Ahogyan arról beszámoltunk, mai kamatdöntő ülésén változatlanul, 6,5%-on hagyta az irányadó rátát a Magyar Nemzeti Bank. A döntés megfelelt a várakozásoknak, ezzel immár kilencedik egymást követő alkalommal tartja szinten az alapkamatot a jegybank. A mai MNB-kommunikáció azonban így is tartogat izgalmakat. Jön ugyanis a friss jegybanki inflációs és
A NAV módosította az online számlarendszer szigorításának határidejét: az eredetileg július 1-jére tervezett változások szeptember 15-től lépnek életbe – közölte a Niveus. A hatóság a vállalkozások technikai felkészültségének hiányosságai miatt döntött a halasztás mellett. A Niveus szerint ez a haladék lehetőséget teremt arra, hogy a cégek átvizsgá
A Magyar Államkincstár fellebbezést nyújt be a Fővárosi Törvényszék azon nem jogerős határozata ellen, amely a fővárostól beszedett szolidaritási hozzájárulás visszautalását rendelte el. Álláspontjuk szerint Budapest pénzügyi helyzete stabil, a problémákat a felelőtlen gazdálkodás okozza - írja Nagy Márton a Facebookon.
A rendkívül erős első négy hónapot követően ősszel újabb lendületet kaphat az újlakáspiaci kereslet, így az év egészében a tavalyit meghaladó mennyiségű otthon találhat vevőre Budapesten a Cordia várakozásai szerint. Magyarország vezető lakóingatlan-fejlesztője az élénk keresletre válaszul egyrészt az idén eddig több mint ezer lakás értékesítését i
Ennek értelmében szerdától tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasút és közút menti fásításokban és a kijelölt tűzrakóhelyeken is. Továbbá a parlag- és gazégetés szintén nem engedélyezett a fokozottan tűzveszélyes időszakban.
Fiam a 3. évét, amikor betöltötte, a munkáltatóm kiadta a szabadságomat. Ezután közös megegyezéssel eljöttem, és másik munkahelyen kezdtem dolgozni február 28-ával, ahonnan április 15-én veszélyeztetett terhesség miatt táppénzre vettek. Szeretném tudni, ha a baba születéséig táppénzen leszek, befolyásolja-e a CSED és a GYED összegét?
Az aszályhelyzet súlyosabb mértéket öltött Magyarországon, mint a 2022-es évben, veszélyeztetve a kukorica- és napraforgótermést. A hidegfrontok csak lokálisan és átmenetileg enyhítik a helyzetet, miközben a talaj víztartalma kritikus szint alá süllyedt - közölte az Időkép.
Július 1-jétől senki nem dolgozhat többet évente 120 napnál idénymunkában és alkalmi munkában; havonta átlagosan 300 ezren dolgoznak egyszerűsített foglalkoztatással, őket és munkáltatóikat is érinti a változás - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
Jerome Powell jegybankelnök szerint a Federal Reserve nem siet a kamatcsökkentéssel, mivel továbbra is bizonytalan, milyen gazdasági hatásai lesznek Donald Trump elnök vámintézkedéseinek. A kamatcsökkentések elmaradása frusztrálja Trumpot, aki nyíltan támadta Powellt és a Fed politikáját.
A Stellantis járműipari konszern Európa-szerte "stop-drive" kampányt jelentett be a Takata légzsákkal szerelt, 2009 és 2019 között gyártott Citroën C3 (második generációs) és DS3 (első generációs) modellekre vonatkozóan, e szerint a gépkocsi használatát fel kell függeszteni és azonnal fel kel keresni egy márkaszervizt - tájékoztatta a Citroen márka
Drasztikusan lerontotta a növekedési várakozását a jegybank az inflációs jelentésben, így idén már csak 0,8 százalékos kibocsátás bővülést vár. Továbbra is marad az MNB szigorú hangvétele.
