Az előző kormány jogi bizonytalanságot hagyott maga után, a Tisza-kormány ezt a bizonytalanságot meg fogja szüntetni, és az Ukrajnából érkező áruk tiltását a lehető leggyorsabban visszaállítja – közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Háromnapos lejtmenet után emelkedni tudtak az amerikai részvénypiacok, mind a három fontos index 1 százalék feletti pluszban zárt, amit az olajár esése és a kötvényhozamok csökkenése katalizált.
A Tisza-kormány az Ukrajnából érkező áruk tiltását a lehető leggyorsabban visszaállítja - közölte az Bóna Szabolcs, az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Egyre több cég ismeri fel, hogy az adózási kérdésekben nyújtott támogatás a dolgozók felé, a pénzügyi transzparencia vagy akár a hatóságokkal való tudatos együttműködés versenyelőnyt is jelenthet. A Pénzcentrum most a hazai tanácsadó cégeket kérdezte arról, mennyire jellemző ma Magyarországon, hogy a vállalatok aktívan segítik dolgozóikat az adóbev
A Saudi Aramco a világ legértékesebb tőzsdén jegyzett olajtársasága 1,8 billió dolláros értékével. A 20 legnagyobb tőzsdén jegyzett olaj- és gázipari vállalat együttes értéke 5,1 billió dollár.
Az elmúlt hetek politikai változásai várhatóan új lendületet adnak az üzletrész- és vállalatfelvásárlási piacnak, különösen azokban az ágazatokban, ahol a növekvő működési költségek, a szigorodó szabályozás és a finanszírozási nehézségek egyre erősebb nyomást gyakorolnak a tulajdonosokra. Egy akvizíció értékelése ma már nem állhat meg az eredmény,
A Wonderful AI-startup alig egy év alatt 286 millió dollárnyi tőkét gyűjtött és unikornissá vált, autonóm AI-ügynökökre építve üzleti modelljét. A cég nemrégiben lépett be a magyar piacra, ahol banki, biztosítási és távközlési nagyvállalatokkal folytat tárgyalásokat, az első éles AI-integrációkat a harmadik negyedévre tervezik. A startup az összete
A hazai agrárium sokszínű, vannak, akik extenzív, mások intenzív tartásban gondolkodnak. A Sano az 1970-es években alakult, és idén 50 éves. Ezalatt nagyon sok tapasztalatot, tudást gyűjtöttek, így minden igényre vannak megoldásaik.
Az Erste Bank és az OTP Bank magyarországi tevékenységéhez hasonlóan az MBH Bankot is veszteségbe taszította a banki különadók megemelése, miután az egy évvel korábbi 19,6 milliárd forint után 52,6 milliárd forintnyi éves extraprofitadó elszámolására kényszerült a társaság év elején. Az első negyedévben kimutatott 19,4 milliárd forintos számviteli
Magyar Péterék szerint "trükkök százait" bevetve hamisította meg az idei költségvetést az Orbán-kormány, a Fidesz szerint azonban szó sincs ilyenről. Megnéztük, megvan-e a költségvetésben az a három, összesen több százmilliárdos tétel, amelyről az átadás-átvételen szó volt.
A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) transzparens, széleskörű iparági újratervezés programot hirdet, közös gondolkodásra és cselekvésre invitálva a teljes szakmát. Az MRSZ vezetésével a szakmai szervezetek arra a kérik a kommunikációs iparágban tevékenykedő valamennyi szakembert, hogy június 5-ig véleményük és javaslataik megosztásával működjenek közre
Az Európa-rekorder áremelkedés bőven kompenzálta a lakástulajdonosokat a hozamok csökkenése miatt, ráadásul a kontinensen a mostani bérbeadási hozamszintek számítanak "normálisnak" – mutat rá elemzésében az Otp Ingatlanpont.
