A kezdeti híresztelésekkel ellentétben kiderült, hogy mégsem Magyarországon gyártják, hanem Kínából hozzák majd be a BYD szegedi üzemébe az akkumulátorokat - értesült a Népszava.
Törökországban gyorsult az éves infláció januárban. A török statisztikai hivatal hétfőn ismertetett adatai szerint az éves fogyasztói áremelkedés mértéke 64,86 százalékra, 2022 decembere óta a legmagasabbra nőtt januárban a decemberi 64,77 százalékról. Elemzői várakozások átlagában minimális lassulás, 64,52 százalék szerepelt januárra.
Még egy hétig lehet jelentkezni arra az új felnőttképzési programra, amit a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média– és Hírközlési Hatóság (NMHH) közösen indít. Az újmédia pedagógia ösztöndíjas programra főleg pedagógusok, pedagógushallgatók, valamint a médiakommunikáció, a szakképzés, a felsőoktatás vagy a pszichológia területén dol
Csák János kulturális és innovációs miniszter a közelmúltban hirdette ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFI Alap) 2024. évi Programstratégiáját: idén 147 milliárd forintból indulnak új pályázatok a magyar kutatás és innováció ösztönzésére. Kiss Ádámot, az NKFI Alapot kezelő Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal e
A Magyar Nemzeti Bank átfogó vizsgálata nyomán összesen 25 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Cetelem Bankra a vállalatirányítás, hitelkockázat, értékvesztés, adatszolgáltatás, számvitel, illetve az IT-biztonság terén feltárt hiányosságok miatt. A feltárt problémák nem veszélyeztetik a bank megbízható működését, de kiküszöbölésük elengedhet
Nem változnak a hazai üzemanyagárak szerdától. Ugyan a Brent típusú kőolaj ára tovább esett, de az árcsökkenésre még tovább kell várnia a magyar autósoknak - számolt be a holtankoljak.hu
A világ egyik vezető szállodalánc vállalata, az Ihg Hotels & Resorts a Hotco konferencián jelentette be, hogy Budapesten nyitja meg első európai Holiday Inn & Suits szállodáját. A 170 szobás Holiday Inn & Suites Budapest Centrale a Xiv. kerületben, közvetlenül a Puskás Ferenc Stadion metróállomás felett helyezkedik majd el, a többfunkciós Centrale
Nem változnak a hazai üzemanyagárak szerdától. Ugyan a Brent típusú kőolaj ára tovább esett, de az árcsökkenésre még tovább kell várnia a magyar autósoknak - számolt be a holtankoljak.hu
Duplájára, 50 millióról 100 millió forintra emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ maximálisan adható hitelösszege, és lehetővé válik az új, tisztán elektromos személyautók finanszírozása is – jelentette be Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója.
A nagy port felverő vendégmunkás esetek nyomán felszínre került, hogy a magyar munkajog lehetőséget ad végletesen rugalmas munkaidő-beosztásokra. A 24.hu cikke szerint a kormány már egyeztet az érintettekkel a várható szabályváltozásokról.
2020. március 31. óta vizsgálatokat folytattak a banknál, amelyek során hiányosságokat találtak a vállalatirányításban, a hitelkockázat és az IT-biztonság terén is.
Az egyetemi jelentkezések közelgő határidejének apropóján készült elemzésből kiderült, hogy jelenleg melyik egyetem diplomásai kérik el a legmagasabb fizetést átlagosan, és mely intézmények diplomáira van a legnagyobb igény a munkaerőpiacon.
Duplájára, azaz 50 millióról 100 millió forintra emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ maximálisan adható hitelösszege, valamint lehetővé teszik új, tisztán elektromos személyautók finanszírozását is.
Az első oszlopban a klasszikus eljárást alkalmazták, vagyis az egy főre jutó GDP alapján állt össze a lista. A második oszlopban a vásárlóerő paritás alapján számoltak, vagyis figyelembe vették a megélhetési költségeket és az adott ország valutájának erejét, hiszen ettől függ, hogy 1 dollárért mennyi árut kap a boltban a polgár. A harmadik oszlopba
Érezhető gyengüléssel kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, így lassan megint 385-nél jár a jegyzés. A héten várhatnak izgalmak a forintra, hiszen érkezik a januári államháztartási beszámoló és inflációs adat is.
