Csökkenéssel zárták a szerdai kereskedést az irányadó amerikai indexek, a befektetők a vállalati gyorsjelentések mellett a kereskedelmi háborús híreket emésztgetik. Az ázsiai részvénypiacokra is átragadt a negatív hangulat csütörtök reggelre, az európai indexek azonban a német piac kivételével emelkednek. A Tesla zárás után közzétett gyorsjelentése
A gazdálkodók most a kalászosok vetésére fókuszálnak, miközben egyre inkább világossá válik: a változó időjárási körülményekhez való alkalmazkodás és a tudatos növényvédelem nélkülözhetetlen a jövőben.
Váratlan fordulat történt az RTL új taktikai realityjében, a Pandora – A szelence átka című műsorban: a legutóbbi adásban egyszerre két játékos is kiesett. A kezdeti 16 versenyzőből már csak 12-en maradtak, miután Szőke Rebeka és Czutor Zoltán összefogtak, és közös győzelmük után Kozma Dominikot küldték haza, majd egy furfangos ötlettel Gáspár Laci
A KSH friss, szeptemberi adatai szerint azok, akik elveszítik az állásukat, átlagosan 11,2 hónapig keresnek munkát. Ehhez képest 2022-höz képest jelentősen csökkent a középkorúak átlagos megtakakarítási összege, amiből mégy havi átlagkereset sem futná ki. Ez komoly pénzügyi sérülékenységet jelez.
Kőszeg mellett, a Guba-hegyen, Bozsok és Bucsu határában még mindig emberi maradványok tömegét rejti a föld. Jelöletlen tömegsírok sora vár arra, hogy egyszer feltárják őket. Aki ma ezeket a helyeket keresi, elhanyagolt vadonban, hajdani dögtemetők mellett, az egykori osztrák-magyar határsáv sűrűjében jár. Noha mára ismert tény, hogy a II. világháb
Heti 161 percet, vagyis évente közel öt és fél napot töltenek kávézással a magyarok. Sokaknak napindítást segítő rutin, másoknak kikapcsolódási alkalom, de a kávé a mindennapok fontos része: tízből heten naponta fogyasztják – derült ki a Caffè Vergnano megbízásából készült kutatásból, melyet a kávé világnapján a Szépművészeti Múzeum Reneszánsz Csar
Az 1956-os forradalom évfordulóján az agrárium kiemelkedő szereplői kaptak elismerést. Nagy István agrárminiszter ünnepélyes keretek közt adta át a szakmai díjakat és a miniszteri elismerő okleveleket a magyar vidék kiválóságainak.
Dr. Stephens-Sarlós Erzsébet játékos szenzomotoros tréningprogramjával nyerte el az OTP Fáy Oktatási Innovációs Díj arany fokozatát az általános iskola alsó tagozat kategóriában. A program a gyermekek idegrendszeri érését mozgással támogatja.
A globális felmelegedés következtében szúnyogok jelenhetnek meg Izlandon, amely az Antarktisz mellett eddig az egyetlen szúnyogmentes terület volt a Földön - írta meg a 444 a Guardian cikke alapján. Ráadásul a klímaváltozás jeleként már olyan déli halfajok is megjelentek a sziget körüli vizekben, mint a makréla
Nyugati rakétái eddig is voltak az ukránoknak, de használatukat korlátozták, maximum 300 kilométeres mélységig lehetett belőni velük orosz területre. Most ezt a korlátozást oldotta fel az amerikai adminisztráció. Moszkva 500 kilométerre van az ukrán határtól.
Látványos emelkedéssel reagáltak a befektetők a Kering harmadik negyedéves jelentésére: a francia luxuscsoport részvényei több mint 9 százalékkal drágultak csütörtök délelőtt, miután a vállalat bevételei a vártnál kisebb mértékben estek vissza, és javulást mutattak a második negyedévhez képest.
Október 25-én ünnepi pillanathoz érkezik a Vígszínház, 500. alkalommal kerül színpadra a magyar színháztörténet egyik legnagyobb közönségsikere, A Pál utcai fiúk. Molnár Ferenc világhírű ifjúsági regénye Grecsó Krisztián átiratában, Dés László zenéjével, Geszti Péter dalszövegeivel és Marton László rendezésében olyan közösségi élményt teremtett, am
Az október 23-i négynapos ünnepi hétvégén a TV2 Csoport csatornái különleges filmkínálattal készülnek, hogy minden este igazi moziélmény legyen otthon is.
A legendás James Bond-filmek mögött álló producerek, Michael G. Wilson és Barbara Broccoli évtizedeken át felügyelték a 007-es ügynök franchise-t, ám az év elején átadták a jogokat az Amazon MGM-nek. Sokan azt feltételezték, hogy a világ egyik legértékesebb filmes márkájáért óriási összeget kaptak, de a valóság ennél jóval szerényebbnek tűnik.
