2024. január 9. kedd

jan. 9
10:24
Történelmi csúcsra ugrott az Nvidia részvénye (Portfolio)
Az Nvidia részvényei a tegnapi ralit követően új történelmi csúcson zártak, miután a világ legértékesebb chipgyártója bemutatta a mesterséges intelligencián alapuló új grafikus processzorait.
jan. 9
10:24
Zsugorodik az európai sertéspiac – a magyar termelőknek ez jól jöhet (Agroinform)
Csökken a (túl)kínálat, ez pedig jó hatással lehet a hazai árakra.
jan. 9
10:24
Elhunyt Benedek Miklós (vg.hu)
A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja élete végéig színpadon állt. Benedek Miklós 78. évében hunyt el.
jan. 9
10:24
A tél madarai – ültetvények és kiskerti élőhelyek (Agrofórum)
A gyümölcsösök, ültetvények, illetve a házikertek madárvilága némileg különbözik a szántóföldi területeken előforduló madarak sokaságától. Nyilvánvalóan vannak azonos fajok, hiszen a szántóföldek környezetében előforduló fás területeken, illetve a gazos, gyomos táblaszegélyeken éppúgy megtalálni a döntően rovarokkal táplálkozó cinke és harkályfélék
jan. 9
10:24
Kiskereskedelmi forgalom: a magyarországi az egyik legnagyobb éves visszaesés az EU-ban (Üzletem)
Az egy hónappal korábbitól 0,2 százalékkal, a 2022. novemberitől 1,0 százalékkal maradt el a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban.
jan. 9
10:24
Minden eddiginél többet kell fizetnünk a cukorért (Magyar Mezőgazdaság)
A klímaváltozás egyre több haszonnövényt veszélyeztet, nem bírják a növények az új időjárási körülményeket. A cukor ára világszinten évtizedes magasságba szökött a cukortermelő országokat sújtó szárazság miatt, ami lecsökkentette a hozamot.
jan. 9
10:26
Új történelmi csúcson a japán tőzsde (Portfolio)
Kedd reggel több mint 30 éve nem látott szintre, és egyben új csúcsra emelkedett a japán Nikkei. Az emelkedést a kedvező nemzetközi hangulat mellett országspecifikus tényezők is hajtják, a befektetők pedig a tavalyi rendhagyó emelkedés után idén is bizakodóak lehetnek.
jan. 9
10:28
Ezeket kell teljesítenie egy magyar KKV-nak, ha egy multinacionális cég beszállítója akar lenni (Portfolio)
A hazai építőipar gyenge teljesítménye ellenére a Schneider Electric üzleti eredményei emelkedő pályán maradtak, forgalmazói és gyártói tevékenységén túl többszáz fős csapat dolgozik a régiós beszállítók felkutatásán, de a fenntarthatósági tanácsadás is egyre nagyobb szerepet kap. Az alapvetően energiamenedzsment rendszereiről és elektronikai termé
jan. 9
10:30
Mi történik a magyar gyárakban? Küszködik az ipar: bezuhant a termelést 2023-ban (Pénzcentrum)
2023 novemberében az ipari termelés volumene 5,8%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,6%-kal csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 októberéhez mérten 2,3%-kal mérséklődött.
jan. 9
10:30
Új felsővezető a Magyar Telekomnál (Portfolio)
A Magyar Telekom bejelenti, hogy 2024. március 1-től Tóth Zsuzsa tölti be a Magyar Telekom Chief People Officer pozícióját.
jan. 9
10:30
Meghalt Benedek Miklós (Forbes)
Meghalt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész 77 éves volt.
jan. 9
10:33
Izrael kétfrontos háborúban támad északon és délen (Privátbankár)
Izrael kiterjesztette a harcokat a Gázai övezet déli részén, Hán-Junisznál - közölte az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője kedd reggel.
jan. 9
10:36
Napokon belül nagy üzletet üthet nyélbe a HP (Portfolio)
A Hewlett Packard Enterprise tárgyalásokat folytat a távközlési berendezéseket gyártó Juniper Networks megvásárlásáról. Az ügylet értéke csaknem 13 milliárd dollár. A felek pedig már a héten bejelenthetik a megállapodást.
