Minden összejött áprilisban ahhoz, hogy többéves rekordot döntsön az építőipari termelés volumene. A kiadott építési engedélyek száma négyéves csúcsra tört, és a lakásépítésben használt építőanyagok forgalma is kétszámjegyű ütemben emelkedett az év első öt hónapjában. Az erős forint segített a beruházásokon, és nem elhanyagolható a választási hajrá
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt.
A Centre for Creative Leadership (CCL) legújabb felmérése rávilágított, hogy a vezetők jelentős része eszköztelennek érzi magát, amikor egy beosztottja közeli hozzátartozóját veszíti el. Bár a teljesítménycsökkenés akár hónapokig is tarthat, a képzés hiánya miatt a menedzserek gyakran nem tudnak érdemi segítséget nyújtani.
Több mint 40 millió megtekintést ért el két hónap alatt: tovább erősödik az ATV közéleti elérése. A jelek szerint a közélet iránti érdeklődés az országgyűlési választásokat követően sem mérséklődött.
Idén közepes cseresznyetermés várható, mert az ültetvények jelentős része olyan területeken fekszik, amelyeket a fagykárok kevésbé viseltek meg - közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB).
Az elmúlt 5-8 évben a magyar informatikai szektor a végtelen bérnövekedés illúziójában élt. Egy tapasztalt fejlesztő sokszor szinte vakon kérhetett 15-20 százalékkal magasabb fizetést egy-egy munkahelyváltásnál, a cégek pedig fizettek. Ennek a korszaknak azonban vége. A hazai piac elérte azt a kritikus bérplafont, amelyen túl a nemzetközi anyacégek
Idén közepes cseresznyetermés várható, mert az ültetvények jelentős része olyan területeken fekszik, amelyeket a fagykárok kevésbé viseltek meg - közölte pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB).
Az Atmedia Kft. 2025-ben 54,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye azonban 1,08 milliárdról 648 millió forintra csökkent. A Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő cég többek között az MTVA és a TV2 Csoport, valamint az ATV Csoport és a HírTV reklámidejét is értékesíti.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara országos ESG programjának részeként elkészült egy ESG eszköztár kiadvány, amely kiemelten a hazai kis- és középvállalkozások igényeire szabott gyakorlati segítséget nyújt az ESG felkészüléshez - olvasható az MKIK közleményében.
Három év alatt 1 százalékról 48 százalékra emelkedett azoknak a diákmunkásoknak az aránya, akik 2500 feletti órabért várnak el munkáltatójuktól – derül ki a Meló-Diák felméréséből. Az elvárások egyáltalán nem túlzóak, az idei átlagos diákmunka-órabérek régiótól függően 2100 és 2450 forint között szóródnak – mondja Kováts Balázs vezérigazgató.
A tejágazat szereplői attól tartanak, hogy a jelenleg alkalmazott harmadik országbeli munkavállalók elvesztése tovább súlyosbíthatja az amúgy is jelentős munkaerőhiányt.
Még úgy is, hogy többen önmérsékletet tanúsítottak. Összesen közel 28 milliárddal szórták meg magukat, ám a leggazdagabb magyar ezúttal a dobogóra sem fért fel.
Ünnepélyes gálaműsorral zárult a 2026. június 4–7. között megrendezett, első La Femme International Film Festival Europe (Lafiffe), amelyen átadták a díjakat a kategóriák győzteseinek. A négy nap alatt inspiráló szakmai beszélgetések és folyamatos tapasztalatcsere zajlott a vetítéseken és a kísérőrendezvényeken. Egy rendkívül pezsgő nemzetközi fil
Az elmúlt időszakban megjelent hírekkel összefüggésben több vállalkozás is súlyos aggodalmát fejezte ki a Tej Terméktanács felé annak kapcsán, hogy elveszíthetik a termelésben és a tejfeldolgozásban kulcsfontosságú, gyakorlott munkaerőt, amelynek pótlása sem hazai, sem külföldi forrásból nem biztosított. A közlemény szerint a mezőgazdaság, ezen bel
Cikkünkben az EU által 2026. május 19-én konzultációs céllal közzétett magas kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó iránymutatás tervezetének legfontosabb tudnivalóit ismertetjük.
Dél-Európában általános jelenség, hogy a kevéssé jövedelmező gabonatáblák helyét értékes ültetvények foglalják el. Az állataikat pedig importgabonából etetik. Nálunk is ez lesz?
A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. Pest vármegyei gyártóbázisán megvalósított mintegy 14 millió euró értékű fejlesztés keretében a Forgógépgyár gyártóeszközeinek és gépeinek korszerűsítését és a gyártás kulcsfolyamatainak modernizálását végezte el. A két éven át tartó beruházásnak köszönhetően növekszik az üzem automatizáltsága,
Nyolc egymást követő hónapja csökken az előző év azonos időszakához képest az online csalások száma Kínában – közölte pénteken a kínai közbiztonsági minisztérium (MPS).
Átfogó jogi, működési és gazdálkodási átvilágítás indult a Gazdasági és Energetikai Minisztérium alá tartozó EXIM, HEPA és HIPA intézményeinél azzal a céllal, hogy a szervezetek a jövőben átláthatóbban és hatékonyabban támogassák a magyar gazdaság növekedését, a külkereskedelmet, valamint a hazai beruházásokat.
