Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a lovaglás Magyarországon, ami nagyon jó, hiszen olyan egyedülálló sportról van szó, ahol az ember és ló együtt sportol.
A hétvégén nincsenek nyitva a vezető tőkepiacok, a kriptoeszközöknél viszont 0-24-ben folyik a kereskedés, így kaphatunk egy kis indikációt a hétfői tőzsdei piacnyitással kapcsolatban arról, hogyan változik a kockázati étvágy Donald Trump hétvégén bejelentett vámintézkedései miatt. A kriptopiaccal kiemelten foglalkozunk a Portfolio Investment Day
Hétvégén bejelentették, hogy az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki a Kanadából érkező árukra, erre válaszul Kanada bejelentette, hogy 25 százalékos vámot vet ki 155 milliárd dollár értékű amerikai árura. Első körben 30 milliárd dollárnyi árura vonatkoznak a megemelt kanadai vámok, az érintett termékekről részletes listát tett közzé Kanada.
A csalók mindent bevetnek. Bár kényelmes megoldásnak tűnik olcsón, az interneten keresztül vásárolni valamit, érdemes nagyon odafigyelni, kitől vásárolunk.
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 85 492,62 ponton zárt, 0,38 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az árusok nemcsak minőségi helyi termékekkel várják a vásárlókat, egész évben számos programon is részt vehetnek a Hegymagasi Piactéren, mely igazi kapocs a termelők és a fogyasztók között.
Lentulai azt mondta, már hosszú ideje érlelődött benne a HírTV-től történő távozás gondolata. Új munkahelyét illetően nincs meglepetés: az új kormánypárti médiaholdinghoz megy.
Zöld utat kapott az UV-kezeléssel előállított egész Tenebrio molitorból készült lárvapor forgalmazása, felkerült az EU "új élelmiszerek" listájára. Az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottságában tett kísérlet a jóváhagyás megakadályozására megbukott.
A változó klíma következményeként olyan gyümölcsök tűnnek fel a mi régiónkban, amelyek korábban inkább egzotikus ritkaságokként voltak ismertek. Már nemcsak, hogy elérhetők, de egyes fajták európai termesztése is lehetővé vált.
A Karelia egy erős burgonyafajta. Olyannyira, hogy szezon végén nehéz kiirtani. Egy szántóföldi gazda egy Quickdown-kezelést alkalmazott, majd egy újabb Quickdown-kezelést, ezt követően Spotlightot, végül Affinityt. Ez összesen 4 kezelés, de nem kielégítő eredménnyel.
Egymást érik a hazai és nemzetközi borversenyekről szóló híradások, és talán már a laikusok is megtanulták, hogy az aranyérem egy borversenyen nem olyan, mint a sportban. A Magyar Borszakírók Körének toplistája minden évben 12 fehér- és 12 vörösbort tartalmaz – nem többet, nem kevesebbet –, és ezeket vakon kóstolva ítélik oda a Magyar Bor Nagydíjat
A teaserből már gyanús volt, hogy a Hellmann's a Harry és Sally ikonikus Katz's Deliben játszódó jelenetét dolgozza fel az idei Super Bowlra. De most a reklámszakemberek csavartak rajta még egyet.
Az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki a Kanadából érkező árukra, Kanada szintén 25 százalékos vámmal válaszol 155 milliárd dollár értékű amerikai árura, és ma este azt is bejelentették, hogy Kanada programot indít a vámemelések miatt a vállalkozások megsegítésére, írja a Bloomberg.
Az elmúlt napokban a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett vámintézkedések és kilátásba helyezett (például az Európai Unióval szembeni) büntetőlépések határozták meg a gazdasági jellegű híráramlást. Vasárnap este pedig már azt is sejteni lehet a kezdeti piaci reakciókból, hogy mire számíthatunk a hétfői kereskedésben, hatalmas idegeskedést.
Az okosvárosok közlekedésének hatékonyabbá tételére dolgoztak ki forradalmian új rendszert Dél-Koreában: a dinamikus közlekedési megfigyelőrendszer az aktuális forgalomhoz igazítja a kamerák működését. Csúcsidőben több kamera kapcsol be, míg a nyugodtabb
2025-ben tovább erősödik az a jelenség, hogy a nyugdíjigénylés évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában: minél későbbi évben igényli a nyugdíját a jogosult, annál jobban járhat, még nagyon hasonló életpályák esetén is - írja hírlevelében Farkas András nyugdíjszakértő. A magyar öregségi nyugdíj összege egyrészt a
Világszenzáció lett egy kínai robotkutya azzal, hogy 100 métert kevesebb mint 10 másodperc alatt futott le, ezzel új mérföldkövet állított fel a négylábú robotok között. A Black Panther 2.0 névre
Két amerikai felmérésből is az rajzolódik ki, hogy a mai huszonéves generáció másképp gondol a munkára, mint az idősebbek. A Newsweek lap által közölt felmérés azt vizsgálta, hogy az USA-ban a különböző korcsoportok hogyan tekintenek a nyugdíjba vonulásra. A Talker Research kutatóintézet kérdésére, hogy mikor lenne szükség a nyugdíjba vonu
A Demokratikus Koalíció (DK) tisztújító kongresszusán ismét Gyurcsány Ferenc lett a párt elnöke, Molnár Csaba pedig ügyvezető alelnök - tudatta a párt közleményben az MTI-vel vasárnap.
