Mészáros Lőrinc nyílt levelet írt Magyar Péternek, amelyben emlékeztetett, hogy három hónappal a színre lépése előtt a Tisza Párt elnöke még nála pitizett melóért.
Magyarországon óriási a lemaradás a talajművelésben, változásra van szükség, nem spórolható meg a korszerű technológiai megoldások alkalmazása - jelentette ki a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora kedden Kiszomboron.
A ragadós száj- és körömfájás járványa nemcsak az állategészségügyet, hanem a teljes hazai állattenyésztést is megrázta és annak gazdasági ökoszisztémáját is. A fertőzést követő exporttilalmak, piaci bizalomvesztés és az újraindítás bizonytalanságai rávilágítottak arra, milyen sérülékeny az ágazat egy gyorsan terjedő betegség árnyékában. A kár mért
Májusban és júniusban a költségvetést gyarapítják a Budapest Airport és az MVM eredményes működéséből származó osztalékbevételek – mondta egy más témában tartott sajtótájékoztatón a nemzetgazdasági miniszter.
Pozitív eredménnyel és piaci részesedésének növelésével zárta a 2024-es évet a Praktiker. A magyar tulajdonú, országos hálózattal rendelkező barkácslánc árbevétele 2024-ben 88,1 milliárd forintra emelkedett.
2025. június 3-án dr. Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke magas szintű konferencián vett részt Varsóban a lengyel uniós elnökség alkalmából. A rendezvény fókuszában a biztonságpolitikai kérdések számvevőszéki kezelése állt.
A fának erős gyökere van, Az életnek is gyökere kell legyen, Kihajtottam apám szívéből, És anyám lelkéből virágzik a szívem. És minden ember körülöttem, Mind, ki csak kedves nekem, Napsugár az életemben, …Ám eső is kell néha legyen. Kell olykor a szomorúság, Nyomán magabiztosság terem, A világba jobban megkapaszkodva, Gyökerünk még mélyebbre ér le
Áprilisban lényegében változatlan maradt az amerikai munkaerőpiac: a nyitott álláshelyek, felvételek és elbocsátások száma is stabil szinten mozgott. A szektoronkénti eltérések ellenére a piac továbbra is kiegyensúlyozott, de nem mutat élénkülést.
Nagyszerű csomaggal lepte meg múlt hétvégén a Disney+ az előfizetőit. A világ egyik legnépszerűbb akciófilm-szériájának első hat része került fel a streaming platformra, így most indulhat a nagy Mission Impossible-maraton.
Ne számítsunk arra, hogy Mark Hamill egyhamar visszatér a Star Wars-univerzumba: a 73 éves színész – aki Luke Skywalkert alakította a franchise-t elindító első három Star Wars-filmben – a ComicBooknak nemrégiben adott interjújában mesélt arról jövőbeni terveiről.
Üres polcok és kígyózó sorok a szupermarketekben: a japánok megrohamozták a kiskereskedelmi láncokat, miután a kormány a vésztartalékból származó rizst kezdett el árusítani az előző héten – hívta fel a figyelmet a Reuters. Az ok: egy év alatt megduplázódott az alapélelmiszer ára.
Akár az egyszerűbb vaníliát, akár egy gyümölcsösebb ízvilágot részesíted előnyben, egy biztos: a házi készítésű fagylaltnál aligha találni finomabb, hűsítő édességet a nyári szezonban. Ha szeretné kipróbálni egy-egy új receptet, mutatunk néhány egyszerű, ám különleges verziót.
Fesztivált szervezne Parajd és az ott élők érdekében az Ismerős Arcok zenekar, ehhez pedig a zenész szakma segítségét kérik - mondta el Nyerges Attila, az együttes énekese az M1-en. A zenész kiemelte: rettenetes volt látni a pusztulást, az emberek elkeseredettségét, amit a bánya elpusztulása okoz Parajdon.
Áprilisban is pörgött a hitelpiac, vitték a személyi hitelt, a lakáshitelt, és a munkáshitel is jól fogyott. Az híres 5 százalékos THM-ű lakáshitelből viszont nem sokat folyósíthattak a bankok.
A Rossmann Magyarország Kft. 2024-ben növelte árbevételét, miközben a működési költségek és a bérkiadások is emelkedtek. Az üzemi eredmény nőtt az előző évhez képest, ugyanakkor az adózott eredmény csökkent. A dolgozói létszám és az átlagos bérköltség szintén növekedett, miközben a cég egy új logisztikai központ és központi iroda építésén is dolgoz
A túlturizmus hatásainak orvoslása miatt Európa legkedveltebb nyári úti céljai sorra hozzák a különböző szigorításokat. Most Spanyolország egyik leglátogatottabb szigetén, Ibizán lépett érvénybe egy új korlátozás, amitől azt remélik, hogy mind a helyiek életét, mind a környzetet tehermentesíti.
