Csökken a felhasználható növényvédő szer hatóanyagok száma, egyre kevésbé tudják a termelők váltogatni a rovarölő szereket a növénytermesztés során. Ennek következménye a rezisztens kártevők megjelenése.
A vállalkozások kivárnak, mert világosan szeretnék látni az új gazdaságpolitikai irányt és a várható változásokat a támogatási rendszerben - mondta Kozák Ákos, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) társelnöke, az Egyensúly Gazdaságkutató és Tanácsadó társalapító-igazgatója a VOSZ Barométer harmadik negyedéves jelentését ismertető
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelz
Október 12-én újraindult a blokkelőállítás az Ontology hálózatán, miután egy biztonsági incidens miatt közel két napra felfüggesztették a működését. A csapat közlése szerint az alapinfrastruktúra biztonságban maradt, és az Ontology főhálózatán nem veszett el pénzeszköz. Az incidens teljes mérlege azonban egyelőre nem ismert, az érintett projektet n
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
A hatodik osztályosoknak szánt, Triaxis feliratú emlékeztető oltóanyag teljesen megegyezik a hazánkban engedélyezett Adacel vakcinával. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) tájékoztatása szerint az eltérő elnevezés és az idegen nyelvű csomagolás nem jelent minőségi vagy biztonsági kockázatot, így a készítmény beadása a szoká
Több magyarországi nagybank is tervezett informatikai karbantartásokat végez októberben, amelyek miatt átmenetileg elérhetetlenné válhatnak egyes banki szolgáltatások. Az OTP, az Erste, a K&H, az MBH és a MagNet Bank ügyfelei is számíthatnak fennakadásokra, elsősorban október 16. és 18. között. A leállások az azonnali átutalásokat, a mobilbanki alk
A Rabobank idén augusztusban frissítette a globális sertéshús-kereskedelemről szóló elemzését, amelyből jól kirajzolódik, hogyan alakította át az afrikai sertéspestis (Asp) a nemzetközi kereskedelmi folyamatokat, és miért éppen Mexikó, Brazília, valamint Kína változó szerepe határozza meg jelenleg a piacot. A felmérés több meglepő fejleményre is rá
Idén 25 éves a Reklám Világszövetség (IAA) Magyarországi Tagozata és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (Maksz) által szervezett hazai Effie. Ezúttal 49 sikeres pályamű szerepel a listán, a Célzott marketing / Youth engagement kategóriákban jutott be a legtöbb shortlistes alkotás.
Amit ősszel összesöprünk és kidobunk, abból hamarosan prémiumtermékek csomagolása készülhet. Egy francia vállalat a lehullott faleveleket, bambuszmaradványokat és kenderrostokat hasznosítaná a műanyag helyett. A fejlesztés ráadásul a hagyományos faalapú csomagolóanyagoknak…
Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók önkéntes kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy 2026. június 30-ig nem emelik a lakásbiztosítási termékeik alapdíjait – derül ki az Insura.hu frissen közzétett adataiból.
A Cinema City idén is mozivászonra hozza az év egyik legjelentősebb e-sport eseményét, a League of Legends-világbajnokság döntőjét. November 14-én országszerte tíz Cinema City moziban, óriásvásznon, eredeti nyelven követhetik végig a rajongók a League of Legends Worlds 2026 döntőjét, és együtt szurkolhatnak a világ legjobb csapatainak végső összecs
Mesterséges intelligenciával (MI) támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a sárospataki székhelyű Rubikon Text Kft., a beruházáshoz 162,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban – közölte a vállalat az MTI-vel. Mint írták, a 248,38 millió forint összköltségű fejlesztés célja,
A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.
A BNP Paribas elemzői szerint ismét vonzóvá válhat az a kereskedési ügylet, amellyel a befektetők a holland nyugdíjrendszer átalakításából próbálnak profitálni – annak ellenére, hogy ez a pozíció korábban még sok piaci szereplőnek okozott komoly veszteséget a túlzsúfoltsága miatt – számolt be a Bloomberg.
Csak a Mi Hazánk jelöltjét, Radetzky Andrást választotta meg kedden az Országgyűlés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagjává, a Fidesz és a KDNP jelöltjeit ismét elutasították.
Gyanúsítottként hallgatták ki Forgács Ágnest, a Riport korábbi munkatársát annak okán, hogy titokban megfigyelte Mártha Imrét, Budapesti Közművek Nonprofit (BKM) Zrt. vezérigazgatóját és fotókat is készített róla. Forgács a megfigyelést elismerte, elmondása szerint erre Ómolnár Miklós utasította, a főszerkesztője.
