2026. június 8. hétfő

jún. 8
16:45
A vízhiány a szivattyúk egyik legnagyobb ellensége (Agroinform)
A szárazonfutás komoly kockázat a kerti és búvárszivattyúknál. Cikkünkben bemutatjuk a vízhiány elleni védelem lehetőségeit.
jún. 8
16:51
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány (Azenpenzem)
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választások előtti osztogatása is.
jún. 8
16:51
Nehezebb lett félretenni a fiataloknak (MMonline)
Minden második huszonéves fiatalnak nőttek a havi megélhetési költségei az elmúlt egy évben, miközben csak 36 százalékuk számolt be bevételnövekedésről. A kiadások átlagosan 14 ezer forinttal, a bevételek viszont mindössze 4 ezer forinttal emelkedtek, így a fiatalok mérlege átlagosan 10 ezer forinttal romlott a K&H ifjúsági index felmérés első negy
jún. 8
16:57
Reagált a volt igazságügyi miniszter a súlyos vádakra (Menedzsment Fórum)
Tuzson Bence szerint egyáltalán nem igaz, hogy az Integritás Hatóság elnökét megpróbálták volna rávenni arra, hogy ne vizsgálja a korrupciógyanús ügyeket.
jún. 8
16:57
Súlyos veszteséggel zárták az évet a legnagyobb magyar vágóhidak (Portfolio)
Többmilliárdos bevételkiesést és jelentős veszteségeket könyvelt el 2025-ben Magyarország két legnagyobb sertésvágóhídja, a mohácsi MCS Vágóhíd és a kiskunfélegyházi Hungary-Meat. A visszaesés elsősorban a külpiacok gyengülésének, az éles európai versenynek, valamint a szűkülő árréseknek tudható be, ami rávilágít arra, hogy a hazai ágazat továbbra
jún. 8
16:57
Medvévé változó kamaszlány története hódítja meg a fesztiválokat, és már az Oscar is elérhetővé vált (Médiapiac)
Újabb rangos elismerést gyűjtött be Konrád Zsuzsanna Valami vad című rövidfilmje. Miután a Tallinn Black Nights Film Festivalon elnyerte a legjobb élőszereplős rövidfilm díját, a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon is a legjobb magyar élőszereplős alkotásnak választották. Mivel mindkét fesztivál Oscar-kvalifikáló, a film egy lépéssel
jún. 8
17:09
A nemfizetés lett a magyar kkv-k egyik legnagyobb üzleti kockázata (Piac és Profit)
A romló fizetési fegyelem és a bizonytalan gazdasági környezet egyre nagyobb nyomás alá helyezi a magyar kis- és középvállalkozásokat. A kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie, miközben a vállalati csődök mintegy 25 százaléka közvetlenül a ki nem fizetett tartozásokra vezethető vissza. A piaci kockázatok ugyanakkor n
jún. 8
17:09
Magyar Péter: felülről nyitott lesz a gyermekvédelem költségvetése (ProfitLine)
Felülről nyitott költségvetést ígért a gyermekvédelem számára Magyar Péter, hangsúlyozva, ha több szakemberre, új férőhelyekre lesz szükség, lesz rá forrás. A miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában a gyermekvédelemben dolgozók bérrendezésének szükségességéről is beszélt.
jún. 8
17:09
A gazdagok játéka lett az Otthon Start? – 10 ábra a fix 3%-os hitelről, aminek nem mindenki fog örülni (Portfolio)
Az Otthon Start hitelek 76 százalékát, a piaci lakáshitelek 66 százalékát a legtöbbet kereső ötöd veszi fel – jelent meg néhány napja a Portfolio-n, és a hír a közösségi médiát is bejárta az MNB friss Pénzügyi stabilitási jelentése alapján. Hiába volt tehát az a szándéka az előző kormánynak a programmal, hogy megkönnyítse a lakáshoz jutást, ez jóré
jún. 8
17:12
Az üzleti élet Oscarját vehette át a magyarországi Bosch csoport vezetője (Növekedés)
Dr. Szászi Istvánnak ítélték oda a magyar üzleti élet egyik legrangosabb elismerését, az Év Menedzsere Díjat. A magyarországi Bosch csoport vezetője hosszú évek óta aktív szerepet vállal a hazai innovációs ökoszisztéma kiépítésében. Dr. Szászi István küldetésének tekinti a kutatói hálózatok és az ipar közötti együttműködés erősítését, az egyetemi s
jún. 8
17:15
Talán soha nem látott egységbe kovácsolta a parlamentet a Tisza javaslata (Menedzsment Fórum)
189 igen szavazattal és egyetlen tartózkodás vagy nem szavazat nélkül megszavazta az Országgyűlés a képviselői fizetések, valamint a frakciók állami támogatásának csökkentéséről szóló tiszás törvényjavaslatot.