A Magyar Közlöny ma hajnalban megjelent számában közöltek egy olyan módosítást, ami a kriptodevizákkal kereskedőket és a vonatkozó szolgáltatásokat nyújtókat érinti. A jogszabályt olvasva okkal ijedhetnek meg a hazai kriptobefektetők és a szolgáltatók is, hiszen bizonyos esetekben a jogszabály három, öt vagy akár a nyolc év börtönbüntetést is előir
Nemcsak a fundamentumok számítanak: bizonyos időszakokban egy-egy részvény árfolyamát elsősorban a kereslet és a kínálat sajátos viszonyai mozgatják. Az intenzív sajátrészvény-visszavásárlás és a kibocsátások utáni eladói moratórium például nagyon ki tudja szárítani egyes kulcshelyzetekben az eladói oldalt, ami aztán heves emelkedés katalizátora le
Az ingatlanpiaci áralkuk mozgástere az elmúlt években folyamatosan szűkült. Ezt a trendet igazolják vissza a Duna House friss adatai is, ugyanakkor a szakértők szerint tudatos vásárlási stratégiával továbbra is van lehetőség sikeres alkura. Azok a tranzakciók sikeresek, ahol a felek felkészülten, kompromisszumkészséggel és rugalmas időzítéssel visz
A Stellantis járműipari konszern Európa-szerte „stop-drive” kampányt jelentett be a Takata légzsákkal szerelt, 2009 és 2019 között gyártott Citroën C3 (második generációs) és DS3 (első generációs) modellekre vonatkozóan, e szerint a gépkocsi használatát fel kell függeszteni és azonnal fel kel keresni egy márkaszervizt – tájékoztatott a Citroen márk
Kormányzati szolgálati jogviszonyban állok, köztisztviselőként. A 2018-as Kttv. 105. § szerint lenne lehetőség közös megegyezésre, de a munkáltatóm csak lemondást enged, ami 2 hónap felmondási idővel jár. Lelkileg teljesen kimerültem, testi tüneteim is vannak, nem szeretnék már visszamenni a munkahelyre. Elmehetek táppénzre? Ez nem hosszabbítja meg
Az elmúlt napokban ismét több lakossági jelzés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz, hogy vélhetően csalók, üdülési jog tulajdonosoktól, illetve korábbi károsultaktól próbálnak pénzt kicsikarni. A GVH arra hívja fel az érintettek figyelmét, hogy mindig legyenek nagyon körültekintőek.
A John Deere büszkén mutatta be vadonatúj önjáró szecskázógépeit: az F8 és az F9 sorozatot. Ezeket a nagy teljesítményű gépeket úgy tervezték, hogy jelentősen jobb kezelési élményt nyújtsanak fejlett automatizálási és precíziós gazdálkodási technológiával kombinálva, valamint a tömegtakarmány minőségét is tovább javítva.
Az inflációs környezetet övező kockázatok, valamint a kereskedelmi- és geopolitikai feszültségek továbbra is óvatos és türelmes monetáris politikát tesznek szükségessé - így indokolja a jegybank, hogy mai kamatdöntő ülésén változatlanul hagyta az irányadó kamatot. A friss közlemény kiemeli, hogy bár a hatósági és önkéntes árkorlátozások mérséklik a
Először szerepel a Rossmann a PwC által összeállított 2024-es E-toplistán a legnagyobb forgalmú e-kereskedők között. Az összesített lista 14. helyét, valamint az FMCG (gyorsan forgó fogyasztási cikkek) kategória előkelő 3. helyezését érdemelte ki az Online Drogéria.
Ahogyan arról beszámoltunk, mai kamatdöntő ülésén változatlanul, 6,5%-on hagyta az irányadó rátát a Magyar Nemzeti Bank. A döntés megfelelt a várakozásoknak, ezzel immár kilencedik egymást követő alkalommal tartja szinten az alapkamatot a jegybank. A mai MNB-kommunikáció azonban így is tartogat izgalmakat. Jön ugyanis a friss jegybanki inflációs és
Nemzetgazdasági Minisztérium fellebbezést nyújt be, mindenképp beszedetnék Budapesttől a szolidaritási hozzájárulást. Mi történt? Nagy Márton mindenképpen beszedetné Budapesttől a szolidaritási hozzájárulást. A Nemzetgazdasági Minisztérium ezért fellebbezést nyújt be, a miniszter szerint az ország leggazdagabb önkormányzatát felelőtlenség vitte cső
Rehabilitációs munkavállalóként miért nem jár már munkaközi szünet? Három napja megvonták tőlünk arra hivatkozva, hogy "már nem adható". Ugyanakkor a cég másik részlegén, ahol szintén megváltozott munkaképességű dolgozók vannak, továbbra is biztosítják. Miért nem vagyunk ugyanúgy védett munkavállalók?
Ahogyan arról beszámoltunk, mai kamatdöntő ülésén változatlanul, 6,5%-on hagyta az irányadó rátát a Magyar Nemzeti Bank. A döntés megfelelt a várakozásoknak, ezzel immár kilencedik egymást követő alkalommal tartja szinten az alapkamatot a jegybank. A kamatdöntést követően Varga Mihály jegybankelnök tartott sajtótájékoztatót, ahol a legfontosabb üze
Oroszországban a beruházási folyamatok lefékeződtek, a lakosság elérte a jövedelemnövekedési tempó felső határát, és a pesszimista jövőkép miatt inkább megtakarít, mintsem fogyasztana - ismerik el orosz elemzők.
Július 1-jétől senki nem dolgozhat többet évente 120 napnál idénymunkában és alkalmi munkában; havonta átlagosan 300 ezren dolgoznak egyszerűsített foglalkoztatással, őket és munkáltatóikat is érinti a változás – hívja fel a figyelmet mai közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).