A mesterséges intelligencia működéséhez leegyszerűsítve három dolog kell: internet, áram és hűtés. Az első kettőről sok szó esik, a hűtés viszont a háttérben marad – pedig egy adatközpont energiafelhasználásának mintegy 40 százalékát teszi ki, és nagyrészt ezen múlik, mennyi vizet fogyaszt a létesítmény.
A forint áprilisi erősödése a vártnál gyorsabban megjelent a fogyasztói árakban, ezért az MNB idén is csak 1,8 százalékos átlagos inflációval számol - derült ki a jegybank friss Inflációs jelentéséből. A nyugalom azonban átmeneti: a drágább energia és élelmiszer, valamint a dohánytermékekre kivetett magasabb jövedéki adó miatt a jegybank 3,1 százal
A Bitcoin árfolyama a hét közepén enyhén visszahúzódott, és a 84 000 dolláros szint közelébe csúszott, miután a hét elején közel 87 250 dolláron, héthavi csúcson járt. Jelenleg az árfolyam 84 100 dollár körül mozog. A visszaeséssel párhuzamosan a kereskedők két meglepő nyertes felé fordultak: a Bitcoin Cash és a Bitcoin SV irányába. Mindkét token
Nem úgy kezdődik a Dallas Mavericks felkészülése a 2026–27-es NBA-szezonra, ahogyan Dereck Lively II esetében hónapokon keresztül tervezték. Hiszen a 22 éves center továbbra sem kapott orvosi engedélyt arra, hogy bekapcsolódjon a teljes edzésmunkába. Lively tavaly decemberben esett át szezonját lezáró jobb lábfejműtéten, és bár akkor még arra számí
Rendkívüli mentességet vezetnek be az egységes kérelemben igényelhető agrártámogatásokra a súlyos aszályhelyzet miatt. A gazdálkodóknak külön igazolást sem kell benyújtaniuk, a Magyar Államkincstár mindent hivatalból intéz.
Tom Cruise, a világhírű színész, nem mindennapi munkamódszeréről mesélt a Jason és Travis Kelce által vezetett New Heights című podcastban. A 64 éves sztár elárulta, hogy amikor egy új projektet mérlegel, nem maga olvassa el a forgatókönyvet, hanem megkéri a rendezőket és forgatókönyvírókat, hogy olvassák fel neki.
Csütörtökön vatikáni látogatást tesz Magyar Péter: a miniszterelnököt délelőtt 10:45-kor négyszemközti magánaudiencián fogadja XIV. Leó pápa, ezt követően pedig Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék diplomáciai és kormányzati vezetőjével is tárgyal. Itthon a politikai napirenden inkább a kormány és ügyészség közti konfliktus, valamint a képviselők
Kormos Anett egy bejegyzésben bírálta a hazai állatvédelem és az örökbefogadás túl szigorú feltételeit. Elmondása szerint 30 ezer forintot és lehetetlennek tartott feltételeket követeltek tőle. A humorista történetéről a Femcafe számolt be.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint szeptemberben az üzleti világ hangulata enyhén javult, míg a fogyasztók kilátásai gyakorlatilag nem változtak az előző megkérdezéshez képest. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe 1 ponttal emelkedett. A vállalkozások foglalkoztat
A 2021–2027-es uniós ciklus vége egyre közelebb kerül, a vállalkozások számára azonban még korántsem zárult le a Ginop Plusz története. A program pénzügyi keretének és a már nevesített pályázatoknak az összevetése alapján csak a kutatás-fejlesztési, innovációs és stratégiai technológiai területeken közel 194 milliárd forintnyi olyan forrás látszik,
Donald Trump elnök már nem is ígérgeti, hogy a november 3-i választások előtt előrelépést tudna elérni Iránnal, amit elismert az ENSZ-ben mondott beszédében is. Külpolitikájának - az iráni helyzet kezelésének - elfogadottsága 26 százalékra zuhant. A kampánya lényegében összeomlott a magas gázolajár, és a drága jelzálog-kamatok miatt.
Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredménye, hogy nőtt az agglomeráció vonzereje a lakásvásárlók körében – mutat rá elemzésében az Otp Ingatlanpont.
