2025. június 2. hétfő

jún. 2
11:45
Ilyen évük volt a hazai tévés piac főszereplőinek (MMonline)
A Magyar RTL Televízió Zrt. és a TV2 Média Csoport Zrt. is növelni tudta tavaly árbevételét, ráadásul a két cég majdnem ugyanakkora forgalommal zárta 2024-et. Az RTL-nél a streamingbe történő befektetések éreztetik hatásukat, jókora veszteség jött össze, a TV2 nyeresége pedig nagyjából akkora volt a múlt évben, mint egy évvel korábban. A Magyar RTL
jún. 2
11:45
Megnyitotta a gyárkapukat egy napra a Horn (Gyártástrend)
A Paul Horn GmbH május 14. és 16. között kilencedik alkalommal nyitotta meg kapuit, amire megközelítőleg 3300-an voltak kíváncsiak 33 országból. A tudásuk bővítésére vágyó érdeklődőknek hat, élő megmunkálást is magába foglaló szakértői előadás állt rendelkezésére.
jún. 2
11:51
Itt a bejelentés: visszatér Azahriah (Portfolio)
A Puskás Arénát tavaly háromszor megtöltő magyar előadó rövid visszavonulás után október 17-én fog ismét koncertet adni az MVM Dome-ban - szúrta ki a Telex.
jún. 2
11:51
Varga Mihály hadüzenetet küldött a csalóknak: jön a Magyar Nemzeti Bank öt csapása, ami mindent megváltozat – a bankok viselhetik a kárt (vg.hu)
A Magyar Nemzeti Bank támogatja a kormány pénzügyi visszaélésekkel szembeni fellépését.
jún. 2
11:51
A kötvényesek megmentették a Nitrogénműveket – mit jelent ez a magyar műtrágyapiacnak? (Magro)
A péti Nitrogénművek Zrt., Bige László tulajdonában álló műtrágyagyártó vállalat sikerrel zárta le tárgyalásait kötvénytulajdonosaival, így elodázódott a csődközeli helyzet.
jún. 2
11:57
Figyelem, diákok! Íme a várva várt szünetek és vizsgaidőpontok a 2025/2026-os tanévben (Portfolio)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta a 2025/2026-os szakképzési tanévrendről szóló tervezetet, amely a tanév kezdetét, végét, a szünetek időpontjait, valamint a vizsgaidőszakokat is meghatározza. A dokumentum kitér a végzős évfolyamok korábbi tanévzárására és az érettségire való felkészülésre is, miközben szabá
jún. 2
12:03
A céges vevők pörgetik az autópiacot (Piac és Profit)
Idén májusban 10 899 személygépjárművet állítottak forgalomba, ami az előző hónaphoz képest 1367-tel, éves szinten pedig 1485-tel több forgalomba helyezett járművet jelent – közölte a Carinfo legfrissebb adatai alapján a Használtautó.hu.
jún. 2
12:03
Felfüggesztették egy magyar részvény kereskedését (Portfolio)
A BÉT hétfőn felfüggesztette a NAP részvényeinek kereskedését.
jún. 2
12:03
Nem hiszed el, hány fokos lehet a Balaton vize csütörtökre! (Agroinform)
Megérkezett a kánikula, a tavak vize pedig napról napra melegszik.
jún. 2
12:03
Ellehetetlenítési törvény: Rendhagyó kezdeményezést indít a Magyar Narancs (Media1)
CIVIL EXTRA néven szolidaritási akciót indít a Magyar Narancs, válaszul arra a törvényjavaslatra, amit a lap szóhasználata szerint „állampárt” képviselője terjesztett be.
jún. 2
12:03
Vadállat látogatásra hívják fel a figyelmet a Tátrában (Öko-drive)
Az emberek és a medvék együttéléséről szóló előadássorozatot szerveznek a lengyel Tátra térségében élő.
jún. 2
12:03
A Bitcoin tőzsdei tartalék rekord szintre esett, mit jelent ez? (icobench)
A tőzsdéken elérhető Bitcoin kínálat rekord alacsony szintre esett, ami a volatilitás esetleges megugrására utal – írja cikkében a
jún. 2
12:09
Üzemanyag: bejelentette a döntését a Mol, ezek az új árak – mindenkit meglepett Magyarországon (vg.hu)
Holnaptól olcsóbb lesz a tankolás a benzineseknek.
