Egy hosszú nap végén sokan keresnek olyan kikapcsolódást, ami néhány órára kiszakítja őket a hétköznapokból. A jól megírt romantikus történetek éppen ezért foglalnak el különleges helyet az olvasók szívében: ezek a könyvek érzelmekkel, fordulatokkal és emlékezetes karakterekkel töltik meg az olvasásra szánt időt.
Akár 84,5 millió forintért is megvásárolható a Salgótarjánhoz közeli természetvédelmi területen lévő Salgó Hotel. A licitálók most igazán kedvező áron juthatnak hozzá ehhez a csodás környezetben, sokak által ismert és kedvelt vidéken fellelhető, 37 szobás turisztikai központhoz, amelyre augusztus 10-től lehet ajánlatot tenni.
Erőteljes emelkedésnek indult a dél-koreai tőzsde, miután a jelek szerint a végéhez közeledik a tőkeáttételes pozíciók leépítése, amely korábban közel 30 százalékkal vetette vissza a koreai részvényindexet a csúcsáról. A fordulat érdemi megkönnyebbülést hozott a hetek óta tartó eladási hullám után - tudósított a Bloomberg.
Újabb videó látott napvilágot a Hogyan tudnék élni nélküled? című alkotáshoz annak YouTube-csatornáján. A produkció a rendszerváltás utáni legsikeresebb magyar film lett.
A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a hosszabb nevelési idő növeli az állattenyésztés takarmány- és területigényét. Berezvai Zombor, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ez azonban csak a mérleg egyik oldala. A zsúfolt, nagyüzemi tartás nagyobb antibio
Az állatjóléti előírások szigorítását sokan költségnövelő tényezőként emlegetik, miközben kevesebb szó esik arról, hogy a jobb tartási körülmények mérsékelhetik a trágyaterhelést, az antibiotikum-rezisztencia kialakulását és a járványok kockázatát.
A volt kulturális és innovációs miniszter a jó és rossz küzdelméről, személyes megéléseiről, és röviden az NKA-botrányról is beszélt. Mi történt? Alákérdezős, tegeződős interjút adott Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter a Gödöllői Híreknek, melyet a 24.hu szemlézett először. A kedd este megjelent nagyinterjúban több fronton is szó
Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, kedden a BUX 2288,51 pontos, 1,62 százalékos emelkedéssel, 143 889,34 ponton történelmi csúcson zárt.
A szakszervezeti konföderációk (Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés – Liga Szakszervezetek – Magyar Szakszervezeti Szövetség – Munkástanácsok Országos Szövetsége – Szakszervezetek Együttműködési Fóruma) alapvetései a szociális párbeszéddel, a munkaügyi kapcsolatok rendszerével és a kormányzati bérpolitikával kapcsolatban. Levél Magyar Péter kormán
A Goldman Sachs új platformot indított, amellyel a vagyonos ügyfeleknek szóló magántőkepiaci befektetési kínálatát kívánja bővíteni – derül ki a bank belső feljegyzéséből, amelyet a Reuters hírügynökség ismertetett.
Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, az amerikai piacok tegnapi felpattanása után Ázsiában nem alakult ki egységes irány, bár a chiprészvények több helyen is erőt mutattak. A befektetők figyelmének középpontjában továbbra is a közel-keleti konfliktus és az ismét 92 dollár fölé emelkedő olajár áll, miközben a vállalati gyorsjelentési szezon is egyre
2026. július 21-én jelent meg a Magyar Közlöny 2026. évi 95. száma, benne a Közszolgálati Közalapítvány alapító okirata visszavonásáról, valamint a Független Közmédia Testület alapító okiratának elfogadásáról, induló vagyona megállapításáról szóló OGY határozat.
A Magyar Mezőgazdaság Direkt műsorában Hutter Ádámot, az IKR műtrágya kereskedelmi üzletág igazgatójának véleményét kértük a jelenlegi, műtrágya piacot érintő változások kapcsán.
Jamie Dimon, a JPMorgan Chase vezérigazgatója szerint a befektetők alábecsülik a világgazdaságot fenyegető kockázatokat, és hozzátette, hogy ő maga a jelenlegi árakon sem részvényeket, sem hosszú lejáratú amerikai kincstárjegyeket nem vásárolna.
Kamerák, szenzorok, digitális ikrek és intelligens előrejelző rendszerek segíthetnek visszaszorítani az élelmiszer-pazarlást. A kérdés már nem az, hogy képes-e rá az MI, hanem az, hogy hol érdemes elkezdeni a bevezetését.
