2025. június 5. csütörtök

jún. 5
11:45
Használt autók: a benzin és a dízel még mindig menőbb, de már feltűntek a kanyarban az elektromos járművek (vg.hu)
A kínálatban elérhető gépkocsik átlagéletkora hagyományos hajtásláncoknál maradt 13-14 év.
jún. 5
11:45
A Márkamonitor rádióműsorának mai vendégei Morvay Judit, Fodor Mariusz és Németh Károly (Márkamonitor)
A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ők énekelnek együtt tíz népszerű magyar előadóval, ho
jún. 5
11:51
Friss kutatásból derül ki, hogy állnak a magyarok a megújuló energiához (Portfolio)
A magyar lakosság leginkább a megújuló energiaforrások fejlesztésére fordítaná az állam erőforrásait, de a megkérdezettek kétharmada szerint a fenntartható üzemanyagok elterjedéséhez is ösztönző szabályozási környezetre van szükség. A válaszadók háromnegyede a saját lakóhelyén is elfogadna egy szélerőművet, a naperőművek támogatottsága pedig ennél
jún. 5
11:51
Többmilliós bírságot kapott és eljárás is indult a TV2-vel szemben (MMonline)
Két műsorszám miatt többmillió forintos bírságot rótt ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a TV2-re és új eljárás is indult a médiacéggel szemben. Több rádiót és az ATV-t is megbüntették. A Médiatanács június 3-i ülésén három döntést is hozott a TV2 Zrt.-re vonatkozóan. A Tények 2025. február 15-én 17 óra 59 perces kezdettel
jún. 5
11:54
A Fehér Lótusz két sztárja reagált a pletykákra, kiderült mi is történt valójában köztük. (Médiapiac)
A Fehér Lótusz harmadik évadának forgatásáról egy ideje az a pletyka terjedt, hogy Aimee Lou Wood és Walton Goggins között feszült lett a viszony, többek között egy Instagram-kikövetés miatt. A két színész most tiszta vizet öntött a pohárba, sosem volt köztük semmiféle konfliktus.
jún. 5
11:57
Félelmetes terv: veszélyes gabonakórokozót próbáltak bejuttatni az Usa-ba (Agroinform)
Két kínai kutatót tartóztattak le az USA-ban, akik veszélyes gabonakórokozót próbáltak becsempészni, komoly élelmezésbiztonsági kockázatot jelentve.
jún. 5
11:57
Az energiaátmenetre már kétszer annyit költ a világ idén, mint fosszilis energiára (vg.hu)
Az olajárak csökkenése visszafogta a kiadásokat a szektorban.
jún. 5
12:00
Villámgyors akkucsere és prémium e-autók: érkezik a Nio a régióba az AutoWallis közreműködésével (Alternatív Energia)
Megállapodott az AutoWallis Csoport az elektromos autókat fejlesztő Nio márka kizárólagos importőri jogainak megszerzéséről Magyarországon, Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában.
jún. 5
12:00
Zöldben a jövő: szárnyal az elektromos autók forgalomba helyezése Magyarországon (Öko-drive)
Minden idők második legjobb havi adatait hozta az elmúlt hónap a környezetkímélő gépkocsik forgalomba helyezésében.
jún. 5
12:00
Brutális forróság közelít: 134 éves melegrekord dőlhet meg itthon (Agrárszektor)
Vasárnap maga mögött erős lehűlést hozó hidegfront rondít bele a pünkösdi hosszú hétvégébe, ám előtte még meglehetősen meleg lesz: olyannyira, hogy vasárnap akár melegrekord is dőlhet. 1891-ben Keszthelyen és 1945-ben Kaposváron is ugyanolyan forróságot, kereken 36 fokot tapasztalhattak a nyárba éppen, hogy csak belecsöppenő emberek, s a jelenlegi
jún. 5
12:03
Friss kutatás igazolja: a megújulókra bíznák a magyarok az energiaellátást (NRGreport)
A magyar lakosság leginkább a megújuló energiaforrások fejlesztésére fordítaná az állam erőforrásait, de a megkérdezettek kétharmada szerint a fenntartható üzemanyagok elterjedéséhez is ösztönző szabályozási környezetre van szükség.
jún. 5
12:06
Megszólalt az Újpest kirúgott edzője: "a szurkolók elvárásai nem voltak reálisak" (Pénzcentrum)
Bár a projektet ígéretesnek nevezte, a szurkolók szerinte túl gyorsan akartak nagy eredményeket látni, és ez a végére már rányomta a bélyegét az eredményességre is.