Malcolm Penn, a Future Horizons alapítója és vezető elemzője 15 százalékos (plusz-mínusz négy százalék) növekedést prognosztizál a globális chippiac számára 2025-ben. Ez jelentős ugrás a szeptemberi előrejelzéséhez képest, ami akkor
A Nippon Express Holdings, INC. vállalatcsoporthoz tartozó cargo-partner tovább erősítette pozícióját a világ vezető logisztikai szolgáltatói között. Kiemelkedő szakértelmüket és innovatív megközelítésüket számos figyelemre méltó „projekt cargo” szállítással bizonyították, sikeresen
A világ legnagyobb nulladik napi sebezhetőségvadász versenyén ebben az évben 49 új biztonsági rést fedeztek fel a résztvevők a különböző autós rendszerekben. A tokiói Automotive World esemény keretében január végén
A nyugellátásokhoz többféle méltányossági lehetőség kapcsolódik. Lehetőség van a nyugdíj összegének méltányossági alapon történő emelésére, kivételes méltányosság alapján nyugdíj megállapítására, valamint egyszeri segély igénylésére is. Cikkünkben most az egyszeri segély igénylésének módját mutatjuk be.
A Bikának nehézséget okozhat mással együtt dolgozni, a Skorpió pedig egy balhé közepén találhatja magát. Karrier horoszkóp: 2025.02.04. Kos Hallgasd meg, mit mondanak mások, akár egyetértesz velük, akár nem. Lehet, hogy fantáziadús és optimista elméd nem szereti a másoktól érkező valóságellenőrzést, de bízz benne, hogy ez a saját érdekedben van. Na
Bojkottra szólított fel a magas árakat alkalmazó boltok ellen a Montenegrói Alternatíva (Alternativa Crna Gora) nevű montenegrói párt, amely szerint pénteken egyetlen élelmiszerüzletben sem kellene vásárolni.
A Valentin-nap nemcsak a giccses plüssmacikról és az utolsó pillanatban beszerzett bonbonokról szólhat! Ha szeretnéd igazán meglepni a párodat, olyan ajándékot válassz, ami igazodik a személyiségéhez és kifejezi az érzéseidet. Mutatunk néhány klassz ötletet, amivel biztosan mosolyt csalhatsz a kedvesed arcára!
A mezőgépiparra erős lassulás volt jellemző 2024-ben. Igen, ez hazai adat, de nemzetközi viszonylatban is elérte vagy – sajnos sok esetben – meghaladta a 20- 30 százalékos mértéket.
A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) idén 3. alkalommal is meghirdeti a rendezvényszervező és -szolgáltató szektor szereplői számára létrehozott Flash Award by MaReSz szakmai díjpályázatot. Az egyre népszerűbb verseny célja, hogy elismerje az adott év legFLASHebb, legkreatívabb, legszínvonalasabb munkáit és bemut
Megérkezett a Zetor új Series 6 modellje, amely a korábbi Forterra szériát váltja fel. Maximális sebessége 40 km/h, új sebességváltója 54 előre- és 27 hátrameneti fokozatot kínál, a hátsó függesztés teherbírása 7,2 tonna, az elsőé 3,5 tonna. Extra kényelem várja a vezetőket a fülkében is. A Zetor legújabb fejlesztése, a Series 6 prototípusa
A távol-keleti országban összesen 12,5 millió elektromos meghajtású autót értékesítettek tavaly, az összes eladott kocsi 49 százalékát. A németek már nem jeleskedtek ennyire az eladásokban, és elveszítették első helyüket Európában.
Sólyomi Dávid csak jól akart élni, és hogy pénzét produktív befektetésre váltsa. Amerikai guruk írásaiból kezdte felszívni a tudást, építette a portfólióját, aztán rájött, hogy sok a hiba, és ő jobb hírlevelet tud írni. A Falcon Method ma egyetemisták, milliárdosok és profi befektetők támasza. Interjú.
A MOHU érkezésével megváltoztak a szemétszállítási díj szüneteltetésének szabályai, ma már az ügyfélnek utólag kell bizonyítania, hogy nem használta az ingatlant. Érintettek szerint önhibájukon kívül kerülhetnek méltatlan helyzetbe, a MOHU szerint azonban csak kiszámítható szabályrendszert találtak ki.
A spanyol első osztályban a listavezető Real Madrid meglepő veresegett szenvedett az Espanyoltól, miközben üldözői jól teljesítették a 22. fordulót. A blancók hatalmas mezőnyfölényben játszottak a kisebbik katalán együttes vendégeként, de helyzeteiket nem tudták gólra váltani, az Espanyol pedig egy gyors kontrából betalált, így 1:0 lett a vége. A
Mostantól térképen is követheted kártyás tranzakcióidat a Banco Sabadell mobilalkalmazásában. Az új geolokációs funkció pontosan megmutatja a vásárlás helyét, a kereskedő nevét és logóját, növelve ezzel az átláthatóságot és a biztonságot. A Banco Sabadell spanyol bank új technológiát vezetett be, amely lehetővé teszi ügyfelei számára, hogy valós id