Magyarország sikeresen megfékezte a ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) betegséget, így június 6-tól feloldották az összes védő- és megfigyelési körzetet, valamint a további korlátozás alá eső területet. Ezzel együtt a hazai korlátozások is megszűntek. Az állategészségügyi hatóság célja a hivatalos mentesség mielőbbi visszaszerzése.
Az ellenőrzések és a tiltótáblák ellenére is rengetegen közlekednek szabálytalanul kerékpárral, illetve rollerrel a Napfény városában. Ahogyan korábban megírtuk, a rendőrség 2 héttel ezelőtt tartott három napos razziát az országban a két kerékkel közlekedők ellen, több mint 2500 figyelmetlen motoros, kerékpáros, illetve rolleres ellen indítottak el
Kétségtelen, a FIFA Játékvezetői Bizottságának elnöke, Pierluigi Collina beírta magát a futballtörténelembe, éppen ezért, ha csak egy ikonikus bírót kellene megnevezni, a legtöbbeknek vélhetően egyből a bolognai születésű spori ugrana be. Nem kérdés, gyorsan rendet tudott tenni a pályán, kvalitásainak köszönhetően pedig hatszor nyerte el a világ le
"Nem egy új Puskás, hanem az első Szoboszlai vagyok" - minden idők egyik legjobb magyar focistája, Szoboszlai Dominik a TV2 Naplóban árulja el sikerének a titkát. Hogyan került a világ élmezejébe a fehérvári kisfiú? A Liverpool középpályása és a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya nem csupán magánéletéről és szakmai életútjáról vallott, de
Ez az agykarbantartó kvíz igazi kihívás elé állít! A kérdések trükkösek és alaposan tudást igényelnek, nem véletlen, hogy nagyon kevesen tudják hibátlanra megoldani. Neked sikerülni fog?
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban a fogyasztói árak éves átlagos növekedése márciushoz hasonlóan áprilisban is 4,2 százalék volt, ami 2021 júliusa óta a legkisebb ütem – közölte az MTI.
A Megoldások a holnapért kihívás jubileumi döntőjében a PrepBook csapat fiatal innovátorai állhattak a dobogó legfelső fokára május 30-án, akik egy interaktív könyvet terveztek, amellyel az autizmus spektrumzavarral élő gyerekeket
Évről-évre egyre több levendulás program és szedd magad akció várja a levendulabarátokat. A levendula virágzása minden évben júniusban kezdődik, az ország különböző pontjaiban kicsit eltérően, de egyes farmokon már ezen a hétvégén várható a nyitás.
A kormány a magyar családok és nyugdíjasok védelme érdekében minden esetben fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben. Ennek érdekében a kormány árréscsökkentést vezetett be, majd azt kiterjesztette a háztartási- és vegyiárukra, tisztálkodási és szépségápolási cikkekre, ami gyors és érdemi árcsökkenést eredményezett - írta a legfrissebb kiskeres
Folyamatos támadásoknak vannak kitéve a Google e-mailes szolgáltatásainak, a Gmailnek felhasználói, az amerikai techcég rendszeresen tesz közzé tippeket arra vonatkozóan, hogy lehet ezek ellen védekezni - írta meg a Forbes.
Az Euro NCAP csak "mérsékelt" biztonsági értékelést adott a Tesla Model S vezetéstámogató rendszerének, elsősorban a félrevezető "Autopilot" elnevezés miatt - tudósított a Jalopnik.
A korábban becsültnél nagyobb mértékben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett harmadik, végleges becslése alapján.
Horvátországban megkezdődött a tűzvédelmi szezon; a horvát erdészet (HS) a tűzesetek megelőzésére érdekében 220 kamerával figyeli az erdőket 110 helyszínen – közölte az MTI.
A Mol fenntarthatósági kutatásából az derült ki, hogy a magyarok 30-40 százaléka hajlandó lenne többet fizetni azért, ha megújuló forrásokból jutna az energiához. Viszont a többség árérzékeny – nyilatkozta az InfoRádióban Sverla Viktor, az olajtársaság stratégiai és fenntarthatósági igazgatója.
Kétgólos vereséget szenvedett a magyar labdarúgó válogaott a puskás Arénában rendezett, Svédország elleni felkészülési mérkőzésen. Előbb egy jól kijátszott támadás, majd Dibusz Dénes komoly hibája volt a döntő, így harmadszor is kikapott idén a magyar válogatott.
A dohányzásmentes terek bővítésére, a korlátozások kiterjesztésére készül a spanyol kormány a dohánytörvény tervezett módosításával – olvasható a kabinet honlapján elérhető közleményben, tájékoztatott az MTI.
Kilencedik alkalommal rendezik meg a Debrecziner Gourmet Fesztivált a nagyerdei Békás-tó környékén június 13-15. között - jelentették be a szervezők a helyszínen sajtótájékoztatón pénteken.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen. Bár összességében a magyar nemzeti együttes futballozott veszélyesebben, a 49. percben mégis a vendégek szereztek vezetést Benjámin Nygren megpattanó lövésével. A meccset Dibusz Dénes hibája pe
Az eddigi BBB szinten hagyta Magyarország adósbesorolását a Fitch Ratings, és a kilátás is marad stabil – jelentette be a hitelminősítő péntek este. Ezzel a Moody’s múlt heti döntése után ezúttal is sikerült elkerülni a negatív irányú lépést a GDP-növekedéssel és a költségvetéssel kapcsolatos kockázatok ellenére.
