A papírlapú szórólapok ideje menthetetlenül lejár, azonban az egyes üzletek leárazásairól és új termékeiről minden háztartásban érdemes megfelelően tájékozódni. Az Akciós-Újság.hu digitális formában, egyetlen közös helyre gyűjti a legkülönbözőbb hiper- és szupermarketek aktuális röplapjait, ezzel csökkenti a környezeti terhelést, és segít a vásárló
Az Osztrák Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly Bécsben az újonnan forgalomba helyezett autók több mint 20 százaléka már tisztán elektromos meghajtású volt. Így több e-autót helyeztek forgalomba, mint dízelt. A trendhez csatlakozik a bécsi önkormányzat is: az elkövetkező nyolc évben 56 millió eurót fordít járműflottája kizöldítésére. Jönnek a
A légkörből hiányzó víz miatt nem érkezik elég csapadék az Alföldre az aszályos időszakban. Ennek enyhítésére a vizes élőhelyek, a rétek-legelők visszaállítását javasolják az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói legújabb elemzésükben.
Két, az ügyet jól ismerő személy szerint Németország már idén fontolóra veheti, hogy eladja 99%-os részesedésének egy részét az európai energiaválság idején kimentett Uniper közműszolgáltatóban.
Az előzetes várakozásokkal ellentétben, nem egy éjszakába nyúló tárgyalássorozat végén, hanem már délre elfogadta a rendkívüli csúcson az Európai Tanács a közös költségvetés felülvizsgálatáról szóló megállapodást. Orbán Viktor magyar miniszterelnök sokáig vétóval fenyegetett, de végül elfogadta az Ukrajnának is támogatást biztosító csomagot. A korm
A legnagyobb stabilcoin mögött álló vállalat, a Tether Holdings Limited 2024. január 31-én tette közzé 2023 negyedik negyedévére vonatkozó pénzügyi jelentését, amelyet a BDO, egy világszerte elismert független könyvvizsgáló cég készített. A BDO által készített részletes tanúsítvány nem csak megerősíti a Tether tartalék jelentésének valódiságát, han
A litván és kanadai székhellyel rendelkező fintech startup, a Rocken elindítja a kriptorajongók, digitális nomádok és tartalomkészítők, szabadúszók és más
A PKN Orlen lengyel állami üzemanyag- és energiaszolgáltató nagyvállalat felügyelőtanácsa úgy döntött, hogy felmenti posztjáról Daniel Obajteket, a cég vezérigazgatóját - közölte a vállalat csütörtöki közleményében.
A lakáshiteleknél a kamatplafon is hozott némi fellendülést, de igazán a személyi kölcsönökre és a 2024 januárjától már csak jelentősen szigorított feltételekkel felvehető babaváró támogatásra lett nagy igény – írja a Forbes.hu-nak eljuttatott elemzésében a Bank360.hu.
Továbbra is a dolgozó fiatalok többsége számít arra, hogy emelkedik a fizetése a jövőben. A K&H ifjúsági index legfrissebb mérése szerint 69 százalékuk optimista ezen a téren, arányuk 2023. első félévéhez képest valamelyest csökkent - közölte a pénzintézet. Ugyanakkor 25 százalékuk úgy gondolja, hogy a mostani bérét kapja majd a következő egy é
A lakáshitelezés éppen lefeleződött, a teljes lakossági hitelpiac a kétharmadára esett 2023-ban az egy évvel korábbihoz képest – mutatják az MNB csütörtökön megjelent statisztikái. Utoljára 2016-ban vettünk fel ennél kevesebb lakáshitelt, és 2018-ban ennél kevesebb bármilyen hitelt – nominálisan. A vállalati hitelpiacot az olcsóbb devizahitelek és
Komoly informatikai nehézségek adódtak a magyar államkincstárnál, ami sokaknak okoz komoly bosszúságot: baj van a táppénzekkel és a családtámogatásokkal is.
Az uniós rendelkezés 51 százalékos arányt ír elő a magyarországi tárolók február elsejei töltöttségére. A legfrissebb adat a megkövetelt szintet másfélszeresen múlja felül, 76 százaléknál magasabban alakul - jelentette be csütörtöki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A DeeStream (DST) decentralizált streaming platformként számos előnnyel rendelkezik. Ezek közé tartozik például az, hogy kihasználja a digitális alkotók által
2024. első hónapjában mindhárom kiemelt korcsoportot (A18-59, A18-49, A4+) vizsgálva elmondható, hogy a TV2 Csoport áll a nézettségi verseny élén főműsoridőben és teljes napon, míg a teljes napot nézve a TV2 a piacvezető csatorna. Sikerrel debütált az új, sajátgyártású műsor, a Kincsvadászok és továbbra is a nézők egyik nagy kedvence a Szerencseker
Az elmúlt hetekben zárult tárgyalássorozat és stratégiai együttműködési megállapodás értelmében az Istenhegyi Magánklinika csatlakozott a TritonLife csoporthoz, és TritonLife Istenhegyi Magánklinika néven működik tovább - jelentették be a felek csütörtökön.
