2025. december 13. szombat

dec. 13
8:00
Halak helyett víz alatti tájképek? Azt mondták, lehetetlen. Most hatszázezer követőjük van a YouTube-on, így lett siker a Green Aqua (Forbes)
Európai szinten is kiemelkedő üzletet építettek fel, ráadásul olyan területen, amiben a piac akkori szereplői egyáltalán nem hittek.
dec. 13
8:12
NAV: illegális dohányműhelyt találtak egy lakásban a pénzügyőrök (Adózóna)
Illegális dohányműhelyt találtak egy lakásban a pénzügyőrök: mintegy 188 kilogramm dohányterméket és gépeket foglaltak le egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
dec. 13
8:12
Így élénkülhet a verseny a szúnyoggyérítés hazai piacán (ProfitLine)
Nagymértékben csökkent az egyajánlatos közbeszerzési eljárások aránya a szúnyoggyérítési szolgáltatások közbeszerzési (CPV) főcsoportjában az elmúlt években – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH azt is feltárta, hogy a szúnyoggyérítés több szempontból is sajátos piacnak tekinthető, amelyen vannak olyan strukturális problémák, me
dec. 13
8:12
Itt a fordulat, Belgium megtört: nem bírta ki Ursula von der Leyen zsarolását – belemegy, hogy Ukrajna megapja az orosz vagyont, de egy feltétellel (vg.hu)
Mintegy 210 milliárd eurónyi vagyon kifagyasztása a tét.
dec. 13
8:18
A sok nehézség ellenére folytatják a munkát: újranépesült a levéli tehenészet (Magyar Mezőgazdaság)
Az idei év egyik legnagyobb csapása a ragadós száj- és körömfájás-járvány volt, amely elsősorban Győr-Moson-Sopron vármegyében keltett aggodalmat az állattartók körében, azonban az egész ország állattenyésztési ágazatát megrázta.
dec. 13
8:18
Egy anya, aki minden akadályt legyőz – A Könnyűvel indul ősbemutatója a Vígszínház Házi Színpadán (Helló Sajtó!)
Pass Andrea új darabja, a Könnyűvel indul a szülővé válás és a női lét kérdéseit járja körül egy 59 éves anya történetén keresztül. A Vígszínház Házi Színpadán 2025. december 12-től látható előadás a személyes megélésekre és a társadalmi aspektusokra is reflektál, miközben szürreális elemekkel gazdagítja a valóságot.
dec. 13
8:24
Összeroppantak a sertéspiaci árak (Piac és Profit)
Az európai sertéspiac az ősszel jelentős árcsökkenést tapasztalt, amely a magyar tenyésztőket is érzékenyen érinti.
dec. 13
8:24
Jubileumra készült Chevrolet, a Stars & Steel kollekcióval (GépMax)
A Chevrolet Stars & Steel kollekció egységes dizájnnal és jubileumi tematikával érkezik, különleges modellekkel a 2026-os évre.
dec. 13
8:24
Ha Ukrajna rákapcsol, még nyomottabbak lesznek az árak (Mezőhír)
Eddig akadozott az ukrán kukoricaexport, mostantól kell nagyon vigyázni!
dec. 13
8:24
Ez a találkozó a hazai állattenyésztők elismerése is egyben (Agrárágazat)
Nálunk lesz a mezőgazdaság holstein fríz világeseménye: a Whff 2026 áprilisában bírálói workshopot tart Magyarországon!
dec. 13
8:24
Digitális polccímke – másodpercek alatt frissülnek az árak (Transpack)
A digitális polccímke másodpercek alatt, központilag frissíti az árat, csökkenti a hibákat, tehermentesíti a dolgozókat.
dec. 13
8:30
Méretes zakó: egyre erősebb a félelem az AI-buborék kipukkanásától (Privátbankár)
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
dec. 13
8:30
Kukoricatermesztés 2025-ben: kihívások, adaptáció és innováció (Agrárszektor)
A 2025-ös tavasz és nyár időjárásának alakulása Magyarországon ismét rávilágított arra, hogy a klímaváltozás mezőgazdasági hatásai már nem elméleti kérdések, hanem a mindennapi termelés biztonságát érintő tényezők. A tavaszi hónapok (március–május) országos átlagban az éghajlati normánál kissé melegebb időt hoztak, miközben a csapadék mennyisége –
dec. 13
8:36
Merre tovább amerikai kötvénypiac? (vg.hu)
A magas német és japán hozamok pénzt szívhatnak el a piacról.
