Ma, ha egy focimeccset nézünk, gyakran hallhatunk olyan kifejezéseket, mint a területvédekezés, a field tilt és hasonló, kimondottan a focit jobban értőknek szóló szakkifejezések. Régen ez nem így volt: talán ma is vannak pályák, ahol a foci hőskorából származó kifejezéseket hallhatunk. Kvízünkben tíz régi focis kifejezést gyűjtöttünk össze, te ped
A mesterséges intelligencia által generált képek beazonosíthatók gépi segítség nélkül, az árulkodó vizuális jelek értelmezésével is – állapítja meg a Corvinus Egyetem friss tanulmánya. Az érzelmi hatás viszont sokszor felülírja a megtévesztett felhasználók kritikai gondolkodását, elaltatja éberségüket.
A kriptopiac az elmúlt napokban feléledni látszik, a javuló árfolyamok ellenére azonban a Citigroup a 12 hónapos előrejelzésében jelentősen visszavágta az ether és a bitcoin árfolyamával kapcsolatos várakozásait. Az amerikai multinacionális pénzügyi vállalat elsősorban az amerikai szabályozási környezet lassú fejlődése miatt csökkentette a két veze
Februárban, az előzetes becslésnek megfelelően, emelkedett az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján – tette közzé az MTI.
Este hét órakor jön az amerikai jegybank kamatdöntő ülése, majd fél órával később kezdődik a sajtótájékoztató. Az elemzők nem várnak változást az alapkamatban, de a közel-keleti háború fényében a jegybank szavait figyeli majd minden befektető.
Elárult pár részletet a Batman 2 kapcsán a főszereplője, Robert Pattinson. Az érkező produkció a 2022-ben készült DC Studios film folytatása, de állítólag nem sok mindenben emlékeztet majd rá.
A szlovák kormány szerdán jóváhagyott egy határozatot, amely lehetővé teszi a benzinkutak számára, hogy magasabb gázolajárat számítsanak fel a külföldi rendszámú autósoknak. Az intézkedés célja az úgynevezett "üzemanyag-turizmus" visszaszorítása, amelyet az iráni háború nyomán megugró globális energiaárak váltottak ki.
Megingott a román kormánykoalíció, miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem tudta elfogadtatni a szociális kiadásokat növelő javaslatait. A párt a 2026-os költségvetés megszavazásának bojkottjával fenyegetőzött. Ezek a fejlemények akár a kabinet fennmaradását is veszélyeztethetik.
A választási időszak közeledtével a közösségi média hangulata felerősödik, a kommentek száma nő, és egyre több tartalom vált ki heves reakciókat. Ez nem csupán a politikai feszültség természetes velejárója, hanem a platformok algoritmusainak működéséből fakad, amelyek az érzelmekre és aktivitásra építenek.
A kormány arról döntött, hogy mintegy 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a következő három hónapban; minden liter tej után mintegy 15 forint felárat fognak fizetni támogatásként a gazdáknak – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Kiemelkedő évet zárt a Waberer's 2025-ben, a cégcsoport nettó nyeresége megduplázódott, árbevétele pedig stabilan növekedett. A siker motorja immár egyértelműen az újonnan felvásárolt cégekkel kibővült biztosítási üzletág. Eközben a hagyományos logisztikai ágazat tudatos stratégiai átalakuláson megy keresztül. A kiemelkedő pénzügyi eredmények és az
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton a jegybank, azonban idénre magasabb növekedést és magasabb inflációt is vár. Az iráni háború ellenére az idei évi kamatpálya még változatlan. Fél nyolckor kezdődik a sajtótájékoztató, amelyről élőben közvetítönk.
Az amerikai központú Huntsman Corporation Hungary Zrt. átadta pétfürdői kapacitásbővítő beruházását, amely a vállalat gyártási tevékenységének további erősítését szolgálja, és egy tucat új munkahely megteremtéséhez járul hozzá.
A nagyvárosoktól mért 25-30 kilométeres távolság az új választóvonal: ebben a zónában 2025-ben nőtt a kisebb települések lakossága, máshol azonban a községeket és nagyközségeket is a népességszám csökkenése jellemzi – közölte a 2026. január 1-jén mért hivatalos népességi adatok alapján készült friss elemzésében az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.
Bár az utóbbi hetekben némileg emelkedtek az élősertésárak, nincs ok az optimiznusra, sürgősen tenni kellene a Baranyában terjedő afrikai sertéspetis ellen, de szükség lenne piacvédő intézkedésekre is.
Ismét bővít Magyarországon az anyagmozgató gépeket és darutechnológiai berendezéseket gyártó Sennebogen csoport, a bajor társaság alig néhány évvel az indulás után a második hazai üzemében hajt végre kapacitásnövelő beruházást.