jún. 8
17:15
Időjárás: Felhők, záporok a láthatáron (Agroinform)
A hétfő esti óráktól kezdve nyugat felől fokozatosan megnövekszik a fátyolfelhőzet, így az éjszaka folyamán általában derült vagy fátyolfelhős égboltra számíthatunk.
jún. 8
17:21
Már nem elég a májusi eső (Mezőhír)
A mezőgazdaságban a májusi eső már nem elég: az aszály tartós alkalmazkodásra kényszeríti a gazdákat.
jún. 8
17:30
Fordulat a Közel-Keleten: mindkét fél leállította a rakétacsapásokat (Növekedés)
Donald Trump amerikai elnök kérésének engedve Izrael és Irán is arról számolt be hétfőn, hogy leállították az egymás ellen indított rakétacsapásokat.
jún. 8
17:33
Elemző: óriási a költségvetés hiánya a májusi kis többlet ellenére is (Infostart)
Az egy évvel korábbihoz képest több mint negyvenmilliárd forintos többlettel zárt előző hónapban az államháztartás központi alrendszere. Csiki Gergely, a Portfolio költségvetési elemzője szerint az előző két évben is ilyen volt a május, viszont az első öt hónap összesített költségvetési hiánya óriási és szokatlan, "szintet ugrott" idén a hiány.
jún. 8
17:33
Váratlan fordulat a devizahiteles ügyekben: egyhangú döntést hozott az Országgyűlés (Pénzcentrum)
Az Országgyűlés egyhangú szavazással fogadta el azt a javaslatot, amely az egyes tisztességtelen fogyasztói szerződések jogkövetkezményeivel kapcsolatos törvények felülvizsgálatához kötődő folyamatban lévő eljárások kezelését rendezi, írta meg a Telex.
jún. 8
17:39
Zárásra is sikerült lenyomnia Európát a BUX-nak (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,44 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 133 710,40 ponton zárt hétfőn.
jún. 8
17:39
Szlovéniában csökken a benzin, drágul a dízel kedden (ProfitLine)
Szlovéniában kedden csökken a 95-ös benzin, míg a dízel és a fűtőolaj ára emelkedik az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon, miután az új kormány változatlanul hagyta az üzemanyagárak szabályozásának modelljét.
jún. 8
17:45
Súlyos működési gondokra hivatkozva lecserélte Hegedűs Zsolt az egyik budapesti kórház igazgatóját (Portfolio)
Távozik posztjáról és nyugdíjba vonul a Szent Imre Kórház eddigi főigazgatója, dr. Bedros J. Róbert. Az intézmény új megbízott igazgatója Prof. dr. Járai Zoltán, az orvosigazgató pedig dr. Kerkovits András lett, akiknek elsődleges feladata a korábbi működési zavarok felszámolása és a kórház átvilágítása lesz - közölte Hegedűs Zsot egészségügyi mini
jún. 8
17:45
Gigasiker Ázsiában: Hatalmas tapsot kapott a kínai pódiumon a Mate professzora (Agroinform)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professzora, Michéli Erika nemzetközi szinten is kimagasló díjat kapott a talajtudomány területén.
jún. 8
17:45
Közeleg a határidő, és még mindig csak 14 kriptotőzsde kapott MiCA engedélyt az EU-ban (BitcoinBázis)
2026. július 1-jén lejár a kriptoeszközök európai piacaira vonatkozó szabályozás (MiCA) szerinti átmeneti időszak. A MiCA kimondja, hogy minden kriptotőzsdének, brókernek vagy tárca szolgáltatónak, amely az EU-ban CASP ((Crypto-Asset Service Provider – kriptoeszköz-szolgáltató) engedély nélkül működik, azonnal be kell szüntetnie a működését július
jún. 8
17:51
50. MA-HAL Országos Halfőző Verseny (Agrofórum)
A hazai gasztronómia és halászat idén egy különleges, történelmi mérföldkőhöz érkezik: megrendezésre kerül az 50. Ma-Hal Országos Halfőző Verseny, melynek Mohács ad otthont.
jún. 8
17:57
Megszavazta a devizahiteles törvényjavaslatot a parlament! (Portfolio)
Az Országgyűlés egyhangúlag megszavazta a folyamatban lévő devizahiteles perek és végrehajtások felfüggesztéséről szóló javaslatot. Az eljárások kizárólag a vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatát, valamint a végrehajtói rendszer küszöbön álló átalakítását követően, egy külön törvény alapján folytatódhatnak.
