A környezetvédelmi szabályozások, a fenntartható anyagok iránti növekvő igény és az e-kereskedelem fellendülése miatt is fejlődést jósolnak az elemzők a hullámkarton-iparban 2024-ben. A hullámkarton csomagolóanyagok legnagyobb felhasználói az élelmiszer- és az italipar, a gyártási folyamatok során pedig már az újrahasznosított hullámkarton került t
Április 25-én tartja éves rendes közgyűlését a Richter, amelyhez kapcsolódóan a társaság most közzétette határozati javaslatait. Az éves beszámoló elfogadása mellett a közgyűlés szavazhat az osztalékról, saját részvény vásárlásokról, valamint igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közzétette a honlapján a sajtótermékek hirdetési árjegyzékeinek nyilvántartását. Aki ezen nem szerepel, az idei kampányban politikai hirdetést vagy reklámot nem fogadhat be médiatulajdonosként.
Egyre inkább a fúziós energia támogatása felé fordul az Európai Unió, mivel olcsó, gyakorlatilag végtelen és tiszta energiaforrást jelenthet a kontinensnek, ami segítené az államszövetség önellátását. Most az Európai Bizottságon belül egyre többen lobbiznak, hogy egyszerűsítsék a szabályozói környezetet valamint javítsanak a kutatások és beruházáso
Szerdán is folytatta a saját részvények vásárlását az OTP, ezúttal közel félmilliárd forintért vásárolt a bank - derült ki a BÉT honlapján közzétett közleményből.
Januárhoz képest stagnált a munkanélküliség februárban az euróövezetben és az Európai Unióban. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) honlapjára szerdán fölkerült adatok szerint az euróövezetben 6,5 százalék, az EU 27 tagállamában 6 százalék maradt a ráta. Egy évvel korábban, 2023 februárjában az euróövezetben 6,6 százalékos, az EU-ban pe
Egyre több vendéglátóhelyen már nem 10%-ra, hanem 12-15%-ra emelik az úgynevezett szervizdíjat. Miután a vállalatok már úgy érzik, hogy az ételek és italok árában lélektani határokhoz érkeztek, így alternatív módon, a szervizdíj emelésén keresztül hárítják át a költségeket a vendégekre.
Vádat emeltek egy svájci privátbankár ellen, amiért pénzt lopott saját ügyfelétől – írja a Financial Times. Amellett, hogy a pénzből családjának és ismerőseinek adott kölcsön, még azt is megpróbálta, hogy megmentse a pénzügyi nehézségekkel küzdő szolgáltatót, amelynek dolgozott.
Ismét forrásokat fagyaszthat be az Európai Bizottság, amelynek több kifogása is van a tavaly november óta hatályos állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény kapcsán.
1,7 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 9,2 százalékkal nőtt, az importoldalon 0,1 százalékkal mérséklődött.
A Lidl az Uefa Euro 2024Tm hivatalos partnere. Az együttműködés keretében hívja életre a Lidl Kids Team nyereményjátékot, melynek köszönhetően a gyermekeknek lehetősége nyílik arra, hogy az Uefa Euro 2024 összes mérkőzésén a pályára kísérjék a játékosokat. Már lehet nevezni a Lidl Plus applikáción keresztül, melynek köszönhetően 22 szerencsés magya
Minden gyümölcstermő növényünk virágzik, vagy már elvirágzóban van, a növényvédelmi károsítók sorra jelentkeznek a gyümölcsösökben és a szabadföldi zöldségkultúrákban.
Az intelligencia egyik fő alkotóeleme, az úgynevezett g faktor kutyáknál is létezik, és sok jellemzőjében, többek között öregedési mintázatában is hasonlít az emberi g faktorhoz.
A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO Magyarország HR menedzsere. A japán cégkultúrában nagyon erős hagyománya van a belső kinevelésnek. A vezetők 99%-a cégnél vált vezetővé. A kinevezés pedig felkészülési idővel is együtt jár. A fizikai munka
1,7 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 9,2%-kal nőtt, az importoldalon 0,1%-kal mérséklődött.
Márciusban 1,7 millió új személyautót értékesítettek Kínában, 54 százalékkal többet az előző havinál és 7 százalékkal többet tavaly márciushoz képest - közölte a kínai személyautó-szövetség (China Passenger Car Association - CPCA) csütörtökön.
A Le Monde című francia lap részletes elemzést közölt az Orbán-rendszer médiapolitikájáról, egyben rámutat, hogy a francia szélsőjobboldali-nacionalista erők is egészen hasonló technikákkal próbálkoznak a saját sajtójukban.
Az Európai Unió és Oroszország közötti fokozódó feszültségek közepette az EU szankciós listájáról az elmúlt két évben mindössze nyolc személyt vettek le. Nekik egy bonyolult jogi folyamaton kellett átesniük, vagy arra volt szükség, hogy egy tagállam lobbizza ki az eltávolításukat. Magyarország is rendszeresen javasolja személyek törlését az uniós l
Mit jelent a tárgyi eszközök figyelési időszaka az Áfa tv. megfogalmazásában? Melyek azok a fő szabályok, amelyeket érdemes szem előtt tartani a figyelési időszakban áfakorrekció szempontjából, és milyen speciális esetekkel találkozhatunk? Gyüre Ferenc adótanácsadót hallhatják.
