A keddi 25 bázispontos kamatcsökkentés után a forint estére erősödni tudott, szerdán reggel azonban gyengüléssel kezdett. Az euró jegyzése 395 közelébe ugrott, így a forint kéthetes mélypont közelében mozog. A délelőtti kereskedésben továbbra is itt ragadt az árfolyam, és itt várja a piac Orbán Viktor kormányfő tervének bejelentését.
Az Európai Parlament (EP) képviselői aggodalmukat fejezték ki a szélsőséges időjárási események, köztük az árvizek, hőhullámok és erdőtüzek növekvő intenzitása és gyakorisága miatt, és strasbourgi plenáris ülésükön elfogadott állásfoglalásukban több finanszírozást sürgettek az európai természeti katasztrófákra való felkészülés és reagálás megerősít
Az építőiparban egy éve tartó enyhe cégszám csökkenés idén augusztusban megállt. Az iparág teljesítménye júliusig 3 százalékkal felülmúlta a tavalyit, főként a speciális szaképítés 10 százalékos növekedésének köszönhetően. Bár az augusztusi cégalapítási kedv visszafogott (350 új vállalkozás), a felszámolási eljárások száma rekordalacsony (200 alatt
A munkavállalói oldal az EU-s szinten egyre inkább lemaradó magyarországi minimálbéreket, a munkaadói oldal a bizonytalan gazdasági helyzetet és a vállalatok teherbíróképességét hangsúlyozza azokon a tárgyalásokon, amelyeken 3 éves megállapodást kötnének a felek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán. Egy biztos: nem a teljes bru
A Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt csaknem megduplázódott a hibrid autókkal kapcsolatos érdeklődések száma. A portál autópiaci szakértője szerint ennek a jelenségnek legfőbb oka az erősödő árversenyből fakadó átlagárcsökkenés lehet.
Az Ikea Magyarország legfrissebb felmérésének eredményei szerint a magyarok mindössze harmada értékeli jónak vagy kiválónak az alvását, miközben 67 százalékunk tisztában van azzal, hogy a jó alvás közvetlenül befolyásolja a mindennapi élet minőségét. A felmérésben résztvevők fele mondta azt, hogy lefekvés előtt nem ölelkezik a partnerével. Ehhez
A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) minden évben kiosztja Tonk Emilről, a szervezet 2021-ben elhunyt egyik nagyhatású alapítójáról elnevezett Életműdíját, amellyel egy eredményes, kiteljesedett szakmai életutat ismer el. 2024-ben az elismerést Dr. Megyer Örs vehette át Hinora Ferenc elnöktől, valamint Dr. Papp-Váry Árpád nemzetközi kapcsolatokért é
A legalább 500 kilowatt (kW) telepített IT kapacitással rendelkező adatközpontok tulajdonosainak és üzemeltetőinek 2024-től nyilatkozniuk kell energiahatékonyságukról a felülvizsgált Energiahatékonysági Irányelv értelmében; ez a rendelkezés Magyarországon 10-15 állami és piaci szereplőre terjed ki, például telekommunikációs cégekre - közölte az ada
A NOYB érdekvédelmi csoport panaszt nyújtott be az osztrák adatvédelmi hatósághoz a Mozilla ellen. A szervezet azzal vádolja a Firefox böngésző gyártóját, hogy a felhasználók beleegyezése nélkül követi az online viselkedésüket.
A zenga.hu ingatlankereső portál adatai szerint nem mindenki tudott profitálni a nyári ingatlaneladási szezonból. Elsősorban olyan kistelepülések kerültek fel arra a listára, ahol májushoz képest mostanra szinte teljesen visszaesett az eladó ingatlanok iránti érdeklődés, amelyek elérhető áron kínálnak ingatlant nyaralóhelyek közelében.
Bár a keddi hazai kamatdöntés után erősödni látszott a forint, ma ismét gyengülő pályára állt. Egy brókercég szerint két tényező is erősítheti ezt a folyamatot. Szinte észrevétlenül csúcsról csúcsra kúsznak a tőzsdék, puskaporos a levegő a Volkswagennél, 64 ezer dollár felett járt a bitcoin.
Kétszáznál is több programmal: robotbemutatókkal, autós szimulátorral, izgalmas kísérletekkel, interaktív játékokkal, inspiráló előadásokkal, mesterségesintelligencia-bemutatókkal készül az Óbudai Egyetem, minden korosztály számára az intézmény hét karán, kutató- és képzési központjában Budapesten, Székesfehérváron és Salgótarjánban.
Pomáz Város Önkormányzata 103,04 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című, TOP_PLUSZ-2.1.1-21-PT1-2022-00010 azonosító számú pályázaton, a Széchenyi Terv Plusz keretében. A beruházás 100 százalékos támogatási intenzitás mellett valósul meg.