Távozik az Antenna Entertainmenttől Kis-Bocz Éva, a médiavállalat közép- és kelet-európai régiós programigazgatója - értesült a Médiapiac. Információnkat a médiacsoport is megerősítette lapunknak.
A világ vezető mesterségesintelligencia-fejlesztő vállalatainak vezetői az ENSZ Biztonsági Tanácsában beszéltek az egyre fejlettebb AI-rendszerek kockázatairól. Sam Altman és Dario Amodei is arra figyelmeztetett, hogy a technológia fejlődésével olyan veszélyek jelenhetnek meg, amelyeket egyetlen ország vagy vállalat sem tud önállóan kezelni. Az AI
A csillagászati ősz második napjának hajnalán ismét fagypont alá süllyedt a hőmérséklet az ország több pontján - írja a HungaroMet. Napközben egy átvonuló időjárási front hoz felhősödést és csapadékot, 18 és 24 fok közötti hőmérsékletre lehet számítani.
Az őszi időszak beköszöntével különösen fontos, hogy szervezetünk megfelelő vitamin- és ásványianyag-ellátottságára is figyelmet fordítsunk. De vajon mennyire tudatosok a magyarok vitaminpótlás terén, milyen készítményeket választanak, és mi alapján döntenek egy-egy táplálékkiegészítő mellett? Ezekre a kérdésekre keresett választ a BioTechUsa-cégcs
Jogutód nélkül megszűnt 14 közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány, köztük a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, amelynek Áder János volt köztársasági elnök és az Élvonal Csúcskutatási Alapítvány, amelynek Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus volt a kuratóriumi elnöke.
A nemzetközi geopolitikai konfliktusok, a megugró energiaárak és az extrém aszály miatt az MNB 1,8 százalékra mérsékelte az idei gazdasági növekedési előrejelzését, miközben a Monetáris Tanács 2,5 százalékra csökkentette az inflációs célt. A dohánytermékek jövedékiadó-emelése és a minimálnyugdíj-emelés fogyasztási hatása is alakítja a pályát.
Az olcsó, engedély nélküli növényvédő szerek látszólag csábítóak, de óriási rizikót hordoznak! Ezek használata jogi bajokat, terméskiesést és élelmiszerbiztonsági problémákat okozhat. Egy rossz döntés valóban sokba kerülhet!
A magyar munkabaleseti statisztikák alapján nem kirívó a hazai helyzet uniós összevetésben, ugyanakkor a munkahelyi balesetek száma az elmúlt években ismét emelkedni kezdett.
Szemléletváltásra és szigorúbb gazdálkodásra van szükség a hazai profi labdarúgásban, miután a klubok központi bevételei jelentősen csökkentek – hangsúlyozta Vági Márton, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) főtitkára. Bár az élvonalban nem várható csődhullám, a másodosztályú csapatok jóval nehezebb helyzetbe kerültek. A szövetség mindemellett a ját
Az Európai Bankhatóság (EBA) elnöke szerint az európai bankpiac széttagoltsága akadályozza, hogy a hitelintézetek elérjék a kontinens digitális, gazdaságbiztonsági és védelmi törekvéseinek finanszírozásához szükséges méretet.
2026. október 8-án, pontosan tíz évvel azután, hogy megszüntették, újraindul a Népszabadság, Magyarország nagy múltú, egykoron meghatározó lapja. Az új Népszabadság online újságként és nyomtatott hetilapként működik tovább, és csatlakozik a Jelen és a Népszava mögötti médiacsoporthoz.
A Svájci Államszövetség 87,6 millió svájci frankkal (több mint 34 milliárd forinttal) járul hozzá 10 magyarországi intézkedés megvalósulásához 8 területen - közölte a Sándor-palota szerdán az MTI-vel, miután Baka András magyar köztársasági elnök és Guy Parmelin svájci államfő megbeszélést folytatott az Ensz Közgyűlésén New Yorkban.
