A madáretetés alapvetően jó dolog, mindaddig, míg nem veszélyeztetjük vele a madarak életét. Ez egy rendkívül felelősségteljes tevékenység, és nagyon fontos, hogy figyelmesen és következetesen végezzük.
Kádár János és Nagy Imre külpolitikája között egy áthidalhatatlan különbség volt. Nagy Imre a felkelők mellé állt 1956-ban, Kádár János pedig úgy gondolta, ahogy most a Fidesz, a túlerővel nem lehet szembe szállni.
Évente 60 ezer magyar hal meg elkerülhető okok miatt. Egészségügyre az állam az uniós átlag felét, a lakosság saját zsebből annak kétszeresét költi – ezekkel, és más szomorú tényekkel hívja fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara (MOK) februárban indított kampányában.
A márka szerint a karosszérián elhelyezett napelemek akár 64 kilométerrel is képesek növelni a jármű hatótávolságát, de ennek ellenére több, fontos specifikáció körül továbbra is homályos foltok vannak.
Miközben a középkorú magyar autósok évek óta átlagosan ugyanannyit, 16-18 ezer kilométert vezetnek, a tankolás drágulása miatt emelkedtek az üzemanyag-kiadásaik – derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. A havi átlagos üzemanyag-kiadás rekordszintre, 30 ezer forintra emelkedett, ám ez kedvező eredményt is hozott: 37-ről 54 százalékra nőtt azoknak az
Bemutatták a Huawei Watch D2 okosórát, amei a világ első csuklón hordható, orvostechnikai eszközként regisztrált, 24 órás ambuláns vérnyomás-monitorozásra (ABPM) képes okoseszköze. Már idehaza is megvársárolható a Huawei Watch D2 orvostechnikai eszközként regisztrált vérnyomásmérő funkcióval felszerelt okosóra. A Watch D2 világszerte az első olyan
Egyre jobban nyílik az árolló a főváros budai és pesti oldalának ingatlanpiacán. A 2024-es tranzakciók alapján közel 40 százalékkal magasabb az átlagos négyzetméterár a Duna jobb partján, az ingatlanvásárlásra fordított összeg átlagában pedig 41 millió forintos különbség jelentkezik a két városrész között. Hiába drágábbak a budai oldal lakásai és h
2024. október 22-én az Amaravati Drone Summit példátlan légi látványossága volt, amikor 5500 drón emelkedett a levegőbe. Egyetlen show alatt öt világrekordot állítottak fel. A Vijayawada városában megrendezett esemény jelentős
Amikor a drónokról hallunk, sokaknak elsőre a lenyűgöző légi felvételek vagy a modern haditechnológia ugrik be. Pedig ezek az eszközök az élet számos területén bizonyítják hasznosságukat: az építőipartól a várostervezésen át egészen a mezőgazdaságig. Magyarországon a drónkutatás meglepően előkelő helyen áll, köszönhetően a folyamatos fejlesztésekne
Aszálykertnek nevezzük azokat a kertben előforduló társítási rendszereket, melyek az "alap" növényekkel a legcsapadékmentesebb nyarakat is kibírják. De ne gondoljuk, hogy itt akkor csak száraz, kopár kertről van szó!
A márkák szerepe jelentősen átalakul az AI világában, amit a fiataloknál már most is meg lehet figyelni. Új stratégiára lesz szüksége a márkáknak, hogy relevánsak maradjanak – derül ki Szabó Edinával, az OMG Hungary Kft ügyvezető igazgatójával készült interjúnkból.
Ma, azaz 2025 február 3-án indul a TradingView és a CME Group közös demo számlás kereskedési versenye, a TradingView Paper Trading Competition. A verseny első 50 helyezettje között 25 000 dollárt osztanak szét, az 51-250 helyezettek pedig 6 havi TradingView előfizetést kapnak teljesítményükért. A TradingView a világ legnagyobb és kriptósok között i
A Bcsdh (Business Council for Sustainable Development in Hungary, Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért) szerdán Budapesten bemutatott felmérése szerint belföldön a legtöbb vállalat az energiahatékonyság javításával, kisebb részben megújuló energia vagy körforgásos megoldások alkalmazásával csökkentené a káros anyagok kibocsátását.