jún. 2
12:11
Paksi atomerőmű: meghibásodás történt – csökkent a teljesítmény (vg.hu)
A paksi atomerőmű fontos szerepet játszik a magyar áramellátásban.
jún. 2
12:12
56 milliárd forint a TV2 Csoport árbevétele (Kreatív Online)
Közzétette a 2024. évi pénzügyi számait a csatorna.
jún. 2
12:12
Június 2.: a tao-, hipa-, kivabevallások és az élelmiszerlánc-felügyeleti díjról szóló bevallás határideje (Adózóna)
Június 2. fontos határidő többszázezer adózónak: eddig kell bevallani a társasági adót (tao), a kisvállalati adót (kiva), az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, valamint a helyi iparűzési adót (hipa) is. Érdemes határidőben benyújtani a bevallásokat, mert a mulasztás akár egymillió forintos bírságot is maga után vonhat, olvasható a Nemzeti Adó- és Vá
jún. 2
12:15
Váratlan meghibásodás történt a Paksi Atomerőműben (Infostart)
Hétfőn 8 óra 13 perckor a Paksi Atomerőmű 4. blokkjának teljesítménye irányítástechnikai berendezés meghibásodása miatt 160 MW-tal csökkent – közölte honlapján az erőmű.
jún. 2
12:15
„Inkább a betegség, mint a gyűlölet” – Szentesi Éva drámai bejegyzésben szólalt meg az online zaklatásról (Médiapiac)
Megrázó őszinteséggel írt a régóta tartó bántalmazásról Szentesi Éva, akit évek óta támadnak az online térben. A népszerű író és aktivista Utolsó nyilvános bejegyzés címmel közzétett blogposztjában nemcsak súlyosbodó egészségi állapotáról számolt be, hanem egy vele szemben folyó, módszeres online zaklatási kampányról is lerántotta a leplet.
jún. 2
12:21
Újabb rekordokat döntött a magyar tőzsde (Piac és Profit)
Májusban folyamatos emelkedéssel újabb rekordot döntött a BUX index, amely 3,8 százalékos emelkedéssel 95 698,3 ponton zárta a hónapot. A Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiaci forgalma konszolidált teljesítmény mellett összesen 385,4 milliárd forintot tett ki, ami napi átlagban 14,3 milliárd forintnak felel meg. A befektetői aktivitás ezútta
jún. 2
12:21
Brüsszel szépen csendben hízlalja tovább a Gazpromot (Portfolio)
2025 májusában az orosz Gazprom napi átlagban 46 millió köbméter földgázt szállított Európába a Török Áramlat vezetéken keresztül, ami 10,3%-os növekedést jelent áprilishoz képest.
jún. 2
12:21
Új főszerkesztő a Dívány magazin élén (Digital Hungary)
Az IndaWorld Publishing Kft Dívány magazinja június 1-jétől új vezetőt kap: Reiber Gabriella eddigi főszerkesztő Kálmán Szonja főszerkesztő-helyettesnek adja tovább a stafétabotot, míg ő ügyvezető igazgatóként továbbra is több kiadvány munkáját irányítja. A főszerkesztő-helyettesi pozíciót dr. Hujber Szabolcs tölti be a jövőben.
jún. 2
12:24
Euró / Forint árfolyam: nem változtatott a Moody’s, pénteken jön a Fitch (ProfitLine)
A hazai devizapiacon érdemi elmozdulás nélkül zajlott le a pénteki nap, 403-404 között lavírozott a forint az euró ellenében.
jún. 2
12:27
Lejjebb mentek az árak a magyar diszkontokban (Menedzsment Fórum)
Kevesebbet kell fizetni a Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérésében szereplő termékekért. Igaz, van olyan termék, amely drágább lett.
jún. 2
12:27
Teljesülhet Trump egyik leghőbb vágya (Privátbankár)
A részvénypiacok inkább rosszkedvűek a vámháborús szólamok durvulása miatt, és esnek az indexek, drágul az arany. Az olajpiac viszont megnyugodott és felfelé indult az árfolyam. A forint stabil, de pénteken újabb próbatétel előtt áll. Trump megijesztette a kriptósokat is, de még sokan vásárolnának bitcoint.
jún. 2
12:27
Egyelőre közel sem nyereséges a palackvisszaváltás: 50 milliárdos veszteséget termelt a Mohu (Portfolio)
A Mohu Mol Zrt. 2024-ben több mint 50 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a 2023-as 5,6 milliárdos nyereség után. A hulladékgazdálkodási koncessziót működtető cég pénzügyi helyzetét az anyavállalat 60 milliárdos tőketartalék-növelése stabilizálta - írja a Népszava.