dec. 13
8:42
Ez már kínos: tovább csúszik a két különleges amerikai csúcsrepülő legyártása (Portfolio)
A Boeingnél készülő két új Air Force One elnöki repülőgép közül az első csak 2028 közepén állhat szolgálatba, ami újabb egyéves késedelmet jelent az eddigi ütemtervhez képest az amerikai légierő (U.S. Air Force) pénteki közleménye szerint.
dec. 13
8:42
Nem fogunk örülni annak, ami hétvégén lesz itthon: erre nem árt készülni (Agrárszektor)
A hétvégén is folytatódik az enyhe, de jellemzően borult, párás, olykor tartósan ködös idő, helyenként szitálás is előfordulhat. A hőmérséklet csúcsértéke általában 5 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
dec. 13
8:48
Fao: 2025-ben már harmadszor esett az élelmiszerárindex (Agroinform)
A globális kínálat bősége és a csökkenő kereslet miatt novemberben újabb mélypontra jutottak az árak. A FAO szerint 2020 decembere óta nem voltak ilyen alacsonyak a cukorárak.
dec. 13
8:48
Reddit bíróságra megy az ausztrál közösségimédia-tilalom miatt (Mínuszos)
Ausztráliában új, világelső szabályozás lépett életbe, amely megtiltja a tizenhat év alattiaknak a közösségi oldalak
dec. 13
8:48
A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási ügyének élére áll a BKIK (Helló Sajtó!)
A BKIK „Ha munka van, minden van – miért fontos a befogadó munkahely?” című konferenciáján a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának jelentőségét és jó gyakorlatait mutatták be. A rendezvény célja a vállalkozások és rehabilitációs szervezetek közötti együttműködés erősítése, elősegítve a fenntartható foglalkoztatási modelleket.
dec. 13
8:48
Pamela Anderson elárulta a Liam Neeson-titkot (Médiapiac)
Pamela Anderson elmondta, mi történt köztük Liam Neesonnal – a színésznő most először beszélt részletesen arról a hétről, amelyet a Csupasz pisztoly forgatása után töltött a világsztárral. A vallomásból kiderül: kapcsolatuk jóval több volt ártatlan flörtnél.
dec. 13
9:00
Kiszivárgott a levél: gigász léphet a tőzsdére (Portfolio)
A SpaceX már jövőre tőzsdére léphet – ez derül ki a vállalat pénzügyi igazgatója, Bret Johnsen részvényeseknek írt leveléből, amelyhez a Reuters jutott hozzá. Közben az Elon Musk irányította cég újabb másodlagos részvényértékesítést is indított; ennek árazása alapján a vállalat piaci értéke mintegy 800 milliárd dollár lenne.
dec. 13
9:06
Egy levélből derült ki: gigász léphet a tőzsdére (Portfolio)
A SpaceX már jövőre tőzsdére léphet – ez derül ki a vállalat pénzügyi igazgatója, Bret Johnsen részvényeseknek írt leveléből, amelyhez a Reuters jutott hozzá. Közben az Elon Musk irányította cég újabb másodlagos részvényértékesítést is indított; ennek árazása alapján a vállalat piaci értéke mintegy 800 milliárd dollár lenne.
dec. 13
9:06
Az Eurojackpot nyerőszámai a 50. héten, pénteken (Pénzcentrum)
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2025/50. heti, pénteki nyerőszámait, de nem volt telitalálat. Így a következő sorsoláskor 22 millió euró, azaz mintegy 8,4 milliárd forint lesz a tét.
dec. 13
9:12
Eltűnnek a Sony tévék? (Forbes)
Az egykor döbbenetes dominanciával uralkodó márka mára jelentősen meggyengült a televíziós szektorban. Van még maradása? Egyáltalán szeretne még maradni?
dec. 13
9:12
K&H;: ennyit költenek idén karácsonykor a fiatalok: tovább emelkedett az ajándékokra szánt összeg (Digital Hungary)
A 19–29 évesek idén átlagosan 51 ezer forintot költenének karácsonyi ajándékokra – derül ki a K&H ifjúsági index friss adataiból. A férfiak 63 ezer, a nők 40 ezer forintos kiadással terveznek. Bár az ajándékokra szánt összeg tovább emelkedett, a fiatalok 57 százaléka inkább több, kisebb értékű ajándékot vásárolna idén.
dec. 13
9:18
Lemosó permetezés decemberben – mivel lehet még biztonságos? (Agroinform)
A decemberi lemosó permetezés még elvégezhető, de különösen a fagyzugos kertekben fontos az elővigyázatosság. Megmutatjuk, milyen szereket és technikákat válasszunk, hogy a növények védelme biztonságos és hatékony legyen.
