Országszerte több mint száz, fővároson kívüli helyszínen létesülhet új nyilvános e-töltőállomás egy tervezetten augusztusban megnyíló, 28 milliárd forintos támogatási lehetőség jóvoltából. A társadalmi egyeztetésre induló program a napelemmel és energiatárolóval felszerelt modern töltőpontok telepítését is ösztönzi.
Az Ethereum alapító Vitalik Buterin egy blogposzt szerint olyan eszközökkel szeretné felgyorsítani a tranzakciókat az Ethereum-hálózaton, amelyek az első réteges tranzakciók megerősítését néhány másodpercről ezredmásodpercekre csökkentenék. Buterin június 30-án írta meg “Epoch-ok és slotok: módszerek arra, hogy az Ethereum-felhasználóknak gyorsabb
Az Európában és Észak-Amerikában vezető csomaglogisztikai szolgáltató, a GLS csoport felvásárolta az e-kereskedelemre szakosodott teljes körű webáruházi raktárlogisztikai szolgáltatást nyújtó (fulfilment) magyar iLogistic vállalatot - közölt a GLS.
Hamarosan megjelenik a legnagyobb K+F pályázati forrás, a 160 milliárd forintos GINOP PLUSZ-2.1.1. felhívása is hamarosan megjelenik, amelyen az egészségügy, a körforgásos gazdaság és a digitalizációs innovációt tervező cégek indulhatnak – hívja fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.
A PwC Magyarország örömmel jelenti be, hogy adó- és jogi tanácsadási üzletágának új vezetője 2024. július 1-jétől Farkas Gábor. A pozíciót Deák Lászlótól veszi át, aki a továbbiakban a közvetett adókért felelős területet vezeti és mellette az ESG üzleti egység fejlesztéséért lesz felelős.
Az idei év igen jelentős átrendeződést hozott a mobilszolgáltatások piacán. Az év eleji kisebb-nagyobb mértékű roamingadatkeret-emeléseket követően március elejétől mindegyik jelentős mobilszolgáltató inflációkövető díjkorrekciót vezetett be, majd alig egy-másfél hónapon belül sorra mindhárom szolgáltató teljesen megújította az előfizetéses mobilte
A PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának új vezetője 2024. július 1-jétől Farkas Gábor. A pozíciót Deák Lászlótól veszi át, aki a továbbiakban a közvetett adókért felelős területet vezeti és mellette az ESG üzleti egység fejlesztéséért lesz felelős.
Határidőhöz kötött tűzszünet megfontolását kérte Orbán Viktor miniszterelnök keddi kijevi látogatásán Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől. Zelenszkij szerint megegyeztek a vitás kérdéseket rendező kétoldalú megállapodás elkészítésében.
A Nemzetgazdasági Minisztérium megvizsgálja a kisvállalkozások működési környezetét, és szeptember végéig versenyképességet segítő akciótervet hirdet meg számukra – mondta kedden, az Európai vállalkozásfejlesztési díj budapesti átadó ünnepségén a nemzetgazdasági miniszter.
A cseh autókiskereskedelmi piacra is belépett az AutoWallis csoport, miután sikeresen lezárta a Stratos Auto három BMW márkakereskedésének felvásárlását - közölte az AutoWallis csoport hétfőn az MTI-vel.
Idén az első negyedév végén már 21 ezer ügyfél több mint 3000 milliárd forintnyi megtakarítását kezelte az OTP Private Banking, a hazai privát banki szektor meghatározó szereplője. A vagyont érintő stratégiai kérdéseket elsősorban személyesen szeretik megbeszélni az ügyfelek, sokan pedig az utódlásmenedzsmenthez keresnek segítséget.
A francia Societe Generale bank autólízing részlege, az Ayvens (amely a LeasePlan és az ALD összeolvadásából jött létre), és a kínai BYD kedden bejelentette, hogy stratégiai partnerséget kötnek az európai piacon.
Joe Biden amerikai elnök és Bernie Sanders szenátor a USA Today című amerikai napilapban kedden megjelent véleménycikkükben felszólították a Novo Nordiskot, hogy csökkentse a fogyókúrás és cukorbetegség elleni Ozempic és Wegovy gyógyszerek árát.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) értékelte a villamosenergia-ellátás minőségét, aminek célja, hogy megállapítsa, az elvárt színvonalon történik-e a felhasználók villamosenergia-ellátása, valamint ösztönözze az engedélyeseket az ellátás minőségi paramétereinek javítására.