jún. 2
12:27
Indul a szóbeli érettségi – minden, amit tudnod kell az utolsó megmérettetés előtt (Szakmát Szerzek)
Hivatalosan is lezárultak a 2024/2025-ös tanév írásbeli érettségi vizsgái, így most már teljes gőzzel a szóbelire koncentrálhat mindenki. A szóbeli érettségi időszaka június 3-án indul, elsőként az emelt szintű vizsgákkal, majd később jön a középszint is. Ha te is idén  érettségizel, és izgulsz a szóbelik miatt, ne aggódj, ebben a cikkben összeszed
jún. 2
12:29
Futótűzként terjed ez az új fizetési megoldás: biztonságosabb és olcsóbb is, mint a bankkártya (Portfolio)
Tavaly ősszel elindult a Magyar Nemzeti Bank támogatásával fejlesztett qvik, egy új azonnali fizetési megoldás Magyarországon. A deeplink-technológiára épülő rendszer nemcsak gyors és kényelmes, hanem kiemelkedően biztonságos alternatívát kínál a hagyományos kártyás fizetések helyett. A szolgáltatás már több tízezer kereskedőnél elérhető, a lakossá
jún. 2
12:33
Változott a magyarországi brókersorrend, élre ugrott a Concorde (Portfolio)
Májusban folyamatos emelkedéssel újabb rekordot döntött a BUX index, amely 3,8 százalékos emelkedéssel zárta a hónapot. A Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiaci forgalma konszolidált teljesítmény mellett összesen 385,4 milliárd forintot tett ki, ami napi átlagban 14,3 milliárd forintnak felel meg. A befektetői aktivitás ezúttal is az OTP, a R
jún. 2
12:33
Megjelent 2025/2026-os tanév tervezete – íme a legfontosabb dátumok! (Diplomátszerzek)
Megjelent a Belügyminisztérium rendelettervezete a következő tanévről – benne a szünetek időpontjaival, az első és utolsó tanítási nappal, valamint a középiskolai felvételi és az érettségi menetrendjével. Elhoztuk a legfontosabb infókat röviden!
jún. 2
12:39
Duna-híd egy hónapos lezárása: váratlanul meggondolta magát az autópálya-kezelő – ez az új forgalmi rend (vg.hu)
Nem lesz egy hónapos teljes zár az M8 Pentele hídon.
jún. 2
12:45
Elcsúszott a zöldborsó szezonja a hideg május miatt (Agroinform)
Idén nem a szokott ritmusban fejlődik a zöldborsó: a hűvös tavasz és a levéltetvek is megnehezítik a termelők dolgát.
jún. 2
12:45
Az újságírás kiszervezése: mi lesz az Ai szerepe az újságírásban? (Digital Hungary)
A Digital-Media Hungary fórumbeszélgetése alapján nem kerülheti el senki, hogy már ma ne keresse a mesterséges intelligencia szerepét egy szerkesztőségben. De az is biztos, hogy médiára és újságírókra még sokáig szükség lesz.
jún. 2
12:51
Nem mindegy, hogy benzines vagy dízeles (Infostart)
Árváltozás jön a keddi napon, de csak az egyik üzemanyagtípusnál.
jún. 2
12:51
Egy új támadási módszer fenyegeti az Ethereum használókat, amely képes teljesen kiüríteni a pénztárcájukat (KriptoMagazin)
Az Ethereum-felhasználókat egy új támadási módszer fenyegeti, amely képes teljesen kiüríteni a pénztárcájukat – erre reagálva a kriptovaluta-piaci szereplő, a Wintermute egy új, figyelmeztető kódot hozott létre, amely segíthet felismerni a rosszindulatú szerződéseket. A „CrimeEnjoyor” nevű kód célja, hogy emberi olvashatóságú figyelmeztetést jelení
jún. 2
12:54
Az egészségkárosodáson alapuló rehabilitációs, rokkantsági ellátás összege 2025-ben (Adózóna)
Az egészségi állapot romlása következtében, egészségkárosodáson alapuló úgynevezett megváltozott munkaképességű személyek részére megállapítható rehabilitációs és rokkantsági ellátások társadalombiztosítási szempontból nem minősülnek saját jogú nyugdíjnak, azok összegének kiszámítására vonatkozó szabályok is eltérnek a korábbi – 2012. előtt megálla
jún. 2
12:54
Kínában felpörgött a gazdaság (ProfitLine)
Kínában gyorsult a gazdasági aktivitás növekedése májusban az ország statisztikai hivatalának hétvégén ismertetett adatai szerint.