dec. 13
9:18
Satoshi-szobor a New York-i tőzsdén: jelképes pillanat a Bitcoin történetében (BitcoinBázis)
A New York Stock Exchange (NYSE) épülete előtt ma már nem csak a bankárok és brókerek világa találkozik – megérkezett oda Satoshi Nakamoto „eltűnő” szobra is. Néhány évvel ezelőtt a kriptó még szitokszó volt a Wall Streeten, ma pedig a Bitcoin névtelen megalkotójának emlékműve díszíti a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legfontosabb szimbólumát.
dec. 13
9:18
Diagnosztikai innovációs megoldásba fektet a White Unicorn Incubator - Új adatalapú megoldás fejlesztése kap lendületet (Digital Hungary)
Az Auxiliis Biomarker Zrt egy új, adatalapú rheumatoid arthritis diagnosztikai és terápiakövetési csomagot fejleszt. A megoldás a jelenlegi protokolloknál objektívebb értékelést tesz lehetővé a biomarkerek – köztük az MMP3 – és egy szoftveralapú értelmezési rendszer kombinációjával. A projekt célja egy új vizsgálati biomarker csomag bevezetése az e
dec. 13
9:18
Veszélyes lehet ma autóba ülni: 10 megyét is érint a figyelmeztetés (Agrárszektor)
Tíz megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki köd veszélye miatt Magyarországon szombatra. Az érintett területeken tartós (> 6 óra) sűrű köd (látástávolság pár száz méter) várható.
dec. 13
9:24
Sokkoló karácsonyi igazság a rejtett díjakról (Piac és Profit)
A magyar háztartások 80 százaléka 150 ezer forint alatt szeretné tartani ünnepi költéseit a Wise kutatása szerint. Bár az ünnepi időszak a családról, ajándékokról és közös élményekről szól — váratlan kiadásokat is hozhat. Gyakran éppen a kevésbé látványos tételek terhelik meg a pénztárcát: a külföldi webáruházakból rendelt ajándékok, a külföldi uta
dec. 13
9:24
Rejtélyes állatok bukkantak fel a Hortobágyon, egy ismeretlen világból érkeztek (Agrofórum)
Érdemes-e és egyáltalán, etikus-e feltámasztani rég kihalt állatokat? A Hortobágyon is folynak erre vonatkozó kísérletek.
dec. 13
9:30
Csodával határos helyzet állt elő a Paksi Atomerőmű bővítésénél (Menedzsment Fórum)
Most épp semmilyen szankció nincs a paksi építkezés kapcsán, így gyorsabban halad a betonozás előkészítése.
dec. 13
9:30
Többmilliós városokra lőnek az oroszok az új Atommal, a kivégzés után egy nem várt autógyártótól várják a feltámadást – döbbenetes a hatótávja, a Roszatom keze… (vg.hu)
Hamarosan piacra dobják az első orosz elektromos autót.
dec. 13
9:30
Először nyílt szeretet.éhség. Adománypont az egri adventi vásárban (Digital Hungary)
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata idén első ízben csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet Adventi Adománygyűjtéséhez, ezzel is erősítve az ünnepi összefogás és a közösségi szolidaritás üzenetét. A megyeszékhely szívében, a Dobó téren felállított látványos Adománypont december 12. és 14. között, minden nap 14:00 és 19:00 óra között fogadja min
dec. 13
9:36
HVG rangsor: dobogón a Debreceni Egyetem (Diplomátszerzek)
A harmadik helyet szerezte meg a Debreceni Egyetem a HVG oktatói kiválóság alapján összeállított legfrissebb rangsorában. Az intézmény megőrizte negyedik helyét az összesített képzési rangsorban, míg a kari listákon két debreceni fakultás is a top tízben végzett.
dec. 13
9:42
Áll a bál az orosz pénzek befagyasztása körül: most épp egy erős EU-s ország háborog, igazából félnek (Pénzcentrum)
Belga kormányfő: az orosz vagyon befagyasztása jelentette kockázatok megosztása esetén Belgium kész hozzájárulni Ukrajna megsegítéséhez
dec. 13
9:42
Szélsőségekre hangolva – megérkeztek a Dekalb idei újdonságai (Agrárszektor)
Szívszorító látvány tárult elénk a kukoricatáblák szemrevételezése során az ország teljes területén június végén. A virágzási idő végére, olykor az utolsó pillanatban még érkezett csapadék egyes területekre (Nyugat-Dunántúl és Északkelet-Magyarország), de mivel országos átlagban az utóbbi húsz év legszárazabb nyara volt az idei, ismét jelentős aszá
dec. 13
9:48
Gyanús nyugtamegszakításokat talált a NAV (Piac és Profit)
A NAV az online pénztárgép adatokból azt is látja, ha megszakítják a fizetési folyamatot. A borsodi NAV-ellenőrök ezúttal olyan cégeket vizsgáltak, ahol feltűnően sok nyugtamegszakítás történt. Az ellenőrzési akció eddigi mérlege 10 millió forint.