Donald Trump amerikai elnök szombaton bejelentette, hogy 25%-os vámot vet ki Kanada és Mexikó összes importtermékére, valamint 10%-os különadót szab ki Kanada energiatermékeire és Kína teljes importjára. A vámok eredetileg február 1-jén léptek volna életbe, de az intézkedés végrehajtását február 4-ére, kedd 12:01-re halasztották. A bejelentés követ
A megújult magyar szakképzés Európa második legjobbja, és benne van a világon az első tízben - jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter pénteken a Kárpát-medencei Technikumok I. Kiválósági Gáláján, Budapesten. Az eseményen a kiemelkedő tanulmányi és közösségi teljesítményekért díjazták a legkiválóbb magyarországi és határon túl
Védelmi csúcstalálkozó kezdődik hétfőn Brüsszelben. A tagállamok költségvetései nehezen teljesítik a katonai kiadásoknak a GDP 2 százalékára szóló vállalásaikat is, ha Washington ennek emelését tervezi, még súlyosabb diplomáciai konfliktus vár az öreg kontinensre. Az önálló európai védelmi erő létrehozása ennek tükrében illúzió – a NATO, az Egyesül
Az elektromos járművek autómegosztó szolgáltatásai egyre nagyobb teret nyernek Európa-szerte, és egyszerű lehetőséget kínálnak a fogyasztók számára, hogy kipróbálják az EV-k adta lehetőséget anélkül, hogy elköteleznék magukat a vásárlás mellett. Na de melyik éri meg jobban?
A Toyota Európa megállapodást kötött a Hydrogen Refueling Solutions és az Engie vállalatokkal egy gyors, sokoldalú és költséghatékony hidrogén-utántöltő infrastruktúra kiépítéséről. A Twin Mid Flow technológia gyorsabb tankolást és jelentősen alacsonyabb beruházást tesz lehetővé a hidrogéntöltő állomások esetében. A partnerség célja, hogy támogassa
A növényvilágban a korán ébredők közé tartoznak a hagymás virágok, néhány évelő és fás növény. De miért virágoznak ezek a növények akkor, amikor a kert többi része még téli álmot alszik? – olvastuk a gartenmagazin.de oldalán.
Románia év eleji schengeni csatlakozás óta 90%-kal nőtt a kereslet a kelet-magyarországi ingatlanok iránt. Debrecen a legkeresettebb város, de a határ menti kisebb települések is népszerűek. A magyar-román határon az ellenőrzés megszűnése - Románia schengeni övezethez való csatlakozása - lendületet adott a Hajdú-Bihar, Békés és Szabolcs-Sza
Öregségi nyugdíjat csak a nyugdíjkorhatár betöltésétől lehet megállapítani, és e szabálytól eltérően kizárólag a nők részére nyílik lehetőség az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően saját jogú nyugellátás megállapítására. A köznyelvben csak "nők 40" nyugdíjaként ismert saját jogú öregségi nyugellátásra való általános jogosultsági feltétel
A prémium- és luxusórák piaca világszerte lendületes növekedést mutat, a drága időmérők státuszszimbólumként és befektetésként, vagy csak sima használati tárgyként is értelmezhetőek. Az órák világát ráadásul igazi kultusz övezi, tele legendákkal, jó sztorikkal, ritkaságokkal. 2024-ben a svájci óragyártók exportja elérte a 25,5 milliárd svájci fran
Hány kilométerre van tőlünk a törökországi Antalya? A kérdés csak látszólag egyszerű, ugyanis figyelembe véve, hogy honnan és mivel utazunk, a végeredmény más-más lesz. Ha például a fővárosból autóval indulunk útnak Antalyaba, egy kemény egynapos utazásra kell felkészülnünk. Ennyi idő szükséges ugyanis a 2051 km-es táv megtételéhez. Amennyiben visz
A K&H kkv bizalmi index 2024 utolsó negyedéves kutatási adatai alapján mérsékelt rosszkedv érzékelhető a magyar kkv vezetőkön. A mutató jelenleg -11 ponton áll, ami a nyári szintnek felel meg. Leginkább a legnagyobb, 300 millió és kétmilliárd forint közötti árbevételű cégvezetők körében érezhető a hangulatváltás: az ő esetükben az elmúlt negyedév 5
Bár a Bitcoin rendkívül ingadozó, egyre több szülő dönt úgy, hogy inkább kriptovalutába fekteti a gyermekei oktatására szánt pénzt, mintsem hagyományos 529-es főiskolai megtakarítási tervbe. A Bloomberg szerint egyre több család tekint a Bitcoinra infláció elleni védelemként, különösen azután, hogy az inflációs ráta 2024 decemberében elérte a 2,6%-
Az Iowai Szójaszövetség (Isa) rávetéses kettős termesztéssel kapcsolatos munkájának alapvető célja, hogy növelje a mezőgazdasági termelők jövedelmét és javítsa a talaj egészségét.
Egyre nagyobb esést láthatunk az európai tőzsdéken, nem ok nélkül: kedden élesednek a Donald Trump által hétvégén bejelentett vámintézkedések, de emellett például az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett szankciók is korbácsolják a kedélyeket. A devizapiacon is megjöttek a markáns reakciók, szárnyal ugyanis a dollár, miközben szenved az euró