A cseh kormány bejelentette, hogy a tervezett egy helyett akár négy atomerőmű-blokk megépítésére is kötelező érvényű ajánlatot kérnének, ezzel kibővítve az országban egy régóta tartó pályázatot, melynek célja, hogy az atomenergia az elkövetkező évtizedekben is az ország energiamixének szerves részét képezze.
A HR Trends 2024-ből - a Randstad legfrissebb kutatásából - többek között kiderül, hogy a felmérésben részt vevő több mint 350 vállalat számít-e növekedésre, milyen toborzási terveik vannak és hogy mik a legnagyobb HR kihívásaik.
A telek enyhülése és rövidülése miatt a növények vegetációs időszaka egyre korábban kezdődik, mint ahogyan azt a tavaszi fagyok követni tudnák. Különösen a korai rügyfakadású gyümölcsökre (kajszi, meggy, alma, szőlő) jelent évről-évre növekvő veszélyt a tavaszra, mint átmeneti évszakra jellemző gyakori fagy és hideg.
Az immár hagyományosnak tekinthető bankármegbeszélés keretén belül ismét a hazai pénzügyi vezetőkkel és a Bankszövetség elnökével egyeztetett a Magyar Nemzeti Bank vezetése. A megbeszélésen a jegybanki vezetők a Bankszövetség tagjaival áttekintették a pénzügyi rendszer előtt álló legfontosabb kihívásokat - közölte honlapján az MNB.
A Beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított januári értéke 49,9. A válaszadók az előző hónaphoz képest lassulásról és stagnáláshoz hasonló folyamatokról számoltak be januárban.
Az idén 42. születésnapját ünneplő Commodore 64 a legnépszerűbb retro számítógép, illetve az azon futó Wizard of Wor a legkedveltebb régi játék a magyarok retrózók körben – derült ki a PleasureBytes Games friss kutatásából. A retro játékkiadó felmérése szerint minden 5. háztartásban konfliktusforrás az effajta múltidézés, ami bizony nagyon drága is
Egy autó eladásához szükséges idő számos tényezőtől függ, többek között a jármű típusától, helyétől és az aktuális piaci helyzettől. A megfelelő évszak kiválasztása szintén segíthet az autó gyorsabb eladásában. A carVertical autóipari adatszolgáltató cég ezúttal a járműeladás legjobb időpontjának kiválasztásához ad néhány tanácsot, hogy jobb áron t
Magyarországra érkezett a világ egyik legnépszerűbb multimédiás művészeti élménye, a Van Gogh -The Immersive Experience. A kiállítást a földkerekségen már több, mint 20 millióan látták: New Yorkban, Londonban, Berlinben, Szöulban és más metropoliszokban is százezreket nyűgözött le van Gogh különleges posztimpresszionista látványvilága. A produkció
Kovács Imre az anyavállalatnál, az ÖBB-nél Kelet- és Délkelet-Európáért felelős vezető tanácsadóként több országot átívelő stratégiai projekteket irányít.
Mintegy 5,6 százalékos növekedést tudhat maga mögött a BUX index januárban. Az azonnali részvénypiac forgalma 273 milliárd forintot tett ki az év első hónapjában, míg a legnépszerűbb részvények sorrendjét az OTP, a Richter, valamint a Mol vezette. Emellett januárban két alkalommal is volt csengetés a BÉT-en: a budapesti tőzsdézés 160 éves jubileuma
Kiharcoltuk! A magyarok pénzét nem adhatják az ukránoknak! A háborúban nem veszünk részt, fegyvert nem küldünk, továbbra is a béke pártján állunk! - írta Orbán Viktor a közösségi oldalán közzétett videójához csütörtökön.
Újabb jelentős közbeszerzési kartellt zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH megállapította, hogy 2011 és 2014 között hét, többségében közbeszerzési tenderen, az ország jelentős útszóró só forgalmazó vállalkozásai versenykorlátozó egyeztetéseket folytattak és összejátszottak egymással. A nemzeti versenyhatóság összesen mintegy 400 millió f
A téli sötétségben és hidegben sokan érzik magukat fáradékonyabbnak. Úgy tűnhet, hogy télen nehezebb reggelente felkelni és este is órákkal korábban hívogat az ágy, mint az aktívabb tavaszi és nyári hónapokban. Ez nem véletlen, hiszen az emberi szervezet hormonális szinten társítja a sötétséget az alvással. Sokat segíthet a téli fáradékonyság leküz
Mit adhat a WorldID? Egy ijesztő jövőképet, ahol minden erőforrás végül Sam Altman kezébe kerül? Vagy egy igazságos világot, ahol nem kell dolgoznia senkinek és mindenki kap alapjövedelmet?