Megjelent az idei kulturális fesztiválok támogatására szóló felhívás. A Nemzeti Kulturális Alap Kollégiumának pályázatát 200 millió forint keretösszeggel írták ki, a beadási határidő június 27. Bús Balázs a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke az InfoRádióban azt mondta, hogy a mostani kerettel ötven és száz közötti rendezvény valósulhat meg a Kárpát-m
A Magashegyi Underground lett az év együttese, Tóth Vera az év női előadója, Ákos pedig második alkalommal kapta meg az év férfi előadója elismerést vasárnap este Budapesten az A38 hajón rendezett díjátadó gálán, amelyet élőben közvetített a Duna, az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió.
Egy sziget néha menedéket nyújt, néha veszélyeket rejt, egy biztos, hogy izgalmas és váratlan történeteknek az otthona. Ebben a listában 5 olyan könyvet találtok, amik mind egy szigeten játszódnak. Szörnyek, utazóügynökök, polgári családok, és végtelen mennyiségű állat.
36 éve debütált a Holt költők társasága című film. Az évforduló alkalmából felfrissítünk néhány momentumot az alkotásból, hogy tesztelhesse az emlékezőképességét.
Szentesi Éva utolsó nyilvános blogbejegyzését tette közzé, amiben a közösségi médián zajló, őt érő negatív megjegyzésekről és zaklatásról ír. A bejegyzésben szót emel a bántalmazás ellen és név szerint is említ egy embert, aki több éve különböző csatornákon keresztül támadja őt.
Öt év után köszönt el szeretett csatornájától Tótfalusi Fanni, Bényi Ildikó lánya. Megható sorokkal búcsúzott a Petőfi TV-től, most pedig új fejezet kezdődik az életében.
Novemberben érkezk Guillermo del Toro Frankenstein feldolgozása, amiből most egy trailert is láthatunk. Az eklektikus díszletek, fagyhalál és őrült-tudós-jelenetek egészen izgalmas filmet ígérnek.
Thriller, kamaszregény vagy autofikció – legyen szó bármilyen témáról, van, hogy csak egy pörgős könyvre vágyunk, ami kiszakít a valóságból és sikerélményt ad, hogy néhány nap alatt sikerült elolvasnunk. A rövid, gyorsan olvasható könyvek is sokáig velünk maradnak: most ilyeneket gyűjtöttünk!
Pogány Induló a hétvégén Gyulán koncertezett, ahol a beszámolók szerint zúgott a "mocskos Fidesz!". A polgármester szerint azonban nem politikai alapon kell előadókat hívni a városi rendezvényekre.
Hosszú kihagyás után először látható újra Azahriah színpadon. Az előadó Magyarország legnagyobb befogadóképességű beltéri helyszínén, az MVM Dome-ban tér vissza október 17-én.
Bodnár Zsigmond hosszan beszélt arról válaszvideójában, hogy micsoda aljas, tisztességtelen dolog egy hatgyerekes anyát, egy nőt úgy megalázni, ahogy szerinte Molnár tette.
Nyert az Ismerős Arcok és Ákos is. A Magashegyi Underground annak a Hintalovon Alapítványnak ajánlotta a pénzjutalmat, amelynek a létét veszélyezteti az ellehetetlenítési törvény.
Egy éve vonult vissza határozatlan időre Azahriah, hétfő délelőtt viszont hivatalossá vált: október 17-én nagyszabású koncerttel tér vissza a közönség elé az MVM Dome-ban. A jegyértékesítés június 12-én indul.
Peter David a Marvel-képregények igazi nagyágyúja volt, dolgozott Pókember-, Aquaman- és Hulk-sorozaton. Utóbbi szinte egymaga tette népszerűvé a 90-es években, előtte senkit nem érdekelt a nagy zöld óriás. Május 24-én halt meg 68 éves korában.
Tóth Vera újabb rangos elismeréssel gazdagodott: a Petőfi Zenei Díjátadón az év női előadójának járó címet nyerte el. A Megasztár első győztese húsz év zenei pályafutás után vehette át a szobrot. Az énekesnő most köszönetet mondott az elismerését, és mély gondolatokat osztott meg arról, mit jelent számára a művészet.