A világ húsiparának erőviszonyai átrendeződtek – a csirkehús az elmúlt évtized nyertese lett. A kölni Anuga élelmiszeripari szakkiállításról hazatérve Bárány László, a Master Good ügyvezető-tulajdonosa arról beszélt, hogy a baromfiágazat az elkövetkező tíz évben legalább 25 százalékkal fog növekedni, és ma már egyértelmű: a csirke lett a világ fehé
Matt Hougan, a Bitwise globális kriptós eszközkezelő befektetési igazgatója szerint az arany árának 2025-ös robbanásszerű emelkedése hasznos analógia a Bitcoin számára, és megmutathatja, hogy merre tart a BTC, még akkor is, ha a BTC ára aktuálisan a 108000 és 112000 dollár közötti szűk sávban mozog, a cikk írásakor 109552 dollár körül. Hougan érvel
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 3 százalékkal alacsonyabb, átlagosan 75,7 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával október második hetében. A takarmánybúzát 2024 azonos időszakához képest 2 százalékkal magasabb, 75,2 ezer forintos tonnánkénti áron, míg a takarmánykukoricát 3 sz
A dél-alföldi erdőgazdálkodás válaszúthoz érkezett. A terepi tapasztalatokat is feldolgozó szakmai fórum szerint egyes területeken már más típusú vegetáció lehet a megoldás.
A kriptovaluták világát követve nehéz nem észrevenni a Hyperliquid körüli izgalmat. A HYPE token ára egy nap alatt 9,45%-kal ugrott meg, elérve a 38,02 dollárt, amihez erős intézményi érdeklődés és nagy volumenű bálna-kereskedés társult. A fő katalizátor egy új SEC-beadvány volt: a Hyperliquid Strategies Inc. S-1 nyomtatványt nyújtott be, amelyben
A szőlő rendkívül alkalmazkodó növény – mészkövön, agyagon vagy kavicson is megél, és minden talajtípus más karaktert ad a bornak. De a vulkanikus talaj egészen különleges. Bár a Föld felszínének mindössze 1%-át borítja, az innen származó borok a világ legizgalmasabbjai közé tartoznak.
Esernyő helyett jobb választás lesz az esőkabát csütörtökön, az előbbit ugyanis könnyen kicsavarhatja a szél a kezünkből. Az akár 70 km/órás lökések mellett egyes megyékben 30-40 mm eső is eshet csütörtök éjjel és péntek reggel.
Jelentős érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért.
Hatályba lépett az EU új hulladék-keretirányelve, amely mérhető célokat és konkrét intézkedéseket határoz meg az élelmiszer-pazarlás csökkentésére. A közös felelősség hangsúlyosabb, mint valaha.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. A Jaguar Land Rover (JLR) elleni augusztusi hackertámadás több mint 1,9 milliárd font kárt okozott,
Az október 23-i négynapos ünnepi hétvégén a TV2 Csoport csatornái különleges filmkínálattal készülnek, hogy minden este igazi moziélmény legyen otthon is.
Világszerte ismert, hogy a nők átlagosan tovább élnek a férfiaknál. Egy nemzetközi kutatócsoport 1176 emlős- és madárfaj adatait elemezte, hogy megértse az élettartam-különbségek evolúciós okait. Az eredmények szerint az ivari kromoszómák és a szexuális szelekció is befolyásolja a nemek közti életkilátásokat.
Történetének legerősebb tőzsdenapját éli a svéd Volvo, miután a vállalat a várakozásokat jócskán felülmúló harmadik negyedéves eredményeket tett közzé - írta meg a MarketWatch.
Ez történik, ha egy közéleti és társadalmi ügyekre különösen érzékeny, hiperaktív marketinges irányítása alá kerül egy burgerező. A Billog Burger nemcsak eladott burgerekben méri a sikert, de éppenséggel azzal sem állnak rosszul. Kicsit még minidig a történtek hatása alatt vannak – mondja a Forbesnak Farkas Bálint, a balatonlellei Burger’Z Bar tula
A forint gyengüléssel kezdte a csütörtöki napot mind az euróval, mind a dollárral szemben. Jelenleg a dollár árfolyama a 337 forintos szint közelében mozog, miközben az euróval szemben 390 forint felett jegyzik a hazai devizát. Bár október 23. nemzeti ünnep miatt a hazai piacok zárva tartanak, a nemzetközi kereskedés tovább zajlik, így a forint moz
Egyre több az érdeklődő a panellakások iránt, hiszen az Otthon Start program feltételeinek vidéken szinte az összes, Budapesten pedig a panelkínálat 85 százaléka megfelel – derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. A legdrágább XI. kerület és a legolcsóbb Salgótarján között közel ötszörös a lakótelepi lakások árkülönbsége.
A forint gyengüléssel kezdte a csütörtöki napot mind az euróval, mind a dollárral szemben. Jelenleg a dollár árfolyama a 337 forintos szint közelében mozog, miközben az euróval szemben 390 forint felett jegyzik a hazai devizát. Bár október 23. nemzeti ünnep miatt a hazai piacok zárva tartanak, a nemzetközi kereskedés tovább zajlik, így a forint moz
A forint gyengüléssel kezdte a csütörtöki napot mind az euróval, mind a dollárral szemben. Jelenleg a dollár árfolyama a 337 forintos szint közelében mozog, miközben az euróval szemben 390 forint felett jegyzik a hazai devizát. Bár október 23. nemzeti ünnep miatt a hazai piacok zárva tartanak, a nemzetközi kereskedés tovább zajlik, így a forint moz
Közös megegyezéssel megszüntetett munkaviszonyt követően a cég alkalmazhatja-e volt munkavállalóját alkalmi munkában? Olvasói kérdésre dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.