Most egy olyan videóval készültünk nézőink számára, amelyben a drónos permetezéssel kapcsolatos tapasztalatokat osztjuk meg. A drónos kijuttatásban rejlő lehetőségeket egyre többen vizsgálják. Kétségtelen, hogy a technológia megfelelő, a környezeti körülményekhez alkalmazkodó felhasználása jelentős növényvédőszer- és költségmegtakarítást eredménye
Irán szerint az atomenergia-ügynökséget a politika motiválja, egyúttal hangsúlyozzák, nem áll rendelkezésükre tíz atombombányi üzemanyag, azaz dúsított urán.
Lemondott a Cseh Köztársaság igazságügyi minisztere Pavel Blažek, miután kiderült, hogy a minisztérium 480 Bitcoint – azaz mintegy 1 milliárd cseh koronát, vagyis több mint 45 millió dollárt – fogadott el adományként egy korábban elítélt személytől, Tomáš Jiřikovskýtól. Az eset nagy port kavart, mivel Jiřikovský korábban négy évet töltött börtönben
A nyári szezon beköszöntével újra előkerülnek a bográcsok és szabadtéri főzőalkalmatosságok. A klasszikus magyar bográcsételek mellett érdemes kipróbálni a kevésbé ismert fogásokat is, mint például a nyárlőrinci tutajost, ezt az egyszerű, de rendkívül ízletes hagyományos ételt - írja a Pénzcentrum.
Az időszerű növényvédelmi teendők között jelenleg a kalászos gabonák védelme élvez még mindig elsőbbséget. Június első hetére a beköszöntő nyárias időjárás egyes búza- és árpaállományokban a már jelen lévő kórokozók robbanásszerű felszaporodását is előidézheti, amelyre esetlegesen készülni kell.
Az Ifjúságkutató Intézet friss kutatása szerint a fiatalok a gyorséttermi ételek helyett inkább otthon főznek, igaz, nem napi szinten. Étterembe csak tizedük jut el.
A hosszú lejáratú magyar államkötvények hozama 7 százalék közelébe emelkedett, amit ritkán látni a hazai piacon. A befektetők most azon dilemmáznak. Érdemes-e beszállni, mielőtt a hozamok visszaesnek? A helyzet nem fekete-fehér, megnéztük mi a helyzet az állampapírokkal. Miért emelkedtek hirtelen a hozamok? A lakossági állampapírok közismertek és e
Három hónap alatt több mint 3500 kábítószerrel kapcsolatos büntetőeljárás indult a Delta Program keretében, miközben jelentős mennyiségű drogot és készpénzt foglaltak le. A hatóságok célzott fellépése kiterjedt a nagyobb bűnszervezetekre, az iskolai megelőzésre és a nyári időszak kiemelt kockázataira is.
A szezon elejétől az volt a csapat célja, hogy történelmet írjon - mondta Luis Enrique, a Paris Saint-Germain labdarúgócsaptának vezetőedzője szombaton késő este Münchenben, miután együttese a döntőben kiütéses, 5-0-ás győzelmet aratott az Internazionale felett, s ezzel a klub története során először megnyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját.
A tavaszi munkák velejárója a rengeteg zöldhulladék, ami felgyülemlik a kerti munkák során. A kert rendezésekor általában esztétikai okokból szabadulunk meg ettől a hulladéktól. Sokak számára kézenfekvő megoldás ilyenkor, hogy a kertben gyújtanak tüzet és égetik el a zöldhulladékot. Felmerül a kérdés, szabad-e vagy nem szabad, ha szabad, akkor miko
A mindig nagy érdeklődésre számot tartó budapesti belvárosi ingatlanpiac továbbra is élénk, annak ellenére, hogy a külföldi befektetők száma csökkent az aranyvízum elmaradása miatt. Ben Ezra Orran, a Central Home szakértője szerint jelenleg az V. és VIII. kerület mutatja a legnagyobb aktivitást az adásvételek terén, míg újépítésű ingatlanokban
Szaúd-Arábia és Katar közösen nyújt pénzügyi támogatást a szíriai állami alkalmazottaknak, jelentette be Faisal bin Farhan Al-Saud szaúdi külügyminiszter Damaszkuszban a Reuters szerint.