Keddi ülésén megszavazta az Országgyűlés azt, hogy az év végéig a fuvarozók literenként 25 forintot visszaigényelhessenek a gázolaj jövedéki adójából. A kormány a lépéssel próbálja enyhíteni a szektor megnövekedett terheit.
Csendes, többnyire derült kedd estére és napos, alapvetően száraz szerdára készülhetünk. A fagyzugos területeken hajnalra erősebb lehűlés is előfordulhat.
Elmaradt a tűzijáték a Kieselbach Galéria hétfői árverésén, alsó becsértéke alatt sikerült csak eladni a csodás Fauve aktot, Berény Róbert művét, és a többi nagyra tartott alkotás sem úgy ment, mint az várható lett volna. A képek java a kikiáltási áron ragadt, az okok elemzése még szakértőkre vár.
A francia sajtó kiemelten foglalkozik a 2021-ben, Orbán Viktor kormányzása alatt elfogadott, úgynevezett "gyermekvédelmi törvény" LMBTQ+-ellenes korlátozásaival. A francia média rendkívüli és történelmi lépésként értékeli a döntést, amely az első jelentős jogi visszalépést jelenti a korábbi kormány konzervatív és korlátozó politikájával szemben.
A Szilícium-völgy vezetői egyre gyakrabban figyelmeztetnek arra, hogy a mesterséges intelligencia munkahelyek millióit szüntetheti meg. A közgazdászok azonban jóval óvatosabbak az előrejelzésekkel. Az eddigi adatok nem mutatnak tömeges állásvesztést, de abban egyetértés van, hogy az AI alapjaiban változtathatja meg a munkavégzést, és tovább növelhe
A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
Magyar kutatók által azonosított angolai madárgyülekezőhelyet mutat be a National Geographic. A Falcopolis néven ismert területen a becslések szerint akár egymillió kék vércse is összegyűlhet a tavaszi vonulás előtt.
Jelentős költségvetési kiigazítás és nehéz átmeneti időszak várhat a magyar gazdaságra, a vállalkozások pedig 2027-ben sem számíthatnak érdemi keresleti vagy beruházási fellendülésre. A költségvetés rendbetételéhez a GDP több mint 1 százalékát kitevő beavatkozásra lehet szükség. A cégeknek eközben szigorúbb költségkontrollra, gyorsan megtérülő fejl
Helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék a Kecskeméti Járásbíróság október 1-jei döntését, amellyel elrendelte Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, valamint Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős korábbi
Polyák Gábor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) múlt héten kinevezett új elnöke bejelentette, hogy Derzsényi Évát és Vári Pétert kérte fel a hatóság alelnöki tisztségeire. Az elnök azt is nyilvánosságra hozta, hogy Kövesdi Veronika vezeti az elnöki kabinetjét. Polyák a médiahatóság függetlenségével és a magyar médiatartalmak fennmaradás
Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett.
Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Magyarország új kormánya a legambiciózusabb gazdaságpolitikai célkitűzésének megvalósítására készül, amikor hiteles ütemtervet kíván felállítani az euró bevezetésére - állítják a Bloomberg által megkérdezett hazai és nemzetközi elemzők, befektetők. Magyar Péter miniszterelnök kabinetje 2030-ra ígéri a csatlakozási feltételek teljesítését, ám ehhez
A magyar nyelvben bőven akadnak olyan szavak, amelyek ismerősen csengenek, de amikor a pontos jelentésüket kellene megmondani, elbizonytalanodunk. Különösen igaz ez az idegen eredetű, régies vagy ritkán használt kifejezésekre, amelyek időről időre mégis felbukkannak a sajtóban és a mindennapi beszédben. A Google keresési adatai alapján most ismét o
Bőven tartogat még meglepetéseket a Házasság első látásra reality a nézők számára: elérkezik az utolsó randi a döntés előtt, amikor a párok felidézik a kísérlet legszebb pillanatait.
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még
Nyilvános pályázatot hirdetett a Független Közmédia Testület (FKT) a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségére. A jelentkezők november közepéig pályázhatnak a közmédia vezetésére.
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még
Elfogadta a parlament mai ülésén azt a törvénymódosítást, amelynek alapján a kereskedelmi gázolaj esetén év végéig a jövedékiadó-törvény 113. paragrafus (5) bekezdésében meghatározott összegnél literenként 25 forinttal magasabb összegű jövedéki adót lehet visszaigényelni a törvény hatálybalépésének napjától december 31-éig kiállított bizonylatok ut
A BYD a negyedik negyedévben tervezi elindítani a sorozatgyártást szegedi személygépkocsi-gyárában - jelentette be Stella Li ügyvezető alelnök a Bloomberg TV-ben hétfőn sugárzott interjúban.