2024. február 21. szerda

febr. 21
18:53
Tovább romlik a fronton az ukrán haderő helyzete (vg.hu)
Tovább romlik a katonai helyzet a délkelet-ukrajnai, mintegy ezer kilométeres frontszakaszon, kiváltképpen a középső, donyecki részeken. Oroszországi források szerint (amelyeket az ukránok cáfolnak) elesett a Krinkinél kialakított ukrán hídfőállás is a Dnyeper folyó bal partján.
febr. 21
18:54
Ebből a zöldségből a fagyasztott egészségesebb, mint a friss! (Agroinform)
Ez a zöldség több vitamint tartalmaz fagyasztva, mint frissen.
febr. 21
18:54
Március 12-ig lehet ajánlatot tenni állami földek vásárlására (Üzletem)
Vételi ajánlatot bárki tehet, aki a jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel.
febr. 21
18:54
Tesztautomatizálást, valamint ipari termékfejlesztést támogat szerverinfrastruktúrával a Magyar Telekom (Helló Sajtó!)
A tavaly ősszel indult pályázaton a szakmai zsűri két vállalat mellett döntött, ahol már olyan fázisban van a fejlesztés, hogy hasznosítani tudják az extra szerverkapacitást.
febr. 21
18:55
Gőzerővel tört fel a BUX (vg.hu)
A Magyar Telekom messze 800 forint felett zárta a napot.
febr. 21
18:57
Akár húsz év börtönt is kaphat a hazaárulással vádolt orosz balerina (vg.hu)
Kszenija Karelinát ukrán rászorulóknak való adakozás miatt vádolják hazaárulással.
febr. 21
18:57
Ráncolhatja a homlokát, ha meglátja, mi van a forinttal (Privátbankár)
Vegyesen alakult, csekély mértékben változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest szerdán a bankközi piacon.
febr. 21
18:57
Egy szívesen látott vendég járt Vlagyimir Putyinnál (vg.hu)
Dodik kitart Oroszország mellett.
febr. 21
18:59
A BYD megígérte, hogy a legfejlettebb technológiát hozza el Szegedre (vg.hu)
A kínai elektromosautó-gyártó a legjobb szeretne lenni, éppen ezért többet költ kutatás-fejlesztésre, mint amennyi a tényleges nyeresége.
febr. 21
19:00
Munkaerőpiaci aktivitás növelése: képzési program indul 70 milliárd forintos kerettel márciusban (Adózóna)
A munkaerőpiaci aktivitás növelésére pályázati programok indulnak – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1-en.
febr. 21
19:00
Mégis, mi folyik a magyar tőzsdén? Talán sosem értek még ennyit ezek a magyar részvények (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 403,23 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel 66 344,17 ponton, újabb történelmi rekordon zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
febr. 21
19:00
Madárbarát település mintaprojekt – pályázati kiírás 2024 (Helló Sajtó!)
A mintaprojektre olyan önkormányzatok pályázhatnak amelyek lépéseket kívánnak tenni az ember és a természet összhangjának újbóli megteremtésére és amelyek közterületein, intézményeiben még nincsenek madárvédelmi eszközök kihelyezve.
febr. 21
19:03
Történelmi mélypontra csökkent a születések száma Spanyolországban tavaly (vg.hu)
a 40 év feletti anyák száma 19 százalékkal nőtt a múlt évben.
febr. 21
19:06
Jogerősen is felmentette a bíróság Kalamár Tamást, az ismert RTL-es producert és társait a plágiumvádak alól (Media1)
A Fővárosi Törvényszék 2024. február 21-én tartott nyilvános ülésén helyben hagyta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság felmentő ítéletét abban a büntetőügyben, amelyben három televíziós szakembert, köztük Kalamár Tamást, a Barátok közt és az Oltári csajok egykori showrunnerét és producerét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó szerzői jogok me
febr. 21
19:06
Új felfedezés tárja fel az antarktiszi baktériumok túlélőképességének titkát (Helló Sajtó!)
A kutatás fő célja az volt, hogy megértsük, ezekben a hidegtűrő baktériumokban milyen különleges háttérmechanizmusok teszik lehetővé a túlélést.
febr. 21
19:09
Újabb ország tiltaná be a Hamászt (Privátbankár)
A Hamász iszlamista palesztin szervezet betiltásáról terjesztett elő törvényjavaslatot szerdán a svájci kormány, követve több más nyugati ország példáját.
febr. 21
19:12
A gyermekek online szexuális zaklatása elleni küzdelem: mik az EU lépései? (Helló Sajtó!)