A 600 milliárd dolláros portfóliót kezelő CalPERS (a kaliforniai közalkalmazottak nyugdíjalapja) az amerikai közszféra nyugdíjalapjai közül elsőként vezeti be az úgynevezett teljesportfólió-megközelítést. Az új befektetési stratégia júliusban lép életbe Stephen Gilmore befektetési igazgató irányításával, aki korábban már foglalkozott hasonló megköz
Az Agroinform Piacterén most egy teljesen felújított, 25 lóerős Zetor K25 traktor keresi új gazdáját. A gép története a mezőgazdasági gépesítés egyik fontos fejezete.
A hazai iparcikk jellegű vegyes üzletek forgalma 2025-ben már számottevő növekedés mutatott, a piac három meghatározó szereplője is ütemesen növelte árbevételét. A legnagyobb bolthálózat, a Pepco idén is közel háromszor akkora eredménynövekedést könyvelhetett el, mint nagy hazai vetélytársa a KiK. A TEDi ugyan még mindig kis halnak tűnik a nagyobba
A 7–8 százalékot is elérhetik a legmagasabb betéti kamatajánlatok. Ezek jellemzően rövid futamidőhöz, új forrás elhelyezéséhez vagy további feltételek teljesítéséhez kötöttek. Itt a Bank360 portál friss gyűjtése.
A mesterséges intelligenciát (MI) használó német vállalatok közel ötöde szerint a felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók egy része kiváltható alacsonyabb képzettségű, de MI-eszközökkel támogatott dolgozókkal – derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató felméréséből.
A Greenpeace becslése szerint az azbeszttartalmú kőzet forgalomba kerülése Burgenlandban legalább 1,6 milliárd euró anyagi kárt okozott - közölte pénteken a környezetvédelmi szervezet.
Véget ért a 2025-2026-os tanévi digitális országos kompetenciamérés: március 23. és május 29. között több mint 2,7 millió mérési esemény valósult meg több mint 607 ezer 4-11. évfolyamos tanuló részvételével. Minden évfolyam minden vizsgált területén elérhetők az előzetes tanulói eredmények az országos kompetenciamérés honlapján - közölte az Oktatás
Első alkalommal fecskendeztek emberbe öregedést visszafordító terápiát, miután a bostoni Life Biosciences biotechnológiai vállalat bejelentette, hogy megkezdődött az öregedő sejtek fiatalítását célzó epigenetikai átprogramozás első humán klinikai vizsgálata - írja a Business Insider.
Tíz szegedi mezőgazdasági területre szennyezett földet szállítottak a BYD beruházásából. Az érintett gazdák saját költségen semmisítik meg a termést, jogi úton kérhetik káruk megtérítését.
A korai bitcoin-vásárlások általában rapszodikus történetekkel bírnak: vagy mesés vagyonokról és generációs hozamról, vagy fájdalmas mulasztásokról szólnak. A legtöbb sztori a 2010-es évek elejéről leginkább elfeledett privát kulcsokról, kidobott merevlemezekről, vagy szűnni nem akaró türelemről és kitartásról szólnak, Chris Seedor esete azonban en
Tegnap estére lecsendesedett a légkör, az utolsó zápor, zivatar elvonultával mindenhol tisztulni kezdett az ég. A csütörtökre átvonult hidegfront jócskán felfrissítette, és több fokkal lehűtötte a levegőt. A kánikula után tegnap 20-25 fok között megálltak a maximumok a legtöbb helyen. A késő délutáni órákban az Északi-középhegységben dörrent meg az
Ünnepélyes gálaműsorral zárult a 2026. június 4–7. között megrendezett, első La Femme International Film Festival Europe (LAFIFFE), amelyen átadták a díjakat a kategóriák győzteseinek. A négy nap alatt inspiráló szakmai beszélgetések és folyamatos tapasztalatcsere zajlott a vetítéseken és a kísérőrendezvényeken. Egy rendkívül pezsgő nemzetközi film
Románia energetikai fordulóponthoz érkezett: egyetértés van arról, hogy az energiabiztonság és a dekarbonizáció érdekében szükség van atomenergiára. A vita ezért nem annak szükségességéről, hanem a megfelelő technológia kiválasztásáról szól, amit jól mutat a doicești-i kis moduláris atomreaktor (SMR) projekt körül kibontakozott politikai vita. A be
Éles vita alakult ki a kormány vendégmunkás-stopja miatt, az egyik legértékesebb magyar családi cég egy 120 milliárdos gyárépítés lefújását is belengette. Magyar Péter állítása szerint a rendelet célja a magyar munkavállalók védelme. Különböző szektorok vállalatait kérdeztünk arról, hogyan tovább. Bár programjukban június elsejére ígérték a vendégm
Rendszerszintű visszaéléseket tárt fel a diplomata útlevelek kiadása és a nemzetgazdasági érdekből történő honosítások kapcsán a Külügyminisztérium átvilágítása, ezért jelentősen szigorítják az igénylési szabályokat – jelentette be Velkey György, a tárca közigazgatási államtitkára a Facebook-oldalán közzétett videójában.
Elkezdődött a 97. Ünnepi Könyvhét, amelyet június 11. és 14. között rendeznek meg Budapesten, a Vörösmarty téren, a Vigadó téren és a Duna-korzón. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szervezésében megvalósuló rendezvényen több mint 170 kiállító, könyvbemutatók, dedikálások, színpadi beszélgetések és koncertek várják az érdeklődőket.