A vállakozások életében sok hivatalos feladat van, amit el kell intézni. A különböző ügyekhez hozzátartozik a KÜJ szám igénylés vagy épp a KTJ szám igénylés is. Ehhez most összeszedtünk minden lényeges információt, amire szükség lehet az igénylések során. Mielőtt elkezdjük az ügyintézést, érdemes tisztában lenni a fogalmakkal is, így utána jártunk,
Komoly konfliktusokat okozhat a telekhatáron túlnyúló növényzet, ahogy azt egy közösségi médiában terjedő videó is bizonyítja. A bambusz és más agresszívan terjedő növények telepítése előtt érdemes alaposan tájékozódni a jogi szabályozásról és a növény tulajdonságairól, különben birtokvédelmi eljárás vagy akár kártérítési per is lehet a gondatlansá
Elhunyt 81 évesen Stanley Fischer, a világ egyik legnagyobb hatású makroközgazdásza, aki két ország jegybankját is vezette, és generációk gazdaságpolitikusait formálta. Válságkezelőként, professzorként és jegybankárként egyaránt globális örökséget hagyott hátra – számolt be a Bloomberg.
A tejelő szarvasmarha napi 10-14 órát is fekve tölt, és ez a fekvési idő szoros összefüggésben áll a tejtermeléssel. A kutatások szerint minden egyes plusz óra fekvés akár 1,5 kg-mal is növelheti a napi tejhozamot.
Uniós szintre emelkedett a fapados légitársaságok kézipoggyász-díjai körüli vita, miután a spanyol kormány rekordösszegű bírsága után tizenkét ország fogyasztóvédelmi szervezete közös panaszt nyújtott be Brüsszelben. A légitársaságok milliárdos bevételeket szereznek a poggyászdíjakból, miközben politikai és jogi nyomás nehezedik rájuk azok eltörlés
Megtérült a reptér befektetése az államnak. Még el sem telt egy év a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér visszavásárlása óta, de máris rekordméretű, több mint 100 milliárd forintos osztalékot fizet a Budapest Airport Zrt. A kormány sikeres üzletként értékeli a tranzakciót, amely közel két évtized után hozta ismét magyar kézbe a stratégiai jelentőség
Megbomlott a korábbi összhang az amerikai államkötvényhozamok és a dollár árfolyama között, mivel a Trump-kormány fiskális politikája és a Fed függetlensége körüli bizonytalanság megrendítette a befektetők bizalmát. Az amerikai CDS-felár már Európa válságországainak szintjén mozog, ami korábban elképzelhetetlen volt. A dollár gyengülése és a hozame
A Szerencsejáték Zrt. 1235 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el tavaly, 26,1 százalékkal többet az előző évinél, a nyereményekkel csökkentett tiszta játékbevétel 12,1 százalékkal emelkedett.
A kínai BYD májusban eddigi legerősebb havi eladásait produkálta 2025-ben, miután jelentős árengedményekkel csábította a vásárlókat. A lépés felpörgette a keresletet, de egyúttal felerősítette az árháborús félelmeket az elektromosautó-piacon, ami nagy válságot hozhat a szektorban.
Már júniusban ráfordulhat az Európai Tanács az ukrán háborús menekültek kérdésére, miután nemrég az eredeti kereteket meghaladva kellett hosszabbítani az ideiglenes védelmi státuszuk 2026 márciusáig. A helyzet megfelelő kezelése nemcsak Ukrajna újjáépítése, hanem az európai ellátó rendszerek és a betöltetlen munkahelyek szempontjából is kritikus le
Rekordot döntött az eSzja, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevalláskiajánlási rendszerén keresztül az idén kétmillióan adták be személyijövedelemadó-bevallásukat, míg 2017-ben még csak 600 ezren, és jól vizsgázott a NAV legújabb bevalláskitöltést segítő programja, a kérdés-felelet mód is - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke az MTI-t.
A mesterséges intelligencia (Ai) jelentős előnyöket kínál az élelmiszerfeldolgozó ipar számára, különösen a termelési hatékonyság növelésében és a proaktív működés kialakításában, de az iparágnak meg kell tanulnia a megfelelő kérdéseket feltenni az Ai rendszereknek - közöl elemzést a Food Processing.
Gyermekülést választani nem könnyű, de a Német Autóklub friss tesztje segít eligazodni a kínálatban. A szakértők 20 modellt vizsgáltak meg öt szempont alapján, és megnevezték a legbiztonságosabb, legjobban használható típusokat - valamint azt az egyet is, amit inkább érdemes elkerülni.
Június első napja igazi nyári időt hozott, sok napsütéssel, 30 fok feletti hőséggel. Később délutáni zivatarok várhatók több megyében is. Hétfőre és keddre is figyelmeztetést adtak ki. Mutatjuk a részletes országos időjárás-előrejelzést a HungaroMet adatai alapján.