Törökországban az előző havi 8,6 százalékról 8,4 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta májusban a török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu - Tüik) hétfőn közzétett adatai szerint.
A kormány egy hétfő este kihirdetett döntésében elrendelte, hogy idén az állami társaságoknak 5%-kal kell lefaragniuk a személyi jellegű ráfordításaikat a 2024-es összegekhez képest (kivéve 30 cégnek). Vagyis az állam már nem csak a központi költségvetésben keresi a spórolási lehetőségeket, hanem ezt általánosabban terjeszti ki az állam más szerepl
Az RTL+ Premium felületén már látható az Exek csatája első négy epizódja, amely nem várt fordulatokat tartogat. A folytatás ehét szerdán, július 2-án érkezik a felületre, ismét két epizód, az 5. és 6. lesz megtekinthető, amelyekben az érzelmek elszabadulnak és a szimpátia szavazáson egy expár ismét elbúcsúzik a játéktól.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektet az adatszolgáltatói fegyelem erősítésére, és közigazgatási eljárást kezdeményez azokkal a cégekkel szemben, amelyek nem tesznek eleget válaszadási kötelezettségüknek - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
A Ksh közigazgatási eljárást kezdeményez azokkal a vállalkozásokkal szemben, amelyek elmulasztják kötelezettségük teljesítését – jelentette be a statisztikai hivatal.
Az MVM Démász és az MVM Émász sikeresen pályázott az "Okosmérés elterjesztése" felhívásra, a támogatott projekttel 2025 júniusig összesen 89 103 darab okosmérőt telepítettek az ellátási területükön - közölte az MVM Démász Áramhálózati Kft., és az MVM Émász Áramhálózati Kft. közös közleményben az MTI-vel hétfőn.