dec. 13
9:48
Csendes invázió a Balatonnál: trópusi halak lepték el a Hévízi-csatornát (Agroinform)
A megunt házi kedvencek kiengedése komoly ökológiai problémává vált – a vízparti fürdőzőket már csipkedik is a betolakodók.
dec. 13
9:48
Gondban vannak a hazai almatermelők, mert jóval az átlag alatti az idei termésmennyiség (Magro)
Minden idők leggyengébb termését takaríthatták be az idén a hazai almaültetvények tulajdonosai
dec. 13
9:48
Megérkezett a sarkvidéki hideg: itt villámgyorsan beütött a fagy (Agrárszektor)
Hidegleszakadás zajlik hazánktól keletre, itthon viszont továbbra sincs nyoma a télnek. Ugyanakkor Skandináviában péntek reggel -30 fokot mértek, ami még ott is viszonylag szokatlannak számít.
dec. 13
9:54
Mostantól nem kell, hogy legyen nálunk egy kis apró (Privátbankár)
A digitalizáció az adventi időszakban sem áll meg: ahogyan a mindennapi életben, úgy az adományozásban is az elektronikus fizetési megoldások veszik át a készpénz szerepét.
dec. 13
9:54
Ez minden idők legdrágább McLarenje (Haszon.hu)
Egy fehér, 1994-es McLaren F1, ami elképesztő, 25 millió dolláros áron cserélt gazdát az RM Sotheby’s 2025-ös Abu Dhabi árverésén. Ez a világ legdrágábban elkelt McLarenje mostantól.
dec. 13
10:00
Eltűnik a márka, ami egykor dominálta a tévépiacot? (Forbes)
Az egykor döbbenetes dominanciával uralkodó márka mára jelentősen meggyengült a televíziós szektorban. Van még maradása? Egyáltalán szeretne még maradni?
dec. 13
10:06
Kína az export és az import növelését is tervezi jövőre (Portfolio)
Kína jövőre az export és az import bővítését tervezi a fenntarthatóbb kereskedelem megteremtése érdekében – jelentette be szombaton egy magas rangú gazdasági tisztviselő az állami média szerint.
dec. 13
10:12
Eljött a hazai professzionális vagyonkezelés ideje (ProfitLine)
A geopolitikai feszültségek, a kamatkörnyezet hullámzása és az adópolitikai bizonytalanság világszerte újraírják a vagyonkezelés korábbi biztonsági mintáit. – hívja fel a figyelmet Horváth Balázs az SQN Trust igazgatósági tagja. A vagyonos családok egyre gyakrabban szembesülnek azzal, hogy a „biztonságosnak hitt” külföldi struktúrák sem mindig jele
dec. 13
10:12
Újabb fronton támad Kína, jövőre már prémiumautókkal tarolhatják el az európai piacot (Portfolio)
Látványosan gyors átalakulás zajlik a magyar autópiacon, amelyen a kínai márkák olcsóbb modelljei villámgyorsan szereztek stabil részesedést. A vásárlók nyitottsága, a kereskedők átalakuló szerepe, az egyszerűbb gyártási és konfigurációs modell, valamint az árak olyan versenykörnyezetet hoztak létre együttesen, amelyben az erős szabályozói nyomásna
dec. 13
10:12
Digitális hatékonyság: a fejlődés csendes mozgatórugója (vg.hu)
A digitális hatékonyságnövelés nem véletlenszerű ugrások sorozata, hanem tudatosan felépített út.
dec. 13
10:12
Amikor a geopolitika kevés: Kína még több Nvidia AI-chipet akar (Forbes)
A kérdés nemcsak az, hogy lesz-e elég chip – hanem az is, hogy kinek jut belőle először. Trump enged, de van ára, Peking mégis aggódik.
dec. 13
10:12
Szamóca magról vetve? Szamócaszőnyeg készülhet a kertbe (Magyar Mezőgazdaság)
A közismert nagy gyümölcsű szamócának van egy rokona az erdei szamóca, mely szintén nagyon ízletes, de sokkal apróbb gyümölcsöket hoz. Ez magról is szaporítható, emellett akár "szamócaszőnyeggé" is alakulhat a kertben ha jól érzi magát.

Keresés