Egy veszteglő hidegfront alakítja időjárásunkat, amely eddig a nyugati, északnyugati tájakra hozott záporokat, zivatarokat. Szombathelyen a kora délelőtti zivatar 21 milliméter esőt hagyott hátra, Sopronban is közel 20 milliméter esett eddig.
A lakossági ügyfelek most már nem lehetnek "súlyosan gondatlanok", ha a bank nevében szedik rá őket. Az öncsalókat viszont továbbra sem fogják kártalanítani. A Magyar Nemzeti Bank korábbi ajánlásait pedig szigorúan be fogja vasalni a bankokon, mert az éltanulóknál sokkal kevesebb a csalás, mint a renitenseknél.
A festményektől a szobrokig, grafikáktól a fotókig és a falikárpitokig, ezekben a hetekben is számos izgalmas kiállítás várja a látogatókat. A Műtárgy.com tárlatajánló.
A megújuló energiaforrások térnyerése újabb mérföldkőhöz érkezett Olaszországban: a MET Energia Italia és az Eredi Gnutti Metalli tíz évre szóló szélenergia-alapú áramvásárlási szerződést (PPA) kötött - közölte a MET.
Meghívásos tenderen nyerte el a Dot Creative a Wolt Social media oldalainak kezelését. A közös munkát június 1-jétől kezdték el, az ügynökség az Instagram és Facebook csatornákért felel.
Nemzetközileg terjeszkedik a Bookkeepie, amely digitális könyvelőkeresőből néhány év alatt számviteli és vállalkozásindítási megoldásokat is adó rendszer lett és egyedülállóan pontos AI automatizált tudástárral bővült. A cég mára Magyarország egyik legnépszerűbb, a KKV szektornak vállalkozási ökoszisztémát kínáló digitális platformjává vált.
A felnőttfilmes múlt, a karakterépítés művészete és a digitális korszak kihívásai is szóba kerültek a 30. Digital-Media Hungary konferencián, ahol Radnai Péter beszélgetett Kovács Istvánnal, azaz Kovival, a magyar felnőttfilmgyártás legismertebb úttörőjével.
A termékenységi kezelések számának növekedésével a munkáltatóknak időszerű elmélyülniük az emberi reprodukciós eljárásokban részt vevő munkavállalók munkajogi védelmére vonatkozó szabályokban.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) szerint az amerikai gazdasági növekedés idén 1,6%-ra, jövőre pedig 1,5%-ra lassulhat a tavalyi 2,8%-ról, aminek fő katalizátora a vámháború miatti bizonytalanság és a megugró infláció.
A 2024-es üzleti évben némi átrendeződés történt a legnagyobb hazai drogérialáncok, a dm, a Müller és a Rossmann piaci pozíciójában. A dm tovább erősíti vezető pozícióját, a Müller szárnyalása és a Rossmann visszaesése pedig új dinamikát teremtett a versenyben. A friss beszámolók szerint a mindössze 34 üzlettel rendelkező Müller már megelőzte a Ros
Az XRP, a Ripple által létrehozott és támogatott kriptovaluta régóta viták tárgya a piacon, különösen az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelettel (SEC) folytatott pereskedése miatt. Sokan azt remélik, hogy az XRP árfolyama a jelenlegi piaci ciklusban eléri a 10 dolláros szintet, de vajon ez reális elvárás? Mi szükséges a 10 dolláros XRP árfolyam
A futó jázmin, legyen szó a klasszikus közönséges jázminról, a télállóbb csillagjázminról vagy a korai virágzású téli jázminról, bámulatos dísze lehet pergoláknak, kerítéseknek és falaknak.
A vetőmag-ágazat szakmai fejlődése szempontjából mérföldkőnek számító képzéssorozat indult el 2025. május 26-28. között a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) Szarvasi Képzési Helyén.
A Vajda-Papír 2025-ben bővülést tervez, kapacitásnövelő beruházáson és a külpiaci pozícióinak további erősítésén dolgozik - közölte a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is jelen lévő társaság.