jún. 5
12:09
Scheer Sándor megvette a Duna Palotát (Telex)
Az még nem eldöntött, hogy az új tulajdonos mit kezd majd a konferenciák rendezésére is kiválóan alkalmas épülettel.
jún. 5
12:12
Öt vidám kínai nagymama az idei World Food Photography Awards fődíjas alkotásán (Kreatív Online)
Tavaszi tekercset esznek Szecsuánban.
jún. 5
12:12
Folytatódik a ProSuli ingyenes Ai képzése: itt lehet jelentkezni (Digital Hungary)
A nagy érdeklődésre való tekintettel június 7-én ismét megrendezik a ProSuli pedagógusoknak szóló AI-képzésének második alkalmát. A Yettel digitális oktatási programja április elején indította el tanároknak szóló, ingyenes workshop-sorozatát, amelynek célja, hogy segítse a pedagógusokat eligazodni a mesterséges intelligencia világában – legyen szó
jún. 5
12:15
Milliárdokért adnak okosórát a házi őrizeteseknek a rendőrök (Menedzsment Fórum)
Nincs többé lábbilincs.
jún. 5
12:15
Donald Trump vámháborúja betett a Temunak és Sheinnek – a vállalatok azonban már találtak egy kiskaput (vg.hu)
Kevesebb amerikai használja az olcsó e-kereskedelmi óriások applikációit.
jún. 5
12:18
Ismét többmilliós bírságokat kapott a TV2 a Médiatanácstól (Media1)
Több jogsértést is elkövetett a TV2 a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerint, a héten ezért összesen újabb 5,5 millió forintnyi bírságokat szabott ki a testület a tévétársaságra. Ezenkívül szankcionálta a Médiatanács az ATV-t, a Friss FM-et és a Roxy Rádió üzemeltetőjét is.
jún. 5
12:18
CWUR 2025: Az ELTE továbbra is Magyarország vezető egyeteme (Diplomátszerzek)
A Center for World University Rankings (CWUR) 2025-ös listája ismételten rávilágít a globális felsőoktatás élvonalára, valamint a magyar egyetemek nemzetközi pozíciójára. A rangsor több mint 21 000 intézményt értékelt világszerte, és a legjobb 2000 közé bekerülni önmagában is jelentős elismerés.
jún. 5
12:24
Cseppnyi pontosság: precíziós öntözés szőlőben és gyümölcsösben (Agrárszektor)
A klímaváltozás, a vízhiány és a fenntartható mezőgazdaság iránti igény egyre inkább előtérbe helyezi a precíziós öntözési technológiákat a szőlő- és gyümölcsültetvényekben. A csepegtető öntözés, különösen napelemes szivattyúval kombinálva, ma már nem csupán a legmodernebb, hanem a leggazdaságosabb és legfenntarthatóbb megoldás is lehet a magyar ül
jún. 5
12:27
Hatalmas zuhanásban a Wizz Air árfolyama, menekülnek a részvényesek (Privátbankár)
Az árfolyam percek alatt 25 százalékkal szakadt.
jún. 5
12:27
Európa minimálbérei a megélhetési költségekhez igazítva, Magyarország hátul (Piac és Profit)
Az európai minimálbérek nagyon eltérőek euróban és PPS-ben (vásárlóerő-egységben). Luxemburgban a legmagasabb az országos havi minimálbér euróban (2638 euró), míg Ukrajnában a legalacsonyabb (182 euró). A megélhetési költségekhez igazítva azonban Németországban a legmagasabb (1992 PPS), Albániában pedig a legalacsonyabb (564 PPS).
jún. 5
12:27
Újabb rejtélyek a KSH szegénységi statisztikájában (Portfolio)
Újabb kutatások mutatnak rá, hogy a Központi Statisztikai Hivatal jövedelmi statisztikáiban sok megmagyaráznivaló akad. A korábbi aggodalmak után most kiderült, hogy sokaknak az adózás előtti jövedeleme alacsonyabb, mint az adózás utáni, ráadásul a problémák még régebbre, egészen 2014-ig nyúlnak vissza.
jún. 5
12:33
Megszabadulhat a szenvedéstől az aszályos Homokhátság (Agroinform)
67 milliárdos vízpótlási program indul – ezek a térségek érintettek.
jún. 5
12:33
Katonákkal tömik meg a Bundeswehrt, fogadkozik Berlin – sorozás lesz a vége (vg.hu)
A kormány új önkéntes programot indít, de a sorkatonaság visszahozása sincs kizárva.
