A tengerentúlon és Európában is vegyes összképet lehetett látni szerdán a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,4 százalékkal, a repce pedig 0,7 százalékkal lett olcsóbb, ám a kukorica 5,4 százalékkal, a szójabab 0,5 pedig százalékkal drágult. Európában a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a kukorica drágult, a repce pedig stag
Az előrejelzések szerint idén sem lesz könnyű éve az építőipari cégeknek, a szűkülő piacon élesedő versenyben az „előre menekülés” lehet a megoldás. Itt jönnek a képbe a hatékonyságot növelő digitális eszközök – a szoftveres kalkulációtól akár a mesterséges intelligenciáig – a nyertesek pedig azok a cégek lesznek, amelyek mielőbb felismerik az ebbe
Idén is megrendezésre került a BÉT Legek díjátadó, amely során elismerésben részesültek a tőkepiac elmúlt évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó szereplői. A gálán többek között Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Virág Barnabás, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, és Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezér
A téli szezon foglalásainak 41 százaléka hotelbe, negyede apartmanba, 16 százaléka vendégházba, 15 százaléka panzióba és 3 százaléka egyéb szállástípusba szólt.
A közelmúltban a Pénzügyminisztérium - egyebek mellett - az MNB igazgatósága feladatkörének módosítása, valamint az MNB Felügyelőbizottság hatáskörének kiterjesztése céljából a magyar jegybanktörvény módosítását kezdeményezte. Az Európai Központi Bank véleményezési feladata keretében tegnap kiadott dokumentumában néhány változtatást javasol, illetv
Tavaly újabb árbevételi csúcsot és jelentős nyereségnövekedést ért el az AutoWallis Csoport – közölte a társaság csütörtökön. A több mint 366 milliárd forintos árbevétel 36 százalékkal, a 19,7 milliárd forintos EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) ugyancsak 36 százalékkal, a 9,8 milliárd forintos nettó eredmény 14 száz
Japánban minimálisan lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves szinten. Az ipari termelés pedig közel négy éve a legnagyobb mértékben esett havi összevetésben a gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium csütörtöki közlése szerint. A kiskereskedelmi forgalom az elemzői várakozásoknak megfelelően 2,3 százalékkal nőtt januárban a december
A Trans Lex Work (TLW) Kereskedelmi, Szolgáltató és Tanácsadó Kft. öt év alatt több mint 300 millió forintot fordított egy komplex karbantartás-menedzsment megoldás kifejlesztésére, amellyel az iparvállalatok jelentősen csökkenthetik a forgógépek - turbinák, kompresszorok, szivattyúk, fúvók, ventilátorok, centrifugák - karbantartási költségeit - tá
Az M1 ácsi lehajtójánál nyílt meg a Burger King 56. magyarországi étterme, amelynek különlegessége, hogy ez a gyorsétteremlánc első autópálya melletti egysége. A Budapest-Győr útvonalon, a 94. kilométerkőnél található Burger King az átutazó forgalom mellett természetesen a környéken élők és dolgozók számára is biztosítja az eredeti whopper élményt.
Nagy jelentőségű és átfogó szabályozás elfogadására készül az EU, melynek végleges sorsáról április 11-én fog várhatóan döntés születni. A szabályozás időrendiségét, illetve lényegi elemeit – az EU tájékoztatóanyagai segítségével – az alábbiakban foglaljuk össze.
Magyarország legnagyobb energiatárolóját építi meg Szolnokon a MAVIR Zrt. megbízásából a Forest-Vill Kft. - közölte a villamosenergetikai cég hétfőn az MTI-vel.
A párizsi ötkarikás játékok szervezőbizottságának elnöke, Tony Estanguet "fegyverszünetet" kért a különböző ágazatokban, köztük a szállításban dolgozó munkavállalóktól a nyári olimpia és paralimpia idejére tekintettel a kilátásba helyezett sztrájkok jelentette veszélyekre - írja az MTI.
Csaknem 800 millió forintból új, négy csoportszobás bölcsőde épül még az idén a Bács-Kiskun vármegyei Bácsalmáson - közölte a település polgármestere az MTI-vel.