Többnyire pozitív hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, és Európában is emelkedtek a tőzsdék kedd reggel, ezt követően azonban elromlott a hangulat, kora délutánra viszont ismét óvatos pluszokat láthatunk. A magyar tőzsdén eközben nagy mínuszban nyitott a Richter, ez azonban annak tudható be, hogy lekerült az 508,6 forintos osztalékszelvény a rés
Túl sokat fogyaszt a mesterséges intelligencia. A döntés egy új reaktor építését is ösztönözheti a helyszínen. Mi történt? Szerződést kötött a Meta Platforms a Constellation Energy-vel egy Illinois államban működő atomerőmű energiájának 20 éves felhasználásáról, írja a Bloomberg. Részletek. A Facebook, az Instagram és a WhatsApp anyavállalata 20 év
Nemcsak a lakáspiaci adásvételek torpantak meg, a csúcsokat döntögető lakáshitelezésben is némi lassulást hozott az április hónap, de így is rekordközeli összegben vettek fel hiteleket a magyar háztartások az MNB kedden közzétett adatai szerint. A Portfolio Hitelezés 2025 konferenciájának a szakmai közönsége szerint könnyen elképzelhető, hogy idén
A Siemens Energy Magyarországra helyezi át a paksi bővítéshez is kapcsolódó nukleáris irányítástechnikai részlegét - jelentette be Szijjártó Péter. A szaktárcát vezető miniszter szerint a lépés lehetővé teszi, hogy a projekt így az eredeti ütemezés szerint haladjon - és feltehetően ezáltal megkerülhető lesz a német exportengedély tilalom is.
Amikor befektetésekről beszélünk, a legtöbb kereskedő kötvényekre, részvényekre vagy különböző indexekre gondol. Az elmúlt években azonban már nem csak lakossági, hanem intézményi befektetők portfóliójába is bekerültek olyan egzotikusnak számító eszközök, mint a kriptopénzek. Éppen ezért vizsgáljuk meg ebben az írásunkban azt, hogy érdemes-e a blok
Az UEFA Nemzetek Ligája első elődöntőjét, azaz a Németország-Portugália összecsapást az Arena4 sporttelevízió és NET4+ streamingszolgáltató is élőben közvetíti. Ezen kívül két vb-selejtező és felkészülési meccsek egész sora kerül képernyőre ezen a héten.
A kormány a múlt héten döntött egy új gyorsvasúti kapcsolat kiépítéséről a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Nyugati pályaudvar között, továbbá egy új cargo repülőtér építéséről. Mindkét beruházás koncessziós formában valósulhat meg, előbbi 1 milliárd, utóbbi 0,4-1 milliárd euró értékben – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszt
Tatabányán egyre súlyosabb patkányinvázióról számolnak be a lakosok, akik a város számos pontján észlelték a rágcsálókat. A probléma már nemcsak a lakóövezeteket, hanem játszótereket és a kórház területét is érinti, miközben a szakértők szervezett, önkormányzati szintű beavatkozást sürgetnek - írta a kemma.hu.
Egy hónappal azután, hogy kiderült, a volt fideszes politikus cégén keresztül lehet az Uzsoki kórház VIP-részlegén ellátáshoz jutni, lezárta az előző évet, felmarkolta a profit nagyját, és eladta a céget.
Az IndaWorld Publishing Kft. Dívány magazinja június 1-jétől új vezetőt kapott: Reiber Gabriella eddigi főszerkesztő Kálmán Szonja főszerkesztő-helyettesnek adja tovább a stafétabotot, míg ő ügyvezető igazgatóként továbbra is több kiadvány munkáját irányítja. A főszerkesztő-helyettesi pozíciót dr. Hujber Szabolcs tölti be a jövőben. Az Indamedia cé
Könyvelőként kezdte pályafutását, majd csúcsra pörgette az egyik legnépszerűbb európai klubot, az Internazionalét Ernesto Pellegrini. Csapata meg is emlékezett róla a BL-döntőn.
Több olyan nonprofit cég nyert el bölcsődeépítésre európai uniós támogatást, ami a pályázat beadása előtt, szinte a semmiből alakult. Mi történt? Több olyan nonprofit cég nyert el bölcsődeépítésre negyedmilliárd forint értékű, vissza nem térítendő európai uniós támogatást, ami a pályázat beadása előtt, szinte a semmiből alakult. A társaságok bár tö
Az idei, 2025-ös év májusában is sok hírben számoltunk be a gazdákat érintő pályázati és támogatási lehetőségekről, valamint a fejlesztések eredményeiről is.
Több mint 260 tonna fémhulladék engedély nélküli gyűjtése és értékesítése miatt vádat emelt az ügyészség két férfi ellen - írja közleményében a Somogy Vármegyei Főügyészség.