2026. május 21. csütörtök

máj. 21
11:18
A lapkiadók összekaptak az ALDI-val (Haszon.hu)
A Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint nem jó irány, hogy az újságok kiszorulnak a kereskedelemből. Így reagált a szervezet arra, hogy az ALDI kiskereskedelmi lánc valamennyi magyarországi üzletében megszünteti a nyomtatott sajtótermékek árusítását. A hálózat válaszából kiderül, hogy mi áll a döntés hátterében.
máj. 21
11:21
Fizessenek a gazdagok? Szakértőt kérdezünk a Klasszis Klub Live-ban (Piac és Profit)
A vagyontervezési tanácsokat és szolgáltatásokat (is) nyújtó Crystal Worldwide Ügyvédi Iroda (CRWW) vezetője és a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének alelnöke, Magyar Csaba május 28-án, csütörtökön délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, han
máj. 21
11:21
Nagyot rántottak a forinton, aztán jött a fordulat (Portfolio)
Szerda délután nagyot erősödött a forint az euróval és a dollárral szemben, előbbi jegyzése 360, utóbbié 310 forint alá süllyedt. A mozgások hátterében vélhetően a közel-keleti háborúból érkező kedvező hírek álltak. Mivel az iráni béketárgyalásokkal kapcsolatos remények csökkentették a menedékeszközök iránti keresletet, az amerikai dollár hathetes
máj. 21
11:21
Több mint kétmillió leölt állat után léptek: Kötelező oltással vágnának oda a madárinfluenzának Hollandiában (Agroinform)
Hollandia új stratégiát dolgoz ki a madárinfluenza ellen: a tojótyúkok kötelező oltása is szóba került. A tesztek sikeresek, a kereskedelmi partnerek reakciója pozitív.
máj. 21
11:24
Raktárak védelme: miért létfontosságú a tárolók fertőtlenítése? (Agrofórum)
A különféle szántóföldi termények termesztéséből csak akkor tudnak a gazdálkodók bevételt realizálni, ha sikerül azt megfelelő áron értékesíteniük. A termelési folyamat nem ér véget a betakarítással, mivel a megtermelt javakat az értékesítésig valahol raktározni kell.
máj. 21
11:24
Már nem aranybánya a lakáskiadás, de jó választással még mindig megérheti (Digital Hungary)
Tíz éve nem látott szintre csökkentek az egyéves előretekintő lakásbérbeadási hozamok Magyarországon 2025-ben, Budapesten az év végén 4,3%-on, vidéken pedig 6,2%-on állt az érték – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Megtakarítási jelentéséből. Ez azt jelenti, hogy a fővárosban már az állampapíroknál kisebb hozamot lehet elérni a bérbeadással, mik
máj. 21
11:30
A következetesség teszi hitelessé a márkát (MMonline)
A Škoda számára a sport egy közös nyelv, amin keresztül az autók nemcsak közlekedési eszközként, hanem megbízható partnerekként jelennek meg – nyilatkozta lapunknak Kelemen-Tűz Gabriella, a cég márkaigazgatója. - A Škoda és a sport kapcsolata szinte egyidős. Mit jelent ma ez marketingszempontból? - Számunkra a sport nem egy kommunikációs „csatorna”
máj. 21
11:30
Sporttudomány képzési terület: szakok és intézmények (Diplomátszerzek)
A sporttudomány képzés az emberi teljesítőképesség, az edzésélettan, a sportpszichológia, valamint a sport társadalmi, gazdasági és szervezeti vonatkozásainak tudományos megközelítését jelenti. Magában foglalja a sportszervezés, a rekreáció és életmód, az edzőképzés és a sportmenedzsment területén folyó tanulmányokat. A végzettek speciális ismerete
máj. 21
11:33
Májusi hőhullám: jövő hétre várják, vajon mi megússzuk? (Agroinform)
Rendkívüli meleg tör be a nyugati országokba, hazánkban is emelkedik a hőmérséklet.
máj. 21
11:39
Új interaktív felülettel tájékoztat Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszeréről a KSH (ProfitLine)
Új termékkel bővíti digitális kínálatát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A "Magyarország külkapcsolatai" nevű interaktív dashboard célja, hogy strukturált, vizuálisan is könnyen befogadható módon mutassa be az ország globális és regionális beágyazottságát, valamint gazdasági és társadalmi kapcsolatrendszerét - hívta fel a figyelmet csütörtökö
máj. 21
11:42
Újra rákkal diagnosztizálták Kylie Minogue énekesnőt – dokumentumsorozatban tett drámai vallomást (Médiapiac)
Másodjára is rák diagnózissal nézett szembe Kylie Minogue. A popsztárról Netflix dokumentumfilm készült, melyben őszintén beszélt arról, hogy küzdött meg a súlyos betegséggel.
