2026. október 8-án, pontosan tíz évvel azután, hogy megszüntették, újraindul a Népszabadság, Magyarország nagy múltú, meghatározó lapja. Az új Népszabadság online újságként és nyomtatott hetilapként működik tovább, olvasható a Népszava weboldalán. A megújuló Népszabadság kiadója a Liberty Press Kft., amely a Jelen és a Népszava kiadói jogaival is r
Az MX-5 harmadik generációját sokan tartják a család legkevésbé szerethető tagjának, egy brit cég azonban most megmutatta, milyen, ha egy 3,0 literes V6 kerül a kis Mazda orrába.
Működési engedélyének ismételt meghosszabbítását kérte Washingtontól az amerikai szankciók alatt álló NIS, Szerbia kőolajipari vállalata, a jelenlegi engedély ugyanis szeptember 30-án lejár. A vállalatba a Mol is bevásárolná magát.
Gépekkel és élményekkel teli Kubota Napot tartott a magyarországi hivatalos forgalmazó Két-Kata Kft. szeptember 12-én Dányban, tapasztalatcserékkel, jó beszélgetésekkel és szórakozással.
Az intézet a választások után a módszertanuk felülvizsgálatáról döntött, ennek a folyamatnak lett most vége. Közölték, hogy a jövőben inkább mélyebb elemzéseket készítenének elsősorban a pártpreferencia-kutatások helyett, "a gondolkodó magyar emberek valóságismeretének bővítése" érdekében.
2026. október 8-án, pontosan tíz évvel azután, hogy megszüntették, újraindul a Népszabadság, Magyarország nagy múltú, meghatározó lapja. Az új Népszabadság online újságként és nyomtatott hetilapként működik tovább, olvasható a Népszava weboldalán. A megújuló Népszabadság kiadója a Liberty Press Kft., amely a Jelen és a Népszava kiadói jogaival is r
Élethű Star Wars-díszletek, TIE-vadász pilótaülés, Han Solo karbonitban, közel ötven jelmezes felvonuló és legendás magyar hangok várják a rajongókat szeptember 26-án a IV. Pécsi Star Wars Napon. A rendezvény ezúttal is jótékony célt szolgál: a tombola bevételével egy hatéves baranyai kisfiú gyógykezelését támogatják.
2025-ben az EU 1,1 milliárd tonna árut importált tengeri úton nem uniós országokból, 1270 milliárd euró értékben. A tengeri úton szállított export mennyisége 0,5 milliárd tonnát, értéke pedig 1069 milliárd eurót tett ki.
Miközben az európai fogyasztók 42 százaléka a nem alapvető vásárlásain spórol, a magyaroknak csak 27 százaléka választja ezt. Nálunk inkább a kivárás lett a védekezés: az európai átlagnál jóval többen halasztják el a nagyobb kiadást, vagy kötik akcióhoz a vásárlást – derül ki a Shopfully nyolc országra kiterjedő kutatásából.
A Samsung legújabb, humoros reklámkampányával az iPhone-ról Androidra váltás „drámai” pillanatait veszi célba, ismert tévés személyiségek segítségével. A cél a Galaxy Z Fold8 népszerűsítése és a váltás körüli érzelmi gátak lebontása.
2026. október 8-án, pontosan tíz évvel azután, hogy megszüntették, újraindul a Népszabadság. Az új lap online újságként és nyomtatott hetilapként működik tovább. Kiadója a Liberty Press Kft., amely a Jelen és a Népszava kiadói jogaival is rendelkezik.
Az Ethereum szeptember közepén még 2400 dollár körül járt, szeptember 23-án pedig már a 2800 dolláros szintet ostromolta. Az áttörés elmaradt: az ETH 2700 dollár alá esett, miközben az amerikai spot Ethereum ETF-ekbe az előző két kereskedési napon jelentős tőke érkezett.