jún. 8
18:03
A költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százalékán álltunk május végén (Adózóna)
Május végéig az államháztartás központi alrendszere 3806,3 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka. A központi alrendszeren belül a központi költségvetés 3694,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 70,9 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi al
jún. 8
18:09
Belgium 3,7 milliárd eurót költ új védelmi technológiák fejlesztésére (ProfitLine)
Belgium 2026 és 2035 között 3,7 milliárd eurót fordít védelmi innovációra Odin nevű új programjának keretében - jelentette be Theo Francken belga védelmi miniszter hétfőn.
jún. 8
18:09
Stratégia partnerségi megállapodást kötött a SolServices Kft. és az Ökumenikus Segélyszervezet (Digital Hungary)
Hosszú távú stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a SolServices Kft és az Ökumenikus Segélyszervezet. Az együttműködés új szintre emeli a 2023 óta tartó közös munkát, amelynek keretében a SolServices eddig közel 60 millió forint értékben támogatta a Segélyszervezet társadalmi és közösségi programjait.
jún. 8
18:15
Spórolnak a vízügyesek: lesz ez még rosszabb is (Agroinform)
A szakemberek jelenleg nem a mának, hanem a kritikus késő nyári időszaknak terveznek.
jún. 8
18:21
Csizmadia Gábor: a magyar GDP-t is visszafoghatja az új vendégmunkás-szabályozás (Infostart)
Erősödő munkaerőhiánytól és a gazdaság növekedési kilátásainak romlásától tart a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének társelnöke a harmadik országokból érkező vendégmunkások magyarországi munkavállalási lehetőségeinek szigorítása miatt.
jún. 8
18:21
Hivatalos útra készül külföldre Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
De nem az Egyesült Államokba, a labdarúgó vb-re, hanem Brüsszelbe.
jún. 8
18:21
Kvíz: Mit tudsz az indiai mitológiáról? Teszteld, mennyire ismered a hindu vallás alapjait! (Pénzcentrum)
Az indiai mitológia és a hindu vallási hagyomány a világ egyik leggazdagabb és legösszetettebb kulturális öröksége. Bár rendkívül összetett világról van szó, számos elemét ma már azok is ismerik, akik soha nem mélyedtek el benne igazán. Siva és Ganésa neve sokaknak ismerős lehet, ahogy a karma vagy a mantra kifejezések is gyakran felbukkannak a hét
jún. 8
18:21
"Működik ez?" – Bradley Cooper legújabb rendezése június 10-től látható a Disney+-on (Digital Hungary)
A Bradley Cooper rendezésében készült Searchlight Pictures alkotás érzékenyen vizsgálja a hosszú évek óta tartó párkapcsolatok érzelmi rétegeit, valamint azt, hogyan veszítjük el és találjuk meg újra önmagunkat egy kapcsolatban. A "Működik ez?" mozifilm, Will Arnett és Laura Dern főszereplésével, június 10-től érhető el a Disney+-on.
jún. 8
18:27
Óriási az érdeklődés a SpaceX részvénykibocsátása iránt (Portfolio)
Óriási befektetői érdeklődés övezi a SpaceX tőzsdei bevezetését, a Bloomberg információi szerint a részvénykibocsátás alaposan túljegyzett. A vállalat részvénye pénteken debütálhat a Nasdaqon, és ha a tervek szerint zajlik le a tranzakció, minden idők legnagyobb IPO-jává válhat.
jún. 8
18:27
Nem azt kapták a befektetők, amire számítottak: így teljesített a BUX hétfőn (Pénzcentrum)
Minimális emelkedéssel fejezte be a hétfői kereskedést a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe. A BUX a nemzetközi piacokhoz képest felülteljesített, miközben a vezető részvények közül csak az OTP gyengült. A Molt az olajár-emelkedés, a Richtert és a Magyar Telekomot pedig a befektetői kereslet támogatta.
