Látogatási tilalmat rendelnek el csütörtöktől a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház miskolci telephelyeinek fekvőbeteg-ellátó osztályain - közölte szerdán az MTI-vel az intézmény sajtószóvivője.
A szülők a nem szülőkhöz képest bő két és félszer több saját erőforrást áldoznak a társadalom fenntartására, a gyereknevelésre fordított idő közvetett „adója” pedig átlagosan 77 százalékos – állapította meg egy 12 európai országot vizsgáló dán-magyar kutatás.
Julian Assange, a WikiLeaks alapítója 2019 óta egy délkelet-londoni magas biztonsági fokozatú börtönben van, miközben az ügyvédei az amerikai kiadatási
A nagy pénzügyi válság óta a leggyengébb évét zárja Közép-Kelet Európa ingatlanpiaca. A KPMG 10 országot felölelő kutatása szerint 2023 első három negyedévében a tranzakciók értéke mindössze a 2022-es forgalom 30 százalékát érte el. A nagy felülteljesítő a régióban Csehország, de Magyarország is a méreteinél nagyobb befektetőnek számít.
Mintaoltalom minősítésben részesült nemrégiben az a mesterséges intelligenciával ellátott kisméretű robot, amelyet a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának kutatócsoportja fejlesztett.
A bizalmi vagyonkezelés az angolszász jogterületen több évszázados múltra visszatekintő jogintézmény, Magyarországon 2014-től elérhető, mint a családi vagyontervezés, a generációváltás, generációs vagyonátruházás egyik kiváló eszköze.
Európai uniós forrásból újulhat majd meg az I. kerületi Clark Ádám tér a következő ciklusban, a rekonstrukció tervei már készen vannak - közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az Egyesült Államokban több mint kéthavi csúcsra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata a február 16-án záródott héten – ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán. Az MBA honlapjára felkerült adatok szerint a 30 éves lejáratú, fix kamatozású jelzáloghitelek átlagos kamata
Hét évre lehet szüksége Romániának ahhoz, hogy 3 százalékra csökkentse a költségvetési hiányt – nyilatkozta kedden Marcel Bolos pénzügyminiszter. Bolos szerint a deficitnek az Európai Unió legújabb előírásainak megfelelő évi 0,5 százalékpontos csökkentése "nagyon nehéz" kihívás. "Egyszerűen nem tudom, hogy lehetséges-e egy nagyobb kiigazítás. Idén
Az Európai Unió illetékes tanácsa felülvizsgálta és frissítette az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek uniós jegyzékét, a Bahama-szigeteket, Belize-t, a Seychelle-szigeteket, valamint a Turks- és Caicos-szigeteket törölte onnan, így a lista 12 szereplősre apadt.
Új történelmi csúcson zárt ma a magyar tőzsde, a blue chipek közül pedig a Magyar Telekom vitte a prímet, a cég papírjai közel 3 százalékot emelkedtek.
A minőségi, csapolt söröket népszerűsíti az a kiadvány, amely tíz budapesti vendéglátóhelyen kínál ingyenes sörkóstolót a tulajdonosainak.Sörútlevelet készített a legismertebb magyar sörös magazin, hogy az igényes sörfogyasztásra, a különleges minőségű csapolt sörre és a változatos sörtípusokhoz illő ételekre irányítsa a figyelmet. A Bakancslista n
"Európában még mindig 27 nemzeti távközlési van, amelyek különböző hálózati architektúrákkal, eltérő szintű hálózati lefedettséggel, eltérő nemzeti spektrumgazdálkodással és eltérő szabályozásokkal működnek."
Az előző évben az ázsiai művészeti színtér erős növekedést mutatott, szingapúri ART SG és a yokohamai Tokyo Gendai vásár bevezetése új mérföldkövet jelentett a művészeti vásárok terén. A 2024-es év globális szinten is kiemelkedő eredményeket ígér, figyelembe véve a hasonló események gazdag tárházát. Az alábbiakban bemutatjuk az idén megrendezésre k
Március végéig tekinthető meg a Normafa Síház Étteremben a “A Mi Normafánk” című pályázat legjobb 40 képe, ezen belül pedig a zsűri által kiválasztott három kategória-, fő- és közönségdíjas fénykép is. A kiállított fotók bemutatják, mit jelent ma számunkra Budapest egyik legkülönlegesebb természeti és kulturális helyszíne.
A legnagyobb kuriózum egy útfelszínvizsgáló berendezés, amely egy jármű elejére szerelve, huszonegy lézer segítségével, haladás közben méri fel a felület különböző geometriai jellemzőit.
Együtt könnyebb - ez a mondás igaz a zöldség-gyümölcs termesztők piacra jutására, piacon maradására is, sőt ma már kimondhatjuk, hogy az csak együtt sikerülhet.
Azon túl, hogy a rendelet egy bizonyos értékesítői kör számára kötelező elektronikus számlázást ír elő, a változásnak a beszerzői oldalon is számottevő hatása lesz – hívják fel a figyelmet a PwC Magyarország szakértői.
Az Energia21 Kezdeményezés harmadik alkalommal ülésezett, ezúttal az atomenergia ügye került az ismert közéleti, tudományos és gazdasági szakemberek tárgyalásának középpontjába. Palkovics László professzor, az E21 kezdeményezője felvezető gondolataiban azt hangsúlyozta, hogy az atomenergia továbbra is a zöld jövő záloga - tájékoztatta a szervezet c
Orosz-ukrán háború: Már csak minden tizedik európai polgár hisz Ukrajna győzelmében, írja a Népszava. A 24.hu beszámolója szerint Magyarországon elsőként a Népszava publikálhatta a Külkapcsolatok Európai Tanácsa legújabb tanulmányát. Ami a YouGov és a Datapraxis 12 EU-tagállamban, köztük Magyarországon végzett január eleji közvélemény-kutatása alap
Kanadában a fogyasztói árak az elemzői várakozásoknál és az előző havinál is kevésbé emelkedtek éves szinten januárban. A kanadai statisztikai hivatal adatai szerint az egy évre visszatekintő infláció az elemzők által várt 3,3 százalék helyett 2,9 százalékra, tavaly június óta a legalacsonyabbra csökkent januárban az előző havi 3,4 százalékról. Az
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Ceva-Phylaxia Zrt. együttműködésében létrehozott HPAI vakcinabank ideiglenes engedéllyel rendelkező madárinfluenza elleni vakcinát biztosít vészhelyzetekre, előkészítve Magyarországot a jövőbeli járványok hatékony kezelésére - közölte a Nébih.
A hiánypótló kutatás rámutat, hogy a cégeknek érdemes részt venni duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és válik potenciális munkavállalóvá.
Magyarországon a Disney+ közvetíti élőben a 96. Oscar-gálát március 10-én. A stream a vörös szőnyeges közvetítéssel kezdődik 23:30-kor, a díjátadó pedig éjfélkor indul.