Trump hétfőn vámokat vetett ki Kanadára, Mexikóra és Kínára, ami azonnali heves piaci reakciókat váltott ki, mivel a befektetők egy kereskedelmi háború veszélyét kezdték árazni. A döntés hatására a dollár jelentősen erősödött, miközben a kanadai és mexikói devizák, valamint a kínai jüan történelmi mélypontra zuhantak. A forint a dollárral szemben t
A labdarúgó átigazolási-időszak közeledtével készített a HONOR egy elemzést, amiből kiderül, hogy milyen hatást gyakorolnak az európai futballklubokra a játékosaik sérülései, illetve hogy kik járhatnak igazán jól a játékos-átigazolásokkal a február 14-i határidő előtt. A HONOR megbízta Daniel Wold labdarúgó-adatelemzőt és Dr. Tom Crawfordot, az Oxf
Nyolcmillió olasz megy el síelni februárban többnyire az Alpokba, miközben az Appenninekben a hónap első hétvégéjétől létszámstop lépett életbe a turistainvázió megállítására.
A hét elején fokozatosan megnyugszik az időjárás, sok napsütésre számíthatunk, ám ezzel együtt az éjszakai fagyok tovább erősödnek. A hét közepén ismét változás jön, a hétvégére akár újra havas lehet a táj.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint az egy évvel korábbihoz képest az euróban számolt kivitel értéke 3,8, a behozatalé 5,6 százalékkal csökkent.
Évszázadok óta próbáljuk összerakni a boldogság receptjét és megtalálni az élet értelmét. Ezzel nincs is baj. Viszont hiányzik valami ezen törekvésekből ahhoz, hogy a teljes élet elérésének vágya beteljesüljön – írja Shigehiro Oishi, a Chicagói Egyetem pszichológiaprofesszora a The Guardian oldalon megjelent cikkében.
Az Európai Unió Statisztikai Hivatalának (Eurostat) aktuális áttekintése a termőföldek bérleti és vételárait mutatja. Bár ezek nagyon eltérőek, az emelkedő tendencia egyértelmű.
Teltházzal zajlott az első retail mediáról szóló rendezvényünk, és a téma aktualitását az is mutatja, hogy a zsúfolt program rengeteg érdekes információval szolgált, és az eseményt szervező munkacsoportunk is gyors bővülést mutat.
Donald Trump szerint az Egyesült Államokat külföldi partnerei kihasználják, ezért kellenek a februártól bevezetett vámok Kanadával, Mexikóval és Kínával szemben. Az még kérdés, hogy az amerikai elnök mit lép az EU-val kapcsolatban, a fenyegetés mindenesetre nyilvánvaló. Az amerikai elnök szombaton írt alá rendeletet a Kanada és Mexikó eset
Trump hétfőn vámokat vetett ki Kanadára, Mexikóra és Kínára, ami azonnali heves piaci reakciókat váltott ki, mivel a befektetők egy kereskedelmi háború veszélyét kezdték árazni. A döntés hatására a dollár jelentősen erősödött, miközben a kanadai és mexikói devizák, valamint a kínai jüan történelmi mélypontra zuhantak. A forint a dollárral szemben t
Január 1-jén indult el a vidéki otthonfelújítási program, a támogatás előfinanszírozására mától érhető el egyes bankoknál a kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön. Több pénzintézet is felvette már a termékpalettájára - szúrta ki a Bankmonitor.
Donald Trump hétvégén bejelentett vámintézkedéseit csak most kezdik el beárazni a befektetők a világ tőzsdéin, a kriptopiacon azonban 0-24 folyik a kereskedés, így a bitcoinnál már "megtette hatását" az elnök bejelentése: nagy esést láthattunk a kriptoeszközöknél, ez a mai nappal is folytatódik.
„Női energia” című sorozatunkban olyan vezetőket mutatunk be, akik munkájukkal hosszú ideje aktívan hozzájárulnak az iparág alakításához, stabil működéséhez, illetve zöldebbé tételéhez.
A globális fémárak jelentős csökkenést mutattak, miután Donald Trump bejelentette, hogy vámokat vet ki Kínára, Kanadára és Mexikóra. A lépés kereskedelmi háborúval fenyeget, ami visszafoghatja a globális gazdasági növekedést és negatívan befolyásolhatja a fémek iránti keresletet - írta a Bloomberg.
