Éves összevetésben 2024 elejére csökkent a csirke-, a pulyka- és a marhahús ára, olcsóbb lett a tojás, valamint a sertéshúsok egy része is - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) kedden közzétett összefoglalóiban.
Tavaly novemberben írtunk a Sólyom Sándor vezette Falcon birodalom tündökléséről és bukásáról. A napokban pedig kiszúrtuk több magyar mainstream közéleti
Az Iveco csoport (EXM: IVG) bejelentette, hogy a világ vezető vegyipari vállalatát és az autóipar legnagyobb vegyipari beszállítóját, a BASF-et választotta a vállalatcsoport elektromos járműveiben használt lítium-ion akkumulátorok újrahasznosítási megoldását biztosító első partnereként.
Február elsején kezdetét veszi a PDC 17 héten át tartó őrületes sorozata, a darts Premier League. A résztvevők között ott van természetesen az aktuális világbajnok, Luke Humphries és a darts új fenegyereke, Luke Littler is. Az eseményeket minden csütörtökön 20 órától élőben közvetíti a Sport TV, és az első, cardiffi verseny előtt egy órás felvezető
Jan van Eck, a VanEck befektetéskezelő cég vezérigazgatója úgy véli, hogy a valós eszközök (RWA-k) tokenizálását két fő akadály hátráltatja. A vezérigazgató szerint a likviditás és a szabályozási tisztánlátás hiánya a valós eszközök tokenizációjának legfőbb akadályai. Van Eck, Raoul Pal-nak adott interjú során osztotta meg meglátásait a témával kap
Határozatlan, de rövidre tervezett időre elhalasztja a dinár kivezetését Észak-Koszovóban a pristinai kormány - jelentette internetes oldalán a Koha Ditore című koszovói napilap.
Újabb jelentős közbeszerzési kartellt zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH megállapította, hogy 2011 és 2014 között hét, többségében közbeszerzési tenderen, az ország jelentős útszóró só forgalmazó vállalkozásai versenykorlátozó egyeztetéseket folytattak és összejátszottak egymással. A nemzeti versenyhatóság összesen mintegy 400 millió f
A tavalyi markáns emelkedést követően az egyre nagyobb kereslet-kínálati résre vonatkozó kilátások és a spekulatív tőke beáramlásának is köszönhetően valósággal begyújtották a rakétákat az uránpiacon idén, közel 20 éve nem látott szinteket ostromol a sugárzó érc árupiaci jegyzése, miközben szárnyalnak az uránbányász vállalatok részvényei. Adódik a
Az autópálya-matricák 2024-es áremelkedése a közlekedési szokásokat is megváltoztathatja, többen döntenek a kevesebb autózás mellett, míg mások ezentúl kerülhetik az autópályákat bizonyos esetekben – derült ki a Simple felhasználók körében végzett felmérésből. Március 1-től érkezik továbbá a 24 órás autópálya matrica, ami megkönnyítheti az átutazók
A Magyar Szakszervezeti Szövetség a feketemunka látványos visszaszorítását, a hatósági ellenőrzések számának növelését szorgalmazza, és szükségesnek tartja a szankcionálási rendszer felülvizsgálatát.
Az idei év első hónapjában újraéledt a lakáspiac a tavalyi megtorpanás után, legalábbis erre utalnak a legfrissebb januári adatok - derül ki az ingatlan.com kereslet-kínálati összesítőjéből, ami több mint 500 ezer érdeklődés és 400 ezer ingatlanhirdetés alapján mutatja be a januári folyamatok éves változását.
Januárban országszerte jelentősen, 20 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti kereslet, igaz, a 2022 elején mért szinttől még elmarad. A kínálat bővülése is lassul, ami a piaci élénkülésre utal.
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) összefoglaló jelentése aláhúzza, hogy a klímaváltozás egy szinte már mindannyiunkat veszélyeztető és növekvő egészségügyi kockázat. Továbbra is a hőhullámok jelentik a legnagyobb veszélyt: 2000 és 2019 között évente közel 500 ezren haltak meg többen az extrém meleg miatt (különösen a 65 év felettiek esetében drá
Még idén népszavazást tartanak Szlovéniában arról, hogy épüljön-e új atomreaktor a krskói atomerőmű jelenlegi, működését várhatóan 2043-ban befejező blokkjának pótlására - közölte kedden Robert Golob szlovén kormányfő, az általa szervezett nemzeti energiaügyi csúcstalálkozót követően.
A Nyugati Fény egy évvel ezelőtt kinevezett főszerkesztője, Kenyeres Bence neve váratlanul eltűnt a lap impresszumából. A Media1 Mandula Viktort, a portál tulajdonosát kérdezte a változásról és az új, a tisztséget átmeneti időre elvállaló főszerkesztőről, Balogh Győzőről, akinek furcsa mód sem a fotóját, sem a karrierútját nem lehetett fellelni az
A Magosz és a NAK határozottan elutasítja az Európai Bizottság minap előterjesztett intézkedését, amellyel újabb egy évvel meghosszabbítanák az ukrán élelmiszerek korlátozás nélküli teljesen szabad behozatalát.
Egy Visa által végzett kutatás szerint az Egyesült Királyságban az engedélyezett push fizetésekkel (APP) kapcsolatos csalások ugrásszerű növekedése elriasztja a fogyasztókat a digitális banki szolgáltatásoktól. Az APP csalás – amikor a csalók hiteles kedvezményezettként csábítják átutalásra a fogyasztókat – egyre növekvő problémát jelent. A UK Fina
Kilenc közép-európai és balti állam hidrogénszervezetének képviselői aláírták Párizsban a 3 Tenger Hidrogén Tanács (3S) hivatalos együttműködését, amelynek célja a régió hidrogénágazatának fejlesztése - tájékoztatta a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség az MTI-t csütörtökön.