Sok BYD-t vesznek a magyar cégek állami támogatással, a magánautósok inkább a Tesla mellett vannak. Mi történt? Feltehetően az állami e-autó támogatásnak köszönhetően a magyar vállalatok körében egyre népszerűbb a BYD elektromos autó, míg a magánautósok inkább a Teslát részesítik előnyben, írja a G7. Részletek. Ismét megemelte a keretét, és meghoss
Mennyibe kerül egy kezdő kislakás New Yorkban, Londonban, Sydney-ben, Hongkongban vagy épp Budapesten? Mekkora a szakadék a világ nagyvárosai és a magyar főváros ingatlanpiaca között? Melyik országban mennyit kell azért dolgozni, hogy valaki lakást tudjon vásárolni? Ingatlanszakértőkkel és helyi magyarokkal ennek jártunk utána.
Idén januárban komoly átrendeződés indult el a 6000 kilométernél kevesebbet futott, 2024–2026-os évjáratú autók piacán a használtautó.hu adati szerint. Ezek a járművek a hatályos áfaszabályozás szerint is technikailag új autónak minősülhetnek, hiszen vagy még nem kerültek forgalomba, vagy futásteljesítményük nem haladja meg a 6000 kilométert, illet
Népbetegségnek számít a meddőség, a legfrissebb adatok szerint a párok 17 százaléka küzd a problémával. Mi történt? A 2024-es adatok szerint a magyar lombikklinikákon indított kezelésekből nagyjából minden negyedik esetben született gyermek, vette észre a HVG a Humánreprodukciós Igazgatóság (HRI) első nyilvános jelentésében. Mit jelent ez? 2024-ben
Péntektől már elkezdi kézbesíteni a Magyar Posta a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj első részletét, míg a bankszámlások a jövő héten, 12-én kapják meg februári nyugdíjat, majd egy nappal később a 13. és 14. havi juttatásokat - közölte a Kormányinfón Gulyás Gergely. Ez szokatlan, ugyanis eddig a bankszámlásoké volt az elsőbbség.
Az alvás az egyik legfontosabb, mégis leginkább alábecsült biológiai szükséglet. Nem csupán a fáradtság megszüntetéséről van szó: az alvás alapvetően meghatározza az anyagcserét, az idegrendszer működését, az immunválaszt és a hormonális egyensúlyt. Ennek ellenére sokan nem tudják pontosan megmondani, mennyi alvásra lenne valóban szükségük.
Elárulták, hogy folytatódik-e a szolidaritási hozzájárulás ügyében folyó per. Mi történt? A Fővárosi Önkormányzat kézhez kapta a Fővárosi Törvényszék végzését, amely szerint a szolidaritási hozzájárulás ügyében folyó per következő, március 16-ra kitűzött tárgyalását megtartja a bíróság, tudta meg a 444. Részletek. Ahogy arról mi is beszámoltunk, ke
A Győri Járási Ügyészség indítványára letartóztatták azt a két fiatal férfit, akik aranylemeznek látszó fémlapokat vásároltak, majd azokat eredeti kereskedelmi aranylapként a nemesfém világpiaci áránál kedvezőbb vételáron értékesítették amerikai vevőknek.
Az eszköz tehermentesítheti a dolgozókat a rutinfeladatoktól. Mi történt? Az OpenAI felfedte új vállalati platformját csütörtökön. A Frontier lehetővé teszi, hogy a cégek mesterséges intelligencia-ügynököket állítsanak be a dolgozók mellé, írja a CNBC. Részletek. A platform összeköti a különböző belső rendszereket és adatforrásokat, így az MI-ügynö
Tavaly decemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 4, naptárhatástól megtisztítva 3,5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - írja jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal. Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékos volt a növekedés. Ami pedig az egész évre vonatkozó adatot illeti, 2025-ben 2,9 százalékos
A tárgyalások legnehezebb pontja továbbra is a területi viták rendezése. Mi történt? Ukrajna és Oroszország csütörtökön 314 hadifogoly cseréjében állapodott meg az Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokon – írja a Politico Steve Witkoff, az Egyesült Államok különleges megbízottjának csütörtöki bejelentése alapján. Részletek. Az Ukrajna, Oroszország és az
Milumil és Milupa anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza a DANONE Magyarország Kft. mikrobiológiai nem megfelelőség miatt, a termékek egyik összetevőjében cereulid toxint mutattak ki - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
A klímaváltozás, az energiaválság és a gazdasági bizonytalanság már nem különálló problémák, hanem egyetlen, összefonódó veszélyforrás: a polikrízis. A régi válságkezelési reflexek már nem működnek, komplex összefogásra van szükség. Az Élhető Települések Országos Szövetsége, a Cassandra Program és a Misszió 2050 bejelentette a Magyar Alkalmazkodási
Megállíthatatlannak tűnik az árcsökkenés: az Aldi idén már ötödik alkalommal vágja vissza tartósan a friss sertéshúsok fogyasztói árát. A diszkontlánc ismét lép, és ezúttal is a magyar háztartások pénztárcája jár jól – a mindennapi főzés alapanyagai most még elérhetőbbek lettek.
Bár a 2023-as sokk után az infláció 2024-ben és 2025-ben is egyszámjegyűre mérséklődött, a készpénzben tartott megtakarítások csendes értékvesztése nem állt meg. A biztonságérzet hamis illúziója miatt - a digitális megoldások térnyerése ellenére - a magyar háztartások a legfrissebb adatok szerint még mindig több mint 7300 milliárd forintot tartanak