Az Európai Parlament hatékony szabályokat szeretne létrehozni a gyermekek online szexuális zaklatásának megelőzése és leküzdése érdekében, a magánélet védelme mellett.
febr. 21
19:15
Egyre biztosabb a júniusi kamatvágás Amerikában, tovább emelkedik a Fed csillaga (vg.hu)
Az elemzői konszenzus egyre biztosabban állítja, hogy júniusban vághat majd a Fed, a korábban vélt márciusi indulás már szinte kizártnak tekinthető.
febr. 21
19:17
Magyar siker a bahreini Forma–1-en (vg.hu)
A magyar Festipay által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át a nagydíjon.
febr. 21
19:18
Szavatolják az élelmiszer-biztonságot (Magyar Mezőgazdaság)
Csatát nyerhetünk, de háborút nem, minden nap új kihívások érkeznek a növényvédelemben, amelyek megoldásához komoly szakmai felkészültség szükséges, hangzott el a 70. Növényvédelmi Tudományos Napok megnyitóján a Mate Budai Campusán.
febr. 21
19:24
Gyűlnek a viharfelhők, nem sikerült jól az év vége a Rábánál (Portfolio)
Továbbra is magas költségekkel küzd a Rába, ráadásul a tavalyi év második felére a keresleti oldalon is problémákat tapasztalt a cég. A kettő együttes hatása így beárnyékolja a 2023-as évet, amely alapvetően pozitív felütéssel indult. Különösen a negyedik negyedév húzza lefelé az éves számokat, a vállalat üzemi-, és adózott eredmény szintjén is ves
febr. 21
19:24
Forró lett a Danone talpa alatt az orosz piac (TőzsdeFórum)
A Danone multinacionális élelmiszeripari vállalatcsoport azt tervezi, hogy eladja oroszországi tej- és növényi alapú termékek üzletágát egy csecsenföldi kötődésű üzletembernek. Ez derül ki a Financial Times  egyik jelentéséből. A Mintimer Mingasov üzletember tulajdonában lévő Vamin Tatarstan tejipari vállalat 17,7 milliárd rubel (180 millió euró) k
febr. 21
19:24
Mire figyeljunk tévé vásárlásnál? (KKV Magazin)
2024-ben több fontos sporteseményt követnek majd az emberek Magyarországról is: minden ilyen időszak jelentős lökést ad a televízió eladásoknak az eMag-nál, az év elején pedig egy sor újdonsággal rukkolnak elő a gyártók. Azért, hogy segítse a megfelelő új készülék kiválasztását, a kereskedő összegyűjtötte, hogy mely tévés technológiákat érdemes már
febr. 21
19:24
Facebook-oldala buktatta le a hamis számlákkal trükköző ruházati céget (Üzletem)
A vállalkozást azért ellenőrizték, mert az a különböző munkákról ugyanazon partnertől kapott számlákkal kívánt tízmillió forintnyi költséget elszámolni.
febr. 21
19:24
Elindul a próbaüzem Budapesten is a biohulladék elszállítására (rtl.hu)
Budapesten jövő pénteken, március 1-jén kezdődik a biohulladékok elszállítása az Etele és Neszményi úton. Ez még csak próbaüzem lesz. A Mol hulladékgazdálkodási cége, a MOHU azt vizsgálja, hogyan élnek a családok az új lehetőségekkel, hogyan lehet az élelmiszermaradékokat hasznosítani a biogázüzemekben. Vidéken már február elsejétől beindult a házt
febr. 21
19:26
Váratlan húzásra készülhet Orbán Viktor: olyan ember lehet a következő államfő, akire senki nem számított (Portfolio)
Jó eséllyel nem az eddig sajtóban keringetett nevek közül kerül ki a Fidesz államfő-jelöltje, Orbán Viktor váratlan húzásra készül a jelölés kapcsán – írja mindezt az Index.
febr. 21
19:26
BörzeZárás 2024 február 21. – Ismét történelmi rekordon zárt a BUX (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 403,23 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel 66 344,17 ponton, újabb történelmi rekordon zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elm
febr. 21
19:27
Kihúzta a pácból az angol fontot minden idők legnagyobb költségvetési többlete (vg.hu)
Rekordszintű jövedelemadót fizettek a britek januárban.
febr. 21
19:28
Devizapiac – Gyakorlatilag stagnált a honi fizetőeszköz árfolyama (TőzsdeFórum)
Vegyesen alakult, csekély mértékben változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest szerdán a bankközi piacon. Az eurót este hat óra előtt 387,32 forinton jegyezték a kora reggeli 387,73 forint után. A dollár jegyzése 358,04 forintra csökkent 358,53 forintról, a svájci franké 407,04 forintra ment fel 406,94-
febr. 21
19:30
Rekordszintű Bitcoin-felhalmozás a nagyhalak tárcáiban (BitcoinBázis)
A szuperbirtokosok tárcáiban tapasztalható rekordszintű Bitcoin-felhalmozás egy olyan bullish momentum, melyet érdemes figyelemmel követni. A speciális kritériumoknak megfelelő Bitcoin-tulajdonosok ebből
febr. 21
19:33
Zelenszkij aggódik a tüntető gazdák miatt (Privátbankár)
Az elnök személyesen is tárgyalna.
febr. 21
19:33
Az ukrán elnök találkozót kért a lengyel miniszterelnöktől a gazdatüntetések miatt (vg.hu)
Vasúti összeköttetést torlaszoltak el a tiltakozó lengyel gazdák.
febr. 21
19:35
Ridegen búcsúzott az óév a Rába Holdingtól (vg.hu)
Mégis húszéves csúcsot döntött a cégcsoport árbevétele.
