2025. december 4. csütörtök

dec. 4
9:36
AI minden órarendben: már tavasszal kötelező lesz a mesterséges intelligencia a szakképzésben (Szakmát Szerzek)
A kormány célja, hogy már a tavaszi félévben minden magyar szakképző intézményben kötelező része legyen a tananyagnak az AI-képzés – jelentette be Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter budapesti látogatásán. A miniszter a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Trefort Ágoston Két Tanítási Nyelvű Technikumában beszélt arról, hogy az AI-okta
dec. 4
9:38
Bekezdett a BUX, az OTP és a Mol is nagyot pattant a tőzsdenyitáskor, a forint viszont még álmos (vg.hu)
Erősen nyitott csütörtökön a pesti tőzsde, a BUX-ot mind a négy blue chip húzza, leginkább az OTP és a Mol.
dec. 4
9:39
Az EU a terrorizmusfinanszírozó államok közé sorolta Oroszországot (Piac és Profit)
A pénzügyi bűnözés elleni nemzetközi küzdelem megerősítése érdekében az Európai Unió felvette Oroszországot a kiemelt kockázatot jelentő országok jegyzékébe – tájékoztatott az Európai Bizottság.
dec. 4
9:42
Ebből lehet az új háború Európában: az EU egyesítene egy országot, aminek az egyik része az oroszok befolyása alatt áll – Amerika is benne van (vg.hu)
Moldova az EU-val és az USA-val közösen dolgozik Transznyisztria egyesítésén.
dec. 4
9:48
Jöhet a kamatcsökkentés, emelkednek a tőzsdék (Portfolio)
Gyengén kezdtek ugyan az amerikai tőzsdék tegnap, de a kereskedési idő végére mindhárom vezető index pluszba fordult. A legfrissebb munkaerőpiaci adatok tovább erősítették a Fed további kamatcsökkentéseivel kapcsolatos várakozásokat, miután a várttól jócskán elmaradtak az ADP számai, ami a munkaerőpiac gyengülésére utal. A piacok jelenleg 89 százal
dec. 4
9:48
Októberben is többet vásároltak a magyar családok (Demokrata)
A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni.
dec. 4
9:50
Katasztrófaturizmus és hazatérő tömegek: lesben állnak a légitársaságok Ukrajna újranyitásáért (Portfolio)
Békemegállapodás esetén a Ryanair két héten belül újraindítaná ukrajnai járatait, a Wizz Air és az easyJet pedig saját tervekkel készül a visszatérésre - jelentette a Financial Times.
dec. 4
9:54
A Mollal és a Richterrel az élen emelkedik a magyar tőzsde (Portfolio)
A pozitív nemzetközi hangulattal összhangban a magyar piac is emelkedik, élen a Mollal és a Richterrel.
dec. 4
9:54
Mészáros Lőrinc vagyonát egy hónap alatt elvásároltuk (444.hu)
A szeptemberi stagnálás után októberben ismét nőtt, és 1762 milliárd forint volt a kiskereskedelem forgalma.
dec. 4
9:56
Figyelmeztet a közút: teljes forgalommegállítás jön ezen az autópályán! (Portfolio)
Változtatható jelzéstartamú közúti jelzőtábla (VJT) csere miatt 2025.12.05 pénteken éjjel 20:00 és 4:00 óra között az M5 autópálya 15+671 km szelvényben, Soroksár térségében többször teljes forgalommegállításra számíthatnak a közlekedők.
dec. 4
9:57
Kis mérték hozamcsökkenés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain (ProfitLine)
Az euróövezet szolgáltatószektorra és a gazdaság egészére vonatkozó novemberi végleges beszerzésimenedzser-indexe erősebb lett még az előzetes adatnál is, így azt valószínűsíti, hogy az európai gazdaság kilábalása gyorsul.
dec. 4
10:00
Három jel, amely arra utalhat, hogy a mémcoinok újra lendületet vehetnek (BitcoinBázis)
A legtöbb mémcoin befektetés nagy bukó, ennek ellenére mégis vonzó lehetőséget jelent a lakossági befektetők számára a magas potenciális hozamuk miatt. Most még talán túl korai lenne határozott előrejelzéseket tenni egy új mémérme szezon kezdetéről, de a piac azonban már több jelét is mutatta annak, hogy visszatérés lehetősége már látszik a messzes
dec. 4
10:00
Megtévesztő címeket ad a Google Discover mesterséges intelligenciával (Médiapiac)
Mesterséges intelligencia-generált, megtévesztő cikk-címek lepték el a Google Discover felületét. A kiadókat az Alphabet kísérletezgetése igen rosszul érintheti.
dec. 4
10:03
60 milliárdot már szétosztogatott a kormány, de 26 milliárd még hátravan (Menedzsment Fórum)
Napelemekre is akadt forrás.
dec. 4
10:03
Bekezdtek Nyugat-Európában, Budapestről csak nézik (Privátbankár)
Kinyitottak az európai tőzsdék.
dec. 4
10:03
Bookstry: kilőtt a magyar könyves közösségi oldal felhasználóinak száma (Kreatív Online)
A Bookstry, magyar fejlesztésű könyves közösségi oldal és mobilalkalmazás, a nyári indulás után rövid idő alatt látványos növekedésnek indult, miután az Instagram könyves közössége nagyon gyorsan rátalált. Ma már több mint 15 ezer felhasználót és 80 ezer bejegyzést számlál.
dec. 4
10:03
Heuréka! Az Adózóna podcastsorozata – 34. rész: lakásbérleti szerződések jogi kérdései (Adózóna)
Mire kell különösen figyelni bérbeadóként, és mire bérlőként a határozott, illetve határozatlan idejű szerződésnél? Melyek a gyakorlatban felmerülő legfontosabb tisztázandó kérdések, és mit tehet a bérbeadó, ha a bérlő nem költözik ki a lakásból a bérleti szerződés megszűnését követően? A mikrofonnál: dr. Buzády Csongor, ügyvéd, vállalatfinanszíroz
dec. 4
10:06
December 15-én zárul a pályázat – ne maradj le! (Agroinform)
Kerülj be a legjobbak közé!
dec. 4
10:06
Expornócsászár csapna le a Lukoilra – elvi okokra hivatkozik és nagyon titokzatos –, most kiderül, mit lép az orosz óriás (vg.hu)
A szakmai befektetők mellett a Pornhub volt tulajdonosa is érdeklődik az orosz olajóriás eszközei iránt.
dec. 4
10:06
A Magyar Talajvédelmi Szövetség 10 éve a termőtalajok szolgálatában (Agrárágazat)
A talajoltás és a fenntartható talajvédelem ma már a mezőgazdaság egyik legfontosabb eszköze.
dec. 4
10:06
Megszólaltak az Agrya szakértői: megéri ma fiatalként itthon a mezőgazdaságban dolgozni? (Magro)
A fiatal gazdák nem csak új energiát hoznak az agráriumba, hanem új szemléletet is - de a pálya nehéz
dec. 4
10:06
Betétbe tennéd a pénzed? Így csábítanak most a bankok (Haszon.hu)
A bankbetétek, bár az alacsonyabb kamatot kínáló befektetési formák közé tartoznak, biztos megoldást jelenthetnek azoknak, akik egyszerű megoldást keresnek a megtakarításuk kamatoztatására.
dec. 4
10:06
A Pump.fun 15%-ot ralizott – jöhet a mém érme szezon? (icobench)
A kriptovaluta piac számára igazi hullámvasút volt december első két napja. Miután a kriptovaluták többsége 4-6%-ot csökkent december 1-jén,
dec. 4
10:09
KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg (Infostart)
2025. októberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
dec. 4
10:09
Csodaországok, ahol nincs, vagy kicsi az államadósság (Piac és Profit)
Makaó, a világ legnagyobb szerencsejáték-központja nulla adóssággal rendelkezik, amit a szerencsejáték-bevételek milliárdjai és a nagy pénzügyi tartalékok támogatnak.
dec. 4
10:12
Brutális drágulás jön a főutakon: a fuvarozók szerint ez sok kisvállalkozást térdre kényszeríthet (Pénzcentrum)
2026 januárjától jelentősen emelkednek a főutakon fizetendő útdíjak a kamionok számára. A kormány szerint ez csökkenti a települések terhelését, a hazai fuvarozók viszont súlyos gazdasági következményektől tartanak, írja az Infostart.
dec. 4
10:12
Meglepő fordulat az eMAG-on (MMonline)
A karácsonyi szezon november óta már javában zajlik az eMAG-on: november második felében az eladási toplisták élére azok a kategóriák kerültek, amelyeket tipikusan ajándéknak szánnak, vagy fontos családi beszerzésnek számítanak.Idén december elején tizenkét éve, hogy az eMAG jelen van Magyarországon, születésnapját a társaság 2025. december 2. és 4
dec. 4
10:12
A valóság új határai: adatvédelem az AI korában (Forbes)
A digitalizációval és az AI térnyerésével az adataink sokkal könnyebben és gyorsabban kerülhetnek illetéktelenekhez, mint korábban bármikor. A kibertérben az adat egyfajta "vagyontárgy", de a legtöbben még mindig nem fogtuk fel, mekkora érték felett őrködünk. Vagyis mekkora értékről mondunk le, nap mint nap. A Forbes Tech Summit kapcsolódó panelbes
dec. 4
10:14
Mészáros sem vonzotta a vevőket. Több milliárdnyi állami föld maradt parlagon (Forbes)
Közel háromszáz földterületet próbáltak meg eladni. Mi történt? Az eladásra kínált mintegy kilencezer hektár földből a várható akár tízmilliárd forintos bevétel helyett csak körülbelül kétmilliárd forint folyt be az Agrárminisztérium november eleji állami földárverésein, írja az Mfor. Mit lehet tudni még? Nem akadt vevő többek között a felcsúti, 10
dec. 4
10:18
Annyi fronton támad a kínai autóipar, hogy alig tudja tartani a tempót a válaszlépésekkel az EU (Telex)
Megint szó van a hagyományos modellekre vonatkozó 2035-ös tiltás lazításáról, és most már a kínai alkatrészgyártókkal szembeni piacvédelemről is. Kína közben a benzines modellek exportjában is hasít.
dec. 4
10:18
Ez az átka a magyar élelmiszeriparnak: így esélyünk se lesz (Agrárszektor)
A magyar élelmiszeripari vállalatok nemzetközi versenyképességét jelentősen korlátozza a túlságosan széles termékportfólió - derült ki az Agrárszektor 2025 konferencián elhangzott szakértői beszélgetésből, ahol az agrárium jövőjét meghatározó kérdéseket vitatták meg.
dec. 4
10:20
Nem rohamozták meg a boltokat a magyarok októberben (Telex)
Havi alapon 0,5 százalékkal, éves szinten 3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, miközben a reálkereset tavalyhoz képest 6 százalékkal nőtt.
dec. 4
10:21
A tarkóján érezheti Magyar Péter Orbán Viktor leheletét – nagy a változás a Medián legújabb adataiban (Privátbankár)
A bizonytalanok és a kisebb pártok szavazói körében aratott a leginkább a regnáló miniszterelnök.
dec. 4
10:24
A JeansDay lett a Tarr Pr ügynöksége (Digital Hungary)
Új PR-partnerrel erősít a hazai távközlési piac egyik legjelentősebb magyar tulajdonú szereplője. A szekszárdi TARR Kft a JeansDay csapatát választotta stratégiai és sajtókommunikációs feladatainak támogatására.
dec. 4
10:27
Tovább erősödtek a vezető Wall Street-i indexek (ProfitLine)
Szerdán tovább emelkedtek az irányadó amerikai indexek, melyhez a megjelent makróadatok nyomán élénk kamatcsökkentési várakozások adták a lendületet, élen az energia-, a pénzügyi és az ipari szektorral.
dec. 4
10:30
Az EU rátenné a kezét az emberek megtakarítására – itt a 11 ezer milliárd eurós terv! (Portfolio)
Az EU nagyszabású pénzügyi reformcsomaggal próbál Wall Street-méretű tőkepiacot építeni, a lakossági megtakarítások mozgósítására és a nemzeti korlátok lebontására fókuszálva. A terv azonban már a rajtnál politikai ellenállásba ütközik, mivel több tagállam nem kér az erősebb uniós felügyeletből – írja a Politico.
dec. 4
10:30
Különleges erőforrásunk: az idő (vg.hu)
Az időmérleg-felmérésekből megtudhatjuk, mennyi időt fordítunk munkára és pihenésre, mennyit töltünk a családunkkal, milyen ritmusban telnek a mindennapjaink.
dec. 4
10:30
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság (Bank360 blog)
A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megny
dec. 4
10:30
Plug-in hibrid traktor Indiából? A Tafe EVX-75 lehet a következő nagy lépés (Magyar Mezőgazdaság)
A Tafe EVX-75 nem csupán egy újabb koncepciótraktor – egy ambiciózus lépés az indiai gyártó részéről, amely így akár előzheti is a nagy európai motorgyártókat a kis teljesítményű hibrid traktorok piacán.
dec. 4
10:32
Kiakadt az USA diplomatája az EU "bántalmazása" miatt (Portfolio)
Az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese erősen bírálta az európai NATO-szövetségeseket, amiért saját védelmi iparukat részesítik előnyben az amerikai fegyvergyártókkal szemben. Bár régóta él a narratíva, miszerint az USA egy védelmi szempontból is erős EU-t szeretne, azt már nehezen tudják megemészteni, hogy ehhez a saját fegyveriparukat is
dec. 4
10:32
Figyelmeztet a NAV: könnyen megszűnhet a kataalanyiság – elárulták, mit kell tenni, de nem árt sietni (vg.hu)
A hivatal december 4-én és 5-én küldi ki az értesítő leveleket.
dec. 4
10:33
Több ezer katás búcsút inthet a kedvező adózásnak (Piac és Profit)
Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld – hívta fel a figyelmet az adóhatáság.
dec. 4
10:36
A közelünkben él a világ legidősebb szőlője: több, mint 400 éves! (Agroinform)
Ma is terem az Öreg szőlő (Stara trta), a Guinness által elismert, több mint 400 éves, a világ legidősebb gyümölcsöt hozó, termesztett szőlőtőkéje.
dec. 4
10:36
Másnapi kézbesítés a csomagforgalmi csúcs idején is: így készül a Gls az év végére (Digital Hungary)
A GLS Hungary idén is átfogó tervezéssel, optimalizált működéssel és kibővített szolgáltatásokkal támogatja az év végi megnövekedett csomagforgalom kezelését. A házhoz szállítás mellett a több mint 2600 GLS Automata és 1000 GLS CsomagPont kínálta rugalmas átvételi lehetőségek, valamint a megerősített ügyfélszolgálati kapacitás mind azt szolgálják,
dec. 4
10:39
Válságspirálban az RTL: akár ezernyi munkahely is megszűnhet (HR Portál)
Az RTL Csoportot súlyos válság rázza meg: Németországban akár ezer dolgozót is elküldhetnek, miközben a cég 17%-os bevételkiesésre figyelmeztette a befektetőket. A leépítések és vezetői távozások mellett az RTL Magyarország is gyengélkedik, veszteségekkel és piaci pozícióvesztéssel küzd, amit tovább súlyosbíthat a 2026-ban visszatérő reklámadó.
dec. 4
10:42
Januárban megnyílik az első Xpeng márkakereskedés Budapesten (Portfolio)
A magyar, a horvát és a szlovén piacra szóló importőri jogok megszerzését követően a közép-kelet-európai régió első Xpeng kereskedéseinek megnyitását is bejelentette az AutoWallis és a Salvador Caetano. A tervek szerint 2026 januárjában Budapesten, illetve a Ljubljana melletti Trzinben megnyíló szalonok tovább erősítik az AutoWallis kiskereskedelmi
dec. 4
10:42
Afrikai sertéspestis (Asp) – Legyen mindennapi rutinja a járványvédelemben! (Agroinform)
Az afrikai sertéspestis, röviden ASP, komoly veszélyt jelent Magyarország sertésállományára.
dec. 4
10:42
Minden fontos mutató szerint növekedett októberben a kiskereskedelmi forgalom – derül ki a KSH jelentéséből (hirado.hu)
Az adatokra a nemzetgazdasági tárca is reagált.
dec. 4
10:42
Minimálbér: hosszú idő után végre itt a megállapodás, Orbán Viktor bejelentést tett – "ez a munkaalapú társadalom sikere" (vg.hu)
A minimálbér 2026. január 1-jével a jelenlegi 290 800 forintról 11 százalékkal, bruttó 322 800 forintra, a szakmunkás-bérminimum pedig az idei 348 800 forintról 7 százalékkal, bruttó 373 200 ezer forintra emelkedik.
dec. 4
10:42
Razzia a milánói divatvilágban. Kínai műhelyekben készülhetnek a luxustermékek (Forbes)
Olyan nagy márkák érintettek, mint a Gucci és a Prada. Mi történt? Az olasz hatóságok szerdán egyszerre 13 prémium divatmárka – köztük a Dolce & Gabbana, a Prada, a Versace, a Gucci és a Yves Saint Laurent – milánói központjában jelentek meg, hogy iratokat kérjenek be – írja a Reuters. Mit lehet tudni? Azért indult

Keresés