A Magyar Suzuki és Lábas Viki harmadik éve épít közös történetet. Az énekesnő új alkotói korszakában is folytatódó partnerség középpontjában idén a megújulás, a közös értékek és a By Your Side gondolata áll.
Sokan nem is sejtik, hogy elég egy rossz ütemezésű metszés, és máris búcsút inthetünk az aranyfa vagy orgona tavaszi virágözönének. Mutatjuk, mire figyelj!
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium megtette feljelentését az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen - tudatta a tárca pénteken, egy nappal azt követően, hogy hírt adott a feljelentési szándékáról az intézményben folytatott átvilágítás alapján feltárt visszás ügyletekben.
A ponthatárok kihirdetésével rögtön elkezdődött a bankok harca azért, hogy az újdonsült hallgatók náluk nyissák meg az első saját számlájukat. Több tízezer forintot hajlandóak ezért adni nekik. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint érdemes ezt kihasználni, de nem csak az egyszeri kedvezményekre, jóváírásokra kell figyelni, hiszen sok évig lehet haszn
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének (MEME) elnökét és Zabezsinszkij Éva dramaturg, forgatókönyvíró, casting directort nevezte ki a Nemzeti Filmintézet Igazgatósága a pályázatokat elbíráló átmeneti testületekbe. A bizottságok póttagja Zurbó Dorottya filmrendező, egyete
Ugandában ezentúl minden hónap utolsó szombatján háromórás kötelező közösségi takarítást tartanak, amelyen a 18 és 65 év közötti, munkaképes lakosoknak részt kell venniük - jelentették be pénteken a helyi hatóságok. A távolmaradókat szankciókkal fenyegetik.

Negyvenöt résztvevővel, egy héten át tartó zenei, lelki és közösségi programokkal rendezték meg idén a XXIII. Kárpátaljai Keresztény Gitáros Tábort. A tábor immár több mint két évtizede kínál találkozási lehetőséget a kárpátaljai magyar fiatalok számára, ahol a gitártanulás mellett a hit megélése, a barátságok és a közösségépítés is kiemelt szerepe

A búza kiskerti aratása után számos kártevő veszélyezteti a termést. Cikkünkben bemutatjuk a leghatékonyabb megelőzési és tárolási módszereket, hogy a betakarított búza minősége hosszú távon is megmaradjon.
Jelentősen erősödött a fejlesztési kedv a magyar közép- és nagyvállalatok körében a K&H innovációs index legfrissebb kutatása szerint. Az új termék vagy szolgáltatás bevezetését tervező cégek aránya fél év alatt több mint kétszeresére, 13 százalékról 29 százalékra emelkedett. A tervezett innováció alindex ezzel párhuzamosan 21 pontról 29 pontra nőt
A Bitcoin a múlt heti lokális csúcs után 64 000 dolláron stabilizálódott az árfolyam, majd az ezt követő lassú emelkedés során a BTC ismét egymás után áttörte a héten a 65 000, majd a 66 000 dolláros ellenállási szinteket. Egyes tőzsdéken a jegyzés rövid időre újra elérte a 67 000 dollárt is, ami új csúcsot

Folytatódik a védekezés a Románia felől érkezett szennyezés miatt a Fekete-Körösön. Bár a folyón úszó szennyező anyagot már eltávolították, a horgászati és fürdési tilalom továbbra is érvényben marad, amíg meg nem érkeznek a vízvizsgálatok eredményei.