A brit Standard Chartered bejelentette, hogy mintegy 7800 munkahelyet szüntet meg a következő négy év során, miközben egyre nagyobb mértékben támaszkodik automatizációra és mesterséges intelligenciára (AI). A döntés nemcsak a bank saját működéséről árul el sokat, hanem arról is, milyen irányba halad a globális pénzügyi szektor. A háttérirodák kerül
Összesen 26 hazai előállítású konzerv csemegekukoricát vizsgáltak a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági hiba nem merült fel, azonban tíz termék esetében minőségi, illetve jelölési hiányosságokat állapítottak meg a felügyelők. Az érintett vállalkozásokkal szemben hatósági eljár
Az átadás-átvételi dokumentumok alapján 285,6 milliárd forintnyi, 2026-ra eső kiadás nem, vagy nem teljes összegben jelent meg az idei központi költségvetésben. A legnagyobb tétel az autópálya-koncesszió rendelkezésre állási díja, de jelentős hiány mutatkozik a Budapest–Belgrád vasútvonal és az iváncsai ipari fejlesztési terület vasúti bekötése kör
Önsorsrontó irány a korábban megszokott, kifejezetten csak az aktuális kereslet és a kínálat összekötésére alapozó terményfelvásárlási gyakorlat, ehelyett az ezzel foglalkozó piaci szereplőknek termelésszervezésre is figyelmet kellene fordítaniuk. Ennek hiánya ugyanis előbb-utóbb a termelők mellett az ő jövedelmezőségükre is negatívan hat.
Miközben havonta több mint 200 millió európai felhasználót érhetnek el pénzügyi csaló hirdetések a legnagyobb online platformokon, a fogyasztóvédők szerint a Meta, a TikTok és a Google nem tesz eleget ezek kiszűréséért. Emiatt az Európai Fogyasztói Szervezet és 29 további európai fogyasztóvédelmi szervezet, köztük a magyar FEOSZ, ezért panaszt nyúj
Bige Zoltán, a Nitrogénművek stratégiai igazgatója szerint az EU végre felismerte, hogy műtrágyaipar nélkül nincs biztonságos élelmiszerellátás. Az új akcióterv fordulópontot jelenthet az ágazatban.
Az Európai Bizottság felülvizsgálja a kriptoeszközök piacáról szóló MiCA-rendelet működését, hogy kiderüljön, a szabályozás továbbra is megfelel-e a gyorsan változó piacnak, vagy szükség van módosításokra. A mostani egyeztetés nem azt jelenti, hogy az Európai Unió azonnal teljesen új szabálykönyvet ír, inkább azt, hogy a gyakorlati tapasztalatok al
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa emberölést feldolgozó riportok miatt a HírTV Zrt.-vel, burkolt kereskedelmi közlemények közzététele miatt pedig a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben indított eljárást a héten. Az RTL Csillag születik című műsorának gitártörő produkcióját ugyanakkor nem találta jogsértőnek a testület.
A Flaga Hungária Kft. frissítette a 2026. május 7-én kiadott biztonsági figyelmeztetését bizonyos PB-gázpalackokra vonatkozóan. A vállalat átfogó ellenőrzést végzett, és nem talált biztonsági kockázatot a jelenleg forgalomban lévő palackoknál. Csak azoknak ajánlott további figyelem, akik 2026. május 18. előtt vásároltak, és még nem használtak palac
Magyar Péter ma Bécsben folytatja diplomáciai körútját, miután tegnap Lengyelországban Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel tárgyalt. A bécsi sajtótájékoztatón Magyar Péter jelezte: a különadók felülvizsgálatát tervezik, de ezek kivezetésének még nincs itt az ideje, előbb új költségvetésre és tisztánlátásra van szükség.
A dm és a Schwarzkopf egy exkluzív Unboxing event keretében mutatta be a sajtó és influencerek számára a Gliss Scalp Balance termékcsaládot. Az esemény fókuszában a fejbőrápolás állt, amely egyre hangsúlyosabb szerepet kap a szépségápolási trendek között. A résztvevők elsőként ismerhették meg a márka legújabb fejlesztéseit, miközben szakértői betek
Az ellátási láncok átláthatósága a kozmetikai és étrend-kiegészítő iparágban is egyre hangsúlyosabb elvárás. Az Amway új digitális eszköze lehetővé teszi, hogy a fogyasztók részletes információkat érjenek el a termékek alapanyagainak eredetéről, a gyártási folyamatról és a minőségbiztosítási lépésekről.
