Hónapok óta tart Magyarországon az infláció intenzív, széles körű és tartós csökkenése, a fogyasztói árak növekedése már nem haladja meg a térség átlagos szintjét. Az egy éven át tartó recesszió is már a múlté és külső egyensúlyi mutatóink is javuló tendenciát mutatnak, így megkezdődhet a kilábalás és az egészséges növekedés. Ehhez azonban a hitelp
A február 5-i, tegnapi, határidőig összesen 116 pályázat érkezett be az ipari energiatároló kiírásra, amelyek együttes támogatási igénye 115 milliárd forint, csaknem kétszerese a 62 milliárd forintos keretösszegnek – jelentette be kedden az Energiaügyi Minisztérium.
Az úgynevezett deep-fake technológiával érték el, hogy a Putin (Inside the Mind of Putin) című filmben a Putyint alakító színész úgy nézzen ki, mint az orosz elnök. Mutatjuk az előzetesét.
Spanyolország 30 éves kötvénykibocsátására 90 milliárd euró feletti keresletet keletkezett, de nem múlta felül a múlt havi 10 éves kötvény rekordját – írja a Reuters.
Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egy elektromos cigarettákat forgalmazó szlovák céggel szemben, mivel az feltehetően illegálisan, megtévesztő módon hirdeti a termékeit.
A háború és a szankciók negatív hatásai jelentős károkat okoztak a gazdaságban, a gyenge európai konjunktúrával együtt járó gyenge kereslet pedig az exporton keresztül negatívan befolyásolta a hazai ipar teljesítményét is - állapította meg az előzetes ipari adatokhoz fűzött keddi kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az ügyfelek elégedettsége a vállalatok egyfajta Szent Grálja, az egyik legfontosabb mérőszám, ami jelezheti a cég sikerességét. Ugyanakkor meglepő módon egészen szoros összefüggés van az ügyfelek és a cég dolgozóinak elégedettsége között. Egy kutatás szerint az elkötelezett dolgozókkal rendelkező vállalatok 81%-kal magasabb ügyfélelégedettségi muta
Az RTL-en futó Cápák között üzleti reality legutóbbi adásában ketten is befektetővel mehettek haza. Baumann László saját találmányával győzte meg a cápákat, egy közgazdász-gyógyszerész páros pedig öregedéslassítást ígérő gyógyszerkiegészítővel.
Február 5-től elkezdte kiküldeni a pályázat kiírója az előregisztrációk jóváhagyásáról szóló értesítéseket, illetve a hiánypótlásra való felszólításokat, és vannak már olyanok is, akik benyújtották az első támogatási kérelmeket is – jelezte keddi közleményében az Energiaügyi Minisztérium.
Az állattenyésztésben is az automatizálásé a jövő, de csakis megfelelő szintű oktatással társítva – erről beszélgettünk az Inter-Mix Kft. képviselőjével az AgromashExpo–AgrárgépShow kiállításon.
Hétfőn délután rendben elstartolt az elektromos járműtámogatási pályázat, és kedd reggelig már 1121 vállalkozás nyújtotta be a támogatási kérelmét – jelezte kedd délutáni közleményében az Energiaügyi Minisztérium.
A hétfőn délután elstartolt elektromos járműtámogatási pályázaton kedd reggelig 1121 vállalkozás nyújtotta be a támogatási kérelmét – jelezte kedd délutáni közleményében az Energiaügyi Minisztérium. Ez arra utal, hogy nincs hatalmas tolongás a pályázaton (9375 projekt támogatható a 30 milliárd forintos programban), feltehetően részben az utófinansz
Januárban immár a 21. egymást követő hónapban csökkent az építőipar teljesítménye az euróövezetben a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kedden publikált felmérése alapján.
Az Országgyűlés 2023. év végén a foglalkoztatás területét érintő jelentős jogszabály-módosításokat fogadott el. Változtatott a munka törvénykönyve, a munkavédelmi törvény, a foglalkozás-egészségügy szabályain, illetve a tűzvédelem területén is új jogszabály született. Ezen változások több tucat jogszabályban öltöttek formát, így egységes áttekintés
Február 4-én egy Európában kevés figyelmet kapó, ám a liberálisok számára így is nyugtalanító választási eredmény született egy távoli országban. Nayib Bukele elnök újraválasztása nem volt kérdés, El Salvador viszont így lényegében egypárti állammá vált.
Ütemesen, zavartalanul folynak a paksi atomerőmű bővítési munkálatai - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sopronbánfalván. A tárcavezető a kihelyezett kormányülés szünetében arról számolt be, hogy telefonon tárgyalt nemrég Alekszej Lihacsovval, az orosz Roszatom vezérigazgatójával, akivel áttekintették a paksi bővítés ál
Az Agrárminisztérium (AM) támogatásával február 5-én indul az Iskolában az Erdő Program, amelynek során köznevelési intézmények pályázhatnak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására - közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.
Az Egyesült Királyságban egészen 1985-ig engedélyezték az elhunyt személyek agyalapi mirigyéből kinyert növekedési hormon adagolását egyes kezelésekben. - írja a Qubit.
Ütemesen, zavartalanul folynak a paksi atomerőmű bővítési munkálatai, most a talajszilárdítási és cölöpelhelyezési feladatok zajlanak, és év végéig reális az első beton öntése is a jövő márciusra tervezett dátum helyett - jelezte kedden a sopronbánfalvai kihelyezett kormányülés szünetében Szijjártó Péter egy Facebook-videóban. A külgazdasági és kül
Összefog az energiamenedzsment megoldások területén vezető Schneider Electric és az egyik legsikeresebb hazai technológiai vállalkozás, a mobilitási megoldásokban utazó Parkl Digital Technologies.
A Central Médiacsoport új portfólióigazgatót nevez ki a digitális női portfólió élére. Március elsejétől a kommunikációs területről érkező Kenyhercz Kinga fogja irányítani többek közt az nlc.hu, a marieclarie.hu és további online kiadványok működését. Kenyhercz Kinga az ACG Reklámügynökségnél az elmúlt 2 évben Regional PR Client Lead pozícióban a V
Ez a jelmondata a Vintage Beauty magyar kozmetikai márkának, amely 13 éve hazai kutatásra és fejlesztésre épülve fejlődik. Az organikus alapanyagokból készülő bőrprobléma-megoldó arcápolási termékeket és testápoló kozmetikumokat Szakonyi Eszter mesterkozmetikus, vegyészmérnökök bevonásával alkotja. A márkának immáron több mint 60 féle terméke van,
A Peugeot, amely társvállalataival megnyitotta Európa legnagyobb hidrogén tüzelőanyagcella-gyártó üzemét, határozott lépéseket tesz a hidrogén belső égésű motorokban történő felhasználása felé, ugyanakkor a cég vezérigazgatója szerint ahhoz, hogy a hidrogéntechnológiák elérhessék a kritikus tömeget, éveken át tartó, jelentős kormányzati elköteleződ
Bezuhant a boltok forgalma, és soha sem volt annyi megtakarítása a magyaroknak, mint tavaly. Két egymásnak látszólag teljesen ellentmondó adat. Az egyik szerint az embereknek nem volt pénze vásárolni, a másik szerint viszont olyan sok pénze van a magyaroknak, hogy bőven tudnak belőle félretenni. A valóság az, hogy a leggazdagabb magyaroknak valóban