jan. 9
10:36
Több mint 1,2 milliárd forintnyi támogatás televíziós alkotásoknak (MMonline)
Hat televíziós alkotás összesen valamivel több mint 1,25 milliárd forintnyi támogatást kap a Nemzeti Filmintézet (NFI) döntése alapján. A támogatott alkotások között van film Berlioz igaz szereleméről, a V4-ek középkori előzményeiről, Széchenyi István utolsó napjáról, és Draco, a vériszonyos vámpírgyerek legújabb kalandjairól. Dramatizált dokumentu
jan. 9
10:38
A YouGov felvásárolta a CPS GfK-t (MMonline)
A fogyasztói vélemények, motivációk, igények és médiaszokások terén piacvezető YouGov felvásárolta a GfK SE fogyasztói panelszolgáltatások üzletágát (a CPS GfK-t), amely vezető szerepet tölt be Európában a háztartási vásárlási adatok kutatása terén. Az ügylet a YouGov hosszú távú növekedési stratégiájára épít, és növeli a vállalat jelenlétét az FMC
jan. 9
10:40
Változás a Telekom menedzsmentjében (MMonline)
Idén március 1-től Tóth Zsuzsa lesz a Magyar Telekom Csoport humánerőforrás ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese. Tóth Zsuzsa 2016. óta a CIB Bank HR Igazgatójaként felelt valamennyi HR funkcióért, továbbá a projektmenedzsment és a folyamatszervezés koordinációjáért. Korábban közel 10 évig a McKinsey tanácsadó cégnél támogatott nagyvállalatoka
jan. 9
10:42
Új Chief People Officer a Magyar Telekomnál (Menedzsment Fórum)
A Magyar Telekom, Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy 2024. március 1-től Tóth Zsuzsa tölti be a Magyar Telekom Chief People Officer pozícióját.
jan. 9
10:42
Új humánerőforrás ügyekért felelős vezérigazgató-helyettes a Magyar Telekomnál (HR Portál)
Tóth Zsuzsa felelősségi körébe tartoznak majd többek közt a munkavállalókhoz kapcsolódó HR tevékenységek és a munkáltatói márkaépítés is.
jan. 9
10:42
Pozitív nyitásra számít a tőzsdén az elemző (ProfitLine)
Pozitív nyitásra számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
jan. 9
10:42
Lázár János megerősítette: Debrecenből tényleg a régió fővárosa lesz (vg.hu)
Lázár János bejelentése szerint a régió egyik legerősebb városát kell formálni Debrecenből, Budapestnek pedig cserealapú ajánlatot tett a bérletek elfogadására.
jan. 9
10:42
Megmérgezhették Putyin egyik propagandistáját (Media1)
Zoja Konovalova és férje holttestét január 5-én találták meg otthonukban.
jan. 9
10:48
Elsüllyedt egy műtrágyaszállító hajó a Duna Szerbia és Horvátország közötti szakaszán (Alternatív Energia)
Elsüllyedt egy műtrágyaszállító hajó a Duna Szerbia és Horvátország közötti szakaszán pénteken, az illetékesek komoly környezetvédelmi károktól tartanak.
jan. 9
10:48
Pontosan 17 éve van köztünk az iPhone (Szakmát Szerzek)
2007. január 9-én mutatta be Steve Jobs az Apple telefonját: az iPhone készüléket. Milyen volt az iPhone fogadtatása? A magas – közel félezer dolláros – ára ellenére rendkívüli sikert aratott a termék. A Jobstól megszokott módon különlegesképp mutatták be a terméket a San Francisco-i Monroe Centerben. Az első vásárlási lehetőségig viszont egészen j
jan. 9
10:48
Fákat döntött ki és tetőket bontott meg az erős szél több vármegyében (Öko-drive)
Fákat döntött ki és tetőket bontott meg az erős szél az ország több térségében, főként a Nyugat-Dunántúlon és az ország északkeleti csücskében- közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel vasárnap késő este.
