2024. szeptember 25. szerda

szept. 25
10:51
Árvíz – Fontos a fertőtlenítés az árvíz után (Alternatív Energia)
Az árvíz látható veszélyei mellett nem elhanyagolhatóak a "láthatatlan" károk, így elsősorban a fertőzések, amelyek az árvíz levonulását követően lépnek fel, a legfontosabb teendő ezért az alapos fertőtlenítés - hívta fel a figyelmet a Caola Zrt. kozmetikai és háztartás-vegyipari termékeket, valamint ipari tisztítószereket is gyártó vállalat.
szept. 25
10:51
UniCredit-vezér: egyszerűen elsétálunk, ha nem lesznek meg a feltételek a Commerzbank felvásárlásához (Portfolio)
Az UniCredit minimalizálta a Commerzbankban való részesedésnövelésének a kockázatát, és egyszerűen elsétálhat, ha a feltételek nem lesznek megfelelőek az üzletkötéshez - mondta Andrea Orcel, az olasz bankcsoport vezérigazgatója szerdán a Reuters szerint.
szept. 25
10:51
Új kínai autómárka tarolná le Magyarországot: ennyiért ár-érték bajnok lehet a népautójuk? (Pénzcentrum)
Megérkezett Magyarországra az OMODA 5 - közölte a kínai márka hazai forgalmazója. A kínai SUV Comfort, azaz alap felszereltséggel 9 990 000 forintba kerül, a fullextrás Premium csomaggal pedig 11 990 000 forintért lehet megvenni.
szept. 25
10:51
Orbán bemutatta a Nagy Tervet, amit már Kötcsén is bemutatott (444.hu)
Ehhez "felütötte" a Chat GPT-t, kétszer is. Szerinte erre keletről jön a megoldás. Kedd este jelentette be, hogy szerdán bejelent, pontosabban bemutatja a tervét.
szept. 25
10:51
Egyre több a fekete törpeharcsa a Balatonban, és ez nem túl jó hír az őshonos halaknak (Tiszta Jövő)
Három balatoni, egy invazív és két őshonos halfaj táplálkozását vizsgálta a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI). Kutatásukból kiderült, bár az invazív fekete törpeharcsa zömmel mást eszik, mint őshonos társai, a törpeharcsa hatékony ragadozó, okkal retteghetnek tőlük őshonos halaink.
szept. 25
10:51
Növekedet, de vissza is eshet a hazai digitális gazdaság (Mínuszos)
A digitális gazdaság a magyar bruttó hozzáadott érték (GVA*) 18 százalékát adja – derül ki abból a kutatásból, amely az IVSZ – Szövetség a Digitális Gazdaságért és a Századvég együttműködésében a Nemzetgazdasági Minisztérium megbízásából készült idén nyáron. Miközben a hazai digitális gazdaság hozzáadott érték (GVA) alapján számított súlya a nemzet
szept. 25
10:51
Orbán "rendet akar tenni", és ez sokaknak fájhat (Forbes)
A június eleji választások okozta rossz hangulat csak fokozódott a Fidesz vezetésében nyár végére amiatt, hogy Magyar Péter láthatóan stabilizálta támogatottságát, miközben a kormánypártnak ismét tüzet kellett oltania.
szept. 25
10:51
A Bybit a világon elsőként indított el iszlám kriptoszolgáltatásokat (BitcoinBázis)
A Bybit, a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje bejelentette az iszlám kriptoszolgáltatások elindítását – közölte a Finbold szeptember 24-én, kedden. A lépéssel a Bybit lett az első olyan globális tőzsde, amely kifejezetten a muszlim kereskedőkre szabott kriptokereskedési szolgáltatásokat kínál az iszlám törvényeknek megfelelően. A tőzsde mostantó
szept. 25
10:51
Orbán Viktor bemutatta a jó tervét: a gazdasági semlegességet (Telex)
A miniszterelnök szerint a föderális Európa vágyálom, nem lehet visszatérni a blokkosodáshoz, új gazdaságpolitikát kell hirdetni. Ázsia a jövő. Jön a kínai és a katari hitel, meg a külföldi tőke is. A beszédéhez kétszer is segítségül hívta a ChatGPT-t, a munkájára 4-est adott.
szept. 25
10:51
Agrárminisztérium: az erdőre alapozott gazdaság európai szintű versenyképességi lehetőségeket jelent (Öko-drive)
Magyarország elkötelezett az erdő alapú gazdaság fejlesztésében, amely számos lehetőséget rejt magában az Európai Unió globális versenyképességének megerősítése területén - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a tárca hétfői közleménye szerint a magyar EU-elnökség kapcsán a Német Erdészeti Tanács ve
szept. 25
10:57
Vége a jó világnak? Újra drágulás jön a kutaknál (Privátbankár)
4 forinttal drágul a dízel.