jún. 5
12:36
Építkezel? Ennyiből készül el egy négyzetméternyi ház, lakás (Haszon.hu)
Tovább emelkedett 2024-ben a megépített lakások fajlagos építési költsége Magyarországon, így országosan már átlagosan 617 ezer forintból készül el egy négyzetméter. A korábbi évek kétszámjegyű növekedése után jelentősen lelassult a költségek emelkedése. Területileg még mindig nagyok a különbségek, vannak olyan régiók, ahol bőven félmillió forint a
jún. 5
12:39
Merz Washingtonban: Németországnak nem Trump a legnagyobb problémája (vg.hu)
Hazai pályán sokkal nehezebb a helyzet.
jún. 5
12:39
"Nem voltunk csődközelben, ez ostobaság" – állítja az egyik leggazdagabb magyar (Forbes)
A műtrágyakirály szerint az elmúlt időben rengeteg olyan dolgot lehetett olvasni a Nitrogénművekről, amik nem fedték le a valóságot. Mi történt? Sikerült megállapodni a hitelezőkkel, és meghosszabbítani egy kétszázmillió eurós kötvény lejáratát – erősítette meg Bige László, a Nitrogénművek tulajdonosa a TrendFM-nek. A műtrágyakirály hozzátette, hog
jún. 5
12:45
Eljön az igazság pillanata a magyar gazdaságban (Privátbankár)
A tőzsdék kivárnak az EKB döntése és fontos amerikai makrogazdasági adatok előtt, az OTP és a Richter javít, a Mol kissé süllyed. A forint enyhén gyengült, de délután és pénteken még megmozgathatják a hírek. Lengyelországnak is kriptós elnöke lett, közben a Trump családnak újabb zavaros húzásai váltak ismertté ebben a szektorban.
jún. 5
12:45
Jó hangulatban várják a tőzsdék a nap eseményét (Portfolio)
Vegyes irányok és mérsékelt elmozdulások jellemezték szerda este az amerikai tőzsdéket és ma reggel az ázsiai piacokat, de Európában is hasonló a kép, kis emelkedésekkel, a tegnapi záróértékek közelében nyitottak a vezető indexek. A nap eseménye az EKB kamatdöntése lehet délután, de érkeznek még az Egyesült Államokból munkaerőpiaci és külkereskedel
jún. 5
12:45
Méretes felvásárlás a takarmánypiacon: magyar cég vett holland érdekeltséget (Telex)
A tőzsdén jegyzett magyar UBM Csoport felvásárolja a világ egyik legnagyobb takarmánygyártójának számító Royal Agrifirm Group magyar leányvállalatát.
jún. 5
12:48
Képzés a sikeres gazdasági érettségiért (Diplomátszerzek)
Gazdasági ismeretek témakörben indít hiánypótló érettségifelkészítő képzést a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara a Debreceni Tankerületi Központtal együttműködve, a DE Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiumával, valamint a Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikummal partnerségben. A szeptemberben
jún. 5
12:48
Magyar kézbe kerül a globális takarmányóriás hazai leányvállalata (Agrárszektor)
Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az Ubm Csoport megállapodást kötött a világ egyik legnagyobb takarmánygyártójának számító holland Royal Agrifirm Grouppal annak magyar leányvállalata, az Agrifirm Magyarország Zrt. (Agrifirm) felvásárlásáról. Az Agrifirm vezető szerepet tölt be Magyarországon a baromfitakarmányok gyártása te
jún. 5
12:48
Magyar nyelven is kommunikálnak az új Revolut ATM-ek (Biztos Döntés)
Elindítja saját ATM-hálózatát a Revolut. Elsőként Spanyolországban válnak elérhetővé az új automaták, amivel azonnal komoly versenyhelyzetet is teremt. Modern, könnyen kezelhető, gyors és biztonságos, ráadásul ingyen – ezt ígéri a Revolut új szolgáltatása. Mutatjuk a részleteket.
jún. 5
12:51
Idén is fájni fog a nyaralás: ezekkel az autópályadíjakkal találkozhat Horvátországban és a régióban – körkép (vg.hu)
Bemutatjuk, hogy mikre kell készülnie annak, aki Horvátországot, Romániát, Montenegrót vagy valamelyik turisztikai paradicsomot látogatná meg a nyári turisztikai szezonban.
jún. 5
12:54
Szokatlan visszaesés a TV2 tulajdonosánál (ProfitLine)
Valami szokatlan történt a TV2-t tulajdonló Abraham Goldmann Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-vel, amely 2025-től már Agbvk Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. néven működik.
jún. 5
12:54
Ilyen nincs! Méregdrága Ferrarit árverezett el a NAV: kitől foglalhatták le? (Pénzcentrum)
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) árveréseinek több mint harmada sikeres - közölte a hivatal.
