Az építési államtitkár a Mol-tornyot nem tartja a legjobb példának, szerinte a fővárosnak is megvan a létjogosultsága, hogy bizonyos helyeken és minőségben magasházak épüljenek.
Az idei volt az eddigi legmelegebb február Hollandiában, a hőmérő higanyszála a 18 Celsius-fokot is elérte - jelentette a Weeronline meteorológiai adatokat közlő holland szolgálat vasárnap.
A Visa (NYSE: V), a párizsi olimpiai és paralimpiai játékok hivatalos fizetéstechnológiai partnere büszkén osztja meg, hogy Milák Kristóf, a Team Visa magyar tagja újra medencébe száll, hogy a legjobb formáját nyújtsa a párizsi olimpiai játékokon egy sokszínű és kimagasló, a világ minden tájáról érkező sportolókból álló csapat tagjaként.
Az e-autózási piacon vegyesek a várakozások: egyre nőhet az ilyen járművek aránya, gyártásuk azonban még hat évig drágább lehet, mint a hagyományos kocsiké - véli a megkérdezettek többsége a KPMG által elvégzett felmérés szerint, amelynek összefoglalóját kedden juttatták el az MTI-nek.
A bitcoin árfolyama “a szerdai kereskedési napon 57 000-ről 64 000 dollár fölé emelkedett. A parabolikus emelkedésbe egy váratlan esemény rondított bele, igaz csak egy negyed órára. Közel 15 perc leforgása alatt 8%-ot vesztett a BTC az értékéből. Ez a kilengés hirtelen 100 milliárd dollárral csökkentette a BTC piaci részesedését, a kiváltó ok, pedi
A beruházások volumene 2023 IV. negyedévében a megelőző év azonos időszakához viszonyítva 3,0%-kal csökkent, a III. negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 1,5%-kal nőtt. A beruházások általános visszaeséséhez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult. A meghatározó súlyú feldolgozóipar és ingatlanügyletek visszafogták, míg a közigazgatás és
Megérti, hogy Nagy Márton miért támadja a jegybank függetlenségét, de a jegybankelnök szerint ki kellett tenniük a jegybankból, mert jelentős szakmai hibákat vétett.
Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, ugyanis több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót, ráadásul kettő helyett egyszer kell csak utalni, a részletfizetés pedig automatikusan jár - nyilatkozta az MTI-nek Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára.
Januárban az előzetes adatok szerint 6650 gyermek született, 12 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Szezonális hatásoktól szűrve folytatódott a születésszám csökkenése, a friss adat gyakorlatilag történelmi mélypontot jelent.
Pozitív módon jelenítette meg a kábítószer-használatot a RÁDIÓ 1 "Balázsék" című műsorszámának tavaly október 26-án sugárzott adása, és emiatt a médiaszolgáltató ismét bírságot kapott. A "Balázsék" műsorszám így az elmúlt hat évben tizenhárom alkalommal sértette meg a médiatörvény kiskorúakat védő rendelkezéseit.
Az európai gazdaság és ipar visszafogott teljesítménye, a megújuló energiaforrások terjedése és a villamosenergia-termelés emissziójának csökkenése, valamint a vártnál enyhébb téli időjárás is lefelé irányuló hatást gyakorol az európai uniós szén-dioxid-kibocsátási egységek árfolyamára, amely a földgázpiaccal is együttmozgást mutat.
A GreenGo az eddigi budapesti szolgáltatási területét öt helyszínnel bővítette, így mintegy 300 000 lakos számára vált elérhetőbbé az autómegosztás - közölte a GreenGo kedden az MTI-vel.
Idén két ütemben nő a többségi állami tulajdonban lévő víziközmű szolgáltatóknál dolgozók bére – jelentette be V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára.
Modernizálta forgóboronáit az olasz Maschio Gaspardo. Az új Super változatok strapabíróbbak és nagyobb kapacitásúak, így 20 Le-vel erősebb traktorokkal is húzhatóak.
A Pénzügyminisztérium előzetesen az Európai Központi Bank véleményét is kikérte a tervezettel kapcsolatban, amelynek észrevételeit beépítette a javaslatba – jelezte a pénzügyminiszter.