Komoly vita robbant ki egy rangos irodalmi díj körül, miután többen azt állították: mesterséges intelligencia segítségével készülhetett a Commonwealth novella-díj karibi régiós győztes műve.
Az Aldi magyarországi üzleteiből kivezetik a nyomtatott sajtótermékeket. A Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint a döntés túlmutat a puszta értékesítési szempontokon és hosszabb távon a tájékozottságot, valamint a médiapiac működését is érintheti. A Magyar Lapkiadók Egyesülete sajnálattal értesült róla, hogy az Aldi Magyarország üzleti döntése nyom
Újabb Michael Jackson-sztori érkezik: dokumentumsorozat jelenik meg a Netflixen júniusban, amely a popikon 2005-ös perét dolgozza fel. Már előzetes is érkezett hozzá.
Elérhető a globálisminimumadó-szintet biztosító kiegészítőadók és az elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallására szolgáló, bővített 24GLBADO űrlap tervezete a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
A napraforgó vetése nem csak a látványos virágzás, hanem a stabil terméshozam alapja is. Megmutatjuk az ideális időzítést, a talajigényt és a leggyakoribb hibákat, hogy biztosabb legyen a kelés és egészségesebb a növényállomány.
Az Erste a korábbi 15,3 euróról 17,2 euróra emelte a Shopper Park Plus célárát, a részvényt továbbra is Vételre ajánlja. Az új előrejelzés már részben tartalmazza a vállalat frissített iránymutatását (beleértve a további akvizíciókat is), valamint a DCF modell paramétereinek módosítását (különösen az alacsonyabb kockázatmentes kamatlábakat, a magya
Az EOS Magyarország által a követeléskezelési piacon fellelhető adósállomány közel fele (47,6%) telekommunikációs szolgáltatóknak tartozik, miközben a banki átutalások aránya rekordmagas, 85,97%-ot ért el – derül ki az EOS Csoport magyar leányvállalatának több mint 650 ezer hazai követelésen alapuló kutatásából. Az adatok egyértelműen jelzik: a fiz
A fogyasztók szempontjából az árcsökkenés, az ágazat szempontjából ugyanakkor a szektor fehéredése a legfontosabb érv a zöldség-gyümölcs termékkörben - mondta el Nagypéter Sándor, a DélKerTész elnök-ügyvezetője. Hozzátette: a lépés jelentős lökést adhat a fejlesztéseknek a kisebb és a nagyobb szereplők körében egyaránt. A Kap St pályázatok révén má
Gyorsabban változnak a trendek, mint Katy Perry szettjei egy koncerten, fuldoklunk a tartalomban, és a tempó kicsit sem mérséklődik. De mi lesz a megoldás? Mi az a JOMO, miért fontos beszélni róla, és hogy győzik Butcherék le Homelandert?
Már érkeznek a Revolut a magyarországi ügyfeleinek azok a levelek, amelyekből megtudják, hogy a számláikat napokon belül áthelyezik az itteni érdekeltségükhöz. Ettől magyar bankszámlát is kapnak a revolutosoknak, de rögtön díjemelést is. A magyar bankok nagy erőkkel készülnek a konkurensük letelepedésére. A Gránit teljesen megújította és vonzó aján
Az utóbbi években egyre többen fedezik fel a SUP-ot, vagyis a stand up paddleboardingot. Aki egyszer kipróbálja, könnyen megérti, miért lett ennyire népszerű világszerte: ma már nemcsak nyugodt kikapcsolódásként, hanem versenyformában is egyre többeket vonz. A Yettel és a Budapest Sportiroda összegyűjtött néhány érdekességet és hasznos tippet azokn
A választások óta jelentősen erősödött a forint az euróval szemben, rövid távon nem számítunk további jelentős felértékelődésre – mondták az Erste Bank elemzői csütörtöki sajtóeseményükön. A bank szakértői szerint vannak olyan tényezők, melyek később új erőt adhatnak a forintnak. A gazdasági kilátások kapcsán az elemzők úgy vélik, hogy kicsit gyors
A februári 2,1 százalék és a márciusi 2,8 százalék után 2026. áprilisban 3,2 százalék volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.