Tovább drágult a budapesti bérlakáspiac, az átlagos havi albérletár átlépte a negyedmilliós határt; miközben vidéken a tavalyi extrém áremelkedés után épp ellenkező trend rajzolódott ki, ott ugyanis csökkent a bérleti díj.
Eddig is gyorsan nőtt és nyereséges volt, ám 2023-ban szó szerint szárnyalt a Revolut: 344 millió fontos profitot értek el 1,8 milliárd fontos bevétel mellett. A cégcsoport bevételei rendkívüli módon, mintegy 95%-kal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, miközben a lakossági ügyfelek száma 45 százalékkal ugrott meg, és a növekedés idén is folytató
Keddre a legtöbb érintett Apple-ügyfél visszakapta azt a jogosulatlanul terhelt összeget, amelyet egy technikai hiba miatt emeltek le a számlájáról. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi közleményében azt kérte, aki még nem kapta meg a hibás terhelés ellenérétékét, jelezze panaszát a hitelintézeténél.
Az orosz központi bank még ebben a hónapban 200 bázisponttal, azaz 2 százalékponttal 18%-ra emeli a kamatlábakat. Ezzel próbálják megfékezni a makacsul magas inflációt, amely elemzők szerint 2024 végén jóval a bank által kitűzött 4%-os célérték felett marad - derült ki a Reuters keddi felméréséből.
Gyorsuló ütemben - immár a 18. egymást követő hónapban - csökkent a feldolgozóipar teljesítménye Svájcban júniusban a svájci procure.ch - Fachverband für Einkauf und Supply Management beszerzési és logisztikai társaság és a UBS Switzerland AG pénzintézet beszerzésimenedzser-indexének alakulása alapján.
Először boncoltak fel egy jégkorszakból származó, mintegy 44 ezer évvel ezelőtt elpusztult farkast - számoltak be róla a kutatást végző jakutföldi tudósok.
Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) pert indított a Silvergate Capital Corporation ellen, amely egy kriptobarát bank mögött áll, és állítólag segített a csődbe ment FTX tőzsdének csalási tevékenységeiben. A vádak szerint a Silvergate közel 9 milliárd dollárnyi gyanús átutalást nem észlelt az FTX és kapcsolódó entitásai között
Idén is meghirdette ökotudatos pedagógusoknak szóló környezetvédelmi pályázatát a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) a Zöld Követ Egyesület szakmai támogatásával.
Több nap alatt sem felelt a Tisza Párt sajtóirodája a Media1 kérdésére, hogy kaptak-e segítséget a Jobbiktól a kampányban, vagy hogy kik azok a magyar milliárdosok, akik jelentősebb pénzösszeggel vagy más módon segítették a pártjukat. Arra sem válaszoltak, nagyobb pénzügyi támogatóik között van-e például Bojár Gábor üzletember, a Graphisoft és a bu
Sokféle termék forgalomba kerülhet szabálytalan megfelelőségi jelzéssel, ezért indokolt a fogyasztói óvatosság, vásárolni emiatt is csak megbízható helyekről ajánlott – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az orosz központi bank még ebben a hónapban 200 bázisponttal, azaz 2 százalékponttal 18%-ra emeli a kamatlábakat. Ezzel próbálják megfékezni a makacsul magas inflációt, amely elemzők szerint 2024 végén jóval a bank által kitűzött 4%-os célérték felett marad - derült ki a Reuters keddi felméréséből.
"Nem értjük ezeket az ármozgásokat, hiszen az elvárások, amik az elmúlt hónapban megszülettek, továbbra is fennállnak" – mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Spanyolországban 2008 augusztusa óta a legalacsonyabbra csökkent a regisztrált munkanélküliek száma júniusban - derült ki a spanyol munkaügyi minisztérium kedden közzétett adataiból.
Hat hét múlva, 2024. augusztus 7-én, szerdán startol el az idei Sziget, és augusztus 12-én, hétfőn ér véget a bulisorozat a Hajógyári-szigeten. Az elővételes hetijegyek jelenleg 142 900 forintért kaphatók, és a szervezők ígérete szerint az italokat, ételeket jórészt a tavalyi áron lehet majd megvásárolni. A pandémia miatt tartott kétéves kényszersz
A Szupermenta program termékteszt összehasonlító vizsgálatában 27 gint elemeztek, ebből 3 nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak az élelmiszerminőségi jellemzők, vagy a címkéken szereplő jelölések alapján.