jún. 8
18:39
Nem a 45 feletti munkavállaló lusta tanulni, hanem a magyar vállalati szféra képtelen strukturáltan képezni (ProfitLine)
Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket – derül ki a The Seniors kutatásából. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztosan használja az új technológiát, a cégek közel háromnegyede semmit nem tesz a felkészítésükért, a menedzsment fele pedig még stratégiával se
jún. 8
18:39
Így tesz minket függővé a BNPL (Fintech)
A Fintech Világa legutóbbi adásában Érczfalvi András műsorvezető és Siklós Bence, a Peak tanácsadója a Buy Now, Pay Later (BNPL) jelenséget járta körül. A beszélgetés középpontjában nem csupán a részletfizetési modell üzleti sikere állt, hanem annak pszichológiai háttere, a fogyasztói viselkedésre gyakorolt hatása, valamint a szabályozási és pénzüg
jún. 8
18:45
Ennyiért válthat most eurót (Menedzsment Fórum)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
jún. 8
18:45
Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja (KKV Magazin)
A 2026-os alaszkai tengerjáró-szezon minden korábbi rekordot felülmúlhat: több mint 65 hajó és 25 társaság jelenik meg az északi vizeken, miközben a kapacitás közel tíz százalékkal nő. A modern luxushajók és az érintetlen vadon találkozása teljesen új szintre emeli az utazási élményt - Alaszka pedig mára a prémium turizmus egyik legizgalmasabb célp
jún. 8
18:51
Megnyugodhatunk: így adják most az eurót (Privátbankár)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
jún. 8
18:51
A gázolajon elfolyó profit: beállítások, amikkel naponta több tízezer forint maradhat a tankban (Agroinform)
Az üzemanyag-megtakarítás a mezőgazdaságban sokrétű megközelítést igényel: a gépbeállításoktól a precíziós technológiákig számos tényező játszik szerepet a költségek csökkentésében.
jún. 8
18:57
Holland-japán csata, de a svédeket se érdemes leírni: itt a világbajnokság F-csoportja (Pénzcentrum)
A hollandok a japánokkal harcolhatnak a csoportelsőségért, de ebbe azért beleszólna a PL-es tüzérekkel érkező svéd válogatott, Tunézia pedig a nagy veréseket szeretné elkerülni. Itt az F-csoport bemutatója.
jún. 8
18:57
Vége a hagyományos vadászatnak: A klímaváltozás miatt teljesen át kell írni a gazdák és a vadászok kapcsolatát (Agroinform)
A vadászat helyett a vadgazdálkodásra helyeződik a hangsúly.
jún. 8
19:09
Váratlanul véget ért Mészáros Lőrinc és Száraz István szárnyaló üzleti kapcsolata (Menedzsment Fórum)
Pont akkor szállt ki Matolcsy Ádám barátja a cégből, amikor a legjobb évén van túl a társaság.
jún. 8
19:09
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait (ProfitLine)
A Wizz Air és az Austrian Airlines ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait - jelentették a légitársaságok hétfőn.
jún. 8
19:09
Saylor 19-re megint lapott húzott, miközben a Bitmine is úgy veszi az ethert, mintha nem lenne holnap (BitcoinBázis)
A kriptobányászatból ismert Bitmine Immersion Technologies az elmúlt hónapokban teljesen új szerepben tűnt fel a piacon: a vállalat mára a világ egyik legnagyobb Ethereum-felhalmozójává vált. A cég a múlt héten további 126 971 ETH-t vásárolt mintegy 207 millió dollárért, vagyis nagyjából 72,5 milliárd forintért. Ezzel Ethereum-állománya 5 543 872 E
jún. 8
19:15
Kapásnövények: elfelejthetjük a régi sortávokat? (Agroinform)
2020 után egy sor olyan kutatás látott napvilágot, amelyek azt sugallják, más sor- és tőtávolságokkal jobban hasznosíthatnánk a talaj vízkészletét.
jún. 8
19:15
Számlázz.hu-felmérés: a női vállalkozók 58 százaléka tapasztalt már negatív megkülönböztetést az üzleti életben (Üzletem)
A Számlázz.hu kutatása arra irányult, hogyan érzik magukat a női vállalkozók, valamint a felső- és középvezetők.
jún. 8
19:21
Akár megsemmisíteni is készek az óburgonyát, hogy ne legyen túlkínálat (Magyar Mezőgazdaság)
A tavalyi betakarításból maradt jelentős mennyiségű betárolt burgonya miatt a francia burgonyaágazat szereplői közös intézkedésekben állapodtak meg, hogy tehermentesítsék a piacot a friss betakarítás előtt, olvastuk a fruchthandel.de portál cikkét.
jún. 8
19:27
Nagyot ment ma a forint, így áll most a főbb devizákkal szemben a magyar fizetőeszköz (Pénzcentrum)
Erősödéssel zárta a hétfői napot a forint a bankközi devizapiacon. A magyar fizetőeszköz az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is javítani tudott reggelhez képest.
jún. 8
19:33
Szászi István kapta az Év Menedzsere Díjat (Üzletem)
Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és Adria Régió-vezetője kapta a 2025 évi Év Menedzsere Díjat, az Év Menedzsere Életműdíj 2025. évi kitüntetettje Csányi Sándor, az Otp Bank elnöke – jelentette be a Menedzserek Országos Szövetsége.
jún. 8
19:39
Rekordot ért el a magyar villamosenergia-piac (Menedzsment Fórum)
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.

Keresés