A lakásbiztosítási ügyfelek mindössze hatoda hallott a márciusi váltási időszakról, pedig sokaknak érdemes lenne leváltaniuk elavult biztosításukat. Különösen a régi biztosítást használó ügyfelekhez nem jutott el a kampány híre – derült ki az Impetus Research kutatásából. A témával kiemelten foglalkozik a Portfolio február 27-ei Biztosítás 2024 kon
Több mint 128 millió forintból épített ki logisztikai és vizsgálati központot elektromos járművek töltőihez a Bonus Schild Kft. Miskolcon, a Diósgyőri Ipari Parkban - közölte a vállalat az MTI-vel.
Ajánlatot tett a Paramount Global megvásárlására Byron Allen amerikai médiamogul és a The Weather Channel tulajdonosa, összesen közel 30 milliárd dollárt szán a társaság megszerzésére. A Paramount iránt egyébként többen is érdeklődnek, az Apollo Global Management, a RedBird Capital Partners és a Skydance Media is a potenciális vevőjelöltek között v
Felmentették Jay Y. Lee-t, a Samsung elnökét, akit korábban a dél-koreai hatóságok számviteli csalással és részvénymanipulációval gyanúsították. Az ítélet várhatóan nagyobb mozgásteret biztosít Lee számára a dél-koreai legnagyobb konglomerátum irányításában.
Egyre kevesebb lakossági adós szerepel a banki feketelistán. Ha a nem fizetők tartozása eléri a minimálbér összegét, három hónap múlva felkerülnek a negatív Központi Hitelinformációs Rendszerbe. Márpedig az idén nagy a kockázat, hiszen tavaly magas kamat mellett sokan vettek fel hitelt napi kiadásokra.
Januárban, ahogyan az előző hónapokhoz hasonlóan, ismét csúcsot döntött a Bitcoin hálózat hashrátája és a hálózati nehézség. Január 31-én a 7 napos mozgóátlag szerint 567 EH/s-on tetőzött a hashráta (518 EH/s előző hónap végén). A hashráta növekedésével az elmúlt napokban a blokkok átlagosan 8 perc 50 másodpercenként generálódtak, és ennek megfele
Négy budapesti Spar áruház, egyelőre tesztjelleggel, 2024. január végétől kizárólag alternatív, ökológiai és szabadtartásból származó tojást kínál, ketreces tartásból származó termékeket nem. Utóbbiakat eddig is fokozatosan vezette ki a piacról a vállalat, összhangban azokkal az uniós törekvésekkel, amelyek végleg megszüntetnék a ketreces állattart
A szolgáltatók bevételei évek óta nem fedezik a hálózat, illetve az egyéb infrastruktúrák karbantartásának, rekonstrukciójának és bővítésének költségét, ez indokolta a nem lakossági vízdíj emelését a Magyar Víziközmű Szövetség szerint.
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 25 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Cetelem Bankra a vállalatirányítás, hitelkockázat, értékvesztés, adatszolgáltatás, számvitel, illetve az IT-biztonság terén feltárt hiányosságok miatt. A feltárt problémák nem veszélyeztetik a bank megbízható működését, de kiküszöbölésük elengedhetetlen.
Nem mindennapi kedvezményt hirdet a Geely tulajdonában lévő Zeekr elektromos autómárka. A gyártó bejelentette, hogy "10+10+10" kedvezményt hirdetnek azon új ügyfeleik számára, akik április végéig vásárolnak Zeekr 0011 vagy Zeekr X modellt - áll a cég közleményében.
Az novemberihez képest 0,9 százalékkal csökkent az ipari termelői árak átlagos uniós szintje 2023. decemberben és 10,0 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
Nyakunkon a Valentin-nap, a szerelmesek ünnepe pedig idén sem telhet el romantika nélkül. Ráadásul közeleg a vidám farsangi időszak is. Ha szívesen töltenéd filmnézéssel az estéket, akár párban, akár egyedül vagy a barátokkal, a Direct One-nál megtalálod a programhoz tökéletesen passzoló filmeket és vígjátékokat.
A Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség tájékoztatása szerint Magyarország és nyolc közép-európai és balti állam hidrogénszervezetének képviselői aláírták Párizsban a 3 Tenger Hidrogén Tanács (3S) hivatalos együttműködését, amelynek célja a régió hidrogénágazatának fejlesztése.