Az énekes tavaly novemberben jelentette be, hogy pihenőt tart. A visszatérés hírét június 2-án, délelőtt osztotta meg honlapján a rajongókkal, méghozzá egy októberi stadionkoncerttel.
A dalok, illetve a közös felelősségvállalás értékrendje köti össze a Mandoki Soulmates tagjait – nyilatkozta Leslie Mandoki annak kapcsán, hogy a Petőfi Zenei Díjak vasárnapi átadásán az általa vezetett Mandoki Soulmates tavaly augusztusi, Szent István ünnepe alkalmából tartott koncertjét az év zenei eseménye díjjal ismerték el.
Az olvasás sokak számára kikapcsolódás vagy tanulás, de valójában ennél jóval többet ad: hosszú távú befektetés önmagadba, amely életre szóló előnyöket hozhat. Egy-egy könyv vagy cikk elolvasása nemcsak pillanatnyi örömöt, hanem tartós tudást, új nézőpontokat és fejlődési lehetőségeket is jelent. De vajon miért éri meg igazán olvasni, és hogyan tér
Görgényi Ernő, Gyula fideszes polgármestere kiállt a városban tartott Pogány Induló-koncert mellett, miután az EDÜ Gyulai Diákfesztivált kritikák érték a rapper fellépése miatt. Szerinte nem politikai alapon kell eldőlnie annak, ki léphet fel egy városi fesztiválon, és aggasztónak tartja, hogy a jobboldal egy része most globalista módon bírál. Azt
Az indiai-brit író a Hay fesztiválon mesélt arról, mit gondolt a támadója ítéletéről, az Ai és az irodalom kapcsolatáról, és arról, hogy ki is az irodalom Taylor Swiftje. Már túl van a késelésen, mégis nehéz feladat volt számára visszatérni oda, ahol a múltban megpróbálták megölni.
Az elmúlt hetekben a szegedi borfesztiválon tanúsított viselkedése volt a legnagyobb hír Pogány Indulóval kapcsolatban. Ám a hét végén végre örülhetett is a fiatal rapper, aki egyébként Szirmai Marcell néven látta meg a napvilágot. A fiatalember klipje, amelyet az Egy/Kettő című dalához készített díjat nyert, nem is akárhol! A videót a Zsigmond Vil
Az egyelőre nem világos, hogyan szerezte a súlyos hasi sérülést a férfi, de a járőrök közbelépésének köszönhetően életben maradt és már kórházban ápolják. A BAZ megyei rendőrkapitányság számolt be arról, hogy június elsején este 19:30 körül bejelentés érkezett, hogy az Avasi kilátónál egy férfi erősen vérző sérüléssel, késsel a kezében gyalogol. A

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki az autópályán fáradtsága miatt okozott súlyos kimenetelű balesetet. A vád szerint a férfi egy 9 személyes autót vezetett az M3-as autópályán, vele azonos irányba közlekedett egy kamion. A férfi megkezdte az előzést, de amikor elhaladt volna a lassabb jármű mellett, tompas

Az európai élelmiszerek csaknem felében találtak növényvédőszer-maradványokat az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Efsa) friss jelentése szerint. A minták egynegyede többféle vegyszert is tartalmazott, amit szakértők különösen aggasztónak tartanak.

„A legnagyobb álmom vált valóra” – írta az énekes-dalszerző, aki hat év után szerezte meg első hat albumának hangfelvételi jogait. Mik ezek a jogok, és mit jelent Taylor Swift győzelme a zeneipar számára?

Csak 100-ból 1 találja el! Meg tudod mondani, ki a hamis orvos? Készen állsz egy szupergyors agytornára, ami tényleg próbára teszi a megfigyelőképességed? Ez az optikai IQ-teszt villámgyors reakciót igényel, és csak azoknak sikerül azonnal kiszúrni a csalást, akiknek pengeéles az elméje! Mit látsz először a képen? Ez megmutatja, mennyire lehet tége