Robert Kiyosaki, a "Gazdag papa, szegény papa" című bestseller szerzője ismét borúlátó üzenetet tett közzé a közösségi médiában. A neves befektető szerint a történelem legnagyobb gazdasági válsága már nem csupán közeledik, hanem meg is érkezett, és ennek hatásait a piacokon és a hétköznapi emberek pénztárcáján is hamarosan érezni lehet.
Június 5-én, a Környezetvédelem Világnapján a Bolt Magyarország felhívást intéz a Budapesten és az agglomerációban élők számára, hogy minél több embert ösztönözzön a közösségi és megosztott közlekedési formák választására. A Közösségi Közlekedés Napja elnevezésű kezdeményezés arra buzdít mindenkit, hogy ezen a napon hagyja otthon az autót, és helye
A Mol-csoport és az azerbajdzsáni SOCAR aláírta a Shamakhi–Gobustan régiót lefedő új szárazföldi szénhidrogén-kutatási, fejlesztési és termelésmegosztási megállapodás legfontosabb feltételeit.
A nyári kötelező szakmai gyakorlat nemcsak a diákok számára kínál valódi munkahelyi tapasztalatot, hanem a fogadó cégeknek is lehetőséget nyújt arra, hogy fiatal, motivált munkaerőt vonjanak be folyamataikba. Azonban a 2025-ben hatályos jogszabályok és adminisztrációs előírások pontos ismerete nélkül ez a lehetőség könnyen kockázattá válhat. A Nive
Nem elégedett az Európai Bizottság a Magyarország által benyújtott klímatervvel – ez derül ki a testület friss értékeléséből. Bár a 2024 őszén leadott dokumentum több területen ambiciózusabb vállalásokat tartalmaz, a Bizottság szerint így is számos ponton elmarad az uniós elvárásoktól. Ugyanakkor vannak olyan területek is, ahol Magyarország felülte
Csaknem 133 milliárd forintnyi bírságról döntött az Európai Bizottság, mivel a Delivery Hero egy másik vállalattal, a Glovoval együtt végzett versenyellenes tevékenységet.
Az új EU AI-rendelet alapjaiban változtathatja meg, hogyan használhatják a vállalatok a mesterséges intelligenciát (MI). Miközben a mesterséges intelligencia egyre nagyobb teret nyer, a szabályozás rengeteg kérdést és bizonytalanságot szül a hazai cégek számára. Vajon felkészültünk arra, ami jön – vagy már most lépéshátrányban vagyunk?
Az elmúlt évek ralija után a világ tőzsdéinek nagy része a történelmi csúcs közelében áll, joggal gondolhatnánk, hogy eufória uralkodik a piacokon. De tényleg így van? Akkora az optimizmus, hogy már nincs feljebb a részvénypiacokon? Már nem érdemes beszállni? Mutatjuk a befektetőknek a kapaszkodókat.
Újabb jelentős lépést tett nemzetközi pozíciójának erősítése terén az AutoWallis Csoport, miután megállapodott az elektromos autókat fejlesztő NIO márka kizárólagos importőri jogainak megszerzéséről régiónk legjelentősebb potenciállal bíró elektromos autós piacain, így Magyarország mellett Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában.
A Mol-csoport és az azerbajdzsáni SOCAR aláírta a Shamakhi–Gobustan régiót lefedő új szárazföldi szénhidrogén-kutatási, fejlesztési és termelésmegosztási megállapodás legfontosabb feltételeit.
Ahogy az év első három hónapjában, áprilisban is 5,9 százalékos volt a munkanélküliség az Európai Unióban 2025 áprilisában – tájékoztatott az Eurostat.
Újabb holland város, Nijmegen önkormányzata döntött arról, hogy megtiltja a fosszilis tüzelőanyagokkal összefüggésbe hozható termékek és szolgáltatások reklámozását.
A Mol-csoport és a SOCAR azerbajdzsáni állami olajvállalat aláírta a Shamakhi-Gobustan régiót lefedő új szárazföldi szénhidrogén-kutatási, fejlesztési és termelésmegosztási megállapodás legfontosabb feltételeit a Baku Energia Fórumon - közölte az olajtársaság.
Nem jelölt búza allergén miatt visszahívta a forgalomból a Myprotein márkájú Gooey Filled Cookie Double Chocolate and Caramel Flavour 75 grammos terméket az X-Fit Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden.
Annak ellenére, hogy a jegybank két év alatt több mint 2500 milliárd forintos mínuszt produkált, mégis megmenekült a tőkevesztéstől, ugyanis a forint gyengülése nem csak a realizált nyereségen, hanem az átértékelődésen keresztül is javította számokat. Így év végén a saját tőke már csak 1665 milliárdos hiányt mutatott.
Az új EU AI-rendelet alapjaiban változtathatja meg, hogyan használhatják a vállalatok a mesterséges intelligenciát (MI). Miközben a mesterséges intelligencia egyre nagyobb teret nyer, a szabályozás rengeteg kérdést és bizonytalanságot szül a hazai cégek körében.
Nem jelölt búza allergén miatt visszahívta a forgalomból a Myprotein márkájú Gooey Filled Cookie Double Chocolate and Caramel Flavour 75 grammos terméket az X-Fit Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.