máj. 21
11:42
Ekkor lehet eurónk Magyarországon – így látják az elemzők (Biztos Döntés)
Az év második felében már több tényező is fékezheti a forint erősödését, és 2026. végére a 365-ös szint környékén alakulhat az euróval szembeni árfolyam. Az infláció gyorsulhat az előttünk álló hónapokban, ám az éves, átlagos infláció így is alacsonyabb lehet a tavalyinál. Az euró bevezetését illetően ambiciózusak, de nem tűnnek elérhetetlennek a k
máj. 21
11:45
Nyomozás indult a Byd szegedi gyárépítése miatt környezetkárosítás gyanújával (Alternatív Energia)
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi Byd-beruházás ügyében.
máj. 21
11:45
MBH: alulértékelt a Masterplast (Portfolio)
Az MBH friss elemzésében megemelte a Masterplast részvényeire vonatkozó célárfolyamát, és továbbra is vételre ajánlja a részvényt.
máj. 21
11:48
Fenológia Figyelő Napok, 2026.05.19. Cegléd (Mezőhír)
A mezőgazdaságban most dől el az állományok későbbi teljesítménye, ezt vizsgálták Cegléden a Fenológia Figyelő Napokon.
máj. 21
11:48
Az akkumulátoripar növekedésével egyre több veszélyes hulladék keletkezik (Öko-drive)
Készen állunk-e a hazai akkugyárak rohamosan növekvő hulladékkibocsátására?
máj. 21
11:48
Elszabadult a veszélyes vírus: váratlanul tért vissza a kór ebbe a térségbe (Agrárszektor)
Ismét fellángolt az afrikai sertéspestis (Asp) Lengyelországban és Németországban. A lengyel hatóságok az egyik legnagyobb, valaha regisztrált sertéstelepi kitörést jelentették. Eközben Németországban már két tartomány vaddisznóállományában is terjed a vírus - írta a Pig Progress.
máj. 21
11:51
Nagy a bizalom a Tisza-kormány iránt, de hamar megugorhat az infláció (Menedzsment Fórum)
Az iráni válság a magyar gazdaságnak sem kedvez, de biztató jeleket is látnak a szakértők: megérkezhetnek az uniós források, az euróbevezetés híre pedig erősíti a bizalmat az ország iránt.
máj. 21
11:51
Több mint „posztolgatás”: ezt csinálja egy közösségimédia-menedzser, és ezért kellene egyetemen tanítani (Kreatív Online)
A közösségimédia-mendzser szakmának rossz a PR-ja, ráadásul Magyarországon még csak kapcsolódó felsőfokú képzés sincs. Szerdahelyi Kornélia, aki már évek óta a szakmában dolgozik, ezt megelégelte, és megmutatta, hogyan lehetne orvosolni a ma már nélkülözhetetlen munkakör problémáit.
máj. 21
11:51
Több mint két tonna szárított dohánylevelet talált a NAV egy furgonban (Adózóna)
Több mint két tonna szárított dohánylevelet találtak a pénzügyőrök egy furgonban, amelyet az M3-as autópálya Hajdú-Bihar vármegyei szakaszán ellenőriztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
máj. 21
11:51
Konzerv csemegekukoricák: Nébih-teszt, aminek vásárlók, termelők egyformán várták az eredményét (Agroinform)
Biztonságosak a hazai csemegekukorica-konzervek, de tíz terméknél minőségi és jelölési hibákat találtak.
máj. 21
11:54
Elmarad a 18 naposra tervezett sztrájk a Samsung dél-koreai üzemeiben (Telex)
Előzetes megállapodást kötött a szakszervezet és a cégvezetés.
máj. 21
11:57
Durva áresés a Pennyben: van, ami már 40-50 százalékkal olcsóbb (Piac és Profit)
Vaj, hús, tej, tészta: rengeteg termék lett olcsóbb.
máj. 21
11:57
A Richter-részvényesek örülhettek, az OTP-sek viszont szomorkodhattak csütörtök délelőtt (Privátbankár)
Összességében emelkedni tudott a BUX, de nem minden vezető papírnak van jó napja.