A kormány elkötelezett a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása mellett – ezt írta a Nemzetgazdasági Minisztérium, miután a Fitch Ratings péntek este megerősítette a szuverén magyar államadósság besorolását.
43 ország nyertese csapott össze a globális címért, Magyarországot Hegedüs Éva, a Gránit Bank alapító-tulajdonosa képviselte. Mi történt? Stina Ehrensvärd, a Yubico társalapítója nyerte az EY 2025-ös Az Év Üzletembere díját a monacói döntőben. Stinát 43 ország 52 döntőse közül választották ki, akik – saját országukban elnyerve a címet – a globális
Melegrekordok sora dőlhet meg hétvégén, de már ma délután rekordmeleg lehet. Vasárnap elég ha csak egy kicsivel melegszik a levegő 36 fok fölé, erre pedig minden esély meglesz a déli, délkeleti országrészben.
2025. áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,8 százalékkal, naptárhatástól (és húsvéthatástól) megtisztítva 5,0 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh).
Az elmúlt napok kánikulája és a csapadékhiány jelentősen növelte az erdőtüzek kockázatát, ezért június 7-től Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben a hatóságok tűzveszélyes időszakot hirdetnek ki. A hatóság kéri a lakosságot, hogy fokozottan ügyeljenek a tűzgyújtási tilalom betartására, hiszen felelős magatartásukkal hatalmas környezeti és vag
Az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (Fao) pénteki jelentése szerint csökkent az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója májusban, mivel a kukorica és a pálmaolaj nemzetközi jegyzésének jelentős zuhanása ellensúlyozta a vaj és a marhahús történelmi drágulását. A Fao új előrejelzése szerint a globális gabonatermelés rekordot ért e
Nagy István agrárminiszter Facebook-oldalán osztotta meg a hírt, miszerint Magyarország sikeresen megfékezte a ragadós száj- és körömfájás betegséget. Mint írja, az Európai Unió június 6-tól feloldotta az összes védő- és megfigyelési körzetet, valamint a további korlátozás alá eső területet.
A 2021-2024 évi adatok alapján a minősített hazai természetes fürdővizek 96,5 százaléka jó vagy kiváló - tudatta az Mti-nek csütörtökön küldött közleményben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk).
Bár júniusban a Kárpát-medencében nem ritkák a szupercellák, az olyan hosszan fennmaradó, szinkronban mozgó örvények, mint amilyenek kedden vonultak át a Dunántúl középső részén és a Balaton térsége felett, ritkaságnak számítanak - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján pénteken közölt elemzésben.
Megjelent az Agro Napló legfrissebb, szőlő-gyümölcs különszáma. Ebből kiderül, hogyan lehet kezelni az ültetvényeket pilóta nélküli járműről, melyek a hatékony gyümölcsvédelem alapjai napjainkban, de szó esik egy új magyar szőlőfajtáról is. A magazinból arról is tájékozódhatnak az érintettek, hogy ma már trendinek számítanak az alkoholmentes borok
Japán minden lehetőséget fontolóra vesz a rizsárak stabilizálására, beleértve a vámmentesen importálható rizs kvótájának felhasználását és további vészhelyzeti importot is - tudósított a Reuters. A közelgő választások előtt továbbra is kiemelt figyelmet kap, hogy az átlagos rizsárak mennyire csökkennek a piacon, és milyen további intézkedésekre leh
Rekordszámú résztvevővel zajlott a Hungarian Food Business Program legutóbbi üzletember-találkozója: az eseményen 24 magyar élelmiszer- és italgyártó vállalat képviseltette magát a Csehország fővárosában, Prágában megrendezett exportfejlesztési fórumon. Az esemény különlegessége, hogy ez volt a 25. ilyen jellegű találkozó a Hungarian Food Business
A kronológiai életkorunk csupán azt mutatja, hány gyertyát fújtunk el a születésnapi tortán, de nem feltétlenül árulja el, mennyire fiatal vagy öreg a testünk valójában. A biológiai életkor viszont pontos képet ad arról, milyen állapotban vannak sejtjeink, szöveteink, szerveink.
2025-től a nyugdíjelőlegről már nem határozattal, hanem végzéssel döntenek. De mit is takar ez a változás, és milyen hatással lehet ez a nyugdíjakra és magukra a nyugdíjasokra?
A pénzenergiák titkai – mit üzen a lakásod falának a színe a pénzügyi sorsodról és az anyagi helyzetedről? Mit tehetsz, hogy kedvezőbb helyzetet teremts?
2025 végén indul el az Amazon Web Services (AWS) European Sovereign Cloud, ami egy teljesen független európai felhőrégió lesz. Az új struktúrát az unió állampolgárai fogják irányítani és kizárólag az európai jogszabályok hatálya alá tartozik majd. A működtetéséhez a vállalat új európai szervezetet hoz létre németországi székhellyel. A projekt Bran
Június 28-án, tizedik alkalommal rendezi meg a Kiteline Se hazánk leglátványosabb és legnagyobb Sup-túráját, mely során Budapestet hosszában szelik át az résztvevők. A hagyományoknak megfelelően a sup túra a Római parttól kezdődik és Kopaszi-gátnál ér véget. Idén 3db sup deszkát is kisorsolnak a résztvevők között.
Május közepétől a gazdálkodók elkezdik lekaszálni a lucernásokat, réteket széna-, illetve szenázskészítés céljából. Ugyanekkor zajlik a mezőgazdasági területeken élő állatok szaporodási, utódnevelési időszaka is.