Márciusban a DataHouse adatai szerint 8573 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti értékhez (9717) képest csaknem 12 százalékos visszaesést jelent - közölte a JóAutók.hu csütörtökön.
A NATO-tagországok még nem hoztak döntést az Ukrajnának nyújtandó jövőbeli támogatás szerkezetéről, de megkezdték annak tervezését - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán Brüsszelben a tagállamok külügyminiszteri tanácskozásának első napját lezáró sajtótájékoztatóján.
Jópár pénzintézet jelentős kamatcsökkentést hajtott végre a személyi kölcsönöknél, a jelzáloghitelek kamataihoz azonban nem nyúltak a bankok a hónap elején, amire évek óta nem volt példa. A lakáshitelek árai a kamatplafon legutóbbi, januári lejjebb szállítása óta alig változtak, személyi kölcsönt viszont már 10 százalékhoz közelítő kamattal is adna
A Cibus Hungaricus Alapítvány olyan célokat tűzött ki maga elé, melyek mindegyike határokon átnyúló szakmai egyeztetést és együttműködést igényel, így a kitűzött célok és feladatok megvalósítása Kárpát-medencei szinten fog megvalósulni.
2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját.
A hét korábbi részéhez képest tegnap már kisebb hangulatjavulást lehetett látni a piacon, az amerikai indexek szerdán végül vegyesen zártak miután Jerome Powell amerikai jegybankelnök megerősítette, hogy a Fed idén valószínűleg csökkenteni fogja a kamatokat, ami pozitív indikációnek tekinthető, mivel a kamatcsökkentési várakozások egyre jobban kito
Az Apollo Tyres bevezette a népszerű EnduMile LHT hosszú távú pótkocsi (LHT) gumiabroncsának új, 385/55 R22.5 változatát, amely a legüzemanyag-takarékosabb tehergépkocsi pótkocsi termék. Az új termék mostantól elérhető Európa-szerte, kiegészítve
Közzétette a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján az éves beszámolót, melyből kiderül, hogy mekkora összeget vihetett haza Hernádi Zsolt munkaviszonyban álló igazgatóként és az igazgatóság tagjaként.
A hagyományos banki díjak elkerülése révén a digitális pénzügyi megoldások akár 50 milliárd forint éves megtakarítást is eredményezhetnek a magyar kkv-k számára - közölte az iBanFirst. A kis- és középvállalkozások nemzetközi pénzforgalmát támogató online platform magyar irodája 2024-re a tranzakciós volumen 1 milliárd euróra való megduplázását, val
A paksi bővítés és a Belgrád-Budapest vasútvonal fejlesztésén foglalkoztatott külföldieknek hosszabb időtávra, gyorsabb eljárásban adhatnak ki munkavállalási engedélyeket – derül ki a Magyar Közlönyben kiadott rendeletből.
Japánban 5,24%-os béremelésben állapodtak meg a munkaadók és munkavállalók – jelentette be a Rengo szakszervezeti csoport jelentett be, ez az eredmény kisebb csökkenést mutat a korábbi felmérésekhez képest. A kormány és a központi bank a bérnövekedést látja a defláció leküzdésének és a gazdaság élénkítésének legfontosabb hajtóerejeként.
Márciusban a DataHouse adatai szerint 8 573 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti értékhez (9 717) képest csaknem12 százalékos visszaesést jelent. A használtautó-importtal foglalkozó vállalkozások számára továbbra is távoli álom a korábbi évek 10-11 ezres havi behozatali átlagának elérése.
Az élelmiszerárak alakulása idén már nem húzza, hanem visszafogja az inflációt Magyarországon. A boltokban összességében továbbra is többet fizetünk a pénztáraknál, mint egy évvel korábban, a drágulás mértéke azonban várhatóan elmarad az éves átlagos inflációtól – derült ki az Erste sajtótájékoztatóján.Idén tovább emelkednek az élelmiszerárak Magya
Sebezhetőbbek gazdasági válság alatt azok a vállalatok, ahol a vezetők kevés érzelmi támogatást adnak az alkalmazottaknak – állapították meg a Corvinus kutatói. A Közgazdasági Szemlében megjelent tanulmány szerint a vezetői stíluson kívül a túlzott profitorientáltság és a munkaerő-kiválasztás lebecsülése is hátrányba hozhatja a cégeket.
A magyar kormány új rendeletet alkotott a polgári és büntetőügyekben folytatott EU-s igazságügyi együttműködés területén történő, határokon átnyúló elektronikus adatcserére szolgáló számítógépes eCODEX rendszerről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott feladatok végrehajtásáról. A rendelet célja az eCODEX rendszer magyarorszá
Már nem csak a DIGI kábeles, de műholdas előfizetői számára is elérhető az RTL Magyarország tavaly decemberben indult négy új csatornája – értesült a Media1. Ennek egy korábbi bejelentés szerint már januárban meg kellett volna történnie. További DIGI-s fejlemény, hogy az ATV Spirit is megjelent a csatornakínálatban.