Hétfő délelőtt 11 órára tervez országos szirénapróbát a katasztrófavédelem. A csökkentett üzemű, úgynevezett "morgató" próbát hallhatnak majd a magyar lakosok.
Egyes fürdők egész jelentős kedvezményt biztosítanak a nyugdíjasok számára, még az amúgy is olcsóbb nyugdíjas belépők árából is. Egy szaklap összegyűjtötte a februári lehetőségeket.
Összehangolt akcióban fogott el a Nemzeti Nyomozó Iroda három borsodi vadászt, akik a gyanú szerint a vadállomány megtartása érdekében évek óta rendszeresen fokozottan védett szürke farkasokat lőttek ki. A Putnokon, Felsőnyárádon és Edelényben tartott kutatások során a nyomozók farkasok koponyáját, fogazatát is megtalálták. Az Országos Magyar Vadás
Évről évre csökken az anyatejet leadó kismamák száma, míg a tápszeres gyerekek egyre többen vannak. A Belügyminisztérium pénzzel nyúlt bele az állami rendszerbe, de kérdéses, hogy ezzel megfordítja-e a tendenciát, mert a marketing erősen hiányzik belőle. Közben a Facebookon beindult az anyatejbiznisz, bár néha testépítőkhöz kerül a csecsemőknek val
Rétvári Bence államtitkár az M1-en azt mondta: az államkincstár fogja ellenőrizni, hogy a fenntartók a béremelésére kapott teljes összeget arra is fordítsák.
A Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt a parlament mai rendkívüli ülésén, így az ülés harározatképtelen lesz - ma sem ratifikálják Svédország NATO-csatlakozását. A kormány tagjai nincsenek is Budapesten, Sopronbánfalván tartanak kihelyezett tanácskozást.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Egy kéményseprői ellenőrzés miatt derült fény a módosításra. Éva nem hajlandó új lakcímkártyát csináltatni, kötődik a régihez. Az önkormányzat szerint több tízezer címet kellett megvizsgálniuk.
2021-ben, február 5-én reggel érkeztek a rendőrök Szász János budakeszi házához. A Balázs Béla-díjas filmrendezőt és családját álmukból riasztották fel egy házkutatás miatt, ami végül több mint 8 órán át tartott. Szász János akkor azt mondta, fegyver is volt a rendőröknél. Két fia és felesége is szinte sokkot kaptak a történtektől. Az eset után az
A technikumokban két évig, a szakképző iskolákban pedig egy évig tart az ágazati oktatás, ahol a diákok megismerik a munkaköröket és a választható szakmákat.
Az ülést az MSZP kezdeményezte, összehívását támogatta a DK, a Momentum, a Jobbik, a Párbeszéd és az LMP képviselőcsoportja, valamint egy független képviselő.
A kormányzat célja, hogy 2030-ra legalább egy Magyarországi egyetem bekerüljön a világ száz legjobb egyeteme közé, illetve három egyetem Európa legjobb száz egyeteme közé.
180 millió forintért vásárolt meg egy érdi ingatlant berendezésekkel együtt Szabó Károly vállalkozó, de hónapok óta nem tud beköltözni, mert az előző tulajdonos és családja még mindig ott lakik. Amikor az ügyvédjével utoljára a háznál jártak, a család baltával fenyegette őket.
Kihelyezett ülést tart Sopronbánfalván Orbán Viktor kormánya. A kolostor már bevált helyszín, tavaly kétszer is ott tartották kihelyezett ülésüket a kabinet tagjai.
Február 21-ig kell beadni a jelentkezést a szakképző intézményekbe - mondta Pölöskei Gáborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzet hétfői számában olvasható interjúban.
Folytatódnak a Rákóczi Szövetség kárpátaljai diákoknak szervezett téli táborai, ahová ezúttal zömmel ukrán ajkú középiskolások érkeznek – közölte a szervezet hétfőn.
Állandó megújulásban mottóval hirdetik meg idén a Házasság Hetét (február 11-18), amelyhez a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye február 5-11-ig tartó programsorozatával csatlakozik.