Az Invest legújabb adásában az Apple új készülékei, a Meta váratlan AI-dobása, az adatközpont-sztori következő köre és a hazai NER-részvények körüli bizonytalanság is terítékre került. Áron és Viktor azt vizsgálták, hogy az Apple miért lett egyszerre hardvergyártóból ökoszisztéma-cég, hogyan próbálja a Xiaomi provokálni a világ egyik legértékesebb
Ködbe burkolódzó hegyek, ősi kastélyok és varázslatos tájak – ezúttal a Harry Potter-filmek legendás skót helyszíneit fedezhetik fel egy dokumentumfilm segítségével. J. K. Rowling regényvilágának kulisszái a Filmes helyszínek nyomában című sorozatban elevenednek meg szeptember 27-én, vasárnap 17:50-kor az M5 kulturális csatornán.
A társadalombiztosítás sajátos járulékfogalma a foglalkoztató terhelő táppénz-hozzájárulás. Ismertetjük ennek előírásait, továbbá, hogy milyen esetek mentesíthetnek a kötelezettség alól.
Oroszország déli kikötőinek forgalma szeptemberben közel a tizedére esett. Az alternatív útvonalak nem boldogulnak a mennyiséggel, a termelői árak beszakadtak. Kinek lesz így kedve a búzavetéshez?
Pontosan tíz évvel a megszüntetése után, 2026. október 8-án újraindul a Népszabadság. A lap online közéleti híroldalként és nyomtatott hetilapként tér vissza – jelentette be a Népszava csütörtökön.
A szerb kormány ötezer tonna gázolaj piacra bocsátásáról döntött a kötelező állami tartalékokból, hogy biztosítsa az ország üzemanyag-ellátását a globális energiaválság és a növekvő importköltségek közepette - jelentette be ma a szerb energiaügyi miniszter.
Németországban a 2025/26-os gazdasági évben kevesebb vállalat állított elő, de több keveréktakarmányt. A termelésígy összesen 22,5 millió tonnára nőtt, de az iparági szereplők az ellátási láncok sebezhetőségére figyelmeztetnek - írta a Food&Agribusiness.
A Svájci Nemzeti Bank (SNB) alelnöke, Antoine Martin szerint jó mértéknek tekinthető a 90 százalékos elsődleges alapvető tőkekövetelmény (CET1) az UBS külföldi leányvállalatai mögött, miután a svájci parlament felsőháza megszavazta az új banki szabályozást.
Jogutód nélkül megszűnt 14 közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) , köztük a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, amelynek Áder János volt köztársasági elnök és az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány, amelynek Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus volt a kuratóriumi elnöke –
2026. október 8-án, pontosan tíz évvel azután, hogy megszüntették, újraindul a Népszabadság. Az új Népszabadság online újságként és nyomtatott hetilapként működik tovább. A Népszabadság 1990 után független napilapként a magyar médiatér meghatározó szereplőjévé vált. Szerkesztősége újságírók nemzedékeinek kiváló iskolája volt, a rendszerváltás után
Magyarország leghamarabb 2033-ban vezetheti be az eurót, az euróövezeti csatlakozás legnagyobb akadálya az államháztartási kritériumok teljesítése az Equilor Befektetési Zrt. elemzőinek értékelése szerint.
Több százmilliárd forintnyi önkormányzati befizetés sorsa vált kérdőjelessé az Alkotmánybíróság hétfői döntése nyomán. A testület Budaörs ügyében alaptörvény-ellenesnek találta a szolidaritási hozzájárulás megállapításának és beszedésének rendszerét – azt a rendszert, amelyből 2025-ben 360 milliárd forint bevétellel számolt az állam. A pénz ettől m
Az intézet a választások után a módszertanuk felülvizsgálatáról döntött, ennek a folyamatnak lett most vége. Közölték, hogy a jövőben inkább mélyebb elemzéseket készítenének elsősorban a pártpreferencia-kutatások helyett, "a gondolkodó magyar emberek valóságismeretének bővítése" érdekében.
A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szeptember 1-jétől Gábor Gabriellát, Betyák Zoltánt és dr. Simon Gergelyt partnerré nevezte ki. A kinevezések a szakemberek eredményes munkáját és az általuk képviselt szakterületek fejlesztésében elért sikereit ismerik el. Az új partnerek a banki és pénzügyi könyvvizsgálat, az IT audit
Volodimir Zelenszkij elnök a New York-i sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Ukrajna egy-kétszáz rakétát gyűjt be közvetlenül a partner államok vezetőitől.