A két és fél éves Émile Soleil után tavaly nyáron százak kutattak, hőkamerával, kutyákkal, mégsem fedeztek fel semmit. Csak találgatták, hogy baleset érte, elrabolták vagy családjának lehet-e köze az eltűnéséhez. Húsvétkor előkerült a koponyája, aztán napokkal később a ruhái is – egy olyan részen, amit feltehetően már többször átnéztek korábban. A
Folyamatosan nő az elektromos és hibrid járművek (EV) száma Európában, így 2030-ra várhatóan több mint 75 millió jár majd belőlük az utakon – hívja fel a figyelmet az EY és az Eurelectric legfrissebb közös jelentése. A villanyautók terjedésével a nyilvános töltőpontok száma is emelkedik, 2023-ban a hálózat 40 százalékkal bővült a kontinensen.
Szekszárd és Velence légvonalban ugyan 550 km-re fekszik egymástól, de van a két városban valami közös, méghozzá a Trattoria da Matteo tulajdonosa, Matteo Constantini!
Az Országgyűlés elé került az a gyermekek egészségének megőrzéséről szóló törvény, amely a jövőben megtiltaná energiaitalok eladását a 18 év alattiak számára.
A 77. cannes-i fesztivált május 14. és 25. között rendezik meg, a hivatalos programba meghívott alkotások listáját április 11-én párizsi sajtótájékoztatójukon hozzák nyilvánosságra a szervezők.
Az élelmiszerárak alakulása idén már nem növeli, hanem visszafogja az inflációt Magyarországon. Bár a boltokban még mindig többet kell fizetni a pénztáraknál, mint egy éve, de már nem az élelmiszerek, hanem más termékek miatt – derült ki az Erste elemzéséből.
A világszinten vezető fémforgácsolási specialista Sandvik Coromant két új PVD minőséget vezet be, a GC1205-öt és a GC1210-et. Mindkét minőség lehetővé teszi az öregített nikkelalapú HRSA biztonságos, nagy pontosságú esztergálását.
Sportközgazdász beszélt lapunknak egy nemzetközi cég prognózisa kapcsán gazdasági potenciálról, sport központúságról, az olimpia szerepének változásáról és a Szoboszlai-hatásról.
Marokkói fűszeres húsgolyók, tavaszi carbonara, sonkás-mustáros babka és még sok olyan kaja jön, amik most, az egyre inkább melengető tavaszi napsütésben esnek a legjobban.
2024 volt az első év, amikor március hónapban szabadon fel lehetett mondani a lakásbiztosítás szerződéseket, idén a húsvét miatt április 2-ig volt erre lehetőség. A régi biztosítás helyett pedig akár 30 nap is rendelkezésre áll, hogy megtaláljuk az újat, hiszen a felmondást követő 30 napban még él a régi szerződés. Szakértők mondják el, mi alapján
A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 000 m2 alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen. A WLP az első külföldi érdekeltséggel is
Rántott sáska, esetleg tücsöksaláta? Természetesen nem erről van szó, amikor a rovarfehérjék térhódításáról beszélünk az élelmiszeriparban. Nézzük, mit tudhatunk a témáról!
Biztosan ti is ismeritek azt az érzést, amikor ellenállhatatlan vágyat éreztek valamilyen gyorséttermi étel iránt. Nos, hasonló sóvárgás vezérelhette azt a fiatal srácot is, aki a McDonald'sba betérve rendelt egy sajtburgert, amit egy jó shake-kel kívánt lekísérni. A kezdeti lelkesedést azonban már a burgerbe ejtett első harapás letörte, ugyanis eg
Akár súlyosbíthatják is bizonyos betegségek tüneteit a leggyakrabban használt nem-szteroid gyulladáscsökkentők, mint az ibuprofen vagy az acetilszalicilsav hatóanyagú készítmények, ha rendszeresen vagy nagy mennyiségben szedik őket – figyelmeztet a Semmelweis Egyetem.
Évekig kereste a kifogásokat, mígnem egy ruhavásárlás alkalmával eldöntötte: változtatnia kell az életén. Mónika azóta 60 kilóval kevesebb, és másokat motivál a fogyásra.
A legügyesebb háziasszonnyal is előfordulhat, hogy a süteményhez készülő krém vagy puding nem lesz sima, és nagyobb darabok, azaz csomók maradnak benne. Ezekre ráharapni sem kellemes, és sajnos a látvány sem túl épületes. De nincs vész, ugyanis van megoldás a csomós krémre is!
Több mint 30 kilogramm, kockázatosnak számító növényvédő szert vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatott a hatóság szerdán.
Ha jól választasz egynyári virágot, hónapokig gyönyörű lehet az erkélyed. Mutatjuk, hogy melyek azok a vidám, színes növények, amelyeket könnyen beszerezhetsz és amiben garantáltan sokáig gyönyörködhetsz.