jún. 5
12:54
25 millió dollárt bukott egy Bitcoin fogadáson James Wynn – manipuláció áldozata lett? (KriptoMagazin)
James Wynn, a Hyperliquid platformon ismertté vált tőkeáttételes kereskedő, több mint 25 millió dollárnyi veszteséget szenvedett el, miután likvidálták 240 BTC-s pozícióját. A kereskedő szerint a piac manipuláció áldozata lett. A kriptokereskedő James Wynn ismét reflektorfénybe került, miután a legutóbbi nagy kockázatú tőkeáttételes fogadásán 25 mi
jún. 5
12:54
Pihenőre megy a Dancing with the Stars? Vajon mikor térhet vissza? (Médiapiac)
Öt évad után idén ősszel nem tér vissza a képernyőre a Dancing with the Stars értesült a story.hu. A TV2 egyelőre nem erősítette meg hivatalosan az értesülést, de úgy tudni, a csatorna tudatos pihenőt tart, és csak 2026-ban indítja újra a sikeres táncos show-t.
jún. 5
12:57
Uniós jogot sértett az Orbán-kormány (Piac és Profit)
Magyarország az LMBTI-tartalmakhoz való hozzáférés megtiltásával, illetve korlátozásával megsértette az uniós jogot – közölte Tamara Capeta, az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának főtanácsnoka.
jún. 5
12:57
Kissé gyengült a forint (Portfolio)
Továbbra sem tud kimozdulni a forint a 402-404-es szűk sávból, ahol már hetek óta letáborozott. A magyar devizának úgy tűnik, hogy friss impulzusokra lenne szüksége, de egyelőre nem látszik, honnan jöhetnének ezek. Péntek este a Fitch hitelminősítői felülvizsgálata hozhat egy kis mozgást, amennyiben a cég lép valamit Magyarországgal kapcsolatban.
jún. 5
12:57
Tragikus kilátások: minden idők leggyengébb szezonja várható ebből a gyümölcsből (Agroinform)
A fagyok súlyos pusztítást végeztek a hazai meggyültetvényeken, az ipari feldolgozás is bajba kerülhet.
jún. 5
13:00
Egyedülálló zöldenergia-projekt indul Békéscsabán: új korszak a város energiaellátásában (Alternatív Energia)
Egymillió eurós támogatásból mobil akkumulátorokat szerez be és zöldhidrogén-stratégiát dolgoz ki Békéscsaba.
jún. 5
13:00
Egyéni vállalkozói tevékenység szüneteltetése, újraindítása: ezek a szabályok (Adózóna)
Az egyéni vállalkozói tevékenység szüneteltetésére több okból kerülhet sor. Ilyen ok például, amikor a kereskedő, vagy a vendéglátóegység csak a "nyári szezonban" üzemel, így a tevékenységét a köztes időszakban szünetelteti.
jún. 5
13:00
Gyökeres fordulatok kellenek a talajhasználatban (Öko-drive)
Magyarországon óriási a lemaradás a talajművelésben, változásra van szükség, nem spórolható meg a korszerű technológiai megoldások alkalmazása - jelentette ki a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora Kiszomboron.
jún. 5
13:00
Friss kutatás igazolja: a megújulókra bíznák a magyarok az energiaellátást (Gyártástrend)
A magyar lakosság leginkább a megújuló energiaforrások fejlesztésére fordítaná az állam erőforrásait, de a megkérdezettek kétharmada szerint a fenntartható üzemanyagok elterjedéséhez is ösztönző szabályozási környezetre van szükség. A válaszadók háromnegyede a saját lakóhelyén is elfogadna egy szélerőművet, a naperőművek támogatottsága pedig ennél
jún. 5
13:03
Talányos posztot tett közzé Orbán Viktor, valamit aláírt (vg.hu)
Sejtelmes bejegyzést tett közzé a közösségi médiában a kormányfő.
jún. 5
13:03
Konferencia, ami segít eligazodni a szabályozásban (Transpack)
Az Epr-szabályozás értelmezését segítő konferenciát tart júniusban a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége.
jún. 5
13:03
Mindenkori csúcson a napraforgó, nagy vesztes vetőkukorica (Mezőhír)
A kukorica általános területzsugorodása leginkább a vetőmagtermesztést sújtja. A napraforgó tovább hódít.
jún. 5
13:06
Brad Pitt és Damson Idris a Heineken új F1 reklámjában (Kreatív Online)
A Heineken 0.0 alkoholmentes sörmárkát választották az új hollywoodi film, az F1 hivatalos partnerévé.

Keresés