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
Növényvédőszer-maradék jelenléte miatt kivont a forgalomból több, különböző minőségmegőrzési idejű PACO mazsola terméket a gyártó Pa-Comp Kft. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
A Trump-kormányzat várhatóan hamarosan bejelenti a nyári üzemanyagokra vonatkozó szövetségi szmogcsökkentő előírások ideiglenes felfüggesztését. Ezzel a lépéssel az iráni konfliktus nyomán emelkedő energiaárakat próbálják megfékezni – értesült három, az ügyet ismerő forrásból a Reuters.
A tapasztalat sokat számít a munkaerőpiacon, de a számok szerint a végzettség továbbra is komoly hatással van a fizetések alakulására. Egy friss kutatás arra jutott, hogy diploma nélkül sok munkavállalónál egy ponton lelassul vagy megáll a bérnövekedés. A Varsovia Egyetem 2026-os elemzése szerint ez gyakran a nettó 450–500 ezer forintos sáv környék
Több mint egymilliárd forint értékben két nagyszabású természetvédelmi projektet indít el az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz keretében – közölte Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára, a keddi projektnyitó eseményen. A fejlesztéseknek köszönhetően jele
"Bármely vállalkozó 48 órán belül, az Európai Unió bármely pontjáról, teljes mértékben online létrehozhat egy céget. Ez a kulcsfontosságú lépés csak a kezdet. Célunk világos: egy Európa – egy piac – 2028-ra."
Tűzgyújtási tilalmat rendelt el 2026. március 19-től Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar vármegyében, és fenntartja a korlátozást Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével - közölte a Nébih szerdán az M
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton a jegybank, azonban idénre magasabb növekedést és magasabb inflációt is vár. Az iráni háború ellenére az idei évi kamatpálya még változatlan. A Fed elnöke kijelentette, hogy Fed elnöki mandátuma után addig marad a Kormányzótancsában (2028-ig tart a mandátuma), amíg az ellene folyó nyomozá
Az Egyesült Királyság tejtermelői is küzdenek az árakkal: egyre többen veszteséget termelnek. Mindez annak ellenére, hogy a fogyasztók egyre több tejterméket fogyasztanak az egészséges életmód jegyében.
Az Amerikai Kiskereskedelmi Szövetség (NRF) idén 4,4 százalékos forgalomnövekedést vár az Egyesült Államokban, ami felülmúlja a tavalyi 3,9 százalékos bővülést. A szervezet ezt a makrogazdasági bizonytalanságok ellenére is stabil fogyasztói kereslettel magyarázza.
A mezőgazdaságban március elejétől egészen a nyár végéig olyan időszak kezdődik, amikor bizonyos megszokott munkálatokat szüneteltetni kell. A szabályok megsértése pénzügyi következményeket vonhat maga után, hiszen természetvédelmi károkat okozhat
Az ingatlanpiaci forgalom a januári megtorpanás után februárban ismét élénkült, miközben a hitelpiaci volumen tartósan magas szinten stabilizálódott. A piaci dinamikát vidéken az állami támogatások, a fővárosban a befektetési kedv határozza meg.Az ingatlanpiaci aktivitás februárban visszatért a növekedési pályára: az adásvételek száma országosan 14
A szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó Grapevine flavescence dorée fitoplazma (Fd) a szőlő egyik legsúlyosabb zárlati károsítója. A védekezésben az ellenőrzött, egészséges szaporítóanyag használata, a monitorozás és a fertőzési gócok felszámolása kiemelt jelentőségű. Emellett a fitoplazmát terjesztő vektor, az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideu
Ha egy kép illeszkedik a felhasználó meglévő hiedelmeihez vagy érzelmi tapasztalataihoz, könnyebben fogadja el azt hitelesnek. A mesterséges intelligencia által generált képek azonban beazonosíthatók gépi segítség nélkül, az árulkodó vizuális jelek értelmezésével is – állapítja meg a Corvinus Egyetem friss tanulmánya.
Van, aki évtizedekig keresi az útját, és van, akit egyetlen bátor döntés vezet vissza önmagához. Kiss Andrea Judit története erről szól. Egy elhatározásról, amely a városi élet zajából a földdel való csendes jelenlétbe vezetett.
Internetes oldalán erősítette meg szerdán az RTL a Media1 hétfői információját a Pokoli rokonok megszűnéséről. Egyúttal a tévétársaság bejelentett egy új napi sorozatot.
A Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - közölték szerdán a vállalatok.
Kihúzták a Skandináv lottó 12. játékhetének nyerőszámait, a tét 70 millió forint volt. Lássuk, rámosolygott-e valakire a szerencse, lett-e telitalálatos szelvény ezen a héten?
Húsz éve nyitotta meg kapuit a Démétér Ház, amely azóta közel ezer család számára biztosított otthont, biztonságot és közösséget a csontvelő-átültetésen áteső gyermekek gyógyulása idején. Az Alapítvány 2026-os jubileumi évét történetekkel, találkozókkal, közösségi programokkal és egy év végi gálával ünnepli.