitszigetet és a rakpartokat már lezárták, a 2-es villamos a Széchenyi István tér és a Március 15. tér között nem jár.
Az Európát pusztító Boris ciklon már elérte a Balaton térségét is, s extrém erősségű széllökésekkel sújtotta a területet, továbbá a tó vízszintjét is megbillentette. A magyar tenger két részén nagyon eltérő vízszintet mérték a szakértők: a déli oldalon 33 centiméterrel magasabb a vízállás, mint északon.
2013 óta nem volt ilyen magas a vízállás, mint amire most számítanak. De mi azt tapasztaltuk nyugatról keletre tartva a Duna mentén, hogy nincs semmi riadalom, semmi ijedtség, mindenki teszi a dolgát. Helyszíni riport.
Az árvíz és az extrém időjárás miatt kimagaslóan nagy kártérítésre készülhetnek a biztosítók. Az elmúlt napokban lesett rendkívüli csapadék miatt olyan károkról érkeztek bejelentések, amelyeket korábban nem tapasztaltak az ingatlantulajdonosok: sok háztartásban a konnektorból, az elektromos vezetékekből, és a lámpatestek mellől is folyt be csapadék
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője elárulta, hogy várhatóan valamivel a 2013-as árvízhez képest alacsonyabban fog tetőzni a Duna. A szakértő hangsúlyozta, hogy a szakemberek most is megfeszített munkával figyelik az eseményeket a nap 24 órájában, ugyanakkor hozzátette, várhatóan péntek este, szombat hajnalban lehet a tető
Kedden délután már számíthatunk napsütésre is, északkeleten azonban még számítani lehet borult égre és némi csapadékra. Hajnalban többfelé akár köd is képződhet.
Ugyan csapadékutánpótlás már nem várható a vízgyűjtőkön, az árvízvédelemben résztvevők számára itthon egyre több a feladat. A Lajta-szükségtározó megnyitásának lehetőségét továbbra is mérlegelik a szakembereink – írja a vízügy kedd déli közleményében.
Pilismaróton már nagy erőkkel zajlik az árvíz elleni védekezés. Az országot 2013 óta nem fenyegette ilyen súlyos árvízveszély, miután az elmúlt napokban rendkívüli mennyiségű csapadék zúdult a térségre. Az áradás gyorsabban érte el Magyarországot, mint amire számítani lehetett, ezért a Duna felsőbb szakaszain már a hétvégén megkezdték az előkészüle
A Kisorosziban élők már rutinosak, ha árvízről van szó, hiszen nem egyszer előfordult, hogy a Duna vagy éppen egy kiadós havazás szó szerint rabul ejtette a települést. Az idei árvíz szintje az előrejelzések szerint 30-40 centiméterrel lesz kisebb, mint a 2013-as. A lakosság 6-8 napig tartó tejes elszigetelődésre készül.
A szerdai előrejelzések szerint ma akár több órára is kisüthet a nap, és a levegő is melegebb lesz az előző napokban tapasztaltnál: van, ahol akár 26 fokot is mutathat a hőmérő. Ám több helyen záporok, zivatarok ronthatják el a jó időt. Négy vármegyére elsőfokú figyelmeztetést is kiadtak, mivel villámlással erős széllel és akár jégesővel csaphatnak
Szerda reggelre – az előzetes jelentéseknek megfelelően elöntötte – a rakpartot a Duna Budapesten. A folyó vize nagyjából éjjel kettő felé kezdte ellepni az útszakaszt, amiből reggelre már szinte semmi nem látszódott ki.
A nagy esőzések okozta árvizek, belvizek az óriási anyagi károkon túlmenően élelmiszerbiztonsági kérdéseket is felvetnek. A szennyezett víz ellepheti a kertekben, földeken termelt zöldségeket, gyümölcsöket, és veszélyezteti a kutak vízforrásait, így az alacsonyabban fekvő területeken szennyeződhetnek a háztartások élelmiszer-készletei.
Karácsony Gergely közölte azt is, hogy a Duna vízszintje éjszaka elérte az alsó rakpart mélyebben fekvő területeit, várhatóan az autóút szerdán teljes egészében víz alá kerül.