A TikTok Shopping magyarországi megjelenése egy fontos mérföldkő: a közösségi kereskedelem, amelyet eddig főként külföldi piacok jelenségeként figyeltünk, 2026 nyarától fokozatosan itthon is elérhetővé vált. Ez nem csupán egy új értékesítési csatorna megjelenése, hanem az online vásárlás logikájának alapvető alakulása: a felfedezés és a vásárlás kö
Sokkoló adatokkal és ijesztő prognózissal állt elő egy átfogó nemzetközi kutatás az AI-adatközpontok felfoghatatlan mennyiségű elektronikus hulladék kibocsátásával kapcsolatban. A Basel Action Network (BAN) szeptemberben kiadott tanulmánya szerint az AI-infrastruktúra kiépítése és a gyorsuló tempóban leselejtezett eszközök és alkatrészek 2050-ig 39
Kilép az ikonikus kastély falai közül és a filmvásznat veszi birtokba az ország egyik legnépszerűbb taktikai realityje! Az RTL és a Cinema City együttműködésének köszönhetően október 1. és 4. között exkluzív premier előtti vetítéseken tekinthetik meg a rajongók Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 5. évadának legelső epizódját. A legkíváncsibb nézők
A soha nem látott aszály miatti sokk- és katasztrófahelyzet áll az idei Agrárszektor Konferencia fókuszában, amelyet december 1-3-án rendez meg Siófokon a Portfolio Csoport. A rendezvény az agráriumot érintő legfajsúlyosabb témák feldolgozásával választ igyekszik adni arra s sorskérdésre, van-e jövője a magyar agrár- és élelmiszergazdasági termelés
Nyíltnak és barátinak értékelte a XIV. Leó pápával folytatott beszélgetését Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön a Vatikánvárosban újságíróknak nyilatkozva, miután magánaudiencián fogadta a katolikus egyházfő. A miniszterelnök magyarországi látogatásra hívta meg XIV. Leó pápát.
A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet - mondta Molnár János, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium agrárgazdasági államtitkára szerdán, a betakarítási koordinációs bizottság ülését követő sajtótájékoztatón.
Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki vatikáni látogatásán bejelentette, hogy a Tisza-kormány átvizsgálja, majd ezt követően folytatja a Hungary Helps segélyprogramot. A kormányfő XIV. Leó pápával, valamint magas rangú szentszéki diplomatákkal egyeztetett az üldözött keresztények támogatásáról és a migráció kérdéséről.
Rendkívül magas, 120 fős érdeklődés mellett zárult a nemzetipark-igazgatóságok vezetői tisztségeire kiírt nyílt pályázat – jelentette be Gajdos László, élő környezetért felelős miniszter. A tárcavezető kiemelte, hogy a minisztérium végleg szakítani kíván a korábbi, gyakran ajánlásokon vagy ismeretségen alapuló kinevezési gyakorlattal, és teljesen á
A Magyar Nemzeti Bank (Mnb) a jelenlegi 3,0 százalékról 2,5 százalékra csökkenti középtávú inflációs célját – jelentette be Varga Mihály jegybankelnök. Az új intézkedés, amely 2028. január 1-jétől lép életbe, szorosabban igazodik a nemzetközi és európai uniós gyakorlathoz. A stabilabb árkörnyezet és az ehhez kapcsolódó alacsonyabb kamatszint hossza
A málna őszi metszése kulcsfontosságú a bő terméshez és egészséges ültetvényhez. Cikkünkben bemutatjuk, hogy nyári vagy őszi termő fajtáról van-e szó, mely vesszőket kell eltávolítanod, és miért!
A megszűnt szervezetek vagyona az államra száll. Mi történt? Tizennégy közérdekű vagyonkezelő alapítványt (kekva) törölt a Fővárosi Törvényszék, köztük a Mathias Corvinus Collegium, az Áder János-féle Kék Bolygó és a Terror Házát működtető alapítványt – közölte csütörtökön a Fővárosi Törvényszék. Részletek. A listán az MCC Alapítvány és a Kék Bolyg
Dr. Lajtár István a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbb ügyész helyettes hivatalában fogadta Unger Annát, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és dr. Tasnády Katalin nyomozati elnökhelyettest.