jún. 2
12:57
Nagykoncerttel tér vissza Azahriah a pihenő után (Forbes)
Egy év pihenő után MVM Dome-os koncerttel tér vissza az elmúlt évek legsikeresebb magyar előadója, Azahriah.
jún. 2
13:00
Fontos határidő közeleg: sok pénz múlik rajta, rengeteg magyart érint, alig pár órájuk maradt (Pénzcentrum)
Hétfő éjfélig kell bevallani a társasági adót (tao), a kisvállalati adót (kiva), az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, valamint a helyi iparűzési adót (hipa) is. Érdemes határidőben benyújtani a bevallásokat, mert a mulasztás akár egymillió forintos bírságot is maga után vonhat - figyelmeztetett hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
jún. 2
13:03
Öt csapást helyezett kilátásba Varga Mihály jegybankelnök (Infostart)
A jegybank öt intézkedéssel támogatja a kormány pénzügyi visszaélésekkel szembeni fellépését – mondta Varga Mihály jegybankelnök a Facebook-oldalára feltöltött videójában hétfőn.
jún. 2
13:03
Új képzéssorozat a vetőmagos szakembereknek, Szarvason (Agrárágazat)
Szarvason indult el az a képzés, amely új szintre emeli a vetőmag-ágazat laboratóriumi és szántóföldi ellenőrzéseit a mezőgazdaságban.
jún. 2
13:03
Maxam öt évre bővítette mezőgazdasági radiálabroncs-garanciáját (GépMax)
A Maxam új szintre emeli mezőgazdasági abroncskínálatának garanciáját: immár öt év jótállás jár a teljes radiál kínálatra.
jún. 2
13:03
Tartósan jövedelmező lehet a spárga, főként így (Mezőhír)
A zöld és a fehér spárga aránya a termékszerkezetben, illetve a termelési kockázatok csökkentése kulcskérdés lehet.
jún. 2
13:03
Már ilyen is van – csomagfeladás néhány érintéssel (Transpack)
Szintet lépett a Gls alkalmazása – mostantól a csomagfeladási funkció is elérhető, növelve ezzel a felhasználói élményt.
jún. 2
13:03
Kiemelt figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra az iskolákban is (Öko-drive)
A 2025-26-os tanévtől már 1645 ökoiskola lesz az országban.
jún. 2
13:09
Repülőrajt helyett a tavalyinál sokkal nehezebb évet vár az ország legnagyobb üzletlánca (Piac és Profit)
Mintegy 4 százalékos növekedésnek köszönhetően 860 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport 2024-ben – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. május végi közgyűlésén. A nehézségekkel teli – kötelező akciózással és árstoppal kísért – tavalyi szabályozói környezetben elért eredmény mellett az ország legnagyobb lefedettséggel rendelkező ü
jún. 2
13:09
Agrofeeling 2025: Pozitívabbnak látják helyzetüket a hazai gazdálkodók (Agroinform)
Forráshiány miatt a termelők 53 százaléka halasztotta későbbre a gépbeszerzéseit.
jún. 2
13:09
Hivatalos lista: leuralta Magyarországot a Lidl, esélye nem volt se a Sparnak, se a Tescónak – ennyi pénzt hagytak nála a magyar vásárlók (vg.hu)
A nehézségek ellenére nőtt a 15 legnagyobb bolthálózat összesített forgalma.
jún. 2
13:09
Friss hír – Páratlan dolog történt a Kincsvadászokkal (Médiapiac)
A Kincsvadászok című realityműsor korábban erősen megosztotta a szakmát: sokan rétegműsornak tartották, amely inkább kábelcsatornára vagy főműsoridő utáni sávba való. Ennek ellenére a TV2 a legértékesebb, úgynevezett primetime sávba helyezte, és a döntés bejött: a műsor hetek óta tarol a nézettségi toplistákon.
jún. 2
13:11
Gazdák, figyelem! Új módszerrel ellenőrzik a növényvédő szerek használatát (Agroinform)
Egyre gyakoribbak az ST AKG helyszíni ellenőrzések, ahol nemcsak naplót kérnek, hanem mintát is vesznek.
jún. 2
13:15
Változik az üzemanyagok ára a kutakon (Menedzsment Fórum)
Erre figyeljen!

Keresés