szept. 25
10:57
Szeptember végén újra jönnek a poloskák - az őszi invázió elkerülhetetlen, és tehetetlenek vagyunk ellene (Magro)
A lakásba bejutó poloskák jelenléte különösen bosszantó, de ez csupán a probléma egyik oldala. A valódi gondot a mezőgazdaságban okozott károk jelentik. A poloskák szélsőségesen polifág rovarok, ami azt jelenti, hogy rendkívül sokféle növényt képesek megtámadni.
szept. 25
11:03
A legtöbb cégnek még nincs valódi koncepciója az AI használatáról (HR Portál)
Miközben a világ az ingyenesen elérhető mesterséges intelligencia-alapú eszközök lázában ég, a vállalati szektorban már kicsit visszafogottabb az AI-hájp: habár a cégek közel háromnegyede használja egy-egy üzleti területen a technológiát, a 2017 óta tapasztalt robbanásszerű növekedés csillapodni látszik, és viszonylag kevés példát találni a vállala
szept. 25
11:03
Brutál drágulás élesedik a hazai benzinkutakon: erre nem készültek fel az autósok (Pénzcentrum)
A gázolaj nagykereskedelmi ára 4 forinttal emelkedik csütörtöktől.
szept. 25
11:03
Dráma a magyar csecsemőosztályokon: több száz kisbaba vár nevelőszülőkre (Portfolio)
Az egri kórház csecsemőosztályán példátlan helyzet alakult ki: jelenleg 12 olyan kisbabát gondoznak, akiket szüleik elhagytak. A Belügyminisztérium megerősítette ezt az információt a Népszava megkeresésére. Az eset rávilágít egy országos problémára: a tárca közlése szerint az elmúlt három hónapban 280-300 elhagyott csecsemő rekedt kórházakban Magya
szept. 25
11:03
Támadják a hekkerek az autósszoftvereket - két nagy gyártó fog össze ellenük (vg.hu)
A hekkertámadás ma már számos autót veszélyeztet.
szept. 25
11:03
Többdimenziós élményszerzés: újabb ökotanterem épült a Ds Smith támogatásával (Digital Hungary)
Négy év alatt a harmadik ökotanterem került átadásra a világ egyik vezető fenntartható csomagolási megoldások szállítója, a DS Smith jóvoltából. Az idén is több mint 100 önkéntest megmozgató aktivitás eredményeként egy olyan közösségi tér jött létre, amely lehetővé teszi a gyermekek számára, hogy a pedagógusok fizikálisan és mentálisan is több szin
szept. 25
11:09
Kiürítenek két börtönt Magyarországon (Portfolio)
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) megkezdi a Heves és a Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet kiürítését.
szept. 25
11:09
Árvíz – Lantos Csaba: továbbra sem veszélyezteti a dunai árvíz az energiaellátás biztonságát (Tiszta Jövő)
Továbbra sem veszélyezteti a dunai árvíz az energiaellátás biztonságát - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
szept. 25
11:09
Elutasítási tartományba került a Bitcoin dominanciája, hatalmas altcoin szezon várható (BitcoinBázis)
Az altcoin szezon egy piaci jelenség, amikor a kisebb piaci értékkel rendelkező kriptovaluták árfolyama parabolikus felfutásba kezd. Ez az időszak általában akkor következik be, amikor a Bitcoin már kellő növekedést produkált, a befektetők pedig kisebb projektekbe helyezik át a profitot. Az elmúlt három hétben a kriptopiac közel 20%-ot erősödött, a
szept. 25
11:15
Új, hosszabb járatokat tervez a WizzAir, de nem a magyar utazóknak (Infostart)
A jövő márciusban induló, London és Szaúd-Arábia között közlekedő, hétórás utak célközönsége a zarándokok lennének. A légitársaság a Közel-Keleten és Ázsiában is terjeszkedne, tengerentúli utakat azonban nem tervez.
szept. 25
11:15
Bankfiók helyett egyre többen ATM-eknél fizetik be a készpénzt (ProfitLine)
Rekordot döntött az ATM-es készpénzbefizetések száma 2024 második negyedévében Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai[1] szerint majdnem kétszer annyi befizetés történt a bankautomatáknál, mint a pénztárakban. Újra dinamikusan nőtt az ATM-ek száma is – utoljára öt éve, a koronavírus-járvány előtt volt ennyi bankautomata Magyarorsz
szept. 25
11:15
Magyar Péter exbarátnője kitálalt a sajtónak – a Tisza vezetője feljelentést tesz zsarolás miatt (vg.hu)
Interjút adott Magyar Péter korábbi élettársa. A Tisza vezetője szerint több tizmilliót akart a pártból kizsarolni Vogel Evelin.