jan. 9
10:51
Kína uralja az Egyesült Államok létfontosságú ásványi anyagainak importját (Piac és Profit)
A legtöbb ország évtizedek óta nyilvántartja saját kritikus ásványi anyagainak listáját. Az Egyesült Államok gazdasága e tekintetben rendkívül kiszolgáltatott Kínának.
jan. 9
10:54
Csak a vármegyebérlet marad, 14 év alatt ingyenes lesz az utazás – Lázár János történelmi bejelentése (vg.hu)
Március elsejétől bevezetnek két egynapos, korlátlan közlekedést garantáló jegyet: a Vármegye24-et 990 forintért, a Magyarország24-et pedig 4990-ért.
jan. 9
10:54
Gazdaságélénkítő programok az ipari teljesítmény helyreállítása érdekében (Demokrata)
A kormány célja, hogy újra dinamikusan, 4 százalékos mértékben növekedjen a GDP, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
jan. 9
10:54
Új Chief People Officer a Magyar Telekomnál (Digital Hungary)
2024. március 1-től Tóth Zsuzsa lesz a Magyar Telekom Csoport humánerőforrás ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese.
jan. 9
11:00
Gigantikus komplexum nőhet ki a földből Budapest forgalmas metrómegállójában: hamarosan indul az építkezés (Pénzcentrum)
Budapest egyik kiemelt sport- és szórakoztató negyedében a Puskás Ferenc Stadion metrómegállójára épül, közvetlenül a stadion és a Papp László Sportaréna szomszédságában a Centrale többfunkciós épületkomplexum a friss közlemény szerint.  Az egyedi építészeti és innovatív megoldásokkal készülő 29.000 m2-es Centrale kereskedelmi és szolgáltató térrel
jan. 9
11:00
Idén is folytatódik a Magyar falu program (vg.hu)
Mintegy négyezer kilométer alsóbbrendű állami utat újítottak fel országszerte.
jan. 9
11:00
Négycsillagos szálloda és irodaház épül a Puskás Ferenc Stadion metrómegálló tetejére (Telex)
A multifunkciós épület új mozgólépcsőkkel és bejáratokkal fog kapcsolódni a metróhoz.
jan. 9
11:02
Új épületkomplexumot húznak fel a Puskás Ferenc Stadion metróállomásra (vg.hu)
A létesítmény várhatóan 2026-ban készül el.
jan. 9
11:04
A varsói expresszel száguldott a Duna House (vg.hu)
Az olasz leány ígéretes együttműködési szerződést kötött.
jan. 9
11:06
A nap kérdése: kártyával fizetett borravalóval mi a teendő? (Adózóna)
Kártyás fizetés esetén a borravaló hogyan kezelendő? Hogyan tudja a borravalót a vendéglátós szétosztani a dolgozók között? Be kell vallani a borravalót? Kell róla nyugtát adni? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
jan. 9
11:06
Mi történt az első kereskedelmi Hold-misszióval? (Gyártástrend)
Annak ellenére, hogy hétfőn sikeresen elrajtolt az első kereskedelmi Hold-misszió, "kritikus" üzemanyag-veszteség miatt feladják a holdra szállás kísérletét.
jan. 9
11:09
Mérje meg vízlábnyomát, meglepően nagy lesz (Piac és Profit)
Gondolta volna, hogy az a ruha, amit visel, mintegy 20 ezer liter víz felhasználásával készülhetett el, vagy a boltban vásárolt kiló marhahús előállításához több mint 15 ezer liter vízre volt szükség? Pedig ez az igazság. A legértékesebb természeti kincsünket napjainkban úgy pazaroljuk, mintha korlátlan mennyiségben állna rendelkezésre, holott a gl
jan. 9
11:09
KSH – csökkent az ipari termelés (TőzsdeFórum)
2023 novemberében az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,6 százalékkal csökkent. 2023 októberéhez mérten 2,3 százalékkal mérséklődött a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (K
jan. 9
11:11
Reggeli tükör 2024. január 9. – Erősödéssel indul a nap (TőzsdeFórum)
Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,10 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,06 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,08 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,01 százalék pluszt jelzett röviddel nyitás után. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 38 centtel (0,
jan. 9
11:12
Erősödéssel indítottak a vezető európai tőzsdék (ProfitLine)
Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.
