Az év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az Otp Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett
Nem először volt dolga a NAV-nak azzal a Budapesten élő szír férfival, aki korábban is részt vett illegális dohánykereskedelemben. A nyomozók ezúttal pakolás közben csaptak le és 47 ezer 500 doboz cigarettát foglaltak le a nála, a fogás feketepiaci értéke 124 millió forint. A társait is őrizetbe vették.
A szlovén kormány péntektől megszünteti az üzemanyagárak hatósági szabályozását az autópályák és gyorsforgalmi utak menti töltőállomásokon, miközben más területeken fenntartja az árplafont - közölte a kabinet.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása álló kormányhivatalok az idén is fokozottan felügyelik a játszóterek és a játszótéri eszközök biztonságosságát. A tavalyi évben minden harmadik játszótérnél és játéknál hibát találtak a hatóság munkatársai, és közel 19 millió forint bírságot szabtak ki különböző jogsé
A Network4 sportcsatornái, az Arena4 és a Match4, valamint a NET4+ streamingszolgáltató hozzák el a magyar nézőknek a Madnesst, azaz a márciusi amerikai kosárlabda őrületet! Csütörtökön indul útjára a sorozat és április 6-án lesz a döntő Indianapolisban. A háromhetes torna során a Network4 sportcsatornái közel 20 mérkőzést közvetítenek élőben, a le
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
A modern élelmiszer-rendszer egyik legnagyobb ellentmondása, hogy miközben bolygónkon több tízezer ehető növényfaj létezik, étrendünk döntő részét mindössze néhány növény adja. A mezőgazdaság történetében az emberiség körülbelül 6-7 ezer növényfajt használt élelmiszerként, míg ma kevesebb mint 200 játszik számottevő szerepet a globális termelésben.
A Barion alapítóinak új startupja, a Manfred, Budapesten indít közbringa-szolgáltatást, amely a Csepel Zrt.-vel kötött partnerség révén 2500 kerékpárt kínál, köztük 500 e-bike-ot. A cél nem csak a közlekedés megkönnyítése, hanem az egészséges és környezettudatos életmód ösztönzése is.
Az Arrabona EGTC Zöld Rügy díjjal jutalmazza a magyar–szlovák határ menti települések környezetvédelmi és klímaalkalmazkodási projektjeit. A 4 millió forintos keretösszegű pályázatra 2026. április 30-ig lehet jelentkezni.
A Revolut magyarországi fióktelepének indulása miatt a hazai felhasználók magyar bankszámlaszámot kapnak, ezzel együtt pedig életbe lépnek az első olyan díjmódosítások, amelyek már a hazai banki szabályozáshoz igazodnak. A 2,3 millió magyar Revolutügyfél számára ez egyszerre jelent kényelmi előnyt és új költségeket: a magyar IBAN megkönnyíti a mind
A 2026-os milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékok végével új szakaszához érkezett a Samsung Electronics és az olimpiai mozgalom immár közel három évtizedre visszatekintő partnersége. Hegyeken, nagyvárosokon és stadionokon át – a San Sirótól a livignoi lejtőkig, az olimpiai falutól Milánó szívéig – a Samsung mobilinnovációi idén is segí
Az iráni támadások miatt komoly zavarok fenyegetik a globális LNG-piacot, ami Európában is erősíti az ellátásbiztonsággal kapcsolatos aggodalmakat. Bár több ország igyekszik megnyugtatni a piacokat.
Az Európai Parlament kereskedelmi szakbizottsága elfogadta az álláspontját a tavalyi alkut végrehajtó jogszabályokról, de kódolva van benne a konfliktus az Egyesült Államokkal.
Egy új hűtőszekrény kiválasztása az otthon működésének egyik legfontosabb, mégis gyakran alábecsült döntése. A mérlegelés többről szól annál, mint hogy mekkora tárolókapacitás lenne ideális. Arról is döntünk, milyen készülék működik majd folyamatosan a konyha egyik legfontosabb háttérelemeként. Egy jól megválasztott modell nemcsak kényelmesebbé teh
A vidéki benzinkutak egyre több helyen vezetnek be mennyiségi korlátozásokat, miután késik az üzemanyagutánpótlás és sok kút még mindig nem jutott hozzá az állami tartalékból felszabadított, olcsóbb készletekhez. A piaci gázolajár már mintegy 100 forinttal magasabb a hatósági árnál, így a kutak veszteséget termelnek, amíg nem érkezik meg az olcsóbb
Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
Nagy sikerű szakmai workshopot tartottunk, amely értékes és gyakorlati betekintést nyújtott egy ritkán tárgyalt, mégis kiemelten fontos témába – mondta Faragó Ilona, az esemény moderátora, a Vosz Pest vármegyei vállalkozásfejlesztési tanácsadója.
Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban. Amennyiben a C/2026 A1 (Maps) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az Mti-t.
Az európai gyártóvállalatok 2026-ban komoly munkaerőhiánnyal és szigorodó munkavédelmi előírásokkal néznek szembe, különösen a gyárterületeken belüli anyagmozgatás területén. A kézi mozgatás fizikai terhelést jelent, a targoncák pedig nem mindenhol ideálisak, így új, biztonságosabb megoldásokra van szükség.
A vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) ma már messze túlmutat az egyszerű adományozáson. Az ebben élenjáró cégek olyan partnerségeket keresnek, amelyek integrálódnak az üzleti stratégiába, növelik a munkavállalói elköteleződést. Hogy néz vagy nézhet ez ki a gyakorlatban? Három nonprofit szervezet vezetőjét kérdeztük jó gyakorlatokról, együ
A nyugdíjak emelése ma Magyarországon szinte kizárólag az inflációt követi, így az idősek ugyan papíron nem veszítenek a jövedelmük értékéből, de közben folyamatosan leszakadnak a bérektől. A szakértők szerint a valódi kérdés nem az egyszeri juttatásokban, hanem a rendszer logikájában van: vissza kellene hozni a bérekhez kötött emelést, az úgynevez
A diploma még mindig sokak szemében biztos belépő a jobb élethez, de a valóság egyre árnyaltabb. Bár nő a diplomások száma, a bérek nem minden esetben követik ezt a trendet. Mi áll a háttérben, és miért nem jelenik meg automatikusan a tanulás ára a fizetésekben?
Az elmúlt hetek napsütéses, csapadékmentes időjárása miatt péntektől Csongrád-Csanád, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is tűzgyújtási tilalmat rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – tudatta csütörtöki közleményében a hivatal.
Első alkalommal hirdeti meg a HR Portal az Év Felnőttképzője Díj 2026 szakmai elismerést. A cél egyszerű: láthatóvá tenni azokat a képző intézményeket, amelyek nélkül ma már nem működne a munkaerőpiac – mégis ritkán kerülnek reflektorfénybe.
Nem is olyan rég még mindenki németországi exportra termesztette a spárgát; azóta viszont 20 ezer hektár körüli spárgaültetvény "nőtt ki a földből" náluk, és már annak van hírértéke, hogy a komoly törekvések ellenére továbbra sem teljes az önellátás.
Norvégia EU-csatlakozását szorgalmazza az északi ország konzervatív ellenzéki pártjának vezetője, Ine Eriksen Søreide. Szerinte a közös biztonsági kihívások, mindenekelőtt az orosz fenyegetés miatt a Brüsszellel fenntartott eddigi távolságtartó viszony már nem tartható fenn – tudósított a Politico.
Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
A Shopper Park Plus Nyrt. tájékoztatja a befektetőket és a nyilvánosságot, hogy a Budapesti Értéktőzsde Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 126/2026. számú határozata alapján a Társaság részvényei 2026. április 1-jétől bekerültek a BUX indexkosárba.A Budapesti Értéktőzsde az Index Bizottság javaslata alapján döntött a BUX és BUMIX indexek új összet
A szlovén kormány legfeljebb 30 millió liter dízel üzemanyagot szabadít fel a stratégiai tartalékból az ellátási zavarok kezelése érdekében, négy nappal azután, hogy még nem tartotta indokoltnak a készletek felhasználását - közölte a kabinet csütörtökön.
Az elmúlt esztendőkben a többezres mérnökhiány arra kényszerítette a magyarországi vállalatokat, hogy jó fizetést ígérve még a diplomájukat meg nem szerzett, tanulmányaikat be sem fejezett hallgatókat is magukhoz csábítsák az egyetemekről. Ezt a kedvezőtlen folyamatot az utóbbi évek stagnáló gazdasági növekedése némileg mérsékelte. Ha nincs bővülés
Kihúzták a Hatoslottó 2026/12. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat a hatoson, így a következő sorsoláson 140 millió forintért játszhatnak majd a játékosok a hatos lottón.
A X. Közétkeztetési Szakácsverseny (Kösz) országos döntőjének a Sirha Budapest szakkiállítás adott otthont, amely 2026. március 3–5. között várta az érdeklődőket a Hungexpo-n.
Baleset miatt lezárták az M43-as autópálya Budapest felé vezető oldalát Szeged közelében csütörtök este - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.