Gazdák szemléletformálására kapott 60 ezer euró (több mint 20 millió forint) uniós támogatást a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) és a szlovákiai Gazda Polgári Társulás - közölte az Agrya hétfőn az MTI-vel.
Kilenc kategóriában ismerték el a legkiemelkedőbben teljesítő külföldi és hazai szereplőket a Nemzeti Befektetési Ügynökség "Év befektetője" díjátadóján.
Franciaország GDP-je 0,1 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó negyedévben negyedéves összehasonlításban a statisztikai hivatal (INSEE) csütörtökön ismertetett végleges adata szerint. A január végén ismertetett előzetes szám még stagnálásról szólt. Az INSEE végleges számításai szerint a franciaországi fogyasztói kiadások nem változtak az elmúlt negyedé
A Bitfinex elemzői egy esetlegesen közelgő altcoin seasonra utalnak, mivel az Ethereum varázslatos teljesítménye eltereli a figyelmet a Bitcoinról (BTC)
Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom és gyorsult az ipari termelés növekedése januárban éves összevetésben, miközben történelmi mélypontra csökkent a munkanélküliség.
A kubai kormány először fordult segítségért az ENSZ Élelmezési Programjához (WFP), mivel az élelmiszerhiány súlyosbodik a kommunista vezetésű szigeten. A WFP megerősítette, hogy hivatalos kérelmet kapott Kubától a hét év alatti gyerekek számára szánt tejpor biztosítására vonatkozóan. Ez a lépés Kuba gazdasági válságának komolyságát jelzi - számolt
A bitcoin ETF-ek pénzszívó hatása mellett a bitcoinkínálat áprilisi csökkentése és a kötvényhozamok esésével növekvő kockázati étvágy is a kriptopiacok malmára hajtja a vizet.
A Direkt36-nak ugyan nem válaszolt a kormány, de az MTI-nek igen. Azt írják, azért jelentet meg online hirdetéseket más országokban, mert minden eszközzel szeretné felhívni a figyelmet a déli határainknál kialakult migrációs helyzetre, közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtökön.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Apelso Capital Alapkezelő írását olvashatják:
A Visa, a párizsi olimpiai és paralimpiai játékok hivatalos fizetéstechnológiai partnere büszkén osztja meg, hogy Milák Kristóf, a Team Visa magyar tagja újra medencébe száll, hogy a legjobb formáját nyújtsa a párizsi olimpiai játékokon egy sokszínű és kimagasló, a világ minden tájáról érkező sportolókból álló csapat tagjaként.2017-ben Milák Kristó
Az Európai Unió tagországaiban mintegy 989 ezer ember szerzett állampolgárságot 2022-ben, 163 ezerrel többen, mint a megelőző évben, ami éves szinten mintegy 20 százalékos növekedést jelent - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentéséből.
Az évadnyitó konferencián a Mediaworks partnere a Magyar Innovációs Szövetség lesz, ebből az alkalomból beszélgetünk a szervezet ügyvezető igazgatójával, Mátrai Gáborral arról, hogy mire és mivel készülnek a szervezők ezen a nagyszabású eseményen.
Futballtrükk: kapuscsere a 24. másodpercben. Ez nem vicc, hanem a szlovén bajnokság valósága. A „Rogaska” így belefért a külföldi játékosok limitjébe. A 17 éves Jean Lorber pályára lépett, de egyből a 29 éves Aydin Mulalicha váltotta.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a K&H Alapkezelő írását olvashatják:
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a lezárt 2023-as év eredményei alapján úgy döntött, hogy bruttó 1.090.000 forintos eredményrészesedési kifizetést biztosít a kecskeméti gyár aktív dolgozói számára. Ezt az egyszeri összeget a márciusi bérrel együtt, április elején fizetik ki.
Matolcsy György személyes támadást indított egy mai konferencián ellene. A jegybankelnöknek címezve azt is közölte: "A megjelent bírálatokban a ciklikus, rövid távú elemeket összekeverik a hosszú távú, fundamentális elemekkel."