Kedden közzétette negyedik negyedéves eredményeit az Advanced Micro Devices (AMD), és mind az értékesítés, mind a nyereség jobb lett az elemzők várakozásainál. Ám a vállalat lemaradást mutatott az egyre fontosabbá váló adatközpont-szegmensben, ami kedvét szegte a részvényeseknek.
A kriptopiac mindig is híres volt a volatilitásáról, de az utóbbi hetek történései még a legedzettebb befektetőket is meglepték. Annak ellenére, hogy az amerikai kormány több kriptobarát lépést tett, a piac egyáltalán nem reagál a várakozásoknak megfelelően. Egyes elemzők szerint a bitcoin (BTC) árfolyamának jelenlegi viselkedése „minden logikát me
Egy webáruház üzemeltetője az általa forgalmazott termékről valótlan pozitív vásárlói visszajelzéseket tett közzé, amihez az internetről letöltött fényképeket használt. Emellett a kínált termékről szóló tájékoztatás is megtévesztő volt. A termék fő alapanyaga algákból állt, amelyről azt állította, hogy a kapszula alkalmas betegségek gyógyítására. A
A legendás zenekar a fellépés teljes bevételét jótékony célra fordítja, a birminghami szállodák és vendéglátóhelyek azonban rengeteget profitálhatnak az esemény miatt várhatóan alaposan felélénkülő idegenforgalomból.
Az MNB összesen több mint 41 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt, amelyek azonban nem veszélyeztetik a bank megbízható működését. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból célvizsgálatot folytatott le a Raiffeisen Bank Zrt.-nél
A KITE Zrt. alapításától célul tűzte ki az innovatív megoldások adaptálását, megismertetését és hazai elterjesztését, melynek jelentős pozitív hozadéka volt a magyar mezőgazdaságra nézve, gondoljunk csak a 80-as évek öntözési fejlesztéseire. Ezzel az elhivatottsággal kereste az ezredfordulót követően a mezőgazdaság digitalizációjában rejlő lehetősé
Mi köze a Nasa technológiájának az ágyneműkhöz? Hány éves párnákon alszanak a luxusszállodák vendégei? És miért vásárolnak a kínaiak óriási takarókat, míg az európaiak inkább külön takaródznak? Hány évente célszerű lecserélni a párnánkat és miért? Válaszok a szakértőtől.
Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése tavaly április óta a leglassabbra mérséklődött januárban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
Több jegy számára is érdemes lesz ma másokat meghallgatni. A filmek ötletet adhatnak, de ne vedd készpénznek. Karrier horoszkóp: 2025.02.06. Kos Az energiádra és jóindulatodra nagy az igény. Az emberek nyitottak lesznek az nézőpontjaidra, és hajlandóak lesznek kipróbálni az ötleteidet. Még akkor is, ha az vaktában lövödözöl, nagyon jó esély van a s
Az európai ipari szakszervezetek felhívására a fémipari szektor szakszervezeti szövetsége tömeges megmozdulást szervezett szerda reggel Brüsszelben; a demonstráció célja az volt, hogy felhívja az Európai Bizottság figyelmét az európai ipar válságára, valamint hogy bírálja a hétfőn hivatalba lépett új belga kormány iparpolitikájának hiányát - tájéko
Nemcsak finomak, de telis-tele vannak jótékony tápanyagokkal, melyek hosszú távon is támogatják a szervezetet. Extrán egészséges smoothiek, kásák és toastok: csak győzz válogatni közülük!
A tavaly világszinten és Magyarországon is piacvezető Toyota idén plug-in hibrid és akkumulátoros elektromos modelljeivel erősítené tovább piaci pozícióját.Nem túlzás kijelenteni, hogy az immáron Magyarországon is harmadik (a kivonásokkal tisztított újautópiacon ötödik) egymást követő éve piacvezető Toyota 2024-ben világszinten is mindent vitt: a T
Balogh Petya üzletember, befektető és cápa stratégiai partnerségre lépett a Lightyearrel. Az együttműködés elsődleges célja a pénzügyi tudatosság és a befektetésekkel kapcsolatos ismeretek növelése hazánkban. Balogh Petya tartós befektetési számlát is nyit a Lightyearnél. A sikeres üzletember és angyalbefektető pénzügyi döntése bizonyítja, hogy e
Sok az olyan élelmiszer, amely jótékonyan hat a bélrendszer egészségére, az agy egészségére valamint a hangulatra is, és ez fordítva is igaz. Íme, a 9 legjobb szuperélelmiszer a hangulat javítására a dietetikusok és az orvosi szakirodalom szerint. A Magyar Mezőgazdaság gyűjtötte össze azokat az élelmiszereket, amelyek vitamin, ásványianyag-
A tartalom a király, a tartalomterjesztés a királynő, de az lesz a média császára aki annyira tud hatni a közönségére, hogy ők a távirányítójukkal és rendszeres visszatérésükkel meg is válasszák. Mára a médiafogyasztók egyértelműen átvették a hatalmat, tetteikkel, távirányítójuk nyomkodásával. Ehhez pedig az analóg tér mellett az interaktivitásra i
Az olajárak több mint 2%-ot estek szerdán, miután az Egyesült Államokban a nyersolaj- és benzinkészletek jelentős növekedése gyengülő keresletre utalt, miközben egy új Kína-USA kereskedelmi háborútól való félelmek tovább súlyosbították a gazdasági növekedés iránti aggodalmakat. A Brent típusú nyersolaj ára 1,59 dollárral, azaz 2,09%-kal csökkent, é
A cégek ma még nem kaphatnak teljeskörű megoldásokat a Revoluttól, Wise-tól vagy BinX-től, a magyar pénzforgalmi számla pedig kötelező nekik, de a fintechek részleges használatával is bőven lehet megtakarítani.
A Klarna új cashback szolgáltatást vezetett be Lengyelországban. A szolgáltatás keretében az alkalmazáson keresztül vásárlók akár tizenegy százalékot is visszakaphatnak a költéseik után. Ez az első ilyen jellegű kezdeményezés a közép-kelet-európai régióban, amely Dániában és Norvégiában is elindult. A Klarna cashback rendszere A Klarna bejelentette
A Google csendben eltávolította korábbi etikai irányelveit, amelyek megtiltották mesterséges intelligenciájának felhasználását fegyverek és megfigyelési rendszerek fejlesztésében. A döntés komoly aggodalmakat vet fel az AI jövőbeli alkalmazásával kapcsolatban, különösen a geopolitikai feszültségek növekedésének fényében.
Régi, de vadiúj vadnyugat az e-kereskedelem pusztáin. Hogyan működik a felújított készülékes piac, és hol a biznisz a használt mobilok felvásárlásában? Interjú a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettesével, Pereszlényi Zoltánnal.
A HR Portal olvasói számára nem meglepő, hogy a munkaerőpiac folyamatos változásban van, ez pedig számtalan szakmai kihívás elé állítja a szolgáltató cégeket is. Az egyik oldalon a KSH adatai szerint a 2024. augusztus–októberi időszakban 226 ezer fő regisztrált munkanélkülivel 4,6%-ra növekedett a munkanélküliségi ráta, a másik oldalon viszont a me
Az arany 2024-ben nemcsak globális szinten, hanem Magyarországon is meghatározó befektetési eszközzé vált. A gazdasági bizonytalanság és a piaci volatilitás következtében egyre többen fordultak az aranyhoz, mint biztonságos menedékhez. A hazai befektetők aktívan kihasználták a piac által kínált lehetőségeket, amit a kereslet jelentős növekedése is
Gondolja Végig Higgadtan! – a videójátékok veszélyeire hívja fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Számos kutatás bizonyítja, hogy a fiatalok egyre több időt töltenek a videó- és számítógépes-, illetve az okoseszközökre letölthető játékokkal. A GVH ezért egyre nagyobb figyelmet fordít a sokak által nagyon kedvelt mobil- és videójátékok
A prémium és luxusórák iránti kereslet világszerte jelentős növekedést mutat az elmúlt években. Szakértők szerint a luxusóra-piac értéke 2032-re közel 135 milliárd dollárra emelkedhet, ami több mint 12 százalékos átlagos bővülést jelent évente. Az érdeklődés fokozódása hazánkban is tapasztalható. Az óracsodák szerelmesei az év első hazai Prémium Ór
Miközben a nagy amerikai energiavállalatok terveket mutatnak be az adatközpontok hatalmas bővítésének támogatására, egy mesterséges intelligenciával kapcsolatos áttörés kétségessé teszi a technológiai szektor hosszú távú földgázigényét.
Ismét zsugorodott a magyar gazdaság, amelyhez a régiós problémák mellett a villanyautó-piac jelenlegi helyzete is hozzájárult. Utóbbi komoly kérdéseket vet fel hazánk gazdasági kilátásaival kapcsolatban is, mivel az Európai Unió még jobban szabályozná a kínai importot, valamint a megszűnő támogatási rendszer együttesen tovább csökkenti az amúgy is
Mi köze a Nasa technológiájának az ágyneműkhöz? Hány éves párnákon alszanak a luxusszállodák vendégei? És miért vásárolnak a kínaiak óriási takarókat, míg az európaiak inkább külön takaródznak? A főként nemzetközi piacra termelő, teljesen magyar tulajdonú Naturtex Kft. ügyvezetője, Gellért Balázs beszélt az alváskultúra világszintű különbségeiről,
A középiskolai felvételi időszaka izgalmas, de sok kérdést is felvet a diákok és szülők számára. Milyen határidőkre kell figyelni? Hogyan lehet jelentkezni? Hány iskolát lehet megjelölni? Ezek mind olyan kérdések, amelyekre érdemes időben felkészülni, hogy gördülékenyen menjen a folyamat. Ebben az összefoglalóban lépésről lépésre végigvesszük a le
A csehországi ügyfeleinket már "nyugatról látjuk el, nem orosz gázzal", és az ukrajnai tranzit leállása miatt kiesett évi 1 milliárd köbméter orosz gázt "a déli útvonalra tereltük át" – jelentette be a Portfolio-nak adott exkluzív nagyinterjúban Mátrai Károly. Az MVM Csoport vezérigazgatója bemutatta, hogy milyen lépéseket tettek az orosz gáz diver
Moszkva előnybe került a Nyugattal szemben, elsőként vetett be üvegszál vezérlésű, akár két kilométeres hatótávolságú drónokat. Az ukrán hadszíntérre azonban megérkeztek az új generációs német drónok is – a Taurus rakéták helyett.