máj. 21
11:57
Csak a kormányváltás és a brüsszeli jóindulat mentette meg Magyarországot az uniós kalodától (Portfolio)
A magyar költségvetés helyzete érdemben romlott az elmúlt hónapokban, így az Európai Bizottság az uniós túlzottdeficit-eljárás alatt álló országok egyik legkockázatosabb eseteként kezeli Magyarországot – derül ki az Európai Bizottság csütörtökön kiadott tavaszi előrejelzéséből. A jelentés világossá tette, hogy a hiány- és adósságpálya is kedvezőtle
máj. 21
12:00
Különleges tárgyakért fogad el Bitcoint az előző amerikai elnök fia (BitcoinBázis)
Úgy tűnik, hogy az előző amerikai elnök családja is megirigyelte a Trump-család kriptós projektjeit és sikereit, mert nemrég megjelent egy felirat Hunter Biden, a kifejezetten kriptoellenes Joe Biden volt elnök fiának weboldalán. Eszerint az egyik ukrán gázcég igazgatótanácsában betöltött szerepe miatt politikai kampányokban Magyarországon is ismer
máj. 21
12:03
Itt a fordulat: a sokk után újra szerelembe esett a világ a csillogó tőzsdesztárral (Privátbankár)
Ijesztő hullámvasútra ültette a befektetőket a piac. A márciusi, sokkoló kiáramlás után áprilisban hatalmas fordulatot regisztráltak: megint mindent elárasztott ez a nemesfém, mágnesként vonzva a befektetői tőkét a tőzsdén kereskedett alapokba (ETF). Nagyon úgy tűnik, hogy a világ nem tud, de talán nem is akar szabadulni a csillogó tőzsdesztár vonz
máj. 21
12:15
Brutálisan nőttek a nettó bérek, ezt most a bankok is megérzik (Piac és Profit)
A nettó átlagkereset 546 ezer forint volt 2026 márciusában, a nettó kereset mediánértéke pedig 432 100 forintot tett ki a KSH friss adatai alapján. Az átlagbér akár a legnagyobb összegű személyi kölcsön felvételéhez is elég lehet, a mediánbért keresőknek azonban kompromisszumot kell kötniük, ha nagyobb összegű szabad felhasználású hitelt szeretnéne
máj. 21
12:15
Lakossági egyeztetést tartott a szolnoki elektrolitgyár kínai beruházója (Alternatív Energia)
A kínai beruházó elsődleges szempontnak tartja a környezet védelmét a Szolnok mellé tervezett elektrolitgyár létesítésekor.
máj. 21
12:18
Mennyire éri most meg lakást kiadni? Erre jutott a jegybank (Helló Sajtó!)
Tíz éve lehetett utoljára ilyen számokat látni.
máj. 21
12:18
Mennyire éri most meg lakást kiadni? Erre jutott a jegybank (KriptoMagazin)
Tíz éve lehetett utoljára ilyen számokat látni.
máj. 21
12:20
Megbékélés vagy revizionizmus? Holnap kezdődik a szudatanémet találkozó Brünnben — óriási a politikai feszültség Prágában és Pozsonyban (Helló Sajtó!)
Történelmi és politikai vihart kavart Csehországban a szudétanémetek hagyományos pünkösdi találkozója. A rendezvényt a második világháború óta először tartják cseh földön, a dél-morvaországi Brünnben, május 22. és 25. között. A hetvenhatodik Szudétanémet Nap az érintettek és leszármazottaik számára a megbékélés ünnepe. A cseh politikai élet egy rés
máj. 21
12:20
Megbékélés vagy revizionizmus? Holnap kezdődik a szudatanémet találkozó Brünnben — óriási a politikai feszültség Prágában és Pozsonyban (KriptoMagazin)
Történelmi és politikai vihart kavart Csehországban a szudétanémetek hagyományos pünkösdi találkozója. A rendezvényt a második világháború óta először tartják cseh földön, a dél-morvaországi Brünnben, május 22. és 25. között. A hetvenhatodik Szudétanémet Nap az érintettek és leszármazottaik számára a megbékélés ünnepe. A cseh politikai élet egy rés
máj. 21
12:21
"Súlyos és tudatos felelőtlenség" – tényleg sumákoltak valamit Lázár Jánosék a költségvetéssel (Menedzsment Fórum)
Nem jönnek ki a számok.
máj. 21
12:21
Franciaországban ötéves mélyponton a termőterület, mégis jön a cseresznyedömping (Agroinform)
Felkészültek a magyar termelők?
máj. 21
12:22
Kiderült, miről szólt volna a Gen V elkaszált 3. évada (Helló Sajtó!)
A The Boys fináléja után teljesen új világ várta volna Marie-éket.
máj. 21
12:22
Kiderült, miről szólt volna a Gen V elkaszált 3. évada (KriptoMagazin)
A The Boys fináléja után teljesen új világ várta volna Marie-éket.
máj. 21
12:24
A forgácstörők alapjai – Az alapelmélettől a kiválasztásig (Helló Sajtó!)