A tajvani munkaügyi alapokat kezelő hivatal (Bureau of Labor Funds – BLF) öt globális vagyonkezelőt választott ki egy 3 milliárd dolláros, a klímatranzíciós infrastruktúrát célzó megbízás teljesítésére. A közpénzből felhalmozott nyugdíjtőkét ezúttal az energetikai és a digitális rendszerek átalakulásába fektetik be - írja a Pension Policy Internati
Magyar Péter múlt héten a magyar történelem egyik legnagyobb vasútfejlesztési programjának nevezte a Baross Gáborról elnevezett tervet. Mi történt? Sajtótájékoztató tartott Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán, ahol ismertették a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. A bejelentés itt nézhe
Több százezer európai Uber-sofőr számára válhat egyszerűbbé az elektrifikált közlekedésre való átállás a Toyota Motor Europe és az Uber új partnerségének köszönhetően. Az együttműködés nem csupán kedvezőbb járművásárlási lehetőségeket kínál, hanem finanszírozási, lízing- és biztosítási megoldásokkal is támogatja a fenntarthatóbb városi mobilitás el
Harminc tehetséges fiatal érkezett Győrbe a világ tizenhét országából a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös nyári képzésére, az Audi Development Campre. A július 20. és 27. között zajló programban a hallgatók a vállalat által adott, valós robotikai feladaton dolgoznak nemzetközi csapatokban, miközben a tapasztalt mentorok támogatásáv
Svédországban, a Spotlight Stock Marketen elindul Európa első bitcoin-fedezetű preferált részvénye, a BTC PREF. A papírt a stockholmi székhelyű Bitcoin Treasury Capital AB (BTC AB) bocsátja ki, amely üzleti modelljének középpontjában a bitcoin vállalati tartalékként történő felhalmozása áll. A társaság évi 10%-os, havi rendszerességgel fizetett osz
Az informatikai álláspiac már rég nem csak a friss diplomás programozókról szól. Egyre nagyobb előnyt jelent, ha valaki az IT-tudás mellé jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy akár oktatási tapasztalatot is hoz magával.
Az ukrán gazdák eddig 5,47 millió tonna gabonát és hüvelyes növényt takarítottak be 1,34 millió hektárról, ami a tervezett terület mintegy 11 százalékát teszi ki. A betakarítás a korai tavasz, a gyors növényfejlődés, valamint az aszály és a hőség miatt több régióban a szokásosnál hamarabb indult el, a legnagyobb mennyiséget pedig eddig Odessza, Mik
A gyümölcsfák koronaszerkezetének formálásához és egészségük megőrzéséhez fontos a vízhajtások időbeni eltávolítása. A júliusi zöldmetszés megfelelő időpont és módszer lehet a felesleges, függőleges hajtások visszaszorítására. Írásunkban bemutatjuk, miért szükséges ez a művelet, hogyan végezhető el szakszerűen, valamint arra is adunk gyakorlati tan
Ötödik alkalommal rendezte meg a Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a "Víz, amit akarunk" konferenciát.
Az MNB kamatcsökkentését követően továbbra is 360 forint felett mozog az euró árfolyama. Az elmúlt hetekben látott gyengülés főleg az iráni háború újabb eszkalációjának és az olajárak újbóli emelkedésének, a dollár erősödésének és az MNB iránymutatásának köszönhető. Az emelkedő olajárak és az amerikai állampapírhozamok növekedése által támogatott d
A kínai autómárkák júniusban az európai új plug-in hibrid autó értékesítések több mint egyharmadát tették ki, mivel a gyártók még az előtt igyekeznek növelni ezen modellek eladásait, mielőtt az EU esetleg vámokat vetne ki rájuk.
Annak ellenére, hogy tovább éleződött a geopolitikai helyzet a Közel-Keleten és ismét feljebb araszolt a nyersolaj ára, a technológiai szektor feléledésének köszönhetően kedden javult a hangulat az európai részvénypiacokon.
Szlovák sikersorozat feldolgozását indíthatta el az RTL: egyelőre kevés információ látott napvilágot a projekttel kapcsolatban, de az RTL Magyarország pár napja a Ígéret címet levédette.
Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a ké
Kormányciklusokon átívelő, tízéves vasúti fejlesztési program indul, melynek teljes kerete megközelíti a 3500 milliárd forintot - jelentette be Magyar Péter, a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet bemutató budapesti sajtótájékoztatón.
A megállapodásnak még át kell mennie az amerikai Kongresszuson, ahol komoly ellenállásba ütközhet. Mi történt? Donald Trump jóváhagyott egy megállapodást Szaúd-Arábiával, amely lehetővé tenné, hogy a közel-keleti ország saját urándúsító kapacitást építsen ki polgári célú atomprogramjához, tudja a Wall Street Journal. Az egyezmény alsóhangon vitatot
Buga László, az Egészségügyi Minisztérium fekvő- és járóbeteg-szakellátásért felelős államtitkára elárulta, melyek a legkritikusabb pontjai az egészségügynek.
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró