Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint a novemberi inflációs adat, ezen belül pedig az élelmiszerek árának alakulása megerősíti azt, hogy itt az ideje az árrésstop kivezetésének. Az OKSZ főtitkára az InfoRádióban arról beszélt, hogy az árrésstop betöltötte a funkcióját, most azonban már erősen korlátozza a piaci folyamatokat.
"Ott ültem Donald Trump és Orbán Viktor megbeszélésén, ahol valóban nem született megállapodás semmilyen 20 milliárd dollárról, mint ahogy ezt nem is állította senki" – írta a közösségi oldalán.
A 4iG Informatikai Zrt. (4iG iT) 90 százalékos üzletrészt vásárol a menedzselt adatátviteli szolgáltatások piacának egyik vezető szereplőjében, a Mobil Adat Távközlési és Informatikai Szolgáltató Kft.-ben (Mobil Adat) - közölte a tőzsdei társaság.
A GKI és a Századvég eltérő konjunktúraindexeket közölt novemberre, a GKI csökkenést, míg a Századvég emelkedést mért – mondta el Jávor Balázs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
Belép a banki termékek piacára az online biztosításközvetítő Netrisk.hu, az oldalon a személyi kölcsönöket és Otthon Start konstrukciókat már össze lehet hasonlítani, és hamarosan elindul a jelzáloghitel- és a bankszámla-összehasonlító kalkulátor is - mondta a Netrisk csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője a társaság
Videósorozatot indít a Nav annak érdekében, hogy az eÁfa rendszer webes felületének használata még könnyebbé váljon. A rövid videók segítségével az egyre népszerűbb áfabevallási módszert a kisvállalkozások is könnyedén alkalmazhatják – írják az adóhivatal szakértői.
Bár a cégek többsége stabilitásra vagy javulásra számít jövőre a saját gazdasági helyzetét tekintve, a munkavállalói létszámukkal kapcsolatos terveik már ennél óvatosabbak. A munkaerőpiaci helyzet idénre átlagosan csökkenő toborzási időt és jobb jelölteket hozott a munkáltatók számára, így csökkentek a jelentkezők kvalitásaival kapcsolatos kifogása
Jóváhagyta kedden a pozsonyi parlament azt a belügyminisztérium által jegyzett jogszabály-módosítást, amelynek alapján a bejelentéstévők védelmét szolgáló szlovák hivatal (ÚOO) januártól egy szélesebb feladatkörökkel megbízott hivatallá változik.
Jóváhagyta kedden a pozsonyi parlament azt a belügyminisztérium által jegyzett jogszabály-módosítást, amelynek alapján a bejelentéstévők védelmét szolgáló szlovák hivatal (ÚOO) januártól egy szélesebb feladatkörökkel megbízott hivatallá változik.
A világ egyik legjobb, legversenyképesebb programjának nevezte a Pannónia Ösztöndíjprogramot Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a program első alkalommal megrendezett karácsonyi gálaestjén kedden az Eiffel Műhelyházban.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (Elte) jövő decemberig tartó programsorozattal köszönti egykori hallgatóját, Krasznahorkai Lászlót. A Krasznahorkai-év a Nobel-díjak átadásának napján, szerdán élő közvetítéssel, vetítéssel és szakmai beszélgetéssel indul.
A Rák ma óvatosan fogalmazzon meg véleményt és a Vízöntő ne más kárán akarjon a főnök kedvencévé válni. Karrier horoszkóp: 2025.12.10. Kos Nehéz lesz ma egyes emberekkel megbirkóznod. A munkatársak meglehetősen rosszindulatúak, ami megnehezíti, hogy hatékonyan kommunikálj bárkivel. Jobb, ha minden fontos kérdést egy másik napra hagysz. Bika Ma tele
A modern munkahelyeken már nem csak a teljesítmény számít: egyre több dolgozó érzi úgy, hogy karrierje a külsején múlik. A videóhívások, a szépségipar robbanása és a „pretty privilege” hatása miatt sokan botoxhoz, fogyasztószerekhez vagy AI-val retusált fotókhoz nyúlnak, mert félnek: aki nem néz ki elég jól, könnyen háttérbe szorulhat.
A globális raktári robotika szektora gyors növekedési pályán halad, és ezt az automatizált teljesítési, illetve logisztikai műveletek iránti fokozódó igény mozgatja. Az Allied Market Research új jelentése szerint a piac 2023-ban 7,07 milliárd dollárt ért el, és 2032-re már nagyjából a 4,5-szeresére, 31,34 milliárd dollárra nő
A modern irodai élet velejárója a hosszú órákon át tartó ülés. Nemcsak a lábak mozdulatlansága okozhat kényelmetlenséget, hanem sokaknál jelentkezik időnkénti nyakfájdalom, és a későbbiekben az úgynevezett banyapúp is feltűnhet. A kérdés az, hogy a nyakfájás, a banyapúp és az ülőmunka között van-e összefüggés? Mit tehet a munkavállaló? Az ülőmunka
Az elmúlt hetekben szokatlanul mélyre esett a hazai napenergia-termelés, miközben az áramimport történelmi magasságokba ugrott. A jelenség sokak számára meglepő volt, pedig a magyar energiarendszer átalakulása évek óta előre jelzi ezt az érzékenységet. Miért esik vissza ennyire a termelés télen? Miért nő meg az import? És hogyan kapcsolódnak mindeh
A novemberi 1,6 százalékos nyugdíjemelkedés után januárban újabb 3,6 százalékos mértékű jön, mivel ekkora inflációval kalkulál jövőre a kormány. Aki magasabb nyugdíjat kapott eddig, az összegszerűen januártól még magasabb összegre számíthat, a kisnyugdíjasok viszont alig érzik majd az emelést.
Az MBH Bank november 24-én meghirdetett nyilvános részvényértékesítési tranzakciója iránt kiemelkedő érdeklődés mutatkozott, az eladásra felkínált összes részvény darabszámát meghaladó lakossági igény érkezett, ezért a bank a bejelentett határidő előtt 3 nappal, december 9-én, délben lezárta a lakossági részvényigénylést a beérkezett igények teljes
Három évvel ezelőtt indult útjára a Remind bookazine, amely azóta tudatosság-fókuszú média-birodalommá vált. A lap küldetése az induláskor az volt, hogy a nyomtatott sajtó erejét újragondolva kínáljon olyan minőségi tartalmat, amely túlmutat a gyors online fogyasztáson, és így gondolkodásra, önreflexióra és tudatos életmódra ösztönözze olvasóit. „N
Kedden este kilenc remek mérkőzéssel folytatódott a Bl alapszakasza. Az idén ősszel sokat bukdácsoló Liverpool Milánóban tudott nyerni. Szoboszlaiéknak nagyon kellett már egy siker, hiszen a bajnokságban az utolsó 5 meccsükből csak egyet tudtak megnyerni, de a Bl-szereplésük is felemás, legutóbb nagyon kikaptak otthon az Eindhoventől. Ezúttal vi
Az árfolyammozgások a változó hozamviszonyoktól, az országrizikóktól és a likviditási kockázatról formált befektetői értékeléstől, ezek pillanatnyi kölcsönhatásaitól függenek.
A megváltozott munkaerőpiaci trendek mindkét felet kihívás elé állítják: a munkaadók egyik legnehezebb feladata a kollégák megtartása hosszú távon, az alkalmazottaknak pedig nem egyszerű olyan munkahelyet találniuk, ahol megvalósítható a munka-magánélet egyensúlya. Mindkét fél céljainak elérésében segít a CIB Bank Helyemen vagyok! programja, amelyn
A 14-szeres Grammy®-díjas előadó két új projekttel tér vissza a Disney+-ra, köztük egy vadonatúj, 6 epizódos dokumentumsorozattal, amely a Taylor Swift | The Eras Tour rekorddöntő sikerét mutatja be a kulisszák mögül. Taylor Swift pár hete adta ki a "The Life of a Showgirl" albumát, amely az Egyesült Államokban több mint 4 millió eladott
Egy hatalmas napfolt jelent meg a Nap felszínén, amely - szerencsétlenségünkre - közvetlenül a Föld felé néz. Az AR 4294–4296 névre hallgató sötét folt mérete összemérhető azzal a hírhedt napfolttal, amely az 1859-es Carrington-esemény kialakulásához vezetett. Aggodalomra egyelőre nincs ok, de figyelni kell.
Ez egy részletes elemzés a Zoller »smile« szerszámbeállító készülék bevezetéséről a Five Straight nevű vállalatnál, amely a japán Hjógo prefektúra Kanzakigun településén működik. A vállalat célja, hogy a gyártóipar számára nagy pontosságú alkatrészeket állítson elő hatékonyan. Annak érdekében, hogy kis létszámú alkalmazottakkal nagy mennyiségű, köz
Valóban hasznos, EU-s szintű kezdeményezés indult az európai kis-és középvállalatok versenyképességének elősegítésére és az adminisztratív terhek csökkentésére.
A bejelentett határidő előtt 3 nappal lezárták az MBH Bank nyilvános részvényértékesítésének lakossági részvényigénylési folyamatát mivel a részvények iránt kiemelkedő érdeklődés volt, az eladásra felkínált összes részvényt meghaladó lakossági igény érkezett eddig az időpontig. Az intézményi értékesítést a döntés nem érinti. Az elmúlt két hétben, a
A jogosítványokat időről időre meg kell újítani, azonban, ha valakinek lelkiismeretes a háziorvosa és különféle szakorvosi vizsgálatokat rendel el, akkor bajba kerülhetünk, ugyanis az egészségügyben közeli, szabad időpontot találni szinte lehetetlen. Ha pedig valaki későn ébred, nem lesz meg időben az új jogosítványa.
Az ajándékba vásárolt élő állatok az ünnepek után gyakran az utcára kerülnek, ezért az Orpheus Állatvédő Egyesület, a felelős állattartásra felhívva a figyelmet, arra kéri az embereket, hogy ne ajándékozzanak élő állatot karácsonyra.
Egyre több bank kínál személyi kölcsönt számlanyitás nélkül. Argyelán József, a Bankmonitor elemzési igazgatója szerint ma már több nagybanknál sem feltétel a bankszámla a hiteligényléshez, ám a kedvező kamatok gyakran továbbra is jövedelemérkeztetéshez, aktív számlahasználathoz kötődnek. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a feltételek m
A stratégiai szövetség célja, hogy tovább erősítse a prémium életstílust képviselő S.Pellegrino márkát, támogassa kapcsolódását a fiatalabb fogyasztókkal és gazdagítsa a márka globális jelenlétét. Hosszú távú, globális partnerségét jelentett be a Ferrari-val az ikonikus szénsavas ásványvízmárka, a S.Pellegrino, amely a két vállalat közös értékein –
Novemberben emelkedtek az állampapír-piaci hozamok, ami rányomta a bélyegét a pénzpiaci és a kötvényalapok teljesítményére is. A BAMOSZ adatai alapján mutatjuk a részletes számokat.
Az Umbrella Collective tovább terjeszkedik Németországban: az Ai-alapú film-, utómunka- és animációs produkciós ház Melanie Scharlaut nevezi ki németországi vezetőjének. Az Umbrella, Európa első és számos díjjal kitüntetett, Mesterséges Intelligencia (Ai) és hibrid technológiákra épülő film-, utómunka- és animációs vállalata, tovább erősíti német
Az elmúlt évek energiapiaci válsága komoly próbatétel elé állította a kis- és középvállalkozásokat. 2022-2023 folyamán egyre több vállalat kényszerült alternatív megoldások keresésére. Felértékelődött az energiafüggetlenség és a kiszámíthatóbb működés iránti igény, hiszen az ingadozó árak üzleti kockázatot jelentenek. E kihívásokra adhat választ a
Novemberben már egyre biztosabbra árazta a piac a Fed kamatvágását, míg úgy tűnik, az EKB inkább kivár. Itthon hozamemelkedést hozott az MNB-alelnök lemondásának híre, az állampapír-piaci hozamok korrekció után végül némi emelkedéssel zártak. A tőzsdék vegyesen teljesítettek.
Sokan úgy gondolják, hogy a veteményeskert ősszel végleg pihenőre tér, pedig a megfelelően megtervezett kert télen is bőven ad friss, saját termesztésű zöldségeket. A hidegtűrő növények, a talajban maradó gyökérzöldségek és a fóliás, takart ágyások lehetővé teszik, hogy a leghidegebb hónapokban is legyen mit szüretelni.
Ugyan a bankok önkéntes moratóriuma 2026 júniusáig befagyasztotta a lakossági számlák díjait, a jövő év második felében várhatóan 4,6 százalékos emelés jöhet – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Véleménye szerint közben rengeteg ügyfél drágább számlacsomagban ragadt, így most is érdemes átnézni a januárban é