A Blur – amely egykor a legnagyobb Ethereum NFT-piactér volt – a jövő hónapban leállítja weboldalát, miután a kereskedési aktivitás a csúcsértékhez képest több mint 99%-kal zuhant. A piactér hétfőn jelentette be, hogy weboldala november 12-én bezár, NFT-hitelezési szolgáltatása, a Blend pedig leállítja az új hitelek közvetítését. Az adósoknak eddig
November 12-ig jelentkezhetnek a pályázók a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségére. A nyilvános pályázat szerint a jelentkezőknek legalább tízéves szakmai gyakorlattal és vezetői tapasztalattal kell rendelkezniük, a kiválasztás során pedig nyilvánosan közvetített meghallgatáson is részt kell venniük. A jelenlegi szabályozás
Gyanús olajpiaci ügyletsorozatra bukkantak az amerikai határidős tőzsdefelügyelet (CFTC) elemzői, amely mindössze percekkel előzte meg Donald Trump márciusi, iráni háborúval kapcsolatos egyik nagy bejelentését. Bár a szokásos eljárásnak megfelelően a szakértők azonnal jelezték az esetet a hatóság jogérvényesítési részlegének, a szervezet kinevezett
Három újabb javaslatot tár a kormány elé a Restart Hungary, amely az április 12-e után felpezsdülni látszó hazai innovációs ökoszisztéma és a magyar startupok megerősítését tűzte a zászlójára. Nem csak azt szeretnék elérni, hogy a leginnovatívabb cégek Magyarországon maradjanak, hanem azt is reálisnak tartják, hogy brit és szingapúri vállalkozások
Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a Bupa az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelz
Az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsa is támogatja a Magyarországnak járó uniós források felszabadítását, valamint az Erasmus+ és a Horizont Európa programok újbóli elérhetővé tételét - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán.
Október 14-től elérhető a Disney+ platformon a VízióKüldetés című széria, amely a Marvel Television teljesen új, saját gyártású sorozata és amely a WandaVízióval kezdődő történetet most lezárja.
Megnyomjuk a „küldés” gombot, majd néhány pillanattal később megjelenik a sikeres fizetésről szóló értesítés. Könnyű azt hinni, hogy ezzel a folyamat végleg lezárult. Pedig az „elküldve”, a „megérkezett”, a „megerősítve” és a „végleges” állapot korántsem ugyanazt jelenti minden fizetési rendszerben. A bankkártyás vásárlás, a banki átutalás és a Bit
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek.
Magyar Péter miniszterelnök ma este a Partizánnak ad interjút, melyben várhatóan a mai parlamenti eseményekre - a gyermekvédelmi törvénymódosítás szavazására - reflektál. A beszélgetésről ebben a cikkben élőben tudósítunk.
Egy hazai gazdálkodó és egy szaktanácsadó is megismerhette a Haidegg Gyümölcs- és Szőlőtermesztési Kutatóállomáson almatermesztésben alkalmazott agrofotovoltaikus (Agri-PV) rendszereket.
Elsőre szokatlannak tűnhet a műanyag zacskó az autó hátsó ablaktörlőjén, mégis lehet gyakorlati oka. Autómosóban és fagyos reggeleken is segíthet, de csak akkor, ha szabályosan használják.
Kolbászgyúró és főzőversenyek, autentikus disznótoros hagyományok, családi programok és nagykoncertek várják a közönséget 2026. október 22–25. között a 29. Csabai Kolbászfesztiválon. A békéscsabai fesztivál gerincét idén is a kolbászgyúró versenyek adják, amelyek során szinte minden generáció a gyúróasztalok mögé áll. Csütörtökön az óvodások és ált
Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
Oroszország folytatja a tárgyalásokat egy esetleges energetikai fegyverszünetről, de új fejlemény nem történt az ügyben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
Erősödött a forint kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az euró jegyzése este 18 órakor 364,23 forintra csökkent a reggeli 364,74 forintról, miközben a dollár és a svájci frank árfolyama is lejjebb került.
A kormány radikális irányváltást hajt végre a közlekedés terén, így az új autópályák építése helyett a meglévő, kritikus állapotú úthálózat és a hidak felújítására fókuszál - mondta el Vitézy Dávid beruházási és közlekedési miniszter a IX. Magyar Közlekedési Konferencia nyitóelőadásában. Az állam 2027 tavaszán visszaveszi a gyorsforgalmi utak üzeme
A Ledgert ért kémchip-támadás pár nap alatt az egész hardveres tárca piacot megrengette. A gyártók sorra szakítanak a viszonteladóikkal, a Media Markt pedig le is vette a Ledgert a polcairól. Összeszedtük, mi történt, és mire figyelj, ha mostanában vettél tárcát. Tetőzik a Ledger-botrány: sorra építik le a gyártók a viszonteladói hálózatukat A botr
Egyeztetett a 2027-es költségvetésről az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) és a kormányzat. Bár konkrét számok még nem hangzottak el, a kormány a támogatások reálértéken történő növelését ígérte jövőre, miközben az önkormányzatok a romló pénzügyi helyzetük miatt már az idei évre is kiegészítő forrásokat és terheik csökkentését ké
A Duna–Tisza-közi Homokhátság vízhiánya egyfajta indikátorként mutatja mindazokat a környezeti folyamatokat, melyek a jelenlegi klimatikus viszonyok mellett várhatóan majd meghatározzák a gazdálkodási körülményeinket.
A parlamenti pártok képviselői egyöntetűen támogatják, hogy munkaszüneti nappá nyilvánítsák december 24-ét – derült ki a három tiszás képviselő által előterjesztett törvényjavaslat mai parlamenti vitájában.
Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban. A Villarreal labdarúgója a történtek miatt olyan súlyos érzelmi megrázkódtatást élt át, hogy nem lép pályára a csapat kedd esti, Napoli elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésén – számolt be róla
Új vállalati portált indít a K&H, amely több banki folyamat digitális ügyintézését teszi lehetővé. Míg a lakossági bankolásban már a mindennapok részévé váltak a digitális megoldások, addig a nagyvállalati ügyintézésben továbbra is jelentős szerepe van a személyes és papíralapú folyamatoknak. A vállalatok ezért egyre inkább olyan megoldásokat keres
Fontos mérföldkőnek nevezte Piotr Serafin költségvetésért felelős európai biztos kedden, hogy az Európai Unió Tanácsa úgy döntött, a Magyarország által végrehajtott korrekciós intézkedések nyomán feloldja a jogállamisági feltételességi mechanizmus keretében elrendelt uniós intézkedéseket. Az EU ezzel elismeri a Magyarországon az elmúlt hónapokban b
Francia technológiai startupokba fektet be az Nvidia, a Les Echos üzleti napilap értesülései szerint ugyanis az amerikai chipgyártó a Doctolib, a Genesis AI, a Pigment és az Entalpic vállalatokban szerez részesedést.
Személyes okokra hivatkozva benyújtotta lemondását Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára. Megbízatása október 13-ával megszűnt.
Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézetben (ÖMKi) 2021-től vizsgálják, miként alkalmazhatók a precíziós technológiák az extenzív és félintenzív, elsősorban legeltetett húsmarhatartásban.
Az idén 35 éves Magyar PR Szövetség (Mprsz) október 14-én, szerda délután tartja tisztújító közgyűlését. A közgyűlésre kiemelt figyelem irányul a tavasszal nyilvánosságra kerülő, meglehetősen éles viták, az Mprsz vezetését ért szakmai kritikák után, melyeket egy szakszövetség életében akár viharosnak is nevezhető események követtek, lemondott egy e
Az idén 35 éves Magyar PR Szövetség (Mprsz) október 14-én, szerda délután tartja tisztújító közgyűlését. A közgyűlésre kiemelt figyelem irányul a tavasszal nyilvánosságra kerülő, meglehetősen éles viták, az Mprsz vezetését ért szakmai kritikák után, melyeket egy szakszövetség életében akár viharosnak is nevezhető események követtek, lemondott egy e
Losonczy Gézát nevezték ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) új elnökévé október 16-i hatállyal, megbízatása hét évre szól - tájékoztatta a Kormányzati Kommunikáció az MTI-t kedden.
A fűtési szezonban sok lakásban megjelenik a páralecsapódás és a penész, pedig nem mindig a kevés fűtés a gond. A mindennapi szokások és a szellőzés hiánya is sokat számít.
Magyar Péter miniszterelnök az előzetes tervek szerint ma este a Partizánnak adott volna interjút, melyben várhatóan a mai parlamenti eseményekre - a gyermekvédelmi törvénymódosítás szavazására - szeretett volna reflektálni. A beszélgetésről azonban azóta semmilyen hír nem érkezett, így előfordulhat, hogy el is marad.
Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő létesítménnyel az Alteo csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Felszólítom a Magyar Akkumulátoripari Szövetséget, hogy ne Debrecenben rendezzék meg a Magyar Akkumulátoripari Napok nevű rendezvényüket - írta Tárkányi Zsolt, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára.
A fagy komoly próbatétel a kerti cserepek számára: van, ami csak egy telet bír ki károsodás nélkül, míg más típusok szinte elpusztíthatatlanok. Ismerd meg, mely cserepek repednek meg a leghamarabb.
Magyar Péter miniszterelnök Partizánnak adott interjúja kedden késő este jelent meg. Az ügy előzménye, hogy a beszélgetésről sokáig semmilyen hír nem érkezett, de végül este megjelent a Partizán Youtube-csatornáján.
Drasztikus visszaesést szenvedett el az idei főszezonban a magyarországi turizmus: a rekordmennyiségű új repülőjárat és a kibővített kapacitások önmagukban nem voltak elegendőek célzott, nagyszabású nemzetközi marketingkampányok hiányában. A turizmus jövőbeli stabilitása érdekében elengedhetetlen lesz a kínálat és az új marketingstratégia finomhang
Több mint 1500 milliárd forintnyi Eu-forrás vált elérhetővé azzal, hogy az Európai Unió Tanácsa elfogadta a Bizottság javaslatát a jogállamisági feltételességi eljárás lezárásáról. Ezzel a döntéssel újra megnyílnak az Erasmus+ és a Horizont Európa programok a magyar diákok és kutatók előtt – tájékoztatott a kormány.
Személyes okokra hivatkozva lemondott Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára. Megbízatása 2026. október 13-ával, vagyis a mai nappal szűnt meg – közölte a minisztérium.
A stratégiai célok folyamatos elbukása komoly figyelmeztetés egy cég számára. A jó hír az, hogy átszervezéssel a megoldások elemei rendelkezésre állnak: reális tervezés, rendszeres képzés, átlátható értekezlet-struktúra, napi kontroll, AI-eszközök, következetes jutalmazás és szankcionálás.
Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű - írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden.
A 2026 őszén benyújtott és tárgyalt vagyonadó-tervezet a művészeti alkotásokat, műgyűjteményeket és ékszereket is bevonná a megadóztatandó vagyonelemek körébe.