szept. 25
11:21
Golden Visa körkép: hol helyezkedik el a magyar arany? (Portfolio)
Míg a magyarországi aranyvízum szabályai még az utolsó finomításokon mennek át, addig az Európai Unió más országaiban már évek óta népszerűek a hasonló programok. Látható viszont, hogy amint a szabályok itthon kikristályosodnak, a magyar Golden Visa uniós összehasonlításban is rendkívül versenyképes lesz.
szept. 25
11:21
Súlyos csapdába eshetnek a magyar munkahelyek: erre kevés hazai cégnél készültek fel (Pénzcentrum)
Miközben a világ az ingyenesen elérhető mesterséges intelligencia-alapú eszközök lázában ég, a vállalati szektorban már kicsit visszafogottabb az AI-hájp: habár a cégek közel háromnegyede használja egy-egy üzleti területen a technológiát, a 2017 óta tapasztalt robbanásszerű növekedés csillapodni látszik, és viszonylag kevés példát találni a vállala
szept. 25
11:21
Játékra hív a Flippermúzeum (MMonline)
Magyarországon és világszerte egyaránt újra növekvő népszerűségnek örvendenek az elmúlt évtizedek játéktermi játékai. Ezek a gépek manapság elsősorban magángyűjteményekben vagy a Flippermúzeumhoz hasonló kiállításokon bukkannak fel. Látogatói értékelései és egyedülálló nemzetközi médiavisszhangja alapján mára egyértelműen Európa kedvenc “arcade”, a
szept. 25
11:21
Védett: Fejlett, intelligens jogosultságkezelés (ICT Global)
Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.
szept. 25
11:23
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél: hogyan készül rá? (Portfolio)
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, az évek során olyan nagyságú összeget halmozhat fel, ami biztosíthatja az időskori megélhetését. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudják tartani, mint az aktív éveikben.
szept. 25
11:27
Drágul a gázolaj! (Agroinform)
Csütörtöktől így alakulnak az üzemanyag-átlagárak.
szept. 25
11:27
Hiába a szankciók: dől a pénz az orosz olaj- és gáziparhoz (vg.hu)
De a szankciók hatására a belföldi ipar is meglódult.
szept. 25
11:27
Nem lanyhul a poloskák aktivitása – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés (Agrofórum)
Szeptember utolsó dekádjában az időjárás az évszaknak megfelelően alakul. A nappali maximumhőmérsékletek 20-25 °C között alakulnak, míg éjszakánként 10-15 fokra csökken a levegő hőmérséklete.
szept. 25
11:27
Less bele a magyar és a szlovák pásztorok mindennapjaiba! (Magyar Mezőgazdaság)
A felvidéki Füleken szerdán nyílik a "Pásztorélet Nógrádban és Gömörben" kiállítás, amely bemutatja a pásztorkultúra tárgyi emlékeit. A tárlat november 15-éig látogatható, és a magyar-szlovák pásztorkultúra hasonlóságait, különbségeit is feltárja.
szept. 25
11:27
Magyar Péter exével interjúzott az Index – A Tisza elnöke az MTVA előtt tüntet, Hadházy Ákos is csatlakozik (Media1)
Interjút adott az Indexnek Vogel Evelin, a Tisza elnökének volt barátnője. Épp az interjú közzétételekor érkezett a közlemény Magyar Pétertől: tüntetést tart pártjával az MTVA székháza előtt, nem sokkal később pedig Hadházy Ákos is bejelentette, csatlakozik a Tisza Párt vezetőjének demonstrációjához.
szept. 25
11:29
Újabb felvásárlásokkal gyorsítana az AutoWallis, másfélszer többet érhet a részvény (vg.hu)
Újabb akvizícióról még az idén beszámolhat, osztalék viszont csak 2026-ot követően érkezhet az AutoWallistól.
szept. 25
11:33
Karbantartás a NAV váminformatikai rendszerein (Adózóna)
2024. szeptember 28-án (szombaton) 8 óra és 12 óra között karbantartás miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) váminformatikai rendszerei nem lesznek elérhetők – írja honlapján a NAV.
szept. 25
11:33
Német bandaháború: újabb bárt robbantottak fel Kölnben (vg.hu)
Az elmúlt hetekben számos robbanás rázta meg Köln városát.
szept. 25
11:33
Fél, de akár másfél évet is várni kell egy vizsgálatra, ha a gyereknek pszichés gondja van (Forbes)
A hosszú várólisták nemcsak a felnőtt szakrendeléseket, hanem a gyerekek pszichés ellátását is érintik.