A Bybit március 13-ig 20 dolláros üdvözlő bónusszal várja a Kripto Akadémián keresztül regisztráló felhasználókat. A második legnagyobb kripto tőzsde ajánlatával azok élhetnek, akik most regisztrálnak, vagy már korábban regisztráltak, de eddig még soha nem fizettek be az oldalra. Az ajándék megszerzéséhez legalább 100 dollárt kell beutalni akár kri
A déli órákban is kitart a lendület a magyar tőzsdén. A blue chipek közül az OTP vezeti az emelkedést, a kispapírok közül pedig a Duna House viszi a prímet.
Gulyás István egy százéves, használaton kívüli malomra, majd egy mellé vásárolt elöregedett, gépek nélküli kenyérgyárra alapozva építette fel a ma már csaknem harmincmilliárd forintos árbevételű Félegyházi Pékséget.
Többéves cégbezárási csúcsok dőltek meg tavaly Magyarországon, és bár az év második felében látható némi enyhülés, historikusan nézve továbbra is sok cég fejezi be a működését. Emiatt még az idén is csökkenhet a vállalakozások száma. A gazdasági problémák pontosan leképeződnek a statisztikákban, az idén pedig tovább csökkenhet a magyar vállalkozásá
A környezeti fenntarthatóságra nevelés támogatására és népszerűsítésére idén újra meghirdeti a Föld bajnokai elnevezésű pályázatát az E.ON Hungária csoport.
2024. március 1-jén módosul az Ujegyke-nyomtatvány, ettől az időponttól már külön is bejelenthető állandó meghatalmazás az áruk uniós vámjogi státuszáról szóló igazolás (T2L vagy T2L/F) kiadásával kapcsolatos ügyek intézésére – hívta fel a figyelmet az adóhivatal.
Amikor az emberek azon kezdenek el gondolkodni, hogyan lehetnének jobb, produktívabb alkalmazottak, miként juthatnak előre szakmailag, csak nagyon ritkán jut eszükbe a lassítás. A narratíva ugyanis a legtöbb esetben ennek mindig is az ellenkezője volt, vagyis, hogy sosem szabad megállni, 100 százalék helyett 120 százalékon kell tolni, még akkor is,
„Szeretnék én olyan nélkülözhetetlen lenni a színpadon, mint amilyen nélkülözhetetlen a Globus konzerv minden háztartásban!” – ez a mondat 1937-ben látott napvilágot, amikor a kor legismertebb művésze, Honthy Hanna színművésznő volt a Globus konzervek reklámarca.
A Biden-adminisztráció javaslata szerint könnyebbé válna a légitársaságok megbírságolása az akadálymentes légi utazásra vonatkozó törvény megsértése esetén. Ide tartozik az is, ha hozzá nem értő módon bánnak például egy kerekesszékkel és az megsérül az út alatt - számolt be a Cnbc.
Pozitív módon jelenítette meg a kábítószer-használatot a Rádió 1 Balázsék című műsorszámának tavaly október 26-án sugárzott adása, és emiatt a médiaszolgáltató ismét bírságot kapott a Médiatanácstól. A testület megbírságolta a médiaszolgáltatót. A grémium e heti ülésén ezenkívül a TV2 Farm VIP című műsorával és a Cegléd Rádióval foglalkozott.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,57 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt. A BUX 11.30 órakor 66 273,59 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 193,4 pontos, 0,29 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 193,97 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 3,0 milliárd forint volt, a vezető rész
A márka most induló új platformjával nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy segítsen választ találni a társadalom technológiával kapcsolatos dilemmáira.„Az elmúlt évtizedben a mobiltechnológia robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, ami a rengeteg új lehetőség mellett számos aggasztó kérdést is magával hozott. Azt látjuk a kutatásokból, hogy életkor
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción. Az elsődleges forgalmazók 97,0 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot, amiből az ÁKK, megemelt értékesítéssel, 44 milliárd forintot fogadott el. Az aukciós átlaghozam 6,70 százalék volt, 11 bázispontt
A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele tavaly az utolsó negyedévben 203,1 milliárd forint lett, 9,3 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.