Amikor az emberek meghallják a „forgácstörő” szót, sokan egy, a forgácsok törésére tervezett hornyot képzelhetnek el. A gyakorlatban azonban a forgácstörő a vágóél-specifikációk teljes készletére utal, beleértve a homlokszöget, a terelőfelületet és a lekerekítést. Ez a folyamatstabilitás kulcseleme, amely nemcsak a forgácselvezetésért felelős, hane
máj. 21
12:24
A forgácstörők alapjai – Az alapelmélettől a kiválasztásig (KriptoMagazin)
Amikor az emberek meghallják a „forgácstörő” szót, sokan egy, a forgácsok törésére tervezett hornyot képzelhetnek el. A gyakorlatban azonban a forgácstörő a vágóél-specifikációk teljes készletére utal, beleértve a homlokszöget, a terelőfelületet és a lekerekítést. Ez a folyamatstabilitás kulcseleme, amely nemcsak a forgácselvezetésért felelős, hane
máj. 21
12:24
A nedves fa és a hulladékégetés súlyosan rontja a levegő minőségét (Öko-drive)
Rossz tüzelés, elavult épületek, gyenge szakpolitika: ezért lélegzünk ma ilyen egészségtelen levegőt Magyarországon.
máj. 21
12:26
Gaudi-Nagy Tamás Súlyos szövegértési problémája lehet Magyar Péternek (Helló Sajtó!)
Az ügyvéd tisztázott néhány jogi fogalmat a miniszterelnöknek.
máj. 21
12:26
Gaudi-Nagy Tamás Súlyos szövegértési problémája lehet Magyar Péternek (KriptoMagazin)
Az ügyvéd tisztázott néhány jogi fogalmat a miniszterelnöknek.
máj. 21
12:27
Megnyitotta az MBH a "jövő bankfiókját" (Portfolio)
Új, tanácsadásközpontú fiókot nyitott Budapesten, az Etele Plázában az MBH Bank, amely ma tette közzé első negyedéves gyorsjelentését is. A társaság közleménye szerint az ünnepélyes átadóval megnyitott fiók "a jövő bankfiókjának koncepcióját" hozza el.
máj. 21
12:27
Bemondták a rádióban, meghalt III. Károly brit király: óriási a felfordulás Nagy-Britanniában (Pénzcentrum)
Kellemetlen hibába futott bele egy brit rádióállomás: a Radio Caroline kedden véletlenül bejelentette III. Károly király halálát, majd később nyilvánosan bocsánatot kért az incidens miatt. A rádió szerint egy számítógépes hiba okozta a téves közlést.
máj. 21
12:28
Hogyan tovább Miskolcon a választások után? (Helló Sajtó!)
Nyilvános közéleti eseményt szervez a Civilek a városért nevet viselő informális együttműködés. A május 22-i találkozón a választások utáni politikai és társadalmi helyzet, valamint a helyi civilek és aktív állampolgárok szerepe kerül a középpontba. A szervezők célja, hogy közös gondolkodás induljon arról, milyen lehetőségei vannak a helyi közösség
máj. 21
12:28
Hogyan tovább Miskolcon a választások után? (KriptoMagazin)
Nyilvános közéleti eseményt szervez a Civilek a városért nevet viselő informális együttműködés. A május 22-i találkozón a választások utáni politikai és társadalmi helyzet, valamint a helyi civilek és aktív állampolgárok szerepe kerül a középpontba. A szervezők célja, hogy közös gondolkodás induljon arról, milyen lehetőségei vannak a helyi közösség
máj. 21
12:30
Ez is előbb jön, mint a GTA VI – az EU hamarosan reagál a régi videójátékok kinyírására (Helló Sajtó!)
Csütörtökön vitázott az Európai Parlament a Stop Destroying Videogames nevű kezdeményezésről, még a woke is szóba került.
máj. 21
12:30
Ez is előbb jön, mint a GTA VI – az EU hamarosan reagál a régi videójátékok kinyírására (KriptoMagazin)
Csütörtökön vitázott az Európai Parlament a Stop Destroying Videogames nevű kezdeményezésről, még a woke is szóba került.
máj. 21
12:32
"Súlyos és tudatos felelőtlenség" – tényleg sumákoltak valamit Lázár Jánosék a költségvetéssel (Helló Sajtó!)
Nem jönnek ki a számok.
máj. 21
12:32
"Súlyos és tudatos felelőtlenség" – tényleg sumákoltak valamit Lázár Jánosék a költségvetéssel (KriptoMagazin)
Nem jönnek ki a számok.

Keresés