febr. 21
19:36
Újabb fejezethez ért Elon Musk és a svédek csörtéje (Portfolio)
A svédországi Tesla töltőállomásokkal kapcsolatos munkálatok blokkolására készül egy helyi szakszervezet, melynek célja, hogy megakadályozzák a cég töltőhálózatának bővítését az országban - számolt be a Bloomberg.
febr. 21
19:36
Kiderült: a lakásbiztosítások 87 százaléka nem nyújt kellő fedezetet (rtl.hu)
A lakásbiztosítások 87 százaléka elavult a piacvezető alkuszcég szerint. Azt mondják, többen légkondicionálókat vagy napelemek hagytak figyelmen kívül a szerződésnél, mások pedig alacsonyabb tarfiáért vállaltak nagyobb kockázatot. Most egy totálkár akár milliókba kerülhet nekik. Hozzátették: aki most biztosítást vált, az a meglévőnél is olcsóbban j
febr. 21
19:39
Ugrásszerűen fejlődhet Debrecen keleti része (vg.hu)
Történelmi léptékű fejlesztést jelentett be Papp László polgármester.
febr. 21
19:42
Ismét történelmi rekordon zárt a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 403,23 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel 66 344,17 ponton, újabb történelmi rekordon zárt szerdán.
febr. 21
19:48
Prémium állampapírok: nemrég még alig volt kereslet, a héten már itt a pénzeső (Infostart)
Az Államadósság Kezelő Központ tavaly nyár óta fokozatosan rontotta a prémium papírok kamatozását, így az aktuálisan elérhető sorozat az utóbbi időben jóval alacsonyabb kamatot fizetett a befektetőknek, ami miatt az értékesített állampapírok összmennyisége is jelentősen csökkent. Árgyelán Ágnes, a Portfolio elemzője az InfoRádióban elmondta: nem ke
febr. 21
19:48
A szakértők megmagyarázták, miért nem lesz bikafutás a mémérmék számára (BitcoinBázis)
Egy olyan bikapiacon, ahol rekord beáramlás és a spot Bitcoin ETF-ek iránti megugró érdeklődés tapasztalható, sokan kíváncsiak a mémérmék potenciális
febr. 21
19:50
Az altcoinok készen állnak a Bitcoin dominanciájának letörésére (BitcoinBázis)
A kriptovaluták piaca példátlan heti beáramlásról tanúskodik, amit a spot bitcoin ETF iránti növekvő érdeklődés táplál. Miközben a Bitcoin továbbra
febr. 21
19:51
Elfeledkezett a Pentagon az Ukrajnának szállított fegyverrendszerek karbantartásáról (vg.hu)
Utólag próbálják orvosolni a hibát.
febr. 21
19:54
A legjobb vegyészek sem tudják a műanyagot pókselyemmé alakítani, de ezek a baktériumok igen (Agroinform)
Hatalmas áttörést jelentettek be a kutatók.
febr. 21
19:54
Madárinfluenza-járvány: vakcinabankot hozott létre a Nébih (Üzletem)
A felek megállapodása szerint az oltóanyag induló mennyisége 300 ezer adag.
febr. 21
19:57
Nem lesz több népszámlálás Horvátországban (vg.hu)
Központi nyilvántartás váltja a népesség-összeírást.
febr. 21
20:03
Kevés helyen olyan drága gyereket nevelni, mint Kínában (vg.hu)
Azonnali lépéseket sürget a népességkutató intézet.
febr. 21
20:06
Az elmúlt évek legnagyobb illegális lerakata – négymilliárdos cigarettafogás (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói négymilliárd forint értékben foglaltak le ukrán gyártmányú cigarettát. Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményük szerint az elmúlt évek legnagyobb illegális cigarettadepóját fedezték fel.
febr. 21
20:06
Így védekezhetnek a kkv-k a zsarolóvírusokkal szemben (MMonline)
A Statista adatai szerint a vállalkozások több mint 72 százalékát érte zsarolóvírus-támadás 2023-ban, ami messze a legmagasabb szám az elmúlt 5 évben. Azonban az Eurostat statisztikái alapján míg a hazai nagyvállalatok kiemelt figyelmet fordítanak az IT-biztonságra, addig a kkv-szektorról már nem mondható el ugyanez, mivel az erre költött összegek
febr. 21
20:06
Autót is vezethetsz a Honor szemkövető funkciójával! (Digital Hungary)
A Honor legújabb, mesterséges intelligencia hajtotta szemkövető funkciójával úgy is vezethetsz autót, hogy nem ül benne senki.
febr. 21
20:12
Többségében nyereséggel zártak az európai indexek (ProfitLine)
A európai indexek vegyesen, többségükben nyereséggel zártak szerdán.
febr. 21
20:15
Egyre mélyebb törésvonalak húzódnak Peking és Brüsszel között – több téma beárnyékolja az ázsiai óriás és az Európai Unió kapcsolatát (vg.hu)
Az ukrajnai háború és az elektromos autók importja körül van a legnagyobb nézetletérés.

Keresés