2023. év végén a kormányzat döntött arról, hogy 2024. szeptember 1. napjától megszünteti a kötelező foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokat. Ettől az időponttól kezdődően ilyen vizsgálatot külön jogszabály vagy a munkáltató írhat elő. Habár a határidő eltelt, a kapcsolódó jogszabályok nem születtek még meg. A jelenlegi ködös helyzetben megpróbáljuk
Az építőiparban egy éve tartó enyhe cégszám csökkenés idén augusztusban megállt. Az iparág teljesítménye júliusig 3 %-kal felülmúlta a tavalyit, főként a speciális szaképítés 10 %-os növekedésének köszönhetően. Bár az augusztusi cégalapítási kedv visszafogott (350 új vállalkozás), a felszámolási eljárások száma rekordalacsony (200 alatti).
Jó a fővárosban élni a mai huszonévesek szerint mivel rengeteg munka-, kulturális, tanulási és szórakozási lehetőséget kínál. Ugyanakkor ami fiatalon a nagyvárosi létet és pezsgést jelenti, az hátránnyá válik, ha a családalapítás lesz fontos – derül ki a Budapest Global Egyesület reprezentatív felméréséből, amelyben a válaszadók a főbb megoldandó p
A budapesti magánkórház fontos lépés a Liv Hospital csoport életében a terjeszkedés szempontjából, de csak az első a sorban. Még idén várhatóan Ausztriában, Németországban és az Egyesült Királyságban is megjelenünk - jelezte a Portfolio-nak adott interjújában Ahmet E. Usta, a Liv Duna Medical Center ügyvezető igazgatója, aki ott lesz a csütörtöki P
Donald Trump újabban, az elnökválasztási verseny közepette, azzal állt elő, hogy a kriptók révén orvosolható lenne az amerikai államadósság problémája. Úgy véli, hogy a tetemes összeget, amely 35 billió dollárra rúg, a BTC által rövid időn belül visszafizethető lenne. Kamala Harris is ígéretet tett a „digitális eszközök” piacának fellendítésére, ez
A Westend az elsők között csatlakozott rá a Solar Markt és a Green Cloud naperőművére. Magyarország leglátogatottabb bevásárlóközpontja így az éves energiafelhasználásának több mint 60 százalékát megújuló energiával váltja ki.
Növénytermesztés változó környezetben 2.0 címmel hívta életre két szántóföldi bemutatóját a Kite Zrt., szeptember 10-én Dalmandon és szeptember 17-én Nádudvaron.
Az árvíz látható veszélyei mellett nem elhanyagolhatóak a “láthatatlan” károk - így elsősorban a fertőzések, amelyek az árvíz levonulását követően lépnek fel. A legfontosabb teendők a legjelentősebb hazai gyártó, a Caola Zrt. szakértője szerint az alapos fertőtlenítés.
Az idén és jövőre 181 milliárd forint áll rendelkezésre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Pluszban a kis- és középvállalkozások innovációjának támogatására - mondta szerdán budapesti sajtótájékoztatóján a kulturális és innovációs miniszter.
Idén október 26-27-én rendezik meg a prémium párlatok nagy hazai seregszemléjét, a Whisky Show-t. A rendezvényen több újdonság is van, például idén már bérletet is lehet vásárolni. A rutinos Whisky Show-látogatók már megszokhatták, hogy minden év őszén Budapest lesz két napon át a minőségi párlatok „epicentruma”, ahol az armagnactól a ginen és rumo
A Shiba Inu és a Pepe az elmúlt időszakban ismét jelentősebb hullámokat keltett azok után, hogy egyik napról a másikra ismét milliomossá váltak azok a befektetők, akik kitartottak a mémcoinok mellett. A projekteket azonban kivették a legjobban jövedelmező kriptovaluták közül az elemzők. Megjelent ugyanis a következő trónfosztó, a Raboo ($RABT). Ind
Az Európai Központi Bank (EKB) várhatóan felgyorsítja a kamatcsökkentési ütemet a gyengülő gazdasági mutatók fényében. Az HSBC elemzői szerint az EKB októbertől jövő év áprilisáig minden ülésén 25 bázisponttal mérsékelheti a kamatlábakat.
Az élelmiszerek ára 2,4%-kal nőtt, ezen belül a liszté 27,7, a csokoládé és kakaóé 10,6, az éttermi étkezésé 8,0, a gyümölcs- és zöldségléé 6,7, az étolajé 5,5, a tejé 4,8, az alkoholmentes üdítőitaloké 4,4, a sertéshúsé 3,4%-kal – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából.
Beérkezett az első, laboratóriumi körülmények között előállított fehérjetermék engedélyezési kérelme az Európai Bizottsághoz. Egy francia vállalat libamájra emlékeztető terméke kerülhet elsőként forgalomba az unióban.
Az iskolákban bevezetett mobiltelefon-használat korlátozása komoly hatást gyakorolhat az oktatásra és a diákok életére. Különösen az ADHD-s (figyelemzavaros hiperaktivitás-zavarral élő) gyerekek esetében, ahol a digitális eszközökkel eltöltött túl sok idő súlyos következményekkel járhat.
Az emelkedő világpiaci árak és a gyengébb rubel miatt harmadával nőtt az orosz olaj- és gázipari vállalatok bevétele az év első felében – derült ki a FinExpertiza könyvvizsgáló és tanácsadó cégek hálózata által készített tanulmányból. Emellett az is lényeges, hogy az feldolgozóipari ágazatok is nagy forgalomnövekedést értek el az erősödő belföldi k