A technológiai fejlődéssel és a folyton változó fogyasztói környezettel állandó a trendkövetési kényszer – többek között ez derült ki a hazai és külföldi reklámokhoz és filmekhez gyártási, tervezési és fejlesztési szolgáltatásokat nyújtó 235 Productions tulajdonosaival, Blik Dániellel (BD), Dreissiger Lászlóval (DL) és Juhász Péterrel (JP) készítet
Januárban immár a 21. egymást követő hónapban csökkent az építőipar teljesítménye az euróövezetben a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kedden publikált felmérése alapján.
A Citigroup stratégái szerint a befektetők túlzottan optimista pozícionálása a technológiai részvényekben sebezhetővé teszi a piacot egy nagyobb eséssel szemben - írta meg a MarketWatch.
Jelentős áremelkedés tapasztalható a vidéki albérletpiacon, az Otthon Centrum elemzése szerint egy év alatt 30 százalékkal nőtt az átlagos havi bérleti díj. Továbbra is a főváros V. kerületében a legdrágább bérelni, a panellakás pedig még mindig a legolcsóbb opció.
A megkérdezettek háromnegyede (72 százaléka) már egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy egy éven belül esetleg elveszítheti az állását, ami számottevő, 10 százalékpontos csökkenést mutat egy év alatt.
A napokban bemutattuk a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2023 decemberére vonatkozó lakossági hitelezési adatait, melyek alapján megállapítottuk, hogy novemberhez képest a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződéskötések összege. A most bemutatásra kerülő babaváró hitelek tehát mindenképpen kakukktojást jelentenek, ezek eseté
Az ügyfelek elégedettsége a vállalatok egyfajta Szent Grálja, az egyik legfontosabb mérőszám, ami jelezheti a cég sikerességét. Ugyanakkor meglepő módon egészen szoros összefüggés van az ügyfelek és a cég dolgozóinak elégedettsége között. Egy kutatás szerint az elkötelezett dolgozókkal rendelkező vállalatok 81%-kal magasabb ügyfélelégedettségi muta
Traktorokkal vették körbe az olasz fővárost az egész országból érkező tüntető gazdák, akik több ponton elfoglalták a Rómába bevezető országutakat hétfőn.
A globálissá vált mezőgazdaságban a digitalizáció meghatározó tényező az agrárium versenyképességében, a termelőknek stratégiai döntéseket kell hozniuk, hogy képesek legyenek gazdaságosan termelni.
A frissen kinevezett Carlos Gomez ideiglenesen a mediterrán és latin-amerikai régió vezetője is marad. Milánó – A Generali Global Corporate & Commercial (GC&C) bejelentette, hogy 2024. január 30-i hatállyal Carlos
A vállalkozások február 5-e délután óta igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához. Kedd reggelig 1121 vállalkozás nyújtotta be a támogatási kérelmét 1440 járműre, 5,6 milliárd forint értékben – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A Central Médiacsoport 2024-ben életbe lépő, nagyszabású fejlesztéseinek részeként új portfólióigazgatót nevez ki a digitális női portfólió élére. Március elsejétől a kommunikációs területről érkező Kenyhercz Kinga fogja irányítani többek közt az nlc., a marieclarie.hu és további online kiadványok működését.
Az utolsó, eddig még nem hazai tulajdonban levő NB I.-es klubot, az Újpestet is magyar cég, a Mol Nyrt. veszi meg. Orbán Viktor kedvenc csapata éppen rettenetes formában van, de aki gyors fellendülést vár a bejelentéstől, az egyelőre csalódni fog, az ügylet lezárása még hónapokat vesz igénybe.
Az időskori szellemi és fizikai frissesség megőrzését támogató életmódprogramot indít a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (HUN-REN TTK) Agyi Képalkotó Központja - tájékoztatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-t kedden.
Megdőlt az Újpestre égett jelmondat, a "mindig jövőre" – a bajnoki cím ugyan távoli álom, de a tulajdonoscsere már nem: a belga Roderick Duchatelet majdnem 13 év után megválik a tulajdonától.
Az online zaklatástól a csúnya beszéden és az erőszakos játékokon át a meztelenségig terjed a lista, amivel a fiatalok találkozhatnak az online térben. Ezeket a veszélyeket egyre nehezebb elkerülni, a megfelelő szabályok kialakításával azonban sokat tehetünk azért, hogy gyermekeink önállóan is biztonságosan éljenek a digitális világ nyújtotta lehet
Jelentős áremelkedés tapasztalható a vidéki albérletpiacon, az Otthon Centrum elemzése szerint egy év alatt 30 százalékkal nőtt az átlagos havi bérleti díj. Továbbra is a főváros V. kerületében a legdrágább bérelni, a panellakás pedig még mindig a legolcsóbb opció.
A súlyos közlekedési szabálysértések, mint a gyorshajtás vagy az ittas vezetés miatt az egész EU-ban el kellene tiltani a vezetéstől a szabálysértőket, érveltek kedden az EP-képviselők az Európai Parlament oldalán megjelent közlemény szerint.
A január eleji hivatalos tájékoztatással ellentétben mégsem kerülnek át az éves szaldóból a havi bruttó elszámolásba azok a háztartási méretű kiserőmű (HMKE) üzemeltetők, akiknek bár 2013. végéig volt már üzembe helyezett rendszerük, de azt követően bővítették a rendszerüket, mert "a bővítés üzembe helyezésétől számítandó a 10 év szaldó elszámolási
Az erőmű hálózati csatlakozásának igénybevételére rendelkezésre álló 2024. január 30-i határidő egy évvel történő meghosszabbítását kérhették azok az erőműfejlesztők, akik az erre vonatkozó kérelmüket tartalmazó egyoldalú nyilatkozatot legkésőbb 2024. február 5. napjáig igazolható módon megküldték az elosztóhálózat-üzemeltető társaságnak - derült k
A magyar animációs filmek már 110 éve bűvölik el a nézőket. 2024. február 4-én, a magyar animáció atyjaként tisztelt Macskássy Gyula születésnapján a Nemzeti Filmintézet meghirdette a magyar animációnak szentelt emlékévet, amelynek során számos különleges rendezvény és meglepetés várja a nézőket. A Filmintézet streaming platformján, a FILMIO-n kedv
Olyat láthatnak szerdától a kisbefektetők, amire időtlen idők óta nem volt példa: a legjobb betéti ajánlatok kamata magasabb lesz, mint a kedvenc állampapíré. Az egy vagy akár két évre 8 százalék feletti éves kamatot kínáló lekötéseknek azonban már csak napjai vannak hátra - derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Nagyot robbant a hír pénteken, miszerint ingyenes nyugdíj-előtakarékossági számlát (NYESZ) nyit a Magyar Államkincstár, amely, mint ismert, 20%-os befizetésarányos adójóváírás igénybevételére jogosít fel évente legfeljebb 100 ezer forint összegben. Két szempontból lehet a lépésnek hozzáadott értéke a befektetők számára: 1. más szolgáltatókkal ellen
A japán Nintendo vállalat kedden a korábbi 15 millióról 15,5 millióra javította az általa gyártott Switch játékkonzol eladásával kapcsolatos előrejelzését a március végével záródó pénzügyi évre.
A tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe és felelőssége van - hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közleményben, amelyben emlékeztetnek: az utóbbi húsz évben a fecskék fele eltűnt Magyarországról.