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a B
Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban - hívta fel a figyelmet Péczely Terézia jogász az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén.
Jogutód nélkül megszűnt 14 közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva). Egyetlen, a Fővárosi Törvényszék által nyilvántartott érintett szervezet esetében sem érkezett kérelem arra, hogy más alapítványi formában tovább működjön. A megszűnt alapítványok vagyona, jogai és kötelezettségei az államra szálltak, és már zajlik a hozzájuk
"A vidék, ahol élünk, az érték, amit teremtünk, a jövő, amit építünk" – ezzel a gondolattal nyitotta meg szeptember 24-én a KÁN Egyetemi Napok nulladik szakmai napját Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora.
A vártnál egymilliárd forinttal kevesebb iparűzési adóbevétel folyik be Békéscsaba önkormányzatához év végéig a vállalkozások szeptember 15-én esedékes előlegbefizetései alapján. A város közgyűlése csütörtökön tárgyalt a helyzetről, októberre intézkedési csomagot állítanak össze – közölte az MTI.
Biztonsági incidens érte a Revolut egyik amerikai partnerének, a DriveWealthnek a rendszereit, amely során illetéktelenek férhettek hozzá ügyféladatokhoz. Magyar felhasználókat is érinthet az incidens. A kiszivárgott információk között több személyes adat, például név, e-mail-cím, telefonszám és postacím is szerepelhet. A Revolut hangsúlyozta, hogy
A CoinDesk hétfőn közzétett elemzése 3450 olyan ügyletet vizsgált meg a lejárat nélküli, Ethereum azonnali (spot) árfolyamát követő határidős (perpetual) termék keretében, amelyek szeptember 17. és 20. között, 23 darab egyórás időablakban zajlottak. Ezek közül 1406 ügylet értéke az 5499 dolláros árfolyamhoz képest legfeljebb 2 dolláros eltérést mut
Újabb, jelentős üzemanyagár-csökkentésre készül az osztrák kormány: az októberre és novemberre tervezett intézkedések összességében mintegy 12 centtel mérsékelhetik a benzin és a dízel literenkénti árát – írja az Auto Motor und Sport. A csomag egyszerre nyúlna hozzá az üzemanyagokat terhelő adókhoz és az olajipari szereplők árréséhez.
Az Insights emberefejlesztési vállalat friss globális kutatása rávilágít, hogy a jelentős szervezeti változásokon áteső cégek vezetői gyakran nincsenek tisztában saját negatív viselkedésbeli változásaikkal. A megkérdezett felsővezetők és HR-esek 81%-a tapasztalt viselkedésbeli eltolódást a felsővezetésben, és miközben a pozitív irányú változást érz
A Tisza Párt öt előterjesztés, köztük a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügyének tárgyalását javasolja az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésén.
A páfrányok szaporításánál nem maga a vágás vagy az átültetés a legnehezebb, hanem annak eldöntése, hogy az adott növénynél egyáltalán melyik módszer használható. Egy több koronát nevelő vagy kúszó rizómával terjedő páfrány rendszerint jól osztható, más fajoknál viszont inkább a spórás szaporítás jöhet szóba.
2026. október 2-án 19.00-kor országos és online közös filmnézéssel ünnepeljük a Macskafogó 40. születésnapját. A Nemzeti Filmintézet jóvoltából a film online ingyenesen elérhető lesz, miközben országszerte mozik, művelődési házak, kulturális központok, klubok és más helyszínek csatlakoznak vetítésekkel.
Az egyik leggazdagabb magyar korábban meghatározó tulajdonosa volt a banknak, most azonban több lépésben értékesíti részesedését. Mi történt? A HVG azt írja, Tiborcz István fokozatosan kiszáll a Gránit Bankból, a részvényeire azonban több vevő is jelentkezett, miközben egyelőre nem teljesen világos, hogyan finanszírozzák a több tízmilliárdos tranza
Három minőségi szinten mutatja be az irodakialakítás költségeit a CBRE új hazai útmutatója. Magyarországon a hangsúly az új kialakításról a felújítás felé tolódott.