jan. 9
11:12
Van egy ország, ahol épp most emelték ötszörösére a benzin árát (Portfolio)
Kubában jelentősen, több mint 500 százalékkal emelik a benzin és a dízelüzemanyag árát február 1-jétől. A kormányzat szerint a lépéssel biztonságosabbá válik az üzemanyagellátás és ez az intézkedés is hozzájárul a kubai gazdaság "újraélesztéséhez".
jan. 9
11:12
Mesterséges intelligenciára hajt a cégmatuzsálem (vg.hu)
A Hewlett Packard Enterprise is beállt a sorba a lufiárusnál.
jan. 9
11:13
Enyhén javult a Sentix euróövezeti befektetői hangulatindexe (TőzsdeFórum)
Az elemzők által vártnál kevésbé javult a Sentix gazdaságkutató intézet hétfőn ismertetett euróövezeti befektetői hangulatindexe. A Sentix euróövezeti befektetői bizalmat tükröző konjunktúraindexe mínusz 15,8 pontra javult a decemberi mínusz 16,8 pontról. Ezzel már a harmadik egymást követő hónapban jegyeztek fel egyre kedvezőbb adatot. A piac ugya
jan. 9
11:15
Javult a gazdasági hangulat az EU-ban és az euróövezetben (TőzsdeFórum)
Decemberben javult a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban. Derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) hétfőn ismertetett felméréséből. Az EU gazdasági hangulatindexe (Economic Sentiment Indicator, ESI) az előző havihoz képest 1,8 ponttal, 95,6 pontra, az euróövezetben pedig 2,4 pontta
jan. 9
11:18
Hogyan lehet a részvényszelekció a kockázat és a hozam fő mozgatórugója? (Portfolio)
Működésének harmadik évfordulójához érkezett 2023 szeptemberében az Absolute Return Global Equity Fund (ARGE) – tájékoztatta a Portfolio-t a Fidelity befektetési alapkezelő. Az ARGE-hez hasonló aktív, piacsemleges stratégiák célja, hogy állandó pozitív teljesítményt nyújtsanak függetlenül attól, hogy a piacok emelkednek vagy csökkennek. Az alap a b
jan. 9
11:18
Nemzetközi szinten is drága a budapesti taxi (Forbes)
Bár a fővárosban egyre csökken a taxik száma, nemzetközi viszonylatban még mindig viszonylag soknak számít. Sajnos az áruk is: Madridban és Athénban is olcsóbb taxizni, mint Budapesten.
jan. 9
11:24
Nehéz elhinni, amit Lázár János bejelentett az új tarifarendszerről (Menedzsment Fórum)
A miniszter tett egy ajánlatot Budapestnek.
jan. 9
11:24
Már kiszámolhatod, mennyi vizet használsz el naponta - Sokkal többet, mint gondolnád (Portfolio)
Egy ruha elkészítése 20 ezer, a boltban vásárolt kiló marhahús előállításához pedig több mint 15 ezer liter víz felhasználására van szükség - hívja fel a figyelmet a vízpazarlásra a Finish keddi közleményében. A cég által közzétett kalkulátorral bárki megnézheti, mennyi vizet használ el naponta: a vállalat szerint 7000 liter alatt már egész jók vag
jan. 9
11:24
Állati jó megoldások a Kuhn-tól! (Agroinform)
A bemutatott gépeket élőben is megnézheted, négy helyszínen vár a KUHN gépbemutatója.
jan. 9
11:24
Zelenszkij válaszcsapásokat ígér az oroszoknak (vg.hu)
A következő hetekben Ukrajna a légvédelmét is megerősíti.
jan. 9
11:24
Jön az e-nyugta: új időszámítás kezdődik a pénztárgépek életében (Üzletem)
Az e-nyugtát a jelenlegihez képest jóval tágabb adattartalommal kell majd kiállítani.

Keresés