A Technics hosszú idő után villantott valami újdonságot, ráadásul egy divatos terméket. Az AZ100 vezeték nélküli fülhallgató nem olcsó mulatság, de nagyon sokat ígér. A kevés megamaradt legendás japán szórakoztatóelektronika márka egyike a Technics, amely időről-időre feltámad tetszhalott állapotából, megrázza magát és előrukkol valamilyen új termé
Trump új vámjai áremelkedést hozhatnak az amerikai fogyasztók számára, miközben Kanada és Mexikó gyors megtorló lépéseket vezetett be. A gazdasági elemzők szerint az intézkedések nemcsak inflációt okoznak, hanem a Federal Reserve monetáris politikáját is befolyásolhatják – írja a Financial Times.
Az indiai állam szerint a VW trükközött a vámokkal, ezért 1,4 milliárd dollár adóhátralékot kell fizetniük. Az autógyártó szerint minden szabályos volt.
Alanyi mentes kft. december 10-én átlépte a 12 millió forintos értékhatárt, ezt most vettük észre január végén a könyvelés során. Pénztárgépes bevételei is voltak, és számlái is, melyeket cégeknek állított ki. Mi a teendő ilyenkor, ha késve vettük észre? – kérdezte olvasónk. Nagy Norbert adószakértő válaszolt az Adózóna oldalán érkezett kérdésre.
2024. decemberben az export euróban számított értéke 0,5, míg az importé 7,0%-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményében.
2024 decemberében 387 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben. A megelőző három évben kis deficitet láthattunk az utolsó hónapban, most viszont az import jelentős (éves alapon 7%-os) visszaesése gondoskodott arról, hogy pozitív legyen az áruforgalmi egyenleg. A tavalyi egész éves többlet a KSH előzetes adatai szerint 11,6 milli
A Cápa megadta volna a befektetésre kért 100 millió forintot, amelyért cserébe 20% tulajdonrészt kért. A vállalkozó kétszer is egyeztetett üzlettársával az ajánlatról, ám végül nem jutottak megállapodásra.
Rákjárásra is képes, több mint 5 méter hosszú és átszámítva 80 millió forintnál is többe fog kerülni - egyre több dolog derül ki a Huawei és a JAC közös fejlesztésű luxuslimuzinjáról, a Maextro S800-ról. Hamarosan debütál Kínában a Huawei és a JAC közös fejlesztésű, új luxuslimuzinja, a Maextro S800. A 5,48 méter hosszú, tisztán elektromos
A munkaerőpiac folyamatosan változóban van, egyes munkakörök eltűnnek miközben újak jelennek meg. A technológiai fejlődés döntő szerepet játszik ebben az átalakulásban és egyre nagyobb igény mutatkozik egyes új készségek iránt. Az Euronews Business cikke a 2030-ra várható globális foglalkoztatási trendekbe nyújt betekintést.
Rángatják a technológiai részvényeket az ázsiai tőzsdéken ma reggel, amit részben Trump hétvégi vámbejelentései okoztak, részben pedig az, hogy a múlt heti szünnapokat követően ma tudnak az ázsiai befektetők reagálni a DeepSeek megjelenésére.
A Timac Agro Sulfammo fejtrágyájában található N-Process biostimulátor egy olyan szerves védőhálót tartalmaz, amely az eltérő molekulaméretre alapozva biztosítja a folyamatos nitrogénellátást.
A Zyxel Networks előrejelzése szerint 2025-ben az AI és a gépi tanulás sokkal jelentősebb szerepet fog játszani a hálózatok hatékonyságának, teljesítményének és védelmének kezelésében. További kulcsfontosságú trendek: a WiFi 7 gyorsabb elterjedése, a több gigás kapcsolódás szélesebb körű térnyerése és a biztonság folyamatos integrálása a hálózatba.
Gyengült hétfő reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A dollár nagyot erősödött. Az euró jegyzése 408,79 forintra ment fel reggel hét órára a péntek esti 407,51 forintról, a dollár jegyzése 399,04 forintra emelkedett 391,85-ról, a svájci franké pedig 435,56 forintra 4
Az Európai Unió vezetői Brüsszelben találkoznak egy informális csúcstalálkozón, hogy megvitassák a közös védelmi politikát és az ezzel kapcsolatos finanszírozási kérdéseket. Várhatóan azonban Donald Trump amerikai elnök pénteken megkezdett vámháborúja miatt a kereskedelempolitika kerül majd a fókuszba, hogy az EU milyen válaszlépéseket tegyen, ha a
Egy év alatt több mint 5 ezren nyitottak nyugdíj-előtakarékossági számlát (NYESZ) a Magyar Államkincstárnál. A számlaérték átlagosan 650 ezer forint – közölte a Grantis.