Közzétette éves rendes közgyűlésének előterjesztéseit és határozati javaslatait, valamint a 2023-as üzleti évre vonatkozó, nem auditált eredménykimutatásait a Vertikal Group Nyrt. A Budapesti Értéktőzsde középvállalati platformján, a BÉT Xtenden jegyzett társaság eredményes évet tudhat maga mögött: az értékesítés nettó árbevétele az előző évhez köz
Folyamatosan nő az elektromos és hibrid járművek (EV) száma Európában, így 2030-ra várhatóan több mint 75 millió jár majd belőlük az utakon – hívja fel a figyelmet az EY és az Eurelectric legfrissebb közös jelentése. A villanyautók terjedésével a nyilvános töltőpontok száma is emelkedik, 2023-ban a hálózat 40 százalékkal bővült a kontinensen.Tavaly
Míg a kriptovaluták piaca továbbra is a közelmúltbeli visszaesésből lábadozik, sok kriptós elemző máris közzétette véleményét egyes kriptovaluták hosszú távú
Sem a tavalyi, sem az idei nem az építőipar éve, Magyarországon 2023-ban jellemzően a korábbi években kötött szerződéseiket teljesítették a vállalkozások, amely mintegy 5 százalékos csökkenést mutat 2022-höz képest. A teljesítménycsökkenés mögött viszont nagy ágazati és területi szóródás látszik, a dunaújvárosi Épduferr Nyrt. a nehéz piaci körülmén
Karácsonyi András a bérlői üzletág vezetőjeként, Csordás Stefánia pedig a látogatói üzletág vezetőjeként csatlakozott a Westend csapatához. Karácsonyi András közel húsz éves szakmai tapasztalattal rendelkezik az ingatlanlízing területén. 2010 és 2018 között részt vett, majd vezette a Westend lízing üzletágát. Ezt követően olyan nemzetközi cégekné
Próbavásárlással "jutottak" 3,5 kg cirill betűs, valamint érvényes forgalomba hozatali és felhasználási engedéllyel nem rendelkező növényvédő szerhez egy magánszemélytől a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei márciusban.
Felhagytak szerdán a hétfőn kezdődött általános sztrájkkal a román postások, miután sikerült megállapodniuk a román posta vezetőségével követeléseik teljesítéséről - közölte szerdán az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
A különböző elektrifikált modelljeihez (öntöltő hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos) szükséges akkumulátorok gyártásának felgyorsítása érdekében a Toyota saját tulajdonába veszi eddigi kapcsolt vállalkozását, a Panaconic-kal közös tulajdonban lévő Primeearth EV Energy-t. A tavaly már világszerte mintegy 3,7 millió
Április 3-án este öt kormányrendelet, két miniszteri rendelet, két alkotmánybírósági határozat, és – még Novák Katalin ellenjegyzésével – négy köztársasági elnöki határozat jelent meg a 40. számú Magyar Közlönyben. Kihirdettek továbbá kilenc kormányhatározatot, valamint egy miniszterelnöki és egy pénzügyminiszteri határozatot.
Százmilliós téli táborozás, 600 millió catering, többmilliós külföldi ösztöndíjprogramok. A Direkt36 birtokába kerültek az MCC belső beszerzési és kifizetési adatai.
A Samsung bejelentette az új Extra széles alulfagyasztós hűtőszekrényének európai bevezetését. A hűtőszekrényt a párizsi „Welcome to Bespoke AI” (Elérkezett a Bespoke AI korszaka) nemzetközi rendezvényen mutatták be 2024. április 3-án a Les Pavillon des Étangs-ban.
Nemcsak a földeken indul meg tavasszal a munka: ilyenkor nyílik meg az uniós agrártámogatási rendszeren alapuló egységes kérelmek benyújtási felülete a Magyar Államkincstárnál. Ráadásul idén már az új EU-s költségvetési időszak Közös Agrárpolitikájának megfelelően lehet az egyes beruházási támogatásokra is pályázni. Az OTP Bank a közvetlen támogatá
A hét korábbi részéhez képest tegnap már kisebb hangulatjavulást lehetett látni a piacon, az amerikai indexek szerdán végül vegyesen zártak miután Jerome Powell amerikai jegybankelnök megerősítette, hogy a Fed idén valószínűleg csökkenteni fogja a kamatokat, ami pozitív indikációnek tekinthető, mivel a kamatvárakozások egyre jobban kitolódnak. Ezek
Izrael elleni háborút nem valószínű, hogy megkockáztat Irán, súlyos fenyegetések azonban továbbra is elhangzanak. Iránban közben lényegében belső háború tört ki, egy szunnita szervezet kezdett harcokba az Iszlám Forradalmi Gárda ellen.
1,7 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 9,2 százalékkal nőtt, az importoldalon 0,1 százalékkal mérséklődött.
Februárban az előzetes adatok szerint 1652 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben, ez történelmi rekordot jelent. Mindez úgy jött össze, hogy közben a kivitel csökken, vagyis igen érdekes folyamatok zajlanak az áruforgalomban.
1,7 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 9,2%-kal nőtt, az importoldalon 0,1%-kal mérséklődött.
1,7 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 9,2 százalékkal nőtt, az importoldalon 0,1 százalékkal mérséklődött.
Április 1-től minden hazai fogyasztó és vállalkozás teljesítheti fizetési tranzakcióit fizetési kérelem elfogadásával és arra válaszul azonnali fizetés kezdeményezésével - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MTI-vel.
Magyarországon először áprilisban Szegeden látható majd együtt, egy helyen a legendás autómárka, a Mercedes mintegy száz különböző, ma már klasszikusnak számító példánya az elmúlt 60 év gyártmányaiból válogatva.
Kína, Szaúd-Arábia és Indonézia diplomatái csendben lobbiznak az Európai Unió intézményeinél, hogy álljanak ellen az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság nyomásának az Ukrajna 2022-es megszállása óta befagyasztott több mint 200 milliárd eurónyi orosz állami vagyon lefoglalásával kapcsolatban. Az EU célja, hogy ezeket a pénzeszközöket Ukrajna ú
A KuCoin kriptovaluta tőzsde megdöbbentően sokat vesztett el tartalékaiból. Több, mint 20%-kal csökkent a felhasználók által tartott tartalék a legutóbbi
Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke szerdán megismételte azon meggyőződését, hogy az infláció rögös úton fog elérni a 2%-os szintre, és hogy a központi bank tisztviselői arra számítanak, hogy idén valamikor csökkenteni fogják a kamatlábakat.
Április 25-én tartja éves rendes közgyűlését a Richter, amelyhez kapcsolódóan a társaság most közzétette határozati javaslatait. Az éves beszámoló elfogadása mellett a közgyűlés szavazhat az osztalékról, saját részvény vásárlásokról, valamint igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról.
Budapest egyik legikonikusabb ingatlankomplexumához új vezetők érkeztek. Karácsonyi András a bérlői üzletág vezetőjeként, Csordás Stefánia pedig a látogatói üzletág vezetőjeként csatlakozott a Westend csapatához az épület unikális lehetőségeinek erősítése érdekében. Karácsonyi András közel 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik az ingatlanlízin