szept. 25
11:39
Kard ki kard! Egymásnak feszül a VW vezetése és a dolgozók (vg.hu)
Mindkét fél eltökélt, B terve egyiknek sincs.
szept. 25
11:45
Üzemanyag: kihirdették az újabb drágulást – csütörtöktől lép életbe, de másképp mint eddig (vg.hu)
Bejelentették az új üzemanyagárakat.
szept. 25
11:45
A magyar állam költötte a legtöbbet sportra az Európai Unióban 2022-ben (Üzletem)
2022-ben Magyarországon az összes állami kiadás 1,7 százalékát fordították sportra és szabadidős szolgáltatásokra, ez az arány több mint kétszerese az uniós átlagnak.
szept. 25
11:47
A pénzügyi oktatásról jelent meg mesekönyv az Erste gondozásában (vg.hu)
A könyv 2025 nyaráig megérkezik a könyvesboltokba is, de azok, akik Erste Cseperedő Bankszámlát nyitnak gyermeküknek, már most kapnak ajándékba egy példányt.
szept. 25
11:51
Pénzeső vár a cégekre (Piac és Profit)
Az idén és jövőre 181 milliárd forint áll rendelkezésre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Pluszban a kis- és középvállalkozások innovációjának támogatására - mondta szerdán budapesti sajtótájékoztatóján a kulturális és innovációs miniszter.
szept. 25
11:51
Technikumok és szakképző iskolák, figyelem: elindult az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenye! (Privátbankár)
Október 18-ig jelentkezhetnek a technikumokban és szakképző iskolákban tanuló diákok az immár kilencedik alkalommal zajló Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón. A négyfős csapatok három fordulóban mérik össze a tudásukat, ebből az első kett
szept. 25
11:51
EM: a távhődíjak októbertől tervezett csökkentése nem érinti a lakossági felhasználókat (Alternatív Energia)
A távhődíjak októbertől tervezett csökkentése a lakossági felhasználókat nem érinti, az állami és önkormányzati intézmények számára jelenthet újabb könnyítést - olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombat délutáni Facebook-bejegyzésében, amellyel a sajtóban terjedő téves értelmezésekre reagált.
szept. 25
11:51
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki? (Pénzcentrum)
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, az évek során olyan nagyságú összeget halmozhat fel, ami biztosíthatja az időskori megélhetését. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudják tartani, mint az aktív éveikben.
szept. 25
11:51
Kihirdette teljes programját Magyarország legújabb nemzetközi filmfesztiválja (Márkamonitor)
Október 29. és november 3. között kerül megrendezésre az I. Budapest International Film Festival a Corvin Moziban. A Biff válogatási koncepciója egyszerre fedi le neves rendezők díjnyertes új filmjeit, a legizgalmasabb friss alkotók munkáinak felfedezését, kísérleti filmeket és egy retrospektív válogatást.   A fesztiválig további egyedi vetítésekke
szept. 25
11:51
Szeptember végén a Körösök völgyébe érkezik a Muzsikál az erdő programsorozat (Tiszta Jövő)
Szeptember 27-29. között Gyulán és környékén rendezik meg a Muzsikál az erdő programsorozatot.
szept. 25
11:51
A magyar turizmust a külföldiek húzzák, a magyarok külföldre utaznak (Bank360 blog)
Több pénzt költenek a magyarok külföldön, mint Magyarországon. Utasbiztosítást a többség köt, ha külföldre készül, és bankkártyát is visz magával. A bankkártya-ellenesek főleg a kedvezőtlen árfolyamú valutaváltástól tartanak.
szept. 25
11:51
Elon Musk a Bitcoin jövőjéről tárgyalt az argentin elnökkel (BitcoinBázis)
Elon Musk nemrégiben találkozott Javier Milei argentin elnökkel, hogy megvitassák az ország gazdasági jövőjét, amelyben a kriptovaluták kulcsszerepet fognak játszani. Milei egy képet is posztolt a találkájukról, majd hozzáfűzte: „VIVA LA LIBERTAD CARAJO”, azaz „Éljen a szabadság, a fenébe is!”. A fotó gyorsan elterjedt az interneten, számos megoszt
szept. 25
11:53
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed (Pénzcentrum)
A bűnözők egyre aktívabban vadásznak fizetési adatainkra, így pedig a pénzünkre is. Bárki lehet támadás célpontja, de különösen veszélyeztetettek azok, akik nem tudnak lépést tartani a digitalizáció rohamos fejlődésével, nem mozognak otthonosan a kibertérben. A Pénzcentrum cikksorozatában bemutatjuk a